Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-31 / 25. szám
Eseményekről röviden KUBÁBA utazott KESERŰ JÁNOSNÉ Nora Frómeta könnyűipari miniszter kubai meghívására, a kubai miniszteri asszony magyarországi látogatásának viszonzására kedden Havannába utazott Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. Tárgyalásokat folytat majd a két ország könnyűiparának együttműködéséről. A HELSINKI TANÁCSKOZÁSRÓL • Az európai biztonsági értekezletet előkészítő helsinki nagyköveti tanácskozás kedden folytatta munkáját a Dipoll kongresszusi palotájában. A részvevők folytatják :'"a biztonsági értekezlet napirendje első témakörének megvitatását. A vita alapja a svájci delegációnak a napirendi javaslatokat összefoglaló munkaokmánya. IZRAELI TAMADÁS © A damaszkuszi rádió kedden, adását megszakítva jelentette, hogy a délelőtti órákban több izraeli repülőegység megkísérelt behatolni Szíria légterébe a szíriai—libanoni határ közelében. A légvédelem vadászgépei visszafordulásra kényszerítették a betolakodó gépeket — hangzik a közlemény. Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere kedden Párizsból Moszkvába érkezett ÉSZAK-MAGYARORSZÁG • Megszigorítják az árellenőrzést Erélyesebben kell fellépni Az árhatóságok, a minisztériumok, a megyei tanácsok és a fővárosi tanács ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi osztályainak szakemberei tartottak kedden az Állami Fejlesztési Bank nagytermében országos árkonferenciát, amelyen dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke adott tájékoztatást az időszerű árpolitikai munkálatokról, feladatokról. Dr. Csikós Nagy Béla rámutatott arra, hogy a közelmúltban megjelent és a továbbikban tervezett árpolitikai intézkedések korrekciós jellegűek, tehát nem alapvetően változtatják, hanem falajoknak eddigi tapaszmegfelelően javítják az ármechanizmust s szüntetik meg a negatívumokat, az észlelt hibákat, így a termékek szélesebb körére terjesztik ki az új áru megjelenése előtti ellenőrzést. A tervezett intézkedések előmunkálatai során különösen jelentősek azok a vizsgálatok, amelyeket a tisztességtelen haszon megítélésének témájában végeztek. Az eddigi viták során tisztázták hogy az 1967-ben kiadott kormányhatározat alapvető megállapításai továbbra is érvényesek, tehát azt kell tisztességtelen haszonnak tekinteni, amit magatartással, tisztességtelen módszerrel, vagy kirívóan magas árral értek el. A tisztességtelen haszon lehetőségének korlátozását célozza az is, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gyakorlatának megfelelően minden szakmára kiterjesszék, kötelezővé tegyék a termékek árkalkulációjának elkészítését. Számítani lehet arra, hogy ez év tavaszáig a többi minisztérium is elkészíti és kiadja a költségszámítási irányelveket. Az ellenőrzésnél mind jobban előtérbe kell kerülnie a megelőzésnek. Ezért az árellenőrzési szakértő ne csak az árakhoz értsen, hanem egyúttal legyen elemző közgazdász is, aki még a bajok bekövetkezése előtt felismeri azokat a gazdasági tendenciákat, amelyek előbb-utóbb árproblémákat okozhatnak. Az ellenőrzés szemléletét is meg kell változtatni. Meg kell szüntetni a különböző visszaélések elnéző kezelését, s nem szabad megelégedni gazdasági bírságok kiszabásával, meg kell találni a felelős személyeket, akik tisztességtelen magatartásukkal a bírság megítélésére okot adtak. Erélyesebben kell fellépni a lakosságot károsító kisiparosokkal, kiskereskedőkkel szemben is, s a korábbinál gyakrabban kell alkalmazni az egyik legsúlyosabb büntetést, az iparengedély megvonását. Az utolsó simításon dolgozik a takarítóbrigád a bécsi Hofburgban, amelynek kongresszusi termében minden készen áll az európai kölcsönös csapatcsökkentési tárgyalások előkészítő konzultációjára. I A merénylők et. Portugália valójában fenn kívánta tartani magának és a NATO-nak a Zöldfoki-szigeteket, mint „legfontosabb stratégiai támaszpontot” a felszabadító mozgalmakkal vívott harcban. A letartóztatottak vallomásából az is kitűnt, hogy Portugália agresszióra készül a Guineai Köztársaság ellen is, valamint széles körű támadó hadműveleteket tervez a Mozambiki Felszabadítási Front (RELIMO), illetve az angolai népi felszabadítási mozgalom (MPLA) ellen. A merénylők bevallották, hogy az angolai és mozambiki akciók sikere esetén ugyancsak portugál agresszió fenyegeti Tanzániát és Zambiát. VALLOMÁSA “viit a Soleil című Szenegáli lap írja: Amilcar Cabralnak, a Guinea (Bissau) és a Zöldfoki-szigetek afrikai függetlenségi pártja (PAIGC) főtitkárának merénylői vallomásukkal alátámasztották, hogy Portugália és a nyugati államok felderítő szolgálata bűnrészes Amilcar Cabral meggyilkolásában, és abban a sikertelen kísérletben, hogy a párt számos vezetőjét Conakryból Bissauba hurcolják. lők A letartóztatott merényvallomása szerint a portugál hatóságok kijelentették : készek függetlenséget adni Guinea (Bissau) népének az esetben, ha felszámolják a PAIGC- MÁV nyugdíjasok taggyűlésén Szakszervezeti taggyűlést tartottak tegnap, január 30- án a MÁV miskolci igazgatóságának nyugdíjasai a Vörösmarty Művelődési Házban. A szervezetnek jelenleg 860 tagja van, s legfőbb feladatai közé tartozik az idős, beteg emberek, és az alacsony nyugdíjösszeget kapó öregek anyagi támogatása, patronálása. A tegnapi taggyűlésen szó esett többek között a beteglátogatásról, a szakszervezeti segélyadás lehetőségeiről, a nyugdíjrendeletről, és más, a nyugdíjasokat érintő kérdésekről. A miskolci területi szervezet az elmúlt héten elnökségi értekezletet tartott, melyen az alapszervekkel —jadácsi, füzesabonyi — való szorosabb együttműködést tárgyalták, és a miskolci nyugdíjas szakszervezeti tagok gyűléseinek kibővítéséről, előadások megtartásáról is határoztak. Fontos kérdések (Folytatás az 1. oldalról.) Ezt követően elemzően, önkritikusan tárta fel az áfész-ek fejlődésének gondjait, s rámutatott a tennivalókra. Szólt többek között arról, hogy korszerűsíteni kell a beszerzési tevékenységet s általában sok helyen színvonalasabb kereskedelmi munkára van szükség. Ami az ipari termelést illeti : 5 százalékos növekedést értek el az áfész-ek, de még korántsem éltek minden lehetőséggel. A beszámoló 1973 legfontosabb feladatai között említette a napi cikkek választékának bővítését, a zöldséggyümölcs-ellátás javítását, a szolgáltatások körének bővítését, a dolgozók szakmai továbbképzését és a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmét. A beszámoló pozitívan értékelte a megye takarékszövetkezeteinek elmúlt évi fejlődését. Négy új kirendeltséggel és egy betétgyűjtő pénztárral bővült a megye falusi bankhálózata, s a tervezett 52 millió helyett 59 millió forintos betétállomány növekedést sikerült elérniük. Fejlődött, terebélyesedett 1972-ben a megye lakásszövetkezeti mozgalma. Borsodban már 51 lakásfenntartó, 13 lakásépítő és 5 garázsépítő, valamint fenntartó szövetkezet van. A beszámolókat követő színvonalas vitában 11-en vettek részt. A küldöttközgyűlés a beszámolókat egyhangúan elfogadta, majd jóváhagyták a MÉSZÖV Revizori Iroda működési szabályzatát, amit Csepesz István terjesztett elő. 1973. jan. 31., szerda A Hofburgban minden készen áll úgy a forgalom most a schwechati repülőtéren. Sorra érkeznek a küldöttségek az európai kölcsönös csapat- és fegyvercsökkentési tárgyalásokat előkészítő konzultációra, amely szerdán a délutáni órákban megkezdődhet. Azért nem előbb, mert a szovjet küldöttség érkezését szerda délelőttre várják. Mint dr. Ernst Stock, a bécsi Hofburg kongresszusi központjának igazgatója nyilatkozta: az osztrák kormány megtette a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a tanácskozások a tervezett időpontban, január 31-én megkezdődhessenek. Ausztria, mint dr. Stock hozzáfűzte, csupán a házigazda, s „a semleges barát” szerepét játssza. Státusza legfeljebb akkor változik majd, ha az előkészítő konzultációkba esetleg a semleges országok is bekapcsolódnak. Itt kell említést tennünk arról, még mindig nem tisztázódott teljesen a konzultáció részvevőinek névsora. Azok a szocialista országok ugyanis, amelyek már bizonyosan ott lesznek a konzultációs asztal mellett — a Szovjetunió, Csehszlovákia, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és hazánk delegátusai azt javasolták, hogy legyen részvevője a tanácskozásnak Bulgária és Románia is. Egyelőre azonban még nem dőlt el, hogy e két szocialista ország megbízottai teljes jogú képviselettel, vagy megfigyelői minőségben lesznek-e ott Bécsben. Lényeges azonban az előzetes konzultáció létrejöttének ténye. Kezdetben korántsem mutatkoztak a NATO-országok készségesnek, a helység kérdésében. Később Genfet javasolták az európai fegyverzet csökkentésére irányuló előzetes konzultáció színhelyének, majd elfogadták mégis a szocialista országok javaslatát, amely Bécset", indítványozta helyszínként. Ugyancsak a szocialista országok javasolták, hogy az egyenjogúság alapján helyet kell kapnia a konzultáción valamennyi európai államnak, amely ez iránt érdekeltséget tanúsít, továbbá az Európában csapatokat állomásoztató két tengerentúli országnak, Kanadának, s az USA-nak is. Azaz, miként az európai biztonsági konferencia esetében, ebben a kérdésben is sok akadályt kellett átugrani, nehézséget legyőzni, amíg a probléma eljutott odáig, hogy a bécsi Hofburgban minden készen áll az előkészítő konzultációra. Az európai közvélemény reméli: Bécs az európai enyhülési folyamat újabb állomása lesz. N Pamutfonói kezdeményezés Gondoskodás az éjszakásokról 1200 asszony és leány dolgozik a Miskolci Pamutfonóban. A gyárvezetés állandó gondja, hogyan könnyíthetné a nők éjszakai műszakját, javítva az éjszakai munkakörülményeket. Intézkedési terv készült az elmúlt esztendőben. S most hozzáláttak a nagyszerű elgondolások megvalósításához. Első lépésként — ahol ezt műszaki körülmények megengedik — február elsejétől bevezetik a negyedórás munkaközi szünetet. A gépek leállnak, és mindenki elfogyasztja uzsonnáját , vagy ha úgy tetszik, vacsoráját. Az üzemben már korábban, ügyes megoldással mindenütt pihenőszékeket helyeztek el. Csupán a BD-üzemben és a gyűrűsfonóban nincs lehetőség a gépek leállítására (itt lassítás lesz), mert az újraindítás csaknem egy órát vesz igénybe, és ez jelentős termetésuUesést okozna. munkaközi szünetről a gyárnak jó tapasztalata van, mert már hosszú évek óta az orsózó üzemrészben alkalmazzák. Jól bevált, a gépi adottságok is biztosították a bevezetést. Most ez a példa, nem marad egyedi, mert a gyár számos munkaterületén bevezetésre kerül. A gyárvezetés térítésmentesen — az éjszaka dolgozóknak — egy-egy óv Cdát biztosít. A szétasás lebonyolítására terv készült, ami könnyedén kivitelezhető. Az említett konkrét helyi tervek tehát folyamatosan valóra válnak a dolgozó nők helyzetének, munkájának könnyítésére. A dolgozó nők érdekeinek képviselete a gyárvezetés egyik legfontosabb feladata. A februárban bevezetésre kerülő két kezdeményezés is ezt bizonyítja. B. I. A VIMELUX MISKOLCI FINOMMECHANIKAI JAVÍTÓ VÁLLALAT tájékoztatja tisztelt ügyfeleit hogy a Miskolc. I., Szendrey u. 2. sz. alatti szervize autó- az alsó- és felsőmosás beindításával ismét teljes kapacitással ÜZEMEL: