Esti Hírlap, 1981. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-01 / 77. szám

• Májusban lesz 82 éves Benamy Sándor, valószínű­leg ő most szakmánk nesz­tora. A múlt század utolsó esztendejében született és abban a korban nőtt fel, cseperedett írástudóvá, ami­kor az írók még nem ta­lálták rangjukon alulinak a hírlapírást. Az újságírók java pedig író is volt egy­idejűleg­ regények, novel­lák, színművek szerzője, anélkül, hogy emiatt elfor­dult volna a zsurnalizmus­­tól. Ez az egység érződött Benamy Sándor minden szaván, ez formálta egész karakterét, pályafutását. Újságírói területe nemcsak tematikailag izgalmasan sokszínű, hanem földrajzi­lag is széles volt, hiszen hosszú ideig egyszerre dol­gozott erdélyi és pesti, pá­rizsi és bécsi magyar la­poknál. Miként Életrajz a falon című portréfilmjéből tegnap este kiviláglott, mindig a haladás és a béke érdekében forgatta a tollat, a jó akaratú emberek ösz­­szefogásáért, az elnyomot­tak és elnyomorítottak föl­emeléséért harcolt. Több műfajban okozott szenzá­ciót — még a műfordítás műfajában is. Mert Solo­­hov nagyregényének, a Csendes Donnak első ma­gyarországi megjelenése valóságos irodalmi, politi­kai és társadalmi szenzáció volt, és ezt az első fordí­tást­­ Benamy végezte el. Friss, eleven szellemű, für­ge gondolkodású, színes tollú, nyughatatlan ripor­ter Benamy Sándor ma is, mint volt egész életében. Ez világosan kiderült teg­nap este Kardos István mikrofonja és kamerája előtt. (barabás) DEBRECENIEK PESTEN Zorin Varsói melódia cí­mű darabját mutatja be budapesti vendégjátékán a Radnóti Miklós Színpadon április 8-án a Debreceni Csokonai Színház társulata. A darabnak március elején volt a premierje Debrecen­­ben Halasi Imre rendezé­sében. A fővárosi közön­ség 8-án két előadásiban is láthatja, délután 6 és este 9 órakor. (MTI) napi szenvedj ,,Ne szenvedj már any­­nyit...” — mondja hő­sünknek elvált felesége a film egyik jelenetében. Magam is épp ezt akartam mondani neki, Gaál István új filmje főhősének, ami­kor az már jó egy órája szenvedett, nyűglődött a filmvásznon. Gaál István filmjének fő alakja alkotó értelmiségi, akit nem hagynak alkotni. Csak őt nem. Éppen őt. Hazajön párisi kiküldeté­séből és megtudja, hogy terveit (ipari formatervező­ről van szó) egy kollégájá­nak adták átdolgozásra, il­letve elvették tőle; ő maga beteg, rémálmok gyötrik, kiveri a víz; ahogy monda­ni szokás, „kivannak az idegei”. •­­ Hátborzongatónak szánt indítással exponálja a film ezt az idegállapotot, egy visszatérő lidérces álma láthatásával. Az álomban a férfi két vonat ütközője közé­­k­erü­l, verítékben úsz­va ébred fel. Várjuk tehát azt az iszonyú nagy drámai kutyaszorítót, amelyet e rémálom sugall. Várjuk, várjuk, türelem­mel. Eközben a férfi egy­mástól független jelenetek során sodródik tova — ő betegállományban van, rá­ér, — ideggyógyimtézetben és Beverly­ Hills milliomos­­légkörbe illő Balaton-parti garden partyn, ellátogat a gyerekkor színhelyére, egy bányásztaidba, látogatás egy asztrológusnál, látoga­tás egy idegorvosnőnél (ré­­mísztőbb, mint a rémálom, noha épp ellenkezőjének szánták), látogatás a volt feleségnél, egy kis gyógy­tornászlányinál ... E jele­netek szinte semmiféle re­lációban nincsenek egy­mással, az epizódok szerep­lői többnyire nem bukkan­nak többé elő. Egyetlen CSEREPEK közös van e jelenetekben: egyikben sem történik sem­mi, amit cselekménynek nevezhetnénk, vagy akár csak­­kicsivel is közelebb vinne az­okhoz, miért szenved ez az ember. • • És nem is az a fő baj, hogy nem tudjuk meg, miért nem hagyják alkot­ni, méltatlanul-e, vagy jog­gal. Hanem az, hogy ez a kérdés nem is érdekel iga­zán. A főszerepre meghí­vott, jobb sorsra érdemes Zygmunt Malanowicz ugyan szinte minden filmkockán jelen van, mégsem tudunk meg róla az utolsó percig se többet, mint amennyit az elsőben: passzív nyűg­­lődése semmi kapaszkodót nem ad. Szavai — ha néha megszólal — vakszöveggel fölérő üresjáratok („Csak” „így jött ki a lépés” stb.). Cselekedni pedig? Nemcsak általa, de még vele se tör­ténik semmi. Azazhogy mégis! Az utol­­­só tíz percben hősünk ab­lakán (!) belép egy mun­kás, s a házigazda megígé­ri, hogy baltanyelet tervez neki, majd pedig az utolsó jelenetben segít egy isme­retlen öreg néninek kici­pelni cserepes növényeit az esőre... • • A kép kimerevedik. Vé­ge. Hitetlenkedve tápász­­kodik a néző. Hitetlenked­­ve: e kiscserkészi jócsele­kedetek, az ég szerelmére, csak nem az élet megtalált értelmét sugallják? Netán ezek a cselekvés pótlékai?! Hitetlenkedve hogy az al­kotó értelmiség fölösleges­­ség-érzetének létező-égető problémája helyett miért ezzel a magán-nyavalygó, önsajnáltató személyes ügy­gyel traktálják. És hitetlenkedve — há­nyadszor! —, hogy miképp­­készült el ez a film, hogyan nem látta meg senki azt, ami első pillantásra látha­tó volt: a forgatókönyv gyönge, dialógjai zörögnek a műviségtől, figurái dró­ton járnak (s így az alakí­tások értékelhetetlenek), helyzetei statikusa­k, cse­lekménye nincs. S hogy hogyan adhatott ki kezéből ilyen ordítóan gyenge fil­met Gaál István? Fencsik Flóra a mozib­an Liri Zygmunt Malanowitz és Horváth Tamás ш тжтм HANGLEMEZ Hasznos szórakozások kevés szülő öröme ma­radéktalan az iskolaszüne­tekben. Az időt nem lehet elpazarolni, a gyerek fel­ügyelet nélküli szabad ide­je pedig csa­k számára oly egyértelműen pompás — az anyukák, apukák csak apróbb-nagyobb szorongá­sokkal hagyják magukra iskolási gyerekeiket. Felmérte ezt a helyzetet a Budapesti Művelődési Központ, amikor április havi programjába iktatta a Szünidei klubot. Az első foglalkozás 6-án délelőtt 10 órakor lesz. Sebestyén András közreműködésével ének, játék, versműsor­ ad hasznos időtöltési lehetősé­get. 7-én, kedden Rajnai Laci bohóckodni tanítja a kicsinyeket, szintén dél­előtt 10 órai kezdettel. Szerdán, április 8-án népi játékok­, népszokások, pa­­pírhajtogatás következik, csütörtökön lesz a „Szün­idei matiné”. Pénteken 10 órától játékokat — húsvéti ajándékokat — készíthet­nek. Április 11-én, szomba­ton is 10 órakor kezdődik a műsor: szünidei matiné , kézimunk­ázás, játékké­szítés. E napon délutánra is van program: 4 órakor kezdődik a Cibere királyfi című mesejáték. Színházi kézikönyveink­ben kevés elismerés jut Eugene Scribe munkásságá­nak. Vállveregetve emlege­tik, hogy a maga idejében szinte egyeduralkodója volt ugyan a párizsi színpadok­nak, 400 darabja közül mégiscsak egy­ maradt máig állva: az Egy pohár víz. Azt azonban a legiro­­dalomcentrikusabb lexikon is levett kalappal jegyzi fel róla, hogy a „jól meg­csinált”, biztos hatású da­rabok szerzője. Ez igazán nem kevés és bizonyára fő oka annak, hogy Egy pohár víz című vígjátékát har­minc, húsz, sőt néha tíz­évenként felújítják, megfil­mesítik, rangtévésíti­k, meg­zenésítik. Világszerte és ná­lunk 13. Félix László vendégren­dezésében és még mindig Harsányi Zsolt bevált for­dításában, a vendég Varga Mátyás díszleteiben, s az ugyancsak vendég Vágó Nelly jelmezeivel ma is szórakoztatóan csillog-vil­­log a darab, kellemesen gördül-pereg a Népszínház SCRIBE A JÓZSEFVÁROSI SZÍNHÁZBAN Szénsavas, üdítő... előadása a Józsefvárosi alább olyan korlátoltan és- Színház színpadán. Jóba, mint három pár angol Három dáma egyszerre testőrcsizma. Hősnői pedig szerelmes egyazon szépség eszükkel, vágyaikkal, szen­­yes, de buta ifjúba. Még­ vedélyükr­el ujjuk közé hozzá egy félig-meddig pol­ ’’csavarják az egész világot, s leginkább a férfiakat. Félénk­ szerelmes, a ha­talomtól rettegő, de arra vágyó, kamaszosan he­­veskedő, felségesen csetlő­­botló, jószívű és szívünk­be férkőző királynőt játszik sok humorral, remekül ki­talált játékötletekkel Há­mori Ildikó. Gúnyos és gonosz, jéghidegen számító és tűzforró szenvedéllyel nő — gyors- és gépírónő ott szerelm­es, büszke és meg­yazlány, egy vérbeli her­cegnő és maga a király­nő! Melyik az a szív, mely ettől meg nem szakad, az érző kebel, mely ettől fel­gyorsultan ne pihegne! Százszázalékosan közönség­­vonzó helyzet ez ma is (és nem is csak a Józsefvá­rosban), hiszen e hölgy ko­szorú éppúgy lehetne ve­­zérigazgatónő — vb-elnök­és tegnap, mint itt és ma. Nem a kor, s a rang a fon­tos itt, hanem a két sz be­tűs szó: a szituáció és a szerelem. Amit át lehet él­ni, amin izgulni lehet, ami­nek szurkolni lehet. A fe­minizmus mai divatja ide­jén nőíróban sem­­akadhat nagyobb feminista Scribe­­nél, akinek férfihőse leg­tört, hataloméhes és össze­omló,­­kiváló Marlborough hercegnő Szakács Eszter. Méltó párja és ellenfele, elegáns bajvívója az ötfel­­vonásos, két részben elő­adott szellemi párharcnak Bolingbroke lordként Fülöp Zsigmond. Szerepről szerepre" fejlő­dik humorban, jellemábrá­zolásban Kalocsay Miklós, pompás portré, amit az os­toba, de becsületes Mas­­ham hadnagyról, három asszony szerelmi célpont­járól nyújt. Soproni Ági megfelelő Abigail, Burányi László kellemes komornyik. Üdítő, szénsavas, humor­tól, s önmaga karikírozá­­sától pezsgő pohár víz ez az előadás. Kellemes limo­nádénak is nevezhető, az pedig olyan ital, amelyre időnként ugyanolyan szük­ség van, mint vízre. Vörösmarty Mihály nem nézte le Scribe-et. Az 1841-i pesti bemutatóról a többi között így írt: „Óhajtható volna, hogy az újabb fran­­czia színművek ellenségei sok ilyet lássanak, mint e mai darab. S ha elfogulat­lanul végig hallgatják, kénytelenek lesznek meg­­vallani, hogy oly élmény­ben részesültek, melyet nem bánnak meg.” Akkor hát fogadjuk be elfogulatlanul, 140 év el­múltával mi is. Barabás Tamás 173 BALETT KOREOGRÁFUSA Milloss Aurél Budapesten Néhány napra, a Bartók­­ünnepségek alkalmából Bu­dapestre érkezett Milloss Aurél, a Rómában élő vi­lághírű magyar koreográfus, aki 1933—1938 között a ma­gyar Operaház balettmeste­re, táncosa volt. Bartók műveinek táncszínpadra va­ló alkalmazása terén elért eredményeiért dr. Pozsgay Imre miniszter átnyújtotta neki a Bartók-plakettet. Az Ojozorán született mű­vész most 75 éves. Gyer­mekkorában édesapja sűrűn vitte el táncestekre, ba­­­­lettelőadásokra. A fiatal Millossra mély hatást gya­korolt Vaclav Nizsinszkij, Tamara Karsavina és Isa­dora Duncan. Egyetemi és zenei tanulmányai után véglegesen a táncot válasz­totta. Váraljai Lábán Ru­dolfnál, a Németországban működő magyar mesternél szerzett diplomát, majd Harald Kreuzberg utóda­ként a berlini opera első táncosa lett. Munkásságá­ról beszélgettünk most ve­le. — Eddig összesen 173 ba­lett koreográfiáját készítet­tem el — kezdte. — Közü­lük harmincat-harm­incötöt mindmáig szívesen vállalok. Mostanában római ottho­nom könyvtárában rende­zem régi kritikáimat és sa­ját feljegyzéseimet. Tervem az, hogy hozzákezdek egy vaskos kötet megírásához, mely működésemről és kü­lönböző művészekkel való találkozásaimról szólna. MÁSFAJTA BALETT — Már korán rájöttem, hogy Bartók zenevilága mó­dot ad a korábbitól eltérő balettek színpadra vitelére. Úgy éreztem, expresszí­vet és absztraktot kell nyújtani, nem pedig tisztán „anekdo­­tikus” fajtájút. Ezért aztán megkezdtem meglevő tánc­játékán és pantomimján kí­vül egyéb szimfonikus mű­veinek színpadra állítását. A sorozat a Concertóval in­dult a római operaházban, ahol mint koreográfus és balettmester dolgoztam. En­nek a táncjátéknak Az idők küszöbén lett a címe és pá­ratlan sikert aratott. Foly­tattam a sorozatot Párizs­ban a Zene húroshangsze­rekre, ütőkre és celestára című kompozícióval. Ennek a Mystéres címet adtam. A Chaillot palota színpadán került bemutatásra. Meg­terveztem a mester két­­zongorás szonátáját Rio de Janeiro részére, a Tánc­szvitet pedig Hungarica címmel Róma számára. Mi adta az alapgondolatot mindehhez? Az, hogy Bar­tókot megkérdeztem egy alkalommal: miért nem komponál újabb táncjáté­kot? így válaszolt: „Min­den szimfonikus muzsikám egy-egy bal­ett !”. Később jöttem rá, hogy igaza volt. Az említett táncjátékokat a világ minden táján színre hozták. — Budapesti munkássá­gáról mire emlékszik visz­­sza szívesen? — Elsősorban Kodály Zol­tán Kuruc meséjére, Veress A csodafurulyájára, Ránki György A roninok kincse című művére. Nem tudom valamennyit felsorolni ... A MANDARIN — Mire a legbüszkébb? — Arra, hogy 1942-ben, Budapestet megelőzve, én koreografáltam A csodála­tos mandarint Milánóban, s magam táncoltam a címsze­repet. Ferencsik János di­rigálta, akit vendégül hív­tak meg. De ugyanígy em­líthetném egy másik ko­reográfiámat Bartók II. zon­goraversenyéből. Az utóbbit Estro barbarico címmel Rio de Janeiróban játszották először. A fából faragott királyfit a velencei Bienná­­lén a Teatro Fenicéban és a milánói Sen­nában vittem színpadra. — Más szerzők? — Többször készítettem Liszt-balettet, táncjátékot Stravinsky muzsikájából. A kortárs szerzők közül dol­goztam együtt Petrassival, Casellával és Dallapicolával. — Hazai tapasztalatai? — Néhány, szerencsére még megtalált régi bará­tommal találkozhattam. El­látogattam az Állami Ba­lettintézetbe és figyeltem, hogyan tanítják a fiatalo­kat. Nagy benyomást tett rám a Győri Balett lelkes táncegyüttese, annál is in­kább, mert Markó Ivánt te­hetséges koreográfusnak tartom... Kristóf Károly □ JAPÁN KÓRUS­­HANGVERSENY lesz hol­nap délután 6 órakor a Budapesti Művelődési Köz­pontban (XI., Szakasits Ár­pád út 55.). Urawa város vegyeskarát Keiji Usuki vezényli.

Next