Észak-Magyarország, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-05 / 235. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Nézőtéri meditáció Bűnözés, bugyutaság, egyebek Nem is annyira lassan, mint amennyire biztosan haladunk afelé, hogy nem áll sorba a mozipénztárak előtt, aki művészi élményt keres, aki a filmművészettől környezete és a nagyvilág társadalmi jellegű kérdéseire keres és vár feleletet, aki tartalmas, vidám történetek bemutatásán akar szórakozni, aki kemény logikára épülő nyomozati történetek nézése közben maga is gondolkodni, következtetni akar és a nyomozóval együtt izgul, szurkol az igazság felderítéséért, vagy látványos kalandfilmek hősei között olyanokkal tud azonosulni, akik a szebbért, az igazságosabbért nemes eszközökkel küzdenek. Mostanában a társadalmi témák szinte teljesen kiszorultak a mozivászonról, legfeljebb egyegy kamarateremben látható''l 'yen filmek egy-két napig, a szórakoztatást a divatos filmek a bugyutasággal helyettesítik be, a bűnügyi filmekben nem a felderítés a téma, hanem, hogy ki tud nagyobb ütleget mérni a másikra, ki gyilkolja le hamarabb az ellenfelét, s szinte semmi különbség a bűnöző és a bűnüldöző között, a logika lomtárba került filmes kellék lett, a kalandfilmekben is elsősorban a brutális erőszak a domináns elem. Mindenekfelett pedig eluralkodik a rémisztgetés, a horror, a szörnyű víziókkal való operálás. S miközben az efajta filmipari tömeggyártmányok ülnek diadalmas tort a mozikban — igen drága belépődíjakért, de fizesse is meg azt, akinek ilyen szellemi táplálék kell, s ne az állami dotációt fordítsák erre a mozivállalatok ! —, a filmművészet eredeti hivatását még nem felejtő nézők teljesen elszoknak a moziba járástól, mert ott nem találkozhatnak a látványon túl a szellemhez is szóló alkotásokkal. Nem először teszem ezt szóvá a heti műsorba kerülő filmek kritikai bemutatása helyett, de a filmforgalmazási gyakorlat újra, meg újra erre indít. Érdeklődéssel figyeltem, hogy kedden este a művelődési miniszter is a kulturális élet legsúlyosabb gondjai között említette a moziműsorokban létrejött arányos tolódásokat, ízléscsuszamolást, a filmértékek, köztük a magyar művek nemcsak háttérbe szorulását, hanem szinte teljes kiszorítását a Stúdió ’89 című műsorban adott interjúban. Ám ettől a miniszteri helyzetfelismerő nyilatkozattól még nem változik semmi a felszabadított és teljesen elszabadult filmes műsorpolitikai gyakorlatban, tovább tart és tombol a kommerszek átlagán messze aluli filmkészítmények ízlést deformáló, szellemiséget mérgező áradása. Legfeljebb néhány forgalmazó vállalat, frissiben alakult és a magyar művelődésügynek fittyet hányó kft. és egyéb vállalkozási társulás gazdagszik rajta pimasz módon. Mindezek után pedig nézzük, milyen új filmeket kínálnak — az országos filmkínálat függvényében — a miskolci premiermozik. Látható például az Aki legyőzte Al Caponét című amerikai film, amely már a címében elárulja a végkifejletet, s ez bűnügyi filmnél megbocsáthatatlan vétség. Oda az izgalom még akkor is, ha tudjuk, hogy a krimik nagyobb hányadában a nyomozó győz, a bűnöző veszít. Al Capone nem volt akárki; hajdan, úgy 1930 körül úgy emlegették Amerikában, mint az első számú közellenséget. Sokoldalú bűnöző, bandavezér volt, többek között a szeszcsempészés fejedelme is. A film hőse tulajdonképpen egy Eliot Ness nevű nyomozó, aki hosszú harc után — jó néhány halott is akad — legyőzi Al Caponét. Igaz, nemcsak a harc, a film is igen hosszú. A másik film napjaink szovjet életébe visz el. Ritkaság mostanában a szovjet film, ez is egy kamaramozi délelőtti előadásain búvik meg. A címe Elfelejtett dallam fuvolára és a peresztrojka új levegőjében még a régi beidegződések szerint élő főhivatalnok ellentmondásos napjairól szól. Bizonyára sokan fogják megnézni a Rendőrakadémia című amerikai blődli-sorozat harmadik darabját, amely ugyanolyan bugyutaságokat ígér, mint elődei. S itt van még a harmadik amerikai, a Roger nyuszi a pácban című rajz-játékfilm szórakoztató csemegeként. íme . . . (benedek) Egy kocka az Aki legyőzte Al Caponét című filmből Az Elfelejtett dallam fuvolája egyik Kodály Zoltán: Visszatekintés A Zeneműkiadó gondozásában megjelent Kodály Zoltán hátrahagyott írásainak, beszédeinek, nyilatkozatainak újabb gyűjteménye Visszatekintés III. címmel, Bónis Ferenc közreadásában, illetve szerkesztésében. A hét és fél száz oldalas hatalmas kötethez Bónis Ferenc írt bevezető tanulmányt, majd hét ciklusba csoportosítva olvashatók Kodály nyilatkozatai, írásai, beszédei Legyen a zene mindenkié!, Népzene, néprajz, Magyar zenetörténet, Irodalomtörténet, magyar nyelv- és tudománytörténet, Elődökről, kortársakról, Bartókról, végül Vallomás címszó alá gyűjtve. Bónis Ferenc a kötetről — többek között — ezt írja: „Egy olyan korban, melyben mind jobban kísért a veszély, hogy felbomlik ember és kultúra sok ezer esztendős egysége, szavakká formált gondolatainak gyűjteménye megdöbbentő dokumentum. Első diagnózisa egy világméretű járványnak melynek — ha egyáltalán létezik ellenszere — egyszersmind első, mindmáig leghatásosabb terápiája is. Bizonyos, hogy ha az emberiség és kultúrája túléli súlyos válságát, tudva vagy öntudatlanul visszatér Kodály igéihez. Akkor mutatkozik majd meg, hogy e visszatekintés valójában előretekintés.” Balajt szülötte Ragályi Tamás „Tamás még gyermek. Gyönyörű tűz és józan értelem sugárzik ki a gyermekből” — jegyezte naplójába Kazinczy Ferenc 1802. augusztus 17-én a fenti sorokat az akkor mindössze hétesztendős Ragályi Tamásról. A gyermekről mondott véleményét a következő esettel bizonyította Kazinczy: „Az atyja, a konziliárius Bonapartének nem tudom mely cselekedetét gáncsolta. Tamás megszólalt: — Végig kell várni, meglátjuk, mi lesz belőle, a nagy ember nem tehet kis tettet. — Ez vola az én hitem is” — tette hozzá Kazinczy. Ez a találkozás mély nyomot hagyott a gyermekben. Később, 1805-től Ragályi rendszeresen levelezett Kazinczyval. Tanulmányai befejezése után ő maga is lapalapításra adta a fejét. A Segítő című folyóirat célját így határozta meg: „Szoros egyességbe lévén nyelvünk, mint egyik fő eszköze a szép mesterségeknek, azoknak Hazánkba való gyarapodásával: én is arra határoztam magamat, hogy a Révai szorgalma által világosságra hozatott örök törvényeken épült grammaticai értekezéseknek helyet adjak a szép előmozdítására, kiadandó darabjaimba.” A „hónapos írásból” mindössze két szám jelent meg, mivel 1795 után szóba sem jöhetett az addig virágzó magyar nyelvű folyóiratoknak a folytatása. Ragályi Tamás visszatérve Borsodba a megyei közéletnek szentelte erejét. Kitűnő szónokként hamarosan nagy népszerűségre tett szert. Az 1825-re összehívott országgyűlésen Vay Ábrahám alispánnal megyénket ő képviselte, majd Vay helyett Palóczy László lett a követtársa. 1930-ban ismét a táblabíró Ragályi Tamás volt Borsod követe és Császtapuszta birtokosa, Lónyay László. A két évvel későbbi követválasztó gyűlésen megbuktatták az ellenzéki Ragályit, pedig a korabeli jellemzés szerint „egyesítette magában a legtöbb oly tulajdonságokat, melyek egy pártvezérben megkívántatnak”. Bukása az ellenzéki pártban országszerte sajnálkozást keltett, ezért más megyében iktatták be a követjelöltek közé. Végül Torna megyét képviselte a diétán. Az országgyűlés befejezése után királyi táblai ülnök, majd alnádor lett, s végül 1841-ben a hétszemélyes tábla bírójának nevezik ki. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli taggá választotta. 64 éves korában, 1849. január 14-én, Parasznyán halt meg. Ragályi Tamás halálának 140. évfordulója tiszteletére a Magyar Történelmi Társulat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoportja és az Edelényi Művelődési Központ és Ifjúsági Ház október 8-án emlékünnepséget rendez. A vasárnap délelőtti program a művelődési házban 10 órakor Turóczi Bertalan, a városi tanács osztályvezetőjének megnyitójával kezdődik. Majd dr. Veliky János, a KLTE Történelmi Intézetének kutatója Az európai fejlődés és a magyarság címmel tart előadást. Seresné dr. Szegőfi Anna Borsod megye képviselete a reformországgyűléseken, Lukács László Ragályi Tamás élete és munkássága című előadásával folytatódik a program, végül Baranyi Ferenc, az edelényi Izsó Miklós Gimnázium tanára Lónyay Lászlót, Ragályi Tamás követtársát, Császtapuszta méltatlanul elfelejtett birtokosát mutatja be. Délután Balajton folytatódik a megemlékezés. A református temetőben 2 óratkor felavatják Ragályi Tamás emlékoszlopát. Beszédet mond Fazekas Gábor, református lelkész. A borsodi református templomban 3 órakor kezdődik a gyászistentisztelet és az emlékhangverseny. Beszédet mond Orbán Zoltán, református lelkész. Közreműködnek: Soós András, orgonaművész, az edelényi férfikórus és a református énekkar. (fg) RÁDIÓ KOSSUTH: 8.20: Ez aktuális. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — 11.05: Cigány népdalok. Kovács Antal énekel. — 11.25: A Szabó család. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Háttérbeszélgetés. — 14.35: A Magyar Rádió népi zenekarának felvételeibe 11. — 15.00: Szóról szóra. Zenés irodalmi magazin. — 16.00: Tizenhat óra. — Hírmagazin. — 16/15: Magyar temetés. Gyászzenék a XIX.századból. — 16.45: Labirintus. — 17.00: A belpolitikai rovat műsora. — 17.30: Beszélgessünk zenéről. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. Művészet- és művelődéskritika. — 19.15: Lottósorsolás! — 19.23: Sportvilág. — 19.40: Furulyaszó. Baranyai Zsolt felvételeiből. — 19.50: Újraolvasva. Kodolányi János: Szép Zsuzska. Bata Imre jegyzete. — 20.00: Választó. — 21.00: Zeneszerzők a mikrofon előtt. Szokolay Sándorral beszélget Varsányi Zsuzsa. — 21.45: Régi híres énekesek műsorából. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Maholnap. Műsor a ma egyetemistáiról, a holnap értelmiségének. — 23.30: Bach-művek. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. Magyar együttesek és énekesek — 9.05: Idősebbek hullámhosszán. — 10.05: ..Hajszálgyökerek.” — A látleletek mestere. Csáth Gézáról Németh G. Bélával beszélget Liptay Katalin. — 10.20: Operaslágerek. — 10.50: Peres, poros iratok. — 11.05: Bioritmus. — 11.25: A BKV Szabó Pál Művelődési Házának koncert fúvószenekara játszik. — 12.10: Hallgatónóták. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Titkok félórája. — 15.05: A könnyűzene legszebb szerelmes dalai. — 15.45: Filmzene. — 16.00: Játék tízezer forintért. — 17.05: A mi tucánk . . . — 17.30: Gordiusz. — 18.30: Popregiszter. — 19.05: Teletrükk. Telefontréfák félig komolyan. — 19.30: A Poptarisznya dalaiból. — 20.20: Ha én lennék... Gregers Werle, vagy Hjalmai Ekdai. Ibsen: Vadkacsa1 .című drámájából. — 21.05: A kolorádóbogár. Rákosi Gergely regényének rádióváltozata. — 21.35: Újdonságainkból. Magyar könnyűzenei felvételek. — 22.00: Rádiókabaré Kft. — 23.10: Sporthíradó. — 23.20: Bemutatjuk a Trio Stendhal nagylemezét. — 24.00: Virágénekek. BARTOK 9.08: Zenekari muzsika. — 10.20: Rádiószínház. A csiga vére. Sziveri János hangjátéka. — 10.50: Almássy László Attila orgonahangversenye. — 12.05: Operafinálék. — 13.00: Hallgassuk újra! Ezredforduló. Bartók Béla emlékére. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.43: Verdi: Nabucco. Négyfelvonásúopera. — 17.00: Vári Zsuzsa énekel. Ambrás Miklós hegedül. Lukács Judit, Schmidt Nóra é P. Szabó Anikó zongorázik. — 18.00: Szimfonikus miniatűrök. — 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: MIKRO Műsor Ion. Mikroelektronika — számítógép — informatika. — 19.35: Holnap közvetítjük. Kortárs olasz művek hangversenye. — 19.50: Kórusok, fúvósmuzsikával. — 20.26: A Lausanne-i Kamarazenekar Mozart-hangversenye. — 21.43: Szerelmek hátországaiban. — 21.56: Napjaink zenéje. Hangverseny századunk kamarazenéjéből. — 23.15: Rádiószínház. Az ikrek. Ljudmilla Petrusevszkaja jelenetének rádióváltozata. MISKOLCI STÚDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH adókon 5.55: Tartalomismertetés, hírek, időjárás. — 6.20: Északmagyarországi krónika. (Országgyűlési képviselők regionális csoportja tanácskozott tegnap Egerben.) Életet az éveknek. — 7.20: Észak-magyarországi krónika. — Gyarmati Béla jegyzete. — 7.55: összefoglaló, műsorajánlat. Szerkesztő: Jakab Mária. 16.30—18.30: A miskolci rádió kereskedelmi, szolgáltató, szórakoztató műsora a Rodemis Kft. menedzselésében. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. 1989. október 5., csütörtök TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Az emberi test. Megtermékenyítés. — 9.35: Szia, Mami! — 10.05: Mozgató. — 10.15: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Pannon Krónika. — 17.10: Vijesti. — 17.20: Hármas csatorna. — 18.05: Négy nap tévéműsora. — 18.15: Bébi és társai. — 18.45: Reklám. — 18.50: A nevünk: Falkafolk együttes. — 19.00: Reklám. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Szomszédok. Teleregény. — 20.33: Reklám. — 20.40: Erzsébet-díjelőzetes. — 20.45: Hírháttér. — 21.30: „Utazás ismeretlen állomás felé”. — 22.10: A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye a Magyar Állami Operaházban. — 22.40: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Radványi Dorottyával és Dombóvári Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Kérdezz! Felelek. — 18.00: Telepért. — 18.25: Gyerekeknek! Rakoncátlan felnőttek. 18.48: Tv2. — 19.00: Tora tiltott szerelme. — 20.43: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. Benne: Nézze meg az ember! — 21.30: Napzárta. — 22.15: A népszerűség átka. Csehszlovák film. — 23.20: Nézőpont. — Kb. 23.50: Tv2. TELEVÍZIÓS műholdak AD ASAI: SKY CHANNEL: 6.00: Világgazdasági hírek. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: DJ Kat Show. Gyermekműsor. — 9.30: Super Password. Játékos show. — 10.00: Sullivanék. Film. — 10.30: Sky-krónika. — 11.30: Gond-fórum. — 12.00: Egy másik világ. Amerikai film. — 12.55: A Sky Text oldalai. — 13.50: Változó világ. Film. — 14.45: Szeretni. Film. — 15.15: Fiatal orvosok. Film. — 15.45: Rajzfilmek. — 16.00: Visszaszámlálás. — 17.00: Eurosport. SUPER CHANNEL . 7.00 : Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: Üzleti hírek. — 7.30: Hírek, időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 7.58: Időjárás. — 8.00: Egyveleg. — 15.30: Európa rockja. — 16.30: Hullámhosszon. Élő telefonos műsor. — 18.30: Nino Firetto zenés műsora. — 19.30: Időlánc. Sorozatokból. — 20.00: Ütni az ördögöt. Amerikai—olasz film. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Arany. Brit bűnügyi film. — 0.30: Hírek, időjárás. — 0.40: Európai kitekintő. — 1.10: Időlánc. — 1.40: Egyveleg. — 2.00: Műsorzárás. SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 9.00: Hírek, időjárás. — 9.05: Közkórház. Családfilm. — 9.50: Egészségügyi ötletek. — 10.00: Hírek, időjárás, horoszkóp. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: THX 1138. Sci-fi. — 12.30: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05:Közkórház. Családfilm. — 14.55: Ötletek konyhatündéreknek. — 15.05: Tévébolt. — 15.30: Sport. — 17.35: Utazási ötletek. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Berrengerék. Amerikai film. — 18.45: Híradó. — 19.00: Szerencsekerék. — 19.30: Tőrvező John, az orvostudor. Amerikai film. — 20.25: Hírek. — 21.30: A házi zsarnok. Népszínmű. — 23.10: A nap hírei, sport, időjárás. — 23.20: Topics. — 23.50: John Smith-t, a titkos ügynököt kémkedésre kényszerítik. Amerikai film. — 1.05: Műsorelőzetes. — 2.00: Élő sportközvetítés. MOZI BEKE: Aki legyőzte Al Caponét. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 2. helyár! 16 év! Kezdés: de. nlO, fl2, este 19 órakor. — Roger nyúl a pácban. Mb. szí. amerikai rajz-mesefilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 13 és 15 órakor. — Rendőrakadémia III. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 17 órakor. — BEKE KAMARA: Madárka. Szí. amerikai film. 16 év! Kezdés: de. 9 és 11 órakor. — Elfelejtett dallam fuvolára. Mb. szí. szovjet film. 14 év! Kezdés: 2 és 4 órakor. — Forró fagylalt, Mb. szí. angol szatíra. Felemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: Rendőrakadémia III. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kiemelt 2. hely ár! Kezdés: de. 9 és 11, este 7 és 9 órakor. — Roger nyúl a pácban. Mb. szí. amerikai rajz-mesefilm. Kiemelt 2. hely ár! Kezdés: 3 és 5 órakor. — HEVESY IVÁN: Száguldó falka. Mb. szí. kanadai kalandfilm. Egységes hely ár: 20 Ft. Kezdés: 19 és fil órakor. — Szindbád. Szí. magyar film. 14 év! Kezdés: 11 órakor. — Túsztörténet. Szí. magyar film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 15 és 17 órakor. — Száguldó falka. Mb. szí. kanadai kalandfilm. Felemelt helyár! Kezdés: 13 és 19 órakor. — TÁNCSICS: Robotzsaru. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 14 órakor. — Magányos farkas. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 16 és 18 óra*- kor. — TÁNCSICS KAMARA :*■ Miss Arizona. Szí. magyaron olasz film. Felemelt helyárn Kezdés: 13 órakor. — Piroska, és a farkas 2000-ben. Szí. ma, gyár—kanadai mesefilm. Kezdi fr 15 órakor. — Bűnvadászok. Mbit szí. olasz vígjáték. Kiemeli 3... helyár! Kezdés: 17 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: USA-akció. Gyémántvadászok. Mb. szí. amerikai akciófilm. 16 év! Kezdés:i f3, 15 és 17 órakor. — FÁKLYA: Kemény fickók. Mb. szi. amerikai film. Felemelt helyár! Kezdés : 5 és 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Tanú. Szí. magyar film. Kezdés: 13 és 17 órakor. — Poszeidon-i katasztrófa. Szí. amerikai katasztrófafilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 15 órakor. — FÁKLYA KAMARA VIDEO : Ne verekedj ! Szí. feliratos hongkongi akciófilm. Kezdés: 13 és 1? órakor. — Szexábécé (A nemi élet ábécéje). Szexuális felvilágosító film. Kezdés:5 és 16 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: A védelmező. Mb. szi. észak-koreai kalandfilm. Kiemelt 1. hely ár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — LENIN VÁROS. DERKOVITS: A sötétség fejedelme. Mb. szi. amerikai horrorfilm. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 16 és 18 órakor. — MEZŐKÖVESD. PETŐFI: Gyilkos nyomozás. Szí. ausztrál bűnügyi film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI : videoműsor, Barco kivetítővel: Gyújtogató. Szí. amerikai horrorfilm. 16 év! Kiemelt videohelyár! Kezdés: 15 és 17 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY. BÉKE: Veled akarok járni. Szi. amerikai zenés film. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD. BÉKE: Iskolakerülők. Szí. magyar film. Kezdés : 5 és 7 órakor. — EDELÉNY. MÁJUS 1.: Halálos mánia. Mb. szí. amerikai horrorfilm. I év! Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 16 órakor. — ENCS, VÖRÖS CSILLAG: Végzetes vonzerő. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 6 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Nem látni és megszeretni. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 órakor. — SZIKSZÓ: A légy. Mb. szí. amerikai sci-fi film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 órakor. SZÍNHÁZ 5., NINCS ELŐADÁS