Esti Hírlap, 1986. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1986-10-11 / 239. szám

SIKLÓS Rekonstrukció a belvárosban Átfogó rekonstrukciót végeznek Siklós történel­mi belvárosában. A prog­ram több tervidőszakot vesz igénybe, a VII. ötéves tervben mintegy százmil­lió forintot költenek a leg­délibb óvárosunk felúj­ítá­­sára. Tervszerűen pótolják a belvárosi foghíjakat. A városképbe nem illő, el­avult földszintes házakat lebontják és helyükbe a történelmi környezetbe il­lő, új épületeket emelnek. Siklós legértékesebb mű­emléke — a város jelké­pe — a középkori vár. A rekonstrukció során kisza­badítják az erősség falait a ma még rájuk tapadó épít­ményektől, s ennek ered­ményeként a vár teljes szépségében uralja majd a Tenkes-aljai tájat. ,rutinmegbízatást. És rend­szerint hozzátette, cinkos,­­biztató félmosollyal­­,­­márpedig felvenni csak ott lehet, ahol adják. Ha egyi­kük nem tudott elvállalni­­valamit, rendszerint átum­­buldálta valamelyik kollé­gának. Tulajdonképpen sze­rették egymást, bár nem beszéltek erről sem. Alig­hanem kinevetik, aki erre rákérdez. És szakmai szo­lidaritásról, kollegali­tásról, a profizmus meg­becsüléséről beszélnek in­kább. De hát kit érdekel manapság, hogy egy mun­kahelyen szeretik-e a kol­légák egymást? A szerete­­tet nem firtatta senki. Viszont balhé, komolyabb veszekedés sosem volt köz­tük. Belső vitáikat kidu­málták magukból munka után az Ártitiban, vagy már a heti főosztályértekezlete­ken, a főnök szobájában, egy-egy üveg konyak mel­lett, amire alkalmanként összedobták a pénzt. A fő­nök ilyenkor előadott va­lami célirányosan példázat­szerű anekdotát, a helyette­sek egyike (vagy egymás után mindkettő) diploma­tikus tapintattal értelmezte az adott helyzetre. Gálra hárult az a feladat, hogy buddhamosollyal valami­lyen áthidaló megoldást javasoljon. Aztán megin­dult a vita, és a személyes indulatok gőzei kifújtak a szakmai kérdések szere­pein. A főnök elméleti ember volt. Agyának rekeszeiben hihetetlen mennyiségű ada­tot, kísérleti eredményt, publikációt, képletet és al­kalmazási példát tárolt. De — gyakorlati rutin híján — olykor elvállalt olyan feladatokat is, amiket a többiek szerint nem kel­lett volna, vagy nem lett volna szabad. A legutóbb olyan berendezés kifejlesz­tését sózták rá az igazgató­ságon, amit nem sokkal az ő kinevezése előtt már el­utasított a főosztály. — Megírtuk a jelentés­ben, hogy legalább öt­ he­lyen vehetnénk licencet rá — magyarázta a viharos értekezlet után Gál a fő­nöknek. — Épp a fele költ­séggel és ötször kevesebb munkával lehetne megcsi­nálni. Az egyetértés teljes volt. És azóta a helyzet csak romlott, még jobban lemaradtunk. Ki az isten­nek adjam ki?! Senkitől sem várhatom, hogy bohó­cot csináljon magából. Két buddhamosoly nézett egymásra. Egy hatalmas darab, ősz hajú férfi, „vé­dett korban”, túl a hatva­non, és egy alacsony, tes­tes, szőke, szemüveges, alig néhány hónappal negyven előtt. Akár a fia is lehet­ne. — Vállald el te — java­solta a főnök —, válassz négy embert, akit akarsz. Szép prémiumot kaptok. Meg tudod csinálni. — Meg — préselte ki magából hidegen a fiata­labb buddhamosoly. Már második hónapja kínlódott a munkával. Tud­ta, hogy a vállalat számá­ra presztízskérdés, hogy házon belül fejlesszék ki a külföldön már sok helyütt alkalmazott berendezést. Tudta, hogy ezt a presz­tízskérdést most közönsé­gesen átpasszolták a fej­lesztési főosztálynak. Tud­ta, hogy ez kiszúrás. Tud­ta, hogy műszaki-gazdasági képtelenség. Agyának fo­gaskerekei üresen forogtak. Dühöngött, elfáradt, letört, újrakezdte. Már legalább ötödször akarta visszaadni a munkát. Bement a fő­nökhöz, kezében a folyton növekvő paksamétával, le­tette az íróasztalra, és szá­razon célozgatni kezdett Szőts ajánlatára. — Nem megy te oda — mondta buddhamosollyal a főnök. — Egyelőre — nyomta meg a szót Gál. ő is budd­hamosollyal. Felmarkolta a papírokat és kilépett. A­z irodájában a másik­­ négy várta. „Nna?” — ez ült a szemekben. Gál — legalább ötödször — le­csapta a dokumentációt az asztalára. A dossziék szét­­szánkáztak. A vállát a fü­léig húzta föl, és buddha­­mosolya groteszk, szánal­­mas-szánakozó, tehetetlen fintorrá gyúródott az arcán. (MTI-fotó: Kozma István) Leninvárosban fél évvel a tervezett határidő előtt el­készül az évi 140 ezer ton­na kapacitású lineáris poli­etiléngyár. A csaknem hat milliárd Ft-os költséggel épült korszerű gyárban még a garanciális mérése­ket végzik, de már a ter­melés is megkezdődött. Az idén várhatóan 30 ezer tonna műanyagot készíte­nek. MSZBT- VETÉLKEDŐ Utazzunk együtt A Magyar—Szovjet Baráti Társaság ismét vetélke­dőre invitálja a játékos kedvű felnőtteket és fiatalokat. Az Utazzunk együtt című műveltségi játék a nagy ok­tóberi szocialista forradalom 70. évfordulóját köszönti. A játékra az MSZBT-tagcsoportok 5 fős csapatainak je­lentkezését várják, felkészülésükhöz irodalmat ajánla­nak a szervezők. A vetélkedő többfordulós lesz. A házi­versenyeket januárban és februárban rendezik, a me­gyei, budapesti, kerületi versenyek időpontja április, május, a területieké szeptember. Az országos elődöntőt októberre tervezik. Novemberben a döntő résztvevői adnak számot tudásukról; ők — más értékes díjak mel­lett — közös társasutazáson ismerkedhetnek a Szovjet­unióval. KILENCVEN ÉVES A SZABADSÁG -HÍD Címerpajzsokka­l, eredeti színben A főváros egységes vá­rosrendezését és fejleszté­sét irányító testület, a Fő­városi Közmunkák Tanácsa (FKT) 1870. évi megalakulá­sát követően a második ál­landó dunai átkelőhely épí­tését is tervbe vette. Az elő­készítés időszakában meg­határozták a mai Margit és Szabadság híd helyét. A ki­vitelezés sorrendjét hosz­­szas vita előzte meg. A mai Dimitrov térnél a pesti ol­dal már kiépült, viszont a budai rész még lakatlan volt. A Margit híd helyén fordított volt a helyzet, a budai hídfőt vette körül lakott terület, és a pesti ol­dal volt rendezetlen. Az FKT a Margit híd építésé­re szavazott elsőbbséget, és a kivitelezéssel 1876. ápri­lis 30-ra készültek el. KÉT ÉV ALATT A főváros kapitalista fej­lődésének gyorsuló üteme mind messzebbre helyezte a beépített városhatárt. A kilencvenes évek elején már elkerülhetetlen volt a déli térségben is egy dunai átkelőhely létesítése. A több éve porosodó hídépítés ter­veit újra elővették, felül­vizsgálták, a szükséges mó­dosításokat elvégezték. Az FKT előterjesztése alapján a honatyák az 1893. évi té­­ben már az építésről ren­delkeztek. A kivitelezésre vonatkozó tervpályázatot 1893. július 23-án hirdette meg a kereskedelemügyi mi­­niszter. A második díjat nyert Feketeházy János ter­veit fogadták el, majd 1894. és 1896. között került sor az építési munkákra. A két mederpilléren nyugvó, három nyílású, konzolos, rácstartó szerke­zetű vashíd 331,2 m hossz­ban íveli át a Dunát, az út­pálya szélessége 10,7 m. A két pillérről a meder köze­pe felé benyúló konzolvé­geket 47 m-es közbefüg­gesztett tartóval kapcsolták össze. A középső nyílás 175, a két parti nyílás 78,1 m-es. A híd vasszerkezetét a MÁVAG-ban készítették. A beépített vasszerkezet súlya 6102 tonnát tett ki. A hídpilléreket, pályaburko­latot és a vámszedőházakat — akkor az áthaladásért fi­zetni kellett — a Gaertner és Zsigmondy építőcég ké­szítette. A Duna-h hidak kö­zül ez volt az első, amely­nek terveit, kivitelezését, s a hozzá szükséges anyago­kat magyar mérnökök, vál­lalkozók és gyártók készí­tették. A hídavatásra a millen­niumi ünnepségek kereté­ben 1896 októberében ke­rült sor. A megnyitón Fe­renc József császár szemé­lyesen vett részt, a híd főtartójába eg­y ezüst­szegecset helyezett el, ez­zel befejezettnek nyilvání­totta az építést, és enge­délyt adott arra, hogy az új műtárgy a nevét viselje. KÖZÉPEN*­ * VILLAMOSOK A hídra szélső fekvésben kettős vágányú villamospá­lya is került, s azon 1898- tól a barna villamos kocsi­jai közlekedtek. A gyalo­gosforgalom is jelentős volt, 1897-ben 88 ezer, 1905-ben 107 ezer, 1913-ban 164 ezer vol­t az áthaladók száma. A két vá­rosrész közötti villamosfor­galom közel 50 százalékát az I. világháború kezdetén e hídon­­bonyolították. 1928. szeptember 24-től az 1-es autóbusz útvonalát e hídon vezették keresztül a Gel­lért térig. A villamosvágá­nyokat 1938. évi felújításuk során hídközépre helyez­ték. A fővárost érintő II. vi­lágháborús harci cselekmé­nyek során e hidat 1945. január 17-én felrobbantot­ták. A háborús pusztítás a budapesti Duna-hidak kö­zül itt volt a legkisebb mértékű. A robbantás kö­vetkeztében hátradőlt bu­dai áthidalást és a középső közbefüggesztett tartót 2250 t roncsanyagból épí­tették újjá. Az 1945—1949. között működő Magyar Művészeti Tanács a híd dísztelenítését javasolta. Gerő Ernő indítványára ezt elvetették, mert költségeit az ország akkor nem vál­lalhatta. A változást az je­lentette, hogy a kapuzatok­ra a régi címerpajzsok nem kerültek vissza. Avatására 1946. augusztus 20-án ke­rült sor, mai nevét ekkor kapta. FESTETTEK TÍZEZER NÉGYZETMÉTEREN 1965—1968. között részle­ges, majd a közelmúltban teljes felújítást végeztek rajta. E munkákat két ütemre bontották. 1980 jú­niusa és októbere között a közúti pálya és a pályaszint alatti részek felújítását vé­gezték el. Korábban a két végen lévő 600-600 tonnát ellensúly-szerkezetet nem javították, ezeket a budai oldalon alul és felül, a pesti oldalon alul kicse­rélték. A villamospálya alatti kereszttartók jelen­tős hosszban korrodálód­tak, itt homokfúvással tisz­tították meg, majd átmá­zolták a több mint 10 ezer négyzetméter vas felületet. A második ütem munkái 1985 nyarán kezdődtek, ek­kor a járdák átépítését és a pályaszint feletti acél­­szerkezet felújítását végez­ték. A hidat 1985. október 5-től lezárták a forgalom elől, a BKV ekkor a villa­mosvágányokat cserélte. 1985. december 15-től a tö­megközlekedési járművek 40 km/h sebességgel való áthaladását engedélyezték. Az építők a híd felső szer­kezetén a szegecsek állapo­tát ellenőrizték — szükség esetén cserélték is őket —, majd az egész felső szer­kezetet az eredeti zöld színre mázolták. A koráb­ban eltávolított címerek is visszakerültek helyükre. 1986. második negyedévé­ben a sebességkorlátozást feloldották, s a hidat a for­galom számára újra meg­nyitották. Keller László KEVESEBB MUNKÁVAL, OLCSÓBBAN Szabadalmazott eljárás a talajvíz elvezetésére A VII. ötéves terv idő­szakában 900 ezer hektá­ron korszerű eljárások­kal javítják a talaj ter­mőképességét, elejét ve­szik az eróziónak és a föl­dek vízforgalmát is javít­ják. Az Agrober szak­emberei új, szabadalmaz­tatott eljárást dolgoztak ki a melioráció egyik leg­költségesebb műveletének, a talajvíz szabályozásának megoldására. A szabadalmaztatott el­járás szerint az eddiginél kisebb arányban alkalmaz­nak nyílt árkokat — ame­lyek egyébként is csökken­tik a termőterületet —, ezeket főleg föld alatti gyűjtőcsatornákkal helyet­tesítik. Ezekben szinte ön­működően áramlik a víz, annak szintje önmagától beáll, ám ha túlságosan nagy a telítődés, akkor önműködően bekapcsol a szivattyútelep, s egy to­vábbi gyűjtőrendszerbe továbbítja a felesleges vi­zet. A korszerű eljárással jelentősen csökkenthetik a vízrendezéssel kapcsolatos kiadásokat és a rendszer fenntartása is kevesebb munkát ad a mezőgazda­­sági nagyüzemeknek. Itt Budapestről... MEDDIG ÉL A VITA? Az új híd és a követke­ző földalatti vonal előké­szítése fontos szakaszba érkezett, ezt jelzi a társa­dalmi vita megélénkülése. Miért oly szenvedélyes, in­dulatos a nézetkülönbsé­gek, az érdekellentétek összeütközése? A tervezett beruházások nagyon sokba kerülnek, s közvetlenül be­folyásolják az egész fővá­ros életét. Növeli az eszmecserék súlyát, hogy ami eddig tá­voli elképzelés volt, az már időszerű tennivaló. Ha el­kezdődik Lágymányoson a híd építése, sürgető lesz a környék fejlesztése is. S a Dél-Buda és a Baross tér közti új metró tervezése megkívánja, hogy eldönt­sék, milyen legyen a Kál­vin téri állomás, bekap­csolják-e a csepeli vonalat a gyorsvasutak rendszeré­be. A viták keletkeznek és elhalnak. S meddig élnek? Minél nagyobb az építke­zés jelentősége, annál hosszabb ideig. Azt mond­ják: pesti sajátosság a sok tanácskozás, fontolgatás. Tévedés. Így van ez min­denütt. Rio de Janeiro ha­talmas, tengeröblöt át­ívelő hídja korunkban 3 év alatt készült el. Vitája­­ 92 évig tartott. A HIRDETÉSEK NEM HAZUDNAK A város szerkezetét meg­újító változások lassú fo­lyamatok. De hatásukat viszonylag gyorsan és ha­tásosan kifejezik a hirde­tések. Mert a hirdetések nem hazudnak. Ahol emelked­nek a lakás- vagy telek­árak, ott tükröződik a fej­lesztés eredményessége. Korábban a legmagasabb árak Közép-Budán — Ró­zsadomb—Szabadság-hegy — voltak. Később erősen nőtt a kereslet Dél-Budán is. Most ez látható az észak -budai hegyvidéken. A nagy építkezés, a kibonta­kozó városrészközpont, az északi közlekedés fejlődése történelmileg rövid idő alatt a szó igazi értelmé­ben megtöbbszörözte a festői lejtők értékét Má­tyás-hegy és a békási dom­bok között. Ezt remélhe­tően a kereskedelem után észreveszik a művelődési intézmények és a környe­zetvédelem szakemberei is. RÓZSÁK PEST VÁROSÁNAK Valóban, miért oly ke­vés a virág Pest házain? Mert tagadhatatlan, csök­kent a muskátlis-petúniás erkélyek száma. S ha a kép nem is általános — a parkok rózsái, tulipánjai megfogyatkoztak, de a kis­kertek növényzetét a leg­szebb holland és dél-euró­pai újdonságok gazdagítják — a tévé okkal kezdte el a virágvitát. A legfurcsább, hogy épp a tízemeletes negye­dekben, ahol oly sok volt a panasz az építészeti si­várságra, nem törődtek a tervszerű virágosítással. A magyarázat: nagyon sokba kerül. Most tárgyalások foly­nak, hogyan küldhet a vi­dék jóval több olcsó ró­zsát, muskátlit, petúniát Budapestnek, hogy jusson bőven parkba, erkélyre, s a házak falára. Aczél Kovách Tamás 1986. október 11., szombat

Next