Esti Hírlap, 1987. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1987-11-02 / 257. szám
A JUBILEUMI ÉVADBAN Bánk bán a Nemzetiben Színészek, szerepek, színi hatások A Nemzeti Színház fennállásának 150. évfordulóját ünnepli ebben az évadban. Az ünnep tiszteletére Vámos László rendezésében Katona József Bánk bánját mutatták be péntek este. A színpadon három Bánk is volt egyszerre. Bubik István, aki a mostani felújítás címszereplője, Sinkovits Imre, aki a legutóbbi, 1975-ös bemutató Bánkja volt és most Tiborcot alakítja, Kállai Ferenc, aki pedig 1962-ben volt Bánk, s most Peturként lépett a színre. Színészek, nemzeti színjátszásunk élgárdája, mint ahogy hátrafelé az időben, a bemutató óta eltelt 154 évben mindig a legjobbak közül kapták a Bánk bán legfontosabb szerepeit. S a kezdet kezdetén egy színésznek, Udvarhelyi Miklósnak volt köszönhető, hogy a mű egyáltalán színpadra kerülhetett. S igaza van azoknak a színháztörténészeknek, akik felfedezték, hogy míg az írók, esztéták, kritikusok a mai napig vitatkoznak a mű dramaturgiai gyengéin, addig színészek sora kérte, vagy kérés nélkül kapta, jutalomjátékként a darab valamelyik szerepét. (Az már feltűnő, hogy nem mindig Bánk szerepét kérték.) Illő hát, hogy a kritikus is egyszer fordítson a színházi beszámolók hagyományos sorrendjén, s ne azzal kezdje, mire jutott a drámával a színház, a rendező, s aztán szóljon a színészek teljesítményeiről, hanem fordítva, így talán hitelesebben is lehet bemérni, vajon mit adott, mit tud adni ez az 1987-es Bánk bán a mai nézőknek. Kezdjük hát Bubik Istvánnal. A dráma ismerős, s mint már szó esett róla, a színészek számára is egyértelmű: nem ez a leghálásabb szerep. Bubik számára azonban Vámos László rendező „megtisztította” a színre lépés helyzetét, így szinte az első percektől kezdve egy indulatos, szerelmes, féltékeny Otellóként tajtékzó férjet látunk, aki félkézzel is elcsitítaná a lázongókat, ha a legszentebb magánügye nem lenne erősen belekeverve a játékba. Mindehhez Bubik az érintést, a szó fizikai értelmében vett megfogást, az erőszakos mozdulatokat használja fel belső indulatainak külső hitelesítésére. Nem új módszer, de nem is rossz, és az „érintéses” játék közel hozza Bánkot sok mai fiatalember emocionális szokásaihoz. A legérdekesebb és legeredetibb figura most a színen: Petur bán. Kállai Ferenc eljátssza repertoárjának vértolulásos figurái közül az egyiket, de néhány leleplező hang- és gesztusváltással igen halványan ironizál is ezen a figurán. Peturnak látszólag szinte mindenben igaza van, de Kállai játéka nyomán az is kiderül, hogy a Tiborcok számára itt egy jottányit sem változna a helyzet, ha ezek a magyar urak kitúrnák helyükről a merániakat. Sinkovits Imrének a legkevésbé kellett változtatni bármelyik kor Tiborcalakításán, de azért valami fontosat mégis tett, elmegy a humor, a komikum határáig, részben, hogy együgyű értetlenségét, részben, hogy Bánk üresnek tetsző füstölgését leleplezze. Kubik Anna Melindája az első perctől csupa tűz és indulat, valóban spanyolos ez a feleség, akit csak a jómodor tart vissza attól, hogy meg ne üsse Ottót, és ki ne kaparja a királynő szemét. Fájdalma a megszégyenülés után emberi és meggyőző, a kicsit üresen hőzöngő Bánik melletti. Psota Irén mintha mindig erre a Gertrudisra készült volna. Fenséges, szigorú, és örökké az indulatok tetején jár. Í nagyon jó, ahogy összeszedi magát a Bánkkal való találkozás előtt, de Ottóval a kulcsjelenet egyformán erős indulati töltésével, nem ad elég magyarázatot jelleméről. Mácsai Pál Ottója pontosan az a szoknyabolond fiatalember, akit a következmények rendszerint csak az ágyba döntés után érdekelnek, mert előtte fehér köd borítja az agyát. Fülöp Zsigmond pedig az a már-már rokonszenves mai rezonőr, aki szinte mindent tud az életről, csak azt nem, hogy az ilyen játszmához még pontosabban kellene ismerni a játékosok jellemét, hogy a marokba csúsztatott fizetség helyett ne egy tőr vasa csusszanjon a hátába. Íme hát a legfontosabb szereplők listája, s hogy ők olyanok, amilyenek, az nyilvánvalóan a rendező érdeme vagy gyengéje is. De hát majdnem másfél évtized után sikerült-e velük egy olyan Bánk bánt bemutatni, amely klasszikus irodalom ide, dramaturgiai hibák oda, képes a ma, legfőbbiént fiatal nézőit lekötni a nézőtéren? Azt hiszem, hogy jórészt igen. Ez a féltékeny Bánk, ez a meggyőzően hangoskodó Petur, ez a szegények örök fájdalmát felpanaszoló Tiborc, ez a megalázott Melinda, a kakaskodó Ottó és a póruljárt Biberach képes ébren tartani a mai nézők figyelmét is. Hogy ennek a Bánknak mi a „mai üzenete”? Ezt nem tudtam felfedezni — hacsak Petur alakjában nem —, de az sem biztos, hogy Katona drámájával minden koroknak lehet „üzengetni”. Erősebbnek érzem a színi hatásokat, amelyeket Vámos Lászlónak azzal is sikerült fokoznia, hogy Csányi Árpád egészen kiváló díszleteket tervezett. Monumentalitásuk a látványban is teret ad a monumentális indulatoknak, s emellett nagyszerűen funkcionálnak a mozgó díszletfalak, s így szinte filmszerűen lehet vágni az egyes jeleneteket. Ráadásul a titkos ajtók, rejtekfüggönyök és egyéb, ma valóban ódivatúnak ható kellékek helyett, természetes körülményeket biztosított a legbonyolultabb dramaturgiai előírásoknak is. Mindenesetre azt hiszem, ez a legjobb Bánk bán-díszlet, amit eddig láthattam. Sok újdonságot hoztak Vágó Nelly díszletei is, légióként azzal, hogy Bánkról és a magyar urakról levette a hagyományos díszmagyarokat és korban jobban közelített a történelmi események idejéhez. Gertrudis kékes alapszínű pompázatos ruhájával pedig nemcsak a királynői fenséget, hanem a hatalom hidegségét is sikeresen hangsúlyozta. Itt van tehát az új Bánk, ami 4-5 évig valószínűleg úgy tartható színen, hogy akik beülnek, nem érzik kötelező leckének Katona művét, amit a fiataloknak meg kell tanulniuk, az idősebbeknek illik megismerni. Ennél jóval szórakoztatóbb színházi élményt kapnak. S ez igazán nem kevés. Bernáth László Sinkovits Imre és Bubik István 2 1987. november 2., hétfő e A hit és a meggyőződés fölemelte Jeanne-t, fölemelte az elrendeltetésszerű paraszti sorból, fölemelte akkor, amikor az egyház megalázta, s megmentette a félelemtől, amikor a máglyára kellett lépnie. Jeanne d’Arc sorsa, emberi tragédiája mindig is foglalkoztatta az emberek képzeletét, nem véletlen, hogy a Rouen főterén elégetett francia parasztlány figurája a legkülönbözőbb művészeti alkotásokban támad fel újra és újra. A televízióban tegnap este sugárzott Jean Anouilh dráma tévéjátékváltozata rendkívül hitelesen mutatja fel ezt a fölemelkedést és megdicsőülést. A Pacsirta a maga természetes hangján szárnyalt a nemrégiben elhunyt francia író művében. Horváth Z. Gergely rendező remekül választott, amikor Varga Máriára bízta a főszerepet. Az egyszerűségében fenséges Jeanne d’Arc lépett elénk ebben az alakításban, elhitető erővel mutatta be, milyen akadályokat kellett áttörnie a felemelkedéshez, a zuhanásban a felmagasztosuláshoz. A körötte megjelenő színészek játékstílusa is teljes összhangban volt. Kállai Ferenc Cauchonja olyan jó és meggyőző volt, amilyennek régen láttuk már a művészt. Dunai Károly Dauphinje és Cserhalmi György Inkvizítora is kitűnő színészi alakítás volt. Az egyik azért, mert az ijedtség álarca mögött el tudta hitetni, hogy egy adott pillanatban képes királyi módon viselkedni, a másik azért, mert megszállottságában a hit és a cinizmus találkozott. A rendező határozott színészvezetésének, a drámai helyzetek pontos és világos megépítésének köszönhetően igazi értékeit ragyogtatta fel az Anouilhdarab, s végre mindazok, akik a televíziótól alkalmanként tartalmas programot is várnak, most a lehető legizgalmasabbat kapták. (harangozó) BOROGYIN- VONOSNEGYES Először Budapesten A szovjet kultúra napjai Magyarországon rendezvénysorozat alkalmából lépett közönség elé hazánkban először a Borogyin vonósnégyes. A világhírű quartett alapítótagját, Valentyin Berlinszkijt kérdeztük : — Kérem, mutassa be az együttest. — 1946-ban, a Moszkvai Konzervatórium tagjaiból alakult az együttes. A jelenlegi felállásban: Mihail Koppelmann, Andrej Abramenkov, Dmitrij Sebalin és jómagam, tizenkét éve zenélünk együtt. Mindanynyian a moszkvai konzervatórium kamaratanszakán tanítunk, ha éppen nem turnézunk valahol. — Az együttes nemrég ünnepelte 40 éves fennállását. Bejárták már szinte az egész világot, Magyarországon azonban most játszanak először. Miért? — Valóban először járunk Magyarországon, először léptünk fel a Zeneakadémián, de a kérdésére semmilyen magyarázatot nem tudok adni, egyszerűen így alakult. Régi vágyunk volt egy budapesti koncert, most végre sikerült. — Úgy tudom, Londonból érkeztek Budapestre, és nemsokára a firenzei Borogyin Fesztiválon szerepelnek majd. Mik az együttes tervei a közeljövőben? — A firenzei fesztivál után Franciaországba utazunk. November végén a Szovjetunióban szerepelünk, januárban az NSZK- ban lépünk fel, utána Japánba és az Egyesült Államokba utazunk. A többire már nem is emlékszem ... — Zsúfoltnak tűnik ez a program, van elég idejük pihenni? — Nincs, pihenésre nincs időnk, de a mi szakmánkban ez így van rendjén. Péterffy Gábor SZAMOVÁR* TEA, GYERTYAFÉNY Nyelvgyakorás késő estig Gyakran esik szó mostanában arról, hogy az általános iskolás diákok nyelvtanulásának alig-alig van olyan belső motivációja, amely a szükséges magoláson túl élménnyé tenné a nyelvtudást. Akár általános iskolás fokon. Mert már azon is el lehet valamiket gagyogni, hasonló korú gyerekek között, s ráérezni, hogy a tanteremben nemegyszer keserves erőfeszítéssel elsajátított tananyag az életben eleven, örömet adó élmény forrása lehet. Élő kapcsolat egy más nyelvű emberhez. Mindenekelőtt ezért érdemes megkülönböztetett figyelmet egy III. kerületi kezdeményezés. A Várkonyi György Úttörő és Ifjúsági Ház összes termei adnak majd helyet november 4-én, délután 4 órától magyar és szovjet gyerekek estig tartó találkozójának, közös programjának. A rendezvény a kerületi úttörővezetők, dr. Kanyó Józsefné és Szatmári Gabriella ötletének megvalósulása lesz. Meghirdettek egy rajzpályázatot, amelyre majdnem kétezer gyerekmunka érkezett. Támogatóul megnyerték a Magyar —Szovjet Baráti Társaságot, amely egyebek mellett a pályázat nyerteseinek járó értékes díjakról is gondoskodik. Az eredményhirdetést és a legjobb rajzokból rendezett kiállítás megnyitását kapcsolják össze november 4-én egy nagyszabású, színes programmal a kerületi úttörőházban. Erre a november 4-i délutánra meghívták a Szabolcs utcában működő szovjet iskola 150 felső tagozatos szovjet diákját és a kerület valamennyi általános iskolájából az úttörőcsapatok képviselőit. A vendég- és házigazda gyerekek folklórműsorral lépnek majd fel, ezt pedig szabad program követi. Különböző játékok között választhatnak a gyerekek. Minden teremben más-más foglalkozás várja őket, s ez az oldott, klubjellegű program jó lehetőséget kínál beszélgetésre, a szovjet és a magyar gyerekek személyes ismerkedésére, barátkozására. S ha nyelvi nehézségek mégis adódnának, ott lesznek a Körösi Csoma Sándor Gimnázium negyedikesei, akik elvállalták a tolmácsolás feladatát. Lesz még hangulatos teaterem is, ahol szamovárokban forr majd a víz és gyertyafény mellett lehet inni az aromás orosz teát. A sokszínű program, az ötletgazdag külsőségek már önmagukban jó mulatságot ígérnek. De valószínű, hogy a legszebb élményt azok a gyerekek mondhatják majd magukénak, akik ráéreznek, hogy az a nyelvtudás, ami eddig legfeljebb az ilyen-olyan osztályzatok megszerzésére volt jó, holt ismeretből élő ismeretté válik, használni lehet, megérteni és magunkat megértetni általa. Csak helyzet kell hozzá és alkalom. (be) ANDREJ KORSZAKOVVAL Csajfcovszkij-hegedűverseny A muzsikus családból származó Andrej Korszakov még moszkvai zeneiskolai növendékként olyan rangos nemzetközi rendezvényeken ért el kiemelkedő eredményt, mint a genovai, a montreali, és a párizsi Long-Thibaud-hegedűverseny. Később, Leonyid Kogan tanítványaként első díjat nyert a moszkvai Csajkovszkij-versenyen, majd Brüsszelben az Erzsébet királynő-versenyen. Kanadától Mongóliáig számos országban vendégszerepelt hatalmas, sok kortárs művet is tartalmazó repertoárral. Mindezt tudva, óriási várakozással ültem be a Zeneakadémia Nagytermébe, hogy a Magyar Posta szimfonikus zenekarának vendégeként fellépő Korszakovot meghallgassam. Csajkovszkij híres hegedűversenye volt a programon, és épp azon töprengtem, hogy ha egy művész külföldi bemutatkozásához ilyen népszerű, ennyire sokat játszott darabot választ — ráadásul olyat, amit jobbnál jobb hegedűsök tucatjaival vettek lemezre a világ minden táján —, akkor annak nyilván valami új mondanivalója van, vagy legalábbis úgy érzi, hogy a darabbal olyan üzenetet tud közvetíteni a hallgatóságnak, amit más nem. Kiegyenlítetten szép hegedűhangot hallhattunk, káprázatos futamokat, fölényes virtuozitással, rutinosan megoldott nehéz részletekkel. Na igen. De mit akart mondani? Mit akart kifejezni? Miért volt érdemes ezt a koncertet vele — az ő interpretációjában, és nem máséban — meghallgatni ? A kritikus — én legalábbis úgy gondolom — igyekszik mindig a lehető legjobb tudása és legtisztább lelkiismerete szerint megítélni egy produkciót. Mégis, ő csupán egy a hallgatók százai közül. Lehet, hogy legjobb szándéka ellenére is előfordul, hogy nem elég objektív. Mindenesetre arról kell írnia, amit hall. A közönség lelkesen tapsolt. Lenyűgözve a technikai tudástól. No de rohanó, elgépiesedett világunkban már nincs igényünk valami többletre? Nem azért megyünk be egy koncertre a színházba, kiállításra stb. —, hogy onnan lelkünkben gazdagabban térjünk haza? Nem akarunk-e néhány órára „más dimenziókban” élni? Ilyen „konzervatív”, „ódivatú” gondolatok jártak a fejemben. A teljességhez hozzátartozik, hogy jóleső érzéssel figyeltem a kíséretet ellátó Postás szimfonikus zenekart, Ligeti András vezényletével fegyelmezetten, nagy alkalmazkodó képességgel, pontosan, intelligensen játszottak. Tari Emőke Vendégjátékok A Radnóti Színpad 5-én, csütörtökön délután 6 órakor a Gödöllői Művelődési Központban mutatja be Radnóti naplója 1938— 1943 című produkcióját, amelyit a költő műveiből színpadra alkalmazott és elmond: Bálint András. Ugyancsak a Gödöllői Művelődési Központ vendég-Szereplője lesz a Pécsi Nemzeti Színház 8-án, vasárnap este 7-skor. Shakespeare A velencei kalmár című művét mutatják be. Másnap, 9-én hétfőn a Bábszínház-sorozatbam a Pécsi Bóbita Bábszínház lép fel a művelődési házban délelőtt fél 10 és 11 óraikor, délután pedig 3 órás kezdettel. □ TOMPA LÁSZLÓ előadóművész Másokért egyedül című összeállítása hangzik el az Egyetemi Színpadon ma este.