Esti Hírlap, 1971. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-03 / 1. szám
HATVANEZER TÁNCOS AJÁNDÉKA Verbuvál a verbunk Városi ember, népi táncban elbeszélve A népművészet kincsesládikója Mi lesz a csárdással, a verbunkkal, a legényessel, a karikázóval , az ősi mozdulattal? Bevándorol a városba. Hozzák magnószalagon, táncírásban, papíron. Hallgatják, tanulják, lépik, vígül táncolják, újjáköltik, életre sarkantyúzzák, művelődési házakban, szakszervezeti termekben, klubokban, színházakban, szabadtéren. Fél ország látja A városban letelepedett Verbunk városi fiatalokat verbuvál. Táncolni vágyó lányok és fiúk ezreit. A legősibb művészet műfajának önkénteseit. Amatőr csoportok próbatermi ajtaján kopogtatnak. Belépnek a Bihari, a Vasas, a Vadrózsa, az Avas, a Mecsek, a Volán, a Bartók Béla, az Erkel Ferenc és más együttesbe. Magyarországnak ma háromezer népi tánccsoportja van. Hatvanezer lány, fiú, ifjú asszony vagy többgyermekes családapa, minden másnap csárdást jár. Hétfőn, szerdán, pénteken: próba. A magyar néptánc koreográfusainak lépésére figyelnek a pesti, a szegedi, a miskolci, a pécsi fiatalok. Mindez: hatalmas nevelési terület. A csárdás, az amatőr táncmozgalom közösséget tartó, ritmikus ereje nem enged művelőinek az életben sem szabálytalan lépéseket. Dobogóra, színpadra vezeti híveit, a népművészet állhatatos terjesztésére. A hatvanezer táncos évi 300 előadását négy és fél millió ember, az ország lakosságának a fele látja, élvezi. Külföld is gyakran kap színes bokrétát a magyar néptáncból. Modern koreográfia Hatvanezer ember. Munkájuk eredménye: társadalmi hatás. A lakatosfiú, az ápolónő évente 300-szor, hetente háromszor három óráig székely legény, buzsáki kislány. Millióknak táncol. A beates hajú Vasas-legény huszárszilaj, csikós-gőgös, székely-kevély. És legújabban: modern városi embert népi táncban megformáló művész. Az ősi műfaj ifjú oldala: a mai világ emberének, problémáinak elemzése a tánc magyar, sajátos nyelvén. E művészetnek huszonöt évvel ezelőtt nem volt sem pedagógiája, sem tudománya, sem koreográfiája. A Molnár, Rábai nyomdokába lépett ifjú nemzedék most a világ egyetemes nagy kérdéseihez szól hozzá: néptáncunk, népmuzsikánk széles skálájából komponál időszerű koreográfiát; háború és béke, férfi és nő, szerelem, boldogság, egyedüllét. Izgalmasan, érdekesen, ígéretesen alakul, minden évben új szavakkal gazdagodik ez a táncnyelv. A kiváló együttesek legjobb koreográfiáinak bemutató előadását legutóbb kibővítették a huszonöt év figyelemreméltó néptáncprodukcióival. A negyedszázados keresztmetszetben élesen kirajzolódik két irányzat. Az egyik: az ország amatőr népitánc-csoportjai megtanulják és „egy az egyben” bemutatják a folklórt. A másik irányzat: a legjobbak magas színvonalon, jelentős művészi erővel átkeltve továbbfejleszti a magyar népi táncot. Kitűnő példáját adták ennek a Madách Színház előadásán: Vavrinecz—Szigeti: Magyar verbunk (Vasas Művészegyüttes), Borlós—Galambos: Jártatás (Avas Táncegyüttes, Miskolc), Simon— Györgyfalvay: Aszinkron (Vasas Művészegyüttes), Filipovics—Kricskovics: Kilencen voltak (Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttese), Szimonov—Daróczi B.—Nótáik: Várj reám (HVDSZ „Bihari János” Táncegyüttes). A fiataloknak A siker „hátországa”: vidéken a szövetkezetek, városban a szakszervezetek, a művelődési házak. Adnak próbatermet, fizetnek koreográfust, varratnak vagyont érő ruhát. De vagyon az is, amit az amatőr együttesek előadásban, koreográfiában képviselnek. Magyarországnak sok jó népi táncosa van, akármelyik hivatásos együttes szívesen látná őket. A holnap teendőiről két véleménnyel szóljunk. Vásárhelyi László, a Népművelési Intézet művészeti osztályának táncelőadója: „Amatőr néptánc együtteseink nagy értéket képviselnek. A magyar népművészetnek e kincsetládikójába e, televízió többször is betekinthetne. A felvételekkel itthon kultúrmiszsziót teljesítenek, külföldön anyagi sikert is elérnek.” Galambos Tibor budapesti tánc-szakreferens: „A jövőben meg kellene szervezni a néptánc önművelésének ifjúsági fórumait. Adjunk lehetőséget a fiataloknak, azoknak, akik egyszerűen a társas tánckultúrát akarják kiegészíteni a folklórral — szereplési vágy nélkül. Ehez talán a KISZ-klubok lennének a legalkalmasabbak.” B. A. A Hanglemezgyártó Vállalat Pepita Oroszlán Díjat alapított a legsikeresebb beat együttes és popénekes számára. 1970. évi teljesítményeiért — az év során eladott hanglemezek számát tekintve — Koncz Zsuzsa és az Omega-együttes kapta a díjat. A Pepita Oroszlán az év első művészeti díja: január 1-én 0.29 órakor nyújtották át a televízió műsorában. Szilveszter és újév a tv-ben, rádióban Hofi, Szepesi, Vitray — más alig jut a néző eszébe, ha a szilveszteri televízió—rádió műsorra gondol. Már csak azért sem, mert azóta két nap eltelt, s ha a szilveszteri műsor alatt még a pohár fenekére is nézett a közönség, még több indoka van a felejtésre. Az ilyen „közbülső” poharazásra pedig akkor akadt kitűnő alkalom, amikor a humor, vagy legyünk pontosabbak, a pesti kabaré népszerű sztárjai kaptak helyet a képernyőn. Ne legyünk igazságtalanok: az érdektelenség nem a színészeknek szólt, hanem a műsorban előadott számoknak. Szepesi és Vitray viszont már az első percekben tizenegyeseket rugdoshatott egymásnak, s ettől kezdve egyetlen labdát sem hagytak kihasználatlanul, különösen, ha egymás kapujába rugdoshattak. Kitűnő volt például közös panaszkodásuk, s nemkülönben az interjú az atyaúristennel. Talán csak a Vörösmarty cukrászdabeli huzavona volt hosszabb, s némiképp érthetetlenebb a kelleténél. A Vértessy— Rapcsányi kettősnek volt köszönhető, hogy a fényrulett körüli tízpercek nem fagyasztották le a műsort a frissen hulló hóba. (Legalább az üstben lett volna Vitray és Szepesi, de még egy nadrággomb sem kallódott az üstök fenekén! Ezt nem a kannibál-, hanem a játékösztön diktálná így.) Szuhay Balázs az egyetlen a kabarészínészek közül, akinek mégis szerencséje volt, kitűnően sikerült Kulcsár István paródiája! Felvillan még emlékezetünkben Komlós Juci Dezső nénije, Kern András és Verebes István kettőse, illetve az általuk írt, Dózsa László, Haumann Péter, Székhelyi József által előadott rádiószínház-bemutató. Minduntalan Hofi Géza tolakszik az emlékek előterébe, aki úgy látszik, készülő show-műsorából szilveszteri előzetest adott. Sajátos humorának talán három forrása van. (Hűha! Mit fog szólni ehhez a három forráshoz?!) Az egyik: a svejki alapállás, ami Hofi esetében sajátosak magyar együgyűség, amelynek tüzében azonban minden intellektuális hókuszpókusz lelepleződik; a másik: a rögtönzőkészsége, ahogy mindig együtt él a közönséggel és nem titkolja, hanem parodizálja saját produkciójának produkciójellegét is; a harmadik: egyre közelebb merészkedik a közélet politikus — vagy éppen álpolitikus, áltársadalmi kérdéseihez. S mert a televízió már nincs megsértve azért, hogy egy ország a képernyő előtt akarja búcsúztatni az óévet, legalábbis éjfélig (néhány éve még kézzel-lábbal tiltakozott a tévé e megtisztelő kötelességeken), nekünk, nézőknek sincs okunk megsértődnünk, ha nem minden egyes szám volt ízlésünk szerint való. Amúgy egész jó hangulatban hagytuk ott a televíziót — reméljük, hogy a rádióhallgatók is elmondhatják ugyanezt. Rögtön a szilveszteri műsor után jó összeállítást láttunk előbb a párizsi Moulin Rouge-ból, majd Táncoljunk! címmel külföldi és magyar táncdalokból. Külön meg kell jegyeznünk, hogy a magyar számok sem kiállításban, sem színvonalban nem maradtak el a válogatás külföldi darabjaitól. Pénteken Somogyi Pál és Viktor Gedeon Sose fagyunk meg című komédiája szórakoztatta a nézőket, Szőnyi G. Sándor rendezésében. Amint a történet felgyorsult, kellemes időtöltést kaptunk, s jóllehet, az ágy alá, szekrénybe, s egyéb lehetetlen helyekre dugott szeretők, látogatók ötlete nem egészen friss, a jégszekrény mindenesetre új volt. Még a harmadik „szórakoztatásra kötelezett” napon is elég változatos volt a tévé programja: egy állatfilm. Kállai István zömében villámtréfákból álló komédiája, s mindenekelőtt az éjszakai előadásban vetített Szombat este és vasárnap reggel nyújthatott érdekes perceket a nézőknek. Bernáth László Újságok és újságolvasók A KSH ÉVVÉGI MÉRLEGE A Központi Statisztikai Hivatal egyik legfrissebb év végi mérlege azt mutatja ki, hogyan alakul hazánkban és világszerte az újságolvasók tábora. Jelenleg, Magyarországon ezer lakosra átlag 290 napilap jut. Az utóbbi 15 évben 29-re emelkedett a naponta megjelenő újságok száma, amelyeket, mintegy évi 760 millió példányban bocsátanak az olvasóközönség rendelkezésére. A havonta megjelenő tudományos és irodalmi folyóiratok választéka is évről-évre gyarapszik. 1955-ben 199 féle ilyen jellegű kiadvány jelent meg, ma már ennek kétszerese között válogathatnak az olvasók. A statisztikai adatok szerint földünkön a legtöbb — összesen 1750-féle hírlap — az Egyesült Államokban jelenik meg. A Szovjetunióban az újságárusok reggelenként több mint 600-féle lapot árulnak. Az indiai adat is figyelemre méltó, hiszen 540 féle lapot szerkesztenek. (MTI) NEMES GYÖRGY: Rossz egyedül Szakmánk egyik szónoki kérdésére felelő — antiszónoki — választ olvasgatok. A címe: Rossz egyedül; szerzője: Nemes György író-újságíró. A tízéves válasz a mi viszonyaink között művelhető, szépen értelmes publicisztika bizonyítéka. Műfaji szempontból. Mint jó írások gyűjteménye, természetesen több más fogódzót is kínál a rokonszenvesen vékony kötet. De ezek csak látszólag távolítanak el a mai publicisztika lehetőségeinek vizsgálatától.. Valójában ennek mozgásterét teszik bejárhatóvá, áttekinthetővé. Nem szeretem az olyan publicisztikát, amelynek több tucatnyi témához készen áll a személyes apropója. Az ellenpélda: néhány vagy akárcsak egyetlen sorsélmény. Olyan emlék, amely nem a rutin sablonraktáraiban, hanem a lélek mélyrétegeiben található. Nemest a második világháború, Ukrajna, a második magyar hadsereg értelmetlen tragédiája szembesíti élettel-halállal. Ha olyan jelenség akad útjába, amely e nagy számadás feszültségére kapcsolható — cikket ír. Nem akármikor, de nem is akármilyent. Közéleti harcossága körültekintő. Nem azért, hogy a veszélyeket elkerülje, hanem azért, hogy a célokhoz vezető utat felmérhesse. Manapság többnyire nem ellenségeinkkel, hanem honfitársainkkal és önmagunkkal vitázunk, csatázunk. Ez pedig az ellenfél megbecsülését, tévelygései okának felderítését is kívánatossá teszi. Amikor Nemes a múlt századi ízlésben megrekedt emberekről ír, nem bántani akarja őket. Sőt, együtt szeretne lenni velük, hiszen: rossz egyedül! Gyakrabban vállalkozhatna a kor problémaszövevényének gondolati megközelítésére. Kötetének lírája és hangulata van. Ez önmagában nem zárná ki az emberek, jelenségek, gondok másféle tudomásulvételét. Ma erre inkább olyan írások vállalkoznak, amelyekből gyakran hiányzik a nem egyszerűsítő egyszerűség, a gyönyörködtető tisztaság. A természetesség és a mindennapinak álcázot józanság. Az, amivel Nemes művészet és közönség, képzelet és valóság közöseit elemzi. Ezekben a cikkekben néhány megszívlelendő gondolatra bukkantam. A példák és az érvek között is akadt eredeti. Meggyőző a magyar nonfiction terjedelmességének, provincializmusunk nehézkességének bizonyítása. A külföldi tudósítók rövid, praktikus telefonadásainak és magyar kollégáik bő lére eresztett irodalmiaskodásának szembeállítása. m s A jó publicistáról tudnunk kell, mit szeret és mit utál. Nemes idegei az álcázott vagy nyílt, sőt szervezett embertelenség, a tudatlanság, a pöffeszkedés tüneteire érzékenyek. Szeretni sok mindent tud. Hadd emeljem ki ebből a repertoárból a könyvművészetet. Némileg önkényes választásom indoka, hogy a kötetet válogató szerző viszonylag tág kaput nyitott a bibliofil élvező kedvének és szakértelmének. Az építészet, a díszítő művészetek, a lakberendezés megújulását is üdvözli. Azt szereti, ha a művészet a sokaság mindennapi életébe hatol, a másfél szobás összkomfortok és a színesedő utcaképek alakításában vállal szerepet. S ne felejtsem: van ebben a gyűjteményben humor is. Nemes itt mosolyogva ül fel az irodalmi élet szellemvasútjára. Iróniával értelmezi viszonyát a nemtelen indulatok beltenyészetéhez. Programját pedig — korszerű szemérmességgel — egy ételreceptkönyv ürügyén fogalmazza meg, 1965-ben. Aforizmát ír, amely nemcsak jelentést hordoz, hanem kacsintani is tud. „Sok itt ugyan az enivaló, de még több a tennivaló! ...” Az ilyen mondat: játék és figyelmeztetés. Társasjáték. Újságirodalom. (Magvető Könyvkiadó.) Dersi Tamás □ TŐKEI FERENC, A társadalmi formák elméletéhez című kötetének második kiadása jelenik meg a közeljövőben a Kossuth Kiadónál. Ugyancsak új kiadásban, új címmel jelenik meg Csató István Az információ forradalma című, 1969-ben rövid idő alatt elfogyott munkája. Új címe: A kibernetika, az információ forradalma. □ A FŐVÁROSI LEVÉLTÁR és a Budapesti Történeti Múzeum közös rendezvénye, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, 1870—1948. című kiállítás sok érdekes látnivalóval várja az érdeklődőket a Budapesti Történeti Múzeum metszettárában. □ AZ I. KERÜLETI TANÁCS művelődési háza operastúdiója január 4-én a Beethoven-év alkalmából rendez koncertet. □ HOL TART A MAGYAR FILMMŰVÉSZET? című tanulmányában elemzi a 60-as évek produkcióit és problémáit Nemes Károly. Kötetét filmográfia és bibliográfia egészíti ki.