Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)

1971-07-11 / 162. szám

1971. július ti., vosómap jH os megyénkben Kánikula. Szinte elviselhetetlen a meleg. Az ember az ár­nyékba menekül, de a szántóföldi növények ott sínylődnek a perzselő napon. Azokban a határrészekben, ahol már he­tek óta nem volt kiadósabb eső, a kukoricák ráncosodó le­velei reszkető lebegéssel kérik az esőt. A szomszédban egy gyönyör­ű, szinte haragoszöld kukoricatábla. Odébb dús lu­cerna, élénk, a kánikulától mit sem szenvedő kertészeti kul­túra. A föld még nedves. Itt egész éjjel hullott a mestersé­ges eső, dolgozott a mesterséges esőztető berendezés. Ilyen­kor látni, hogy milyen sokat ér az öntözési lehetőség. Sajnos, „az életet adó víz” még aránylag kevés helyre tud eljutni mesterséges úton, emberi „parancsszóra” me­gyénk mezőgazdaságilag mű­velt területeire. Az elkövet­kező esztendőkben e téren is­­ nagy fejlődés várható. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakemberei ál­tal elkészített középtávú ön­tözésfejlesztési tervek sok új lehetőséget, s jókora terüle­teken, a legszárazabb eszten­dőkben is biztonságos terme­lést ígérnek mezőgazdasági üzemeinknek. Megyénkben a múltban szánte alig voltak hagyomá­nyai a mezőgazdasági víz­­hasznosításnak. 1947—50 kö­zött kezdték kiépíteni az első kis területű, szórvány öntö­zőtelepeket. Az öntözésfej­lesztés csak a mezőgazdaság szocialista átszervezését kö­vetően vett nagy lendületet. Míg 1960-ban az öntözés­re berendezett területek kiterjedése alig 2600 hold volt, 1970-re már 38 000 holdat rendeztek be ön­tözésre. Zömmel az esőztető öntözés honosui­ meg megyénkben, de ennek csak mintegy 20 százaléka korszerű, földbe épített nyomócsöves öntözés. Megkezdődött a dombvidéki területek öntözési lehetősé­geinek megteremtése, a víz­tárolók építése. Sajnos, a ked­vező tapasztalatok ellenére a dombvidéki öntözőtelepek építésében megtorpanás ta­pasztalható. A legnagyobb gondot azon­ban az okozza, hogy az öntö­zési kapacitás mintegy há­romnegyed részét kitevő, hordozható berendezések nem egységes típusúak, a legtöbb már elavult, elhasználódott, a szrelvények pótlása már szin­te lehetetlen. A hiányok olyan mérté­kűek, hogy a tényleges öntözési kapacitás mérté­ke a 30 000 holdat sem haladja meg megyénk­ben. Abban, hogy az öntözési be­ruházások kihasználása nem éri el a kívánt szintet, más tényezők is közrejátszanak. A nem kellő szintű tápanyag visszapótlás, az öntözött te­rületek vízrendezésének és talajjavításának lemaradása, a nem kellő szakértelem, il­letve az üzemi vízgazdálko­dási szervezetek hiánya is hozzájárul, hogy még az adott lehetőségek sincsenek kellően kihasználva. Ami a kiutat, a jövőt illeti, a mezőgazdasági vízhasznosí­tás további fejlesztésénél az eddiginél korszerűbb, kisebb munkaigényű, s jobb kihasz­nálást nyújtó lehetőségek ke­rülnek előtérbe.­­ A IV. ötéves terv során épülő tarcali és takta­­harkányi öntözőfürtnek például már automatizált szivattyútelepe lesz. A hordozható öntözőmoto­rok is korszerűbbek lesz­nek, egy-egy gépkezelő 3—4 berendezést is üze­meltethet. A csővezetékek is alkalmasak lesznek a gépi áttelepítésre, egy ember legalább 100 hold öntözési munkáit tudja majd elvégezni. Természetesen, lé­nyeges előrelépésnek kell történnie az üzemi vízgaz­dálkodási szervezetek kiépí­tésében is. A középtávú tervek nagy­szabású, új öntözési lehetősé­geket is ígérnek. A Tisza I. vízlépcső üzembe helyezése után nemcsak a Tisza men­téi, hanem a mellékvízfolyá­sokon is sokat javul a „víz­mérleg”, s lehetőség nyílik az öntözésfejlesztés folytatására. 1985-ig csupán a Tisza II. vízlépcső mintegy 50 000 holdon teszi lehetővé me­gyénkben az öntözést. Dél-Borsodban és a Takta­­közben például két-két nagy öntözőrendszer épül. A Bod­rogközben a zemplénagárdi, a ricsei, a cigándi, a györgy­­tarlói és a füzeséri, a Hernád völgyében a hernádnémeti és a gönci, valamint a Bárso­nyos vizével táplált sajóvá­­mosi öntözőfürt megépítésére kerül sor. A felszín alatti vizek hasz­nosításával, csőkutas öntöző­telep épül például Dél-Bor­sodban a Sajó kavicsteraszán. Az ipar és a mezőgazda­ság nagyszerű, új koope­rációja jelentkezik már ebben a tervidőszakban — vízgazdálkodási vonat­kozásban — Bőcsön. Jö­vőre már üzembe is lép az ország első ipari szennyvíz-öntözőtelepe. A Borsodi Sörgyár ipari szennyvizét használják itt majd fel öntözésre. Egy ennél sokkal nagyobb, mintegy 3480 hektáros szennyvíz-öntözőte­lep kiépítésére nyílik majd lehetőség a BVK körzetében. A vegyikombinát ammóniás szennyvizének öntözésre irá­nyuló feltárási és tervezési munkái már meg is kezdőd­tek. A hegyvidékeken a kisebb patakokra telepített víztáro­lók jelentősen növelhetik az öntözött területek nagyságát. A tervek szerint 1985-ig a víztározókból összesen 8500 hektárnyi öntöző­fürt kaphat majd életet adó vizet. Dél-Borsodban például a cse­répváraljai, a bogácsi, a ká­­csi, a mezőkövesdi, a Her­nád völgyében a telkibányai, a Bélus-völgyi, a baktakéki, a homrogdi, Tokaj-Hegyal­­ján a makkoshotykai, a sze­rencsi, a monoki és a mező­­zombori víztározóból történő öntözőfürt megépítését terve­zik. (p. s.) Az asszonyok Taktakenézért A Taktaköz egyik kis köz­ségében, Taktakenézen nőbizottság tagjai, a szor­a­galmas asszonyok már ed­dig is sokat tettek a telepü­lés szépítéséért, fejlesztéséért Székben a napokban a takta­­kenézi asszonyok felváltva egy nagyobb munkavállaláson társadalmi dolgoznak. Ezer négyzetméternyi be­tonjárda épül a községben. Sprint­e jóval kevesebb járda megépítésére állt rendelkezésre, de az asszo­nyok elhatározták, hogy a szükséges segédmunkát ők maguk végzik el, s így az esős évszakok sorát sokkal több porta elől száműzhetik. Naponta 12—16 asszony segíti Taktakenézen a járdaépítést. A nagy nyári munkák ide­jén is megadják ezt a segít­séget, hogy augusztus 20-ra elkészüljön az új járda. I ÉSZAK -MAGYARORSZÁG 3 Aratás délen és északon Vasárnapi műszak a mezőcsáti járásban kedvezőbb, az eddig leara­tott búzák minősége jó. A hét utolsó két napjái. a kom­bájnok zöme már munkába állt.­­ Az aratással egyidőben gyors ütemben folyik a ter­mények átadása, s megkez­dődtek a tarlómunkák. Több tsz, így a sajószögedi, a he­­jőbábai, az ároktői és a me­zőcsáti már több vagon bú­zát szállított a magtárakba. Szombatig a járás területén több mint 10 százalékát vé­gezték el az aratásnak. A jelszó most az minden gaz­daságban . „Addig nincs munkaszünet és ünnepnap, amíg az aratnivalóból tart.” Most, vasárnap is aratnak mindenütt a járásban. Több tsz-ből, ahol még nem érett be a búza, segítségül küldik a gépeket a szomszédos gaz­daságokba. — Járásszerte az a tapasz­talat, hogy a gazdaságokban mindenütt figyelembe vették az elmúlt évi tapasztalatokat és körültekintően felkészül­tek az aratásra. A megye északi részeiben is szinte mindenütt sokkal jobban, gondosabban készül­tek fel az aratásra, mint az elmúlt esztendőben. Az asza­lói Szabadság Tsz-ben pél­dául a 90 holdnyi őszi árpa learatása után azonnal hoz­zákezdtek a búza aratásához. Mivel a szemek viaszérése még nem teljes, az első táb­lákat előbb rendre vágják. A GÖNCI KOSSUTH TSZ­­BEN, ahol az elmúlt évben rosszul szervezték meg az aratást, s néhány tábla ara­­tatlan maradt, az alapos gondossággal kijavított, fel­újított öt régi kombájnhoz most két újat is vásároltak. Itt sem teljes még a búzák érése, de pénteken megkezd­ték a rendre vágást. A zab­bal együtt 1800 hold leara­­tása vár a tsz gépeire. A tsz vezetői pontos aratási ütem­tervet készítettek, számítot­tak minden eshetőségre, s biztosak benne, hogy jónak ígérkező termésük szemvesz­teség nélkül, kiváló minő­ségben kerül a magtáraikba. A HÉT UTOLSÓ NAPJAI­BAN már nemcsak megyénk déli járásaiban, hanem a legészakibb fekvésű közsé­gekben is megkezdődött, legtöbb gazdaságban­­ teljes­­ üzemmel folyik az aratás. Délen az őszi árpák helyén már a tarlót forgatják, s a nagy búzatáblákban dolgoz­nak a gépek, de a legszeb­ben fejlett búzák északon is beértek már. Ami az időjá­rást illeti, erre most a me­gye egyetlen részében sem lehetett panasz. A mezőcsáti járásból, a legdélibb részekről Nikházi Lajos, a járási tanácsi hiva­tal mezőgazdasági és élelme­­­zésügyi osztályának vezetője következő tájékoztatást adta a mezőgazdasági mun­kák, elsősorban az aratás ál­lásáról : — Az elmúlt vasárnap hullott kiadós esőzés nagyon jól jött a járás mezőgazda­ságának. A bőséges csapa­dék utáni napos, meleg idő­járás nagyon kedvező min­den kultúrnövény számára. Meggyorsult a búzák érése. A szemképződés a vártnál A ,,százezres” kombájnos Major Ferenc, a jászszentandrási Haladás Mg. Tsz 52 éves dolgozója 20 évvel ezelőtt, az első kombájnosok egyike volt. Már a harmadik géppel járja a földeket. 20 év alatt mint­egy 8 ezer holdról, körülbelül százezer mázsa gabonát ta­karított be. Szorgalma, lelkesedése máig sem kopott, mun­kaeredménye a legjobbakéval vetekszik. A „százezres” kom­bájnos munka közben, a tsz földjein E Pista nem csalódha É­ vek óta figyelemmel kí­sérem egy miskolci fia­talember sorsát. Élet­útját az általános iskola el­végzésétől kezdve az ipari­tanuló szakmunkásképző in­tézeten át Emlékszem egé­szen fiatal, még gyermek­éveire, amikor az általános iskola nyolcadik osztályából hozta a bizonyítványt: nem a legjobbat, nem is a leg­rosszabbat. Jó közepeset, mellyel a szülők és a taná­rok szerint is biztos eséllyel választhatta az általa elkép­zelt pályát. Esztergályos lesz, miként az apja, a bátyja — mesélte nekem —, s ha min­den jól megy, éppen akkor, mire az apja nyugdíjba vo­nul, már szakmunkásként állhat a gép mellé. Talán ép­pen azt a gépet kapja, ame­lyen az apja annyi éven át dolgozott. Vonzódásom e fiatalember­hez itt fogant meg. Olyan szépen beszélt jövőjéről, nagy terveiről és arról a nemes, mindenképpen becsülni való szándékáról, hogy felváltja az édesapját, akinek nem ér­zik majd hiányát az üzem­ben, s ha lehet, még jobb esztergályos lesz, hogy ezt lehetetlen volt számon nem tartani. Az élet is igazodott az el­képzelésekhez. A fiatalember szakmunkásképző bizonyít­ványán és édesapja nyug­díjba bocsátó papírján szin­te egyszerre száradt meg a tinta... Micsoda napok voltak ezek! A vizsga­drukk, mely a leg­jobb felkészültségű tanulót is hatalmába keríti. Pisti az írásbelitől félt, de sikerült. Sikerült a szóbeli és a gya­korlati is. Átéreztem boldog­ságát, amikor felnőtt módra először parolázott le velem igazán: „szakmunkás vagyok, Miklós bátyám!...” Apa és fia helyet cserél — mondtam magamban —, mi­lyen szép is ez: az elfáradt ember szépen rendbehozza, megtisztítja gépét, és átadja az utódnak. De nem így történt. Vala­hogy úgy adódott, hogy ezekben a napokban nem ta­lálkoztunk. S csak éppen teg­nap. Amikor a most már szakmunkás Pista kissé meg­nyúlt, kedvetlen arca már messziről feltűnt az utcán. Ami történt, az itt áll: a vizs­ga után még egy hét követ­kezett. A kamaszévek utolsó hete. Mozi, strand, fiúk, foci, talán egy kislány: a felsza­badult, örömteli szórakozás. Aztán jött a hétfő, az a bi­zonyos hétfő, a munkásévek első napja. Mindenképpen nagy szó ez: első alkalom­mal visszamenni az üzembe a felnőtt szakik, a tanító­­mesterek közé, immár szak­­munkásbizonyítvánnyal kézben, és nagy, egy életre a szóló szent elhatározással a szívben. Pista nem kérte az apja padját. Gondolta, majd ma­guktól odaadják. Csak szer­számot kért, öltözőszekrényt és munkát Úgy mint az iga­ziak, a nagyok. Nem voltam ott, nem tudom, a művezető talán mással volt elfoglalva. Lehet, hogy a műhelyfőnök is egyébként nagyon jóindulatú ember. Csak ekkor, éppen ezen a bizonyos hétfőn jöttek így össze a dolgok. Pistával sen­ki nem érkezett foglalkozni. Sem szerszámot, sem gépet, sem öltözőszekrényt, sem munkát nem kapott... Az­nap annyi hasznot nem haj­tott mint tanuló korában. S másnap sem. Szekrényt is csak harmadnap kapott: „csi­nálj valamit” — mondta a művezető, és magára hagyta. Ekkor találkoztam én Pis­tával, aki lógó orral, mintha rajtam keresztül tenne szem­rehányást az egész felnőtt társadalomnak, csak ennyit mondott: „tré az egész! Jobb volt tanulónak lenni...” K­edves felnőtt barátaim! Tudom, hogy Pista előbb-utóbb megleli a helyét, és visszanyeri önbi­zalmát Vagy úgy, hogy ked­vére való munkát kap végül és abba beletemetkezik, vagy úgy, hogy más vállalatot ke­res magának... De ezt a na­pot soha nem fogja elfelej­teni! S mindez, elsősorban ennek a kedves, őszinte fiú­nak és a hozzá hasonlók csa­lódása nekem nem azért esik rosszul, mert ez üzemeinkre, vállalatainkra úgy általában ez a jellemző. Ellenkezőleg! Két alkalommal is ott vol­tam a közelmúltban a fiatal szakmunkások avatóünnep­ségén. Sok minden miatt megható egy-egy ilyen ün­nepség: az ünneplőbe öltö­zött szülők, gyermekek, ta­nítómesterek látványa. Meg­ható az, ami emögött van: évek kemény munkája, izga­lom, idegesség, fáradozás, ál­dozat és lemondás. Egyszer­smind felemelő, ami követke­zik: ha az ember arra gon­dol, hogy ez a sok fiatalem­ber holnapután újra kopog­tat az üzemek kapuján. Tele jó szándékú becsvággyal, tenniakarással, fiatalos len­dülettel, szorgalommal. Min­denekelőtt pedig bizonyítani akarással, hogy nem lettek érdemtelenek rá, amit eddig felnőttektől, a társadalom­tól kaptak. S ekkor jön egy fájós fogú művezető, vagy irigy, a szak­májára féltékeny idősebb munkás, és egy pillanat alatt összetöri azt, amit szülő és tanár, KISZ-szervezet, és az egész osztálykollektíva éve­ken át kiépített, összetörni a legszebbet, a legszentebbet, a cselekedni akarást — a legnagyobb bűn, én azt mon­dom. Vajon Pista vállalatá­nál nem tudták, hogy ő és még legalább öt társa a si­keres szakmunkásvizsga után visszatér? Nem girlandokkal ékesített diadalkaput vártak ezek a gyerekek. Csak egy gratuláló szót, egy biztató szemhunyorítást az idősebb szakiktól, öltözőszekrényt és munkát a művezetőtől, hogy mindjárt az első nap érez­zék: szükség van itt rájuk. M­int ahogy így is van. Ezer és tízezer dol­gos, új munkáskézre van szükség. Hiszen tenniva­lónk óriási. A cselekvőképes fiatal erők új lendületet ad­nak az idősebbeknek is. A társadalom hívja, várja az élet kapujában álló fiatalem­bereket: szakmunkásokat, most végző mérnököket, technikusokat, fiúkat, lányo­kat Csak két kezünk van, és az mind tele munkával Ha tíz lenne is kevés lenne. Ne szegj­ük hát azok kedvét akik szaporítani akarják a dolgos kezek számát! Onodvári Miklós

Next