Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-11 / 162. szám
1971. július ti., vosómap jH os megyénkben Kánikula. Szinte elviselhetetlen a meleg. Az ember az árnyékba menekül, de a szántóföldi növények ott sínylődnek a perzselő napon. Azokban a határrészekben, ahol már hetek óta nem volt kiadósabb eső, a kukoricák ráncosodó levelei reszkető lebegéssel kérik az esőt. A szomszédban egy gyönyörű, szinte haragoszöld kukoricatábla. Odébb dús lucerna, élénk, a kánikulától mit sem szenvedő kertészeti kultúra. A föld még nedves. Itt egész éjjel hullott a mesterséges eső, dolgozott a mesterséges esőztető berendezés. Ilyenkor látni, hogy milyen sokat ér az öntözési lehetőség. Sajnos, „az életet adó víz” még aránylag kevés helyre tud eljutni mesterséges úton, emberi „parancsszóra” megyénk mezőgazdaságilag művelt területeire. Az elkövetkező esztendőkben e téren is nagy fejlődés várható. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakemberei által elkészített középtávú öntözésfejlesztési tervek sok új lehetőséget, s jókora területeken, a legszárazabb esztendőkben is biztonságos termelést ígérnek mezőgazdasági üzemeinknek. Megyénkben a múltban szánte alig voltak hagyományai a mezőgazdasági vízhasznosításnak. 1947—50 között kezdték kiépíteni az első kis területű, szórvány öntözőtelepeket. Az öntözésfejlesztés csak a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően vett nagy lendületet. Míg 1960-ban az öntözésre berendezett területek kiterjedése alig 2600 hold volt, 1970-re már 38 000 holdat rendeztek be öntözésre. Zömmel az esőztető öntözés honosui meg megyénkben, de ennek csak mintegy 20 százaléka korszerű, földbe épített nyomócsöves öntözés. Megkezdődött a dombvidéki területek öntözési lehetőségeinek megteremtése, a víztárolók építése. Sajnos, a kedvező tapasztalatok ellenére a dombvidéki öntözőtelepek építésében megtorpanás tapasztalható. A legnagyobb gondot azonban az okozza, hogy az öntözési kapacitás mintegy háromnegyed részét kitevő, hordozható berendezések nem egységes típusúak, a legtöbb már elavult, elhasználódott, a szrelvények pótlása már szinte lehetetlen. A hiányok olyan mértékűek, hogy a tényleges öntözési kapacitás mértéke a 30 000 holdat sem haladja meg megyénkben. Abban, hogy az öntözési beruházások kihasználása nem éri el a kívánt szintet, más tényezők is közrejátszanak. A nem kellő szintű tápanyag visszapótlás, az öntözött területek vízrendezésének és talajjavításának lemaradása, a nem kellő szakértelem, illetve az üzemi vízgazdálkodási szervezetek hiánya is hozzájárul, hogy még az adott lehetőségek sincsenek kellően kihasználva. Ami a kiutat, a jövőt illeti, a mezőgazdasági vízhasznosítás további fejlesztésénél az eddiginél korszerűbb, kisebb munkaigényű, s jobb kihasználást nyújtó lehetőségek kerülnek előtérbe. A IV. ötéves terv során épülő tarcali és taktaharkányi öntözőfürtnek például már automatizált szivattyútelepe lesz. A hordozható öntözőmotorok is korszerűbbek lesznek, egy-egy gépkezelő 3—4 berendezést is üzemeltethet. A csővezetékek is alkalmasak lesznek a gépi áttelepítésre, egy ember legalább 100 hold öntözési munkáit tudja majd elvégezni. Természetesen, lényeges előrelépésnek kell történnie az üzemi vízgazdálkodási szervezetek kiépítésében is. A középtávú tervek nagyszabású, új öntözési lehetőségeket is ígérnek. A Tisza I. vízlépcső üzembe helyezése után nemcsak a Tisza mentéi, hanem a mellékvízfolyásokon is sokat javul a „vízmérleg”, s lehetőség nyílik az öntözésfejlesztés folytatására. 1985-ig csupán a Tisza II. vízlépcső mintegy 50 000 holdon teszi lehetővé megyénkben az öntözést. Dél-Borsodban és a Taktaközben például két-két nagy öntözőrendszer épül. A Bodrogközben a zemplénagárdi, a ricsei, a cigándi, a györgytarlói és a füzeséri, a Hernád völgyében a hernádnémeti és a gönci, valamint a Bársonyos vizével táplált sajóvámosi öntözőfürt megépítésére kerül sor. A felszín alatti vizek hasznosításával, csőkutas öntözőtelep épül például Dél-Borsodban a Sajó kavicsteraszán. Az ipar és a mezőgazdaság nagyszerű, új kooperációja jelentkezik már ebben a tervidőszakban — vízgazdálkodási vonatkozásban — Bőcsön. Jövőre már üzembe is lép az ország első ipari szennyvíz-öntözőtelepe. A Borsodi Sörgyár ipari szennyvizét használják itt majd fel öntözésre. Egy ennél sokkal nagyobb, mintegy 3480 hektáros szennyvíz-öntözőtelep kiépítésére nyílik majd lehetőség a BVK körzetében. A vegyikombinát ammóniás szennyvizének öntözésre irányuló feltárási és tervezési munkái már meg is kezdődtek. A hegyvidékeken a kisebb patakokra telepített víztárolók jelentősen növelhetik az öntözött területek nagyságát. A tervek szerint 1985-ig a víztározókból összesen 8500 hektárnyi öntözőfürt kaphat majd életet adó vizet. Dél-Borsodban például a cserépváraljai, a bogácsi, a kácsi, a mezőkövesdi, a Hernád völgyében a telkibányai, a Bélus-völgyi, a baktakéki, a homrogdi, Tokaj-Hegyalján a makkoshotykai, a szerencsi, a monoki és a mezőzombori víztározóból történő öntözőfürt megépítését tervezik. (p. s.) Az asszonyok Taktakenézért A Taktaköz egyik kis községében, Taktakenézen nőbizottság tagjai, a szoragalmas asszonyok már eddig is sokat tettek a település szépítéséért, fejlesztéséért Székben a napokban a taktakenézi asszonyok felváltva egy nagyobb munkavállaláson társadalmi dolgoznak. Ezer négyzetméternyi betonjárda épül a községben. Sprinte jóval kevesebb járda megépítésére állt rendelkezésre, de az asszonyok elhatározták, hogy a szükséges segédmunkát ők maguk végzik el, s így az esős évszakok sorát sokkal több porta elől száműzhetik. Naponta 12—16 asszony segíti Taktakenézen a járdaépítést. A nagy nyári munkák idején is megadják ezt a segítséget, hogy augusztus 20-ra elkészüljön az új járda. I ÉSZAK -MAGYARORSZÁG 3 Aratás délen és északon Vasárnapi műszak a mezőcsáti járásban kedvezőbb, az eddig learatott búzák minősége jó. A hét utolsó két napjái. a kombájnok zöme már munkába állt. Az aratással egyidőben gyors ütemben folyik a termények átadása, s megkezdődtek a tarlómunkák. Több tsz, így a sajószögedi, a hejőbábai, az ároktői és a mezőcsáti már több vagon búzát szállított a magtárakba. Szombatig a járás területén több mint 10 százalékát végezték el az aratásnak. A jelszó most az minden gazdaságban . „Addig nincs munkaszünet és ünnepnap, amíg az aratnivalóból tart.” Most, vasárnap is aratnak mindenütt a járásban. Több tsz-ből, ahol még nem érett be a búza, segítségül küldik a gépeket a szomszédos gazdaságokba. — Járásszerte az a tapasztalat, hogy a gazdaságokban mindenütt figyelembe vették az elmúlt évi tapasztalatokat és körültekintően felkészültek az aratásra. A megye északi részeiben is szinte mindenütt sokkal jobban, gondosabban készültek fel az aratásra, mint az elmúlt esztendőben. Az aszalói Szabadság Tsz-ben például a 90 holdnyi őszi árpa learatása után azonnal hozzákezdtek a búza aratásához. Mivel a szemek viaszérése még nem teljes, az első táblákat előbb rendre vágják. A GÖNCI KOSSUTH TSZBEN, ahol az elmúlt évben rosszul szervezték meg az aratást, s néhány tábla aratatlan maradt, az alapos gondossággal kijavított, felújított öt régi kombájnhoz most két újat is vásároltak. Itt sem teljes még a búzák érése, de pénteken megkezdték a rendre vágást. A zabbal együtt 1800 hold learatása vár a tsz gépeire. A tsz vezetői pontos aratási ütemtervet készítettek, számítottak minden eshetőségre, s biztosak benne, hogy jónak ígérkező termésük szemveszteség nélkül, kiváló minőségben kerül a magtáraikba. A HÉT UTOLSÓ NAPJAIBAN már nemcsak megyénk déli járásaiban, hanem a legészakibb fekvésű községekben is megkezdődött, legtöbb gazdaságban teljes üzemmel folyik az aratás. Délen az őszi árpák helyén már a tarlót forgatják, s a nagy búzatáblákban dolgoznak a gépek, de a legszebben fejlett búzák északon is beértek már. Ami az időjárást illeti, erre most a megye egyetlen részében sem lehetett panasz. A mezőcsáti járásból, a legdélibb részekről Nikházi Lajos, a járási tanácsi hivatal mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője következő tájékoztatást adta a mezőgazdasági munkák, elsősorban az aratás állásáról : — Az elmúlt vasárnap hullott kiadós esőzés nagyon jól jött a járás mezőgazdaságának. A bőséges csapadék utáni napos, meleg időjárás nagyon kedvező minden kultúrnövény számára. Meggyorsult a búzák érése. A szemképződés a vártnál A ,,százezres” kombájnos Major Ferenc, a jászszentandrási Haladás Mg. Tsz 52 éves dolgozója 20 évvel ezelőtt, az első kombájnosok egyike volt. Már a harmadik géppel járja a földeket. 20 év alatt mintegy 8 ezer holdról, körülbelül százezer mázsa gabonát takarított be. Szorgalma, lelkesedése máig sem kopott, munkaeredménye a legjobbakéval vetekszik. A „százezres” kombájnos munka közben, a tsz földjein E Pista nem csalódha É vek óta figyelemmel kísérem egy miskolci fiatalember sorsát. Életútját az általános iskola elvégzésétől kezdve az iparitanuló szakmunkásképző intézeten át Emlékszem egészen fiatal, még gyermekéveire, amikor az általános iskola nyolcadik osztályából hozta a bizonyítványt: nem a legjobbat, nem is a legrosszabbat. Jó közepeset, mellyel a szülők és a tanárok szerint is biztos eséllyel választhatta az általa elképzelt pályát. Esztergályos lesz, miként az apja, a bátyja — mesélte nekem —, s ha minden jól megy, éppen akkor, mire az apja nyugdíjba vonul, már szakmunkásként állhat a gép mellé. Talán éppen azt a gépet kapja, amelyen az apja annyi éven át dolgozott. Vonzódásom e fiatalemberhez itt fogant meg. Olyan szépen beszélt jövőjéről, nagy terveiről és arról a nemes, mindenképpen becsülni való szándékáról, hogy felváltja az édesapját, akinek nem érzik majd hiányát az üzemben, s ha lehet, még jobb esztergályos lesz, hogy ezt lehetetlen volt számon nem tartani. Az élet is igazodott az elképzelésekhez. A fiatalember szakmunkásképző bizonyítványán és édesapja nyugdíjba bocsátó papírján szinte egyszerre száradt meg a tinta... Micsoda napok voltak ezek! A vizsgadrukk, mely a legjobb felkészültségű tanulót is hatalmába keríti. Pisti az írásbelitől félt, de sikerült. Sikerült a szóbeli és a gyakorlati is. Átéreztem boldogságát, amikor felnőtt módra először parolázott le velem igazán: „szakmunkás vagyok, Miklós bátyám!...” Apa és fia helyet cserél — mondtam magamban —, milyen szép is ez: az elfáradt ember szépen rendbehozza, megtisztítja gépét, és átadja az utódnak. De nem így történt. Valahogy úgy adódott, hogy ezekben a napokban nem találkoztunk. S csak éppen tegnap. Amikor a most már szakmunkás Pista kissé megnyúlt, kedvetlen arca már messziről feltűnt az utcán. Ami történt, az itt áll: a vizsga után még egy hét következett. A kamaszévek utolsó hete. Mozi, strand, fiúk, foci, talán egy kislány: a felszabadult, örömteli szórakozás. Aztán jött a hétfő, az a bizonyos hétfő, a munkásévek első napja. Mindenképpen nagy szó ez: első alkalommal visszamenni az üzembe a felnőtt szakik, a tanítómesterek közé, immár szakmunkásbizonyítvánnyal kézben, és nagy, egy életre a szóló szent elhatározással a szívben. Pista nem kérte az apja padját. Gondolta, majd maguktól odaadják. Csak szerszámot kért, öltözőszekrényt és munkát Úgy mint az igaziak, a nagyok. Nem voltam ott, nem tudom, a művezető talán mással volt elfoglalva. Lehet, hogy a műhelyfőnök is egyébként nagyon jóindulatú ember. Csak ekkor, éppen ezen a bizonyos hétfőn jöttek így össze a dolgok. Pistával senki nem érkezett foglalkozni. Sem szerszámot, sem gépet, sem öltözőszekrényt, sem munkát nem kapott... Aznap annyi hasznot nem hajtott mint tanuló korában. S másnap sem. Szekrényt is csak harmadnap kapott: „csinálj valamit” — mondta a művezető, és magára hagyta. Ekkor találkoztam én Pistával, aki lógó orral, mintha rajtam keresztül tenne szemrehányást az egész felnőtt társadalomnak, csak ennyit mondott: „tré az egész! Jobb volt tanulónak lenni...” Kedves felnőtt barátaim! Tudom, hogy Pista előbb-utóbb megleli a helyét, és visszanyeri önbizalmát Vagy úgy, hogy kedvére való munkát kap végül és abba beletemetkezik, vagy úgy, hogy más vállalatot keres magának... De ezt a napot soha nem fogja elfelejteni! S mindez, elsősorban ennek a kedves, őszinte fiúnak és a hozzá hasonlók csalódása nekem nem azért esik rosszul, mert ez üzemeinkre, vállalatainkra úgy általában ez a jellemző. Ellenkezőleg! Két alkalommal is ott voltam a közelmúltban a fiatal szakmunkások avatóünnepségén. Sok minden miatt megható egy-egy ilyen ünnepség: az ünneplőbe öltözött szülők, gyermekek, tanítómesterek látványa. Megható az, ami emögött van: évek kemény munkája, izgalom, idegesség, fáradozás, áldozat és lemondás. Egyszersmind felemelő, ami következik: ha az ember arra gondol, hogy ez a sok fiatalember holnapután újra kopogtat az üzemek kapuján. Tele jó szándékú becsvággyal, tenniakarással, fiatalos lendülettel, szorgalommal. Mindenekelőtt pedig bizonyítani akarással, hogy nem lettek érdemtelenek rá, amit eddig felnőttektől, a társadalomtól kaptak. S ekkor jön egy fájós fogú művezető, vagy irigy, a szakmájára féltékeny idősebb munkás, és egy pillanat alatt összetöri azt, amit szülő és tanár, KISZ-szervezet, és az egész osztálykollektíva éveken át kiépített, összetörni a legszebbet, a legszentebbet, a cselekedni akarást — a legnagyobb bűn, én azt mondom. Vajon Pista vállalatánál nem tudták, hogy ő és még legalább öt társa a sikeres szakmunkásvizsga után visszatér? Nem girlandokkal ékesített diadalkaput vártak ezek a gyerekek. Csak egy gratuláló szót, egy biztató szemhunyorítást az idősebb szakiktól, öltözőszekrényt és munkát a művezetőtől, hogy mindjárt az első nap érezzék: szükség van itt rájuk. Mint ahogy így is van. Ezer és tízezer dolgos, új munkáskézre van szükség. Hiszen tennivalónk óriási. A cselekvőképes fiatal erők új lendületet adnak az idősebbeknek is. A társadalom hívja, várja az élet kapujában álló fiatalembereket: szakmunkásokat, most végző mérnököket, technikusokat, fiúkat, lányokat Csak két kezünk van, és az mind tele munkával Ha tíz lenne is kevés lenne. Ne szegjük hát azok kedvét akik szaporítani akarják a dolgos kezek számát! Onodvári Miklós