Esti Hírlap, 1984. október (29. évfolyam, 231-257. szám)
1984-10-01 / 231. szám
• Székely János kitűnő drámája, a Caligula helytartója tévéfilmváltozata két dolgot nem mutat meg, holott a felszínen éppen e két kézzelfogható tárgy körül folyik a csata. Az egyik Caligula fejszobra, amelyet a római császár parancsára kell elhelyezni Judea tartomány kellős közepén, a templomban. A másik nem jelenlévő — a templom maga. A szobor és a helyszíne, épp e két legfontosabb elem hiányzik. Emiatt azonban fölösleges lenne hibáztatni Esztergályos Károly rendezőt, aki a marosvásárhelyi író szikrázó szépségű szövegére, mély és bölcs gondolatainak veszteség nélküli tolmácsolására, a színészi játék egyszerűségére és intenzív hatásosságára helyezte a súlyt. Nem fontos, hogy lássuk akár a szobrot, akár a szentélyt, minthogy elsősorban jelképértékű mindkettő. S hogy milyen eszméket és gondolatokat, erőket és áramlatokat szimbolizálnak, az a szövegből világosan kiolvasható. Egyfajta hatalom, s a nép kapcsolatáról, a leigázók és leigázottak viszonyáról, a személyi kultusz természetéről és keletkezésének módjáról, a besúgók és besúgottak esélyeiről szól Székely János történelmi parabolája. Lenyűgöző erővel szól irodalmilag, gondolatilag, drámailag egyaránt kiválóan. Évek óta az egyik legszebb tévéjáték a Caligula helytartója, méltó szerzőjéhez és az eredeti színpadi változathoz. Esztergályosnak csupán egyet vethetünk a szemére: viszolyogtatóan fölösleges a női iszapbirkózás jelenete. A címszerepben Gálffi László nem keltett csalódást. Kiváltképp szuggesztíven hatott Sinkó László, Blaskó Péter és két ifjú: Funtek Frigyes és Tóth Tamás játéka. Aki késő este is fönnmaradt (sokan, akiket pedig érdekelt volna, elaludtak, sajnos), személyesen megismerkedhetett Székely Jánossal. Megejtő egyéniség. Marosvásárhelyi otthonában készített róla portréfilmet Tarján Tamás riporter, Török Ilona rendező, Virág Katalin szerkesztő és Bánhegyi István operatőr. Noha a Magyar Televízió éppen ebben a műfajban lehet igazán büszke magára, ez a portréfilm egyike volt az eddigi legsikerültebbeknek. Kár, hogy a műsorszerkesztés nem érzékelte: ezt a két programot nem kellett volna a Kapcsoltam .. .-mal szétválasztani, hanem éppenséggel össze kellett volna kapcsolni. (barabás) FORRÓ SIKER AZ OPERETTSZÍNHÁZ MOSZKVAI ELŐADÁSÁN Variációk Variációk virágesőre — ez jellemzi a Fővárosi Operettszínház moszkvai vendégszereplését. A „téma”, a virág, minden este azonos volt, a „feldolgozás” azonban más és más. Hol fölvitték a bukétát a színpadra — mint Tiboldi Máriának, a Marica grófnő első előadásán —, hol az emeleti páholyokból hulltak alá a csokrok, hol pedig a széksorok között előretódultak a lelkes nézők, s a zenészek feje fölött hajigálták át a rózsákat, szegfűket, gerberákat, gladióluszokat. És kíséretül mindig ott volt a szűnni nem akaró taps és bravózás. Ámde lássuk sorjában az immár nyugodt lelkiismerettel forró sikerűnek nevezhető turné legfontosabb eseményeit. Újság, rádió A megérkezés napján — az elmúlt kedden — testvérlapunk, a Vecsernyaja Moszkva harangozta be a vendégjátékot. A Duna partjáról címmel, rövid kéthasábos jelent meg a moszkvaiak népszerű délutáni újságjában, amely felidézte a Fővárosi Operettszínház korábbi látogatásait, szót ejtett a repertoárról, különös hangsúllyal említve meg, hogy a Nagymező utcai színház milyen sokat tett a szovjet operett népszerűsítéséért. Másnap délelőtt sajtótájékoztató volt a vendégjáték színhelyén, az itteni Operettszínházban, amelyen Keszler Pál igazgató ismertette a színház múltját, művészi törekvéseit és a turné műsorát. A tájékoztatón a Moszkvai Rádió munkatársa rövid interjút készített a szovjet fővárosban rendkívül népszerű Tiboldi Máriával, s a beszélgetés még aznap este el is hangzott a rádióban. Csütörtökön került sor a Marica grófnő első előadására, amelynek sikeréről már beszámoltam lapunk olvasóinak. Ez az örvendetes siker megismétlődött Kálmán Imre operettjének további három előadásán , azzal a különbséggel, hogy a főszerepekben mások aratták a tapsokat, bravókat. A szombat 12 órai kezdésű előadásra jött el a legtöbb magyar, s ők értvén is a csattanókat, reagálásukkal föllelkesítették az egész közönséget, s a színészeket — ezúttal Tiboldi Mária, Oszvald Marika, Virágh József és Farkas Bálint volt a négy főszereplő — bravúros teljesítményre, nagyszerű ötletekre, önfeledt játékra késztették. A szombat esti előadás után, egy fiatal szőke hölgy várt autogramra, s miiközben a művészek még öltöztek, ő egyfolytában áradozott az előadásról. Stílusérzék — Mi tetszett a legjobban? — kérdeztem. — Geroj — válaszolta kipirultan Eleonóra Alekszandrovna Tagujeva zongoratanárnő. A hős megjelölés — errefelé nem használják a bonviván szót — természetesen Péter alakítójára, ez este történetesen Jankovits Józsefre vonlatkozott, aki valóban kitűnő választási szerepre, valamennyi előadáson nagyszerű formában volt. Miután Eleonóra gratulált „hősének”, és megkapta a várva várt autogramot, további véleményét tudakoltam. — Hadd írjam le inkább —mondta —, s a sebtiben átnyújtott jegyzetlapra mindjárt odakanyarította jókora betűkkel: „Én, mint muzsikus és operettrajongó, szeretnék forró köszönetet mondani az Operettszínház művészeinek, a hibátlan stílusérzékért, a temperamentumért, az egész előadás szépségéért, ezért a csodálatos ünnepi estéért, amellyel a moszkvai közönséget megajándékozták.” Azt hiszem, a bókot viszszaadhatjuk. A kedves tanárnőnek is van stílusérzéke. Az est másik hőse a táncoskomikus volt, Németh Sándor. A nagy utazósztárok módjára, péntek este még a bécsi Volksoperben énekelte Feri bácsi szerepét a Csárdáskirálynőben, majd előadás után beült a kocsijába, s hazahajtott, hogy szombaton a Ferihegyről repüljön Seremetyevóra. Sokszor már azt érzem — mondta a Moszkvában is rendkívül népszerű „Sándor”, hogy a főfoglalkozásom gépkocsivezető, s csak két út között énekelek, táncolok egy kicsit. , Németh Sándor minden száma sikert hozott, a legviharosabbat azonban azzal aratta, hogy az egyik kettősnél félelmetesen hosszú ideig és hihetetlen sebességgel forgatta a vállán szubrettpartnerét, Zsadon Andreát, természetesen kétszeri ráadást is adva a fantasztikus produkcióból. Ismétlés A lélegzetelállító teljesítményt a tegnapi gálaesten Oszvald Marikával ismételte meg, ugyancsak szűnni nem akaró ovációtól kísérve. A kitűnő táncos Marikának nagy sikere volt Hídvégi Miklós és Farkas Bálint partnereként is. Hídvégivel a Leányvásár, Farkassal pedig a Luxemburg grófja zenéjére lejtett egy förgetegeset, s az utóbbiban érte az a malőr, hogy táncosa rálépett fodros ruhája legalsó fodrára, s az leszakadt. A közönség azonban mit sem törődve e bajjal, követelte az ismétlést. A két színész nagyszerűen föltalálva magát, megoldotta a helyzetet: a fodrot végképp „leszerelték”, s attól kezdve sálként röppent a repdeső Marika után. Az előadás befejeztével Keszler Pál igazgató ki is adta az utasítást: „A játék marad. Ezentúl ezt a fodrot csak fércelni kell!” A gálaest egyébként, amelyen a Marica grófnő szereplőin kívül Németh Marika, Felföldi Anikó, Marik Péter, Hídvégi Miklós, Kokas László, Gárday Gábor, Latabár Kálmán is föllépett — szintén véget érni nem akaró ünnepléssel fejeződött be. A gálaestet ma és holnap megismétlik, majd a vendégjáték szerdán, a Vlagyimir Iljics Lenin Gépgyárban tartandó előadással zárul. Adódott azonban menet közben is egy feladat: a társulatból néhányan, akik a gálaesten később lépnek föl, illetve szabadok, holnap műsort adnak a KGST Palota Nagytermében, a szervezethez tartozó valamennyi ország itteni képviselői előtt. Morvay István ZENEI VILÁGNAP • ZENEI VILÁGNAP A MUZSIKA ÖRÖME Piros betűs napokat mutat mostanában a zeneélet kalendáriuma. Zajlanak a zenei hetek, a közérdeklődésben néhány napra világméretű gondok fölé kerekedett Operaházunk centenáriuma és megújulása, mától külön hangsúlyt kap a hazai és a nemzetközi kortárs zene dekádja. Az egyik francia rádióállomás tegnap egész nap magyar zenét sugárzott, s Ferencsik Jánosra emlékezett. A jelek a zene életünkben betöltött fontos szerepének fel- és elismerésére utalnak, a józan megfontolásokon túli emberi mondanivalók, jó és rossz érzéseink, vágyainkhoz mért realitásaink kifejezésének kényszerét mutatják. Annak belátását, hogy nemcsak az eszmék és érdekek fenyegető összecsapását kell egymást megértve és megértetve, okos szóval elhárítani, hanem a mögöttük rejlő, nehezen kormányozható indulatokat is. És nemcsak a globális méretű feszültségeket, hanem a személyes érintkezésben sokasodó konfliktusokat is. A lélek harmóniáját kellene helyreállítani — kicsiben, nagyban. Hogy a zene ebben nemcsak aláfestő szerepet játszhat, azt az ifjúság — szenvedélyes tömegdemonstrációk mutatják — világszerte ösztönösen érzi. Akik a muzsika mélyebb vizsgálatával foglalkoznak, régóta hangosan mondják. Kodály nemcsak a művelődés harmonikus teljességéért emelte fel szavát, hanem az egész élet, az embervilág harmóniájáért, s adott módszert az eléréséhez. Sokan meghallották, és szerte a Földön sokan tesznek is valamit, hogy a zene által az egyes ember rövid földi létének éppúgy, mint az emberiség nagy életfolyamatának minősége, tartalma, értelme megszépüljön. A belátás már megvan, terjed, erősödik. Október első napját arra jelölték ki az érte munkálkodók, hogy külön emlékeztessenek a muzsika örömére, élvezetén túl a jelentőségére. A zene világnapja nem egyszerűen egy szűk réteg szenvedélyét jelzi és nemcsak egy fogalom névnapja, amit illik köszönteni, hogy aztán újabb évig félretehessük a mellékes dolgaink közé. A vele kapcsolatos fölismeréseket és belátásokat most már minden erővel érvényesíteni kellene életünkben, gondjaink enyhítésének, vágyaink és terveink terelésének, a humánum fölülkerekedésének érdekében. Igazságosságot óhajtunk a mindenkinek kijáró létfeltételek biztosításában, de megvalósítását sorozatosan kudarcra ítéli, ha az érdekegyeztető, értelmes megegyezéseket az indulatok és érzelmek fölülkerekedő ellentétei a köznapi gyakorlatban rendre semmivé teszik. Szabadságot óhajtunk vágyaink kergetésében, önmagunk kifejezésében és megvalósításában, de az ezt hangoztató érvelésben nem halljuk egymást, mindegyikünk szava belevész a többiek mormolásába, ha érzelmi nyomaték híján, az érzések harmóniáján kívül keressük a megoldást. Szépen, boldogan szeretnénk leélni életünket, de nehezen döbbenünk rá, hogy ezt végre a szépség és boldogság felől kellene megközelíteni. Nemcsak egyénenként — mert úgy nehezen megy —, hanem az egész emberiségnek. A zene világnapja erre hívja fel figyelmünket, ehhez kíván utat mutatni, ennek eszközeit és lehetőségeit tárja elénk. Ne intézzük el semmitmondó, udvarias szép szavakkal: ránk férne, hogy végre komolyan vegyük. Fodor Lajos DÉLELŐTTI TÁJÉKOZTATÓ Új könyvek, kották a Zeneműkiadónál A zenei világnap alkalmából hívta meg mára Sarlós László, a Zeneműkiadó igazgatója az újságírókat. Tájékoztatót adott a Vörösmarty téri zenepalotában a vállalat tevékenységéről. A zenei hetekre, az Operaház centenáriumára és a téli könyvvásárra megjelent újdonságokat ismertették. A reprezentatív kiadások közé tartozik A budapesti Operaház 100 éve című album, amelyről korábbi tudósításunkban már beszámoltunk. A Napról — napra sorozatban Erkel Ferenc és Mahler Gusztáv életművének krónikája lát napvilágot, már másodszor. Negyedszer jelenik meg Tótfalusi István Operamesék című könyve, a zenével ismerkedő fiataloknak szánják. Rátonyi Róbert is jelen volt a tájékoztatón. A színművész arról beszélt, mit tartalmaz Az operett című kötete, amely hamarosan kapható lesz. Boronkay Antal szerkesztő a Brockhaus—Riemann zenei lexikon második kötetének megjelenését jelentette be. (A téli könyvvásáron forgalomba kerül.) Érdekes könyv továbbá Barsi Ernő —Szabó Ernő A pataki kollégium zenei krónikája című kiadvány. Sarlós László azt is közölte, hogy még ebben az évben megjelenik Bozay Attila az Operaházban januárban bemutatásra kerülő Csongor és Tünde című új színpadi művének kottája. (Lapzártakor a tájékoztató még tart.) (Kristóf) en AZ AMADINDA ütőegyüttes (Rácz Zoltán, Sárkány Zsolt, Bojtos Károly és Váczi Zoltán), valamint a 180-as csoport hangversenyét október 5-én, pénteken este fél 8-kor rendezik meg a Zeneakadémia Nagytermében. Az Amadinda programjában egy bemutató (Gémesi Avarttotő) és egy magyarországi bemutató (John Cage: Living room music) szerepel. A 180-as csöpört műsora — Steve Reich: TehUlim (Zsoltárok) — magyarországi bemutató. Vezényel: Soós András. A NEW YORK-I FILMFESZTIVÁLON MÉSZÁROS MÁRTA SIKERE New York, október 1. Sikerrel mutatták be tegnap este a New York-i filmfesztiválon Mészáros Márta Napló, gyermekeimnek című filmjét. A tekintélyes lap, a The New York Times vezető kritikusa a lap tegnapi számában méltatta a filmet, amely szerinte „nem egyszerűen politikai állásfoglalás, hanem, ennél sokkalta több”. A kritikus a film tartalmi ismertetésébe beleszőve méltatja a főszereplők , Czinkóczi Zsuzsa, Anna Polony és Jan Nowicki játékát, kiemel néhány jelenetet, így mindenekelőtt a nevezetes születésnapi történetet. Elismeréssel ír ifj. Jancsó Miklós operatőri teljesítményéről is. Mészáros Mártát köztiszteletnek örvendő rendezőként jellemzi, akinek több filmjét az Egyesült Államokban is ismerik.