Esztergom, 1902 (7. évfolyam, 20-53. szám)

1902-10-19 / 43. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. október 19. 43. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Léghuzatmentes országházat! Esztergom, október 18. (Dr. K.) Azt mondják, az új ország­házban olyan nagy a léghuzat, hogy egyes honatyák már­is siratják; mások föltették magukban, hogy oda többet nem mennek. Áldott léghuzam, csak szellőztess! A telivér liberalizmusból remélhetőleg semmi sem ma­radt régi odújában, hanem mind átjött az ország uj fönséges palotájába, hogy ott is beleüljön a kényes bársonyszékekbe és a hosszú padsorokba. Nem sokára lesz mit hallanunk tőle. És akkor te, minden argu­mentumnál erősebb léghuzam; ti új nagy ablakok; te, a fényes palotát mosogató vén a Duna, jöjjetek a jó ügy segítségére: a Dunára liberalizmussal, a Dunára minél előbb! Hiszen miért vitte volna az ország az ő házát a messze Sándor­ utcából közvetlen a Duna partjára, és miért csinálta volna olyan szel­lősre! A tisztes honatyáknak természetesen semmi rosszat sem kívánunk, Isten mentsen, se reumát, se fogfájást, de még fülszaggatást sem, csak a liberalizmusnak bacillusait, mi­azmáit, szemétgombáit, azokat ragadja magá­val az a léghuzat, azokat döntsék a nagy ablakok a Dunába és a Duna vigye-vigye a törököknek. Magyarország keresztény és ke­resztény akar lenni. Éljen az uj országház és annak friss új levegője! A liberalizmus épí­tette olyan léghuzam­osnak, hidegnek, barát­ságtalannak, léghuzammentessé, barátságossá, kellemessé csak a keresztény politika teheti: a góth stylhez csak a kereszténység ért, hozzá van szokva kis korától. Mu­ dor­ utcai is mondott olyan sokszor az a sán­dobálódzott, dohos liberalizmus­? Mindig azzal hogy »felekezeti álláspont,« »felekezeti fölfogás,« »felekezeti politika.« Mi az a felekezeti álláspont, felekezeti föl­fogás, felekezeti politika voltaképen? Ugy­e az, mikor egyesek fölfogásából, meggyőző­déséből, elvéből kiindulva másoknak fölfo­gásával, meggyőződésével, elvével szemben és ellenében nézzük a dolgot és intézzük az ország sorsát. Most kérdem, van-e felekeze­tibb álláspont, fölfogás és politika, mint épen a liberalizmus álláspontja, fölfogása és poli­tikája? • A liberalizmus álláspontja, fölfogása, politikája az ő legszelídebb, legártatlanabb formájában röviden az, hogy a liberális állam nem ismer magasabb jogforrást, mint az embert, nem fogad el magasabb zsinórmér­téket, mint az emberi észt és az emberi akaratot. Azért a liberális állam törvényeket hoz, rendeleteket ad ki, gondoskodik, intéz­kedik, tesz, de mindezekben csak azt nézi, mit akar az ember, az emberi tekintély, az ő legfőbb szabálya. Az ember fején túl ma­gasabbra nem tekint: soha sem kérdi, mit akar az Isten, soha sem nézi mit parancsol, mit tilt az Isten, Isten akaratával egyáltalá­ban nem törődik. Ugyan hányszor kérdezték 67 óta abban a sötét sándor­ utcai házban, mikor törvényeket csináltak, mit szól ehhez az Úr Isten! A liberális állam a maga leg­szelídebb, legártatlanabb formájában olyan, mint a modern ember. Ez nem tagadja épen az Isten létét, de nem is törődik vele, úgy tesz, úgy él, mintha nem volna Isten, nem mondja, nekem nem parancsol az Isten, de tényleg sohasem nézi, sohasem kérdezi, mit parancsol, mit tilt Isten. Épen ilyen a modern vagyis liberális állam, a­mi annyit jelent, hogy a liberális állam a maga állami életé­ben teljesen hitetlen és istentagadó; nem szó­val, de tettel. Most kérdem, ki fogadja el, ki helyesli ezt az álláspontot, fölfogást, politikát? Az emberiség óriási többsége visszaretten az istentelenségtől, legföljebb néhány ezer ködös­lelkiismeretű államférfiú és vad politikus mer így gondolkodni. Tehát a liberális álláspont, fölfogás, politika ugyancsak kis felekezeti és nagyon is kis felekezeti álláspont, fölfogás és politika! Hiszen a liberálisok voltaképen csak egy kis felekezet, valódi szekta az ország óriási többségével szemben. Valódi szekta, a­melynek ugyan nincs papja, se temploma, de van hitvallása, van dogmája. A felelősség nélküli állam mindenhatóság semmi más, mint az ő sötét felekezeti dog­májuk ; egy közönséges szektatan, a­mely a millió és millió katholikusnak hitével és meg­győződésével és minden józan más vallásának eszével és lelkiismeretével ellenkezik. És íme, ez a szűk felekezetű liberaliz­mus, ez vádol bennünket felekezetiségről! Van-e, lehet-e felekezetibb álláspont és poli­tika, mint épen a liberalizmusé? És ez az apró szekta, mint egy fanatikus zsarnok, ráül az egész ország nyakára és rádiktálja a mit- AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Esik eső . . . Esik eső, ősz felé jár az idő, Egész világ olyan, mint a temető. Sárga lombok csüggnek alá a farul, Mintha gondolkodnának a halálrul, Halálrul. Szomorúan állok én is idefenn, Gondolkodom, tűnődöm az életen. Csak olyan az ember, mint a falevél, Megszületik és azután sírba tér, Sírba tér. Életünkben egyszer nyílik ki kelet S a boldogság hány embert csak hiteget. Ez az, ami úgy fáj az én szivemnek. S kényeim, mint őszi eső peregnek, Peregnek . . . A szultán esküje. Irta Béri F. Zsigmond. (Vége.) IV. K. L. A szultán haragszik. Remegve jár mindenki a fényes palotában; olyan az egész szerail, mint egy óriási temető, melybe csak meghalni járnak az emberek. Min­denki tudja, hogy porba hull a feje, ha meg mer moccanni. Mint a szegény Ah­med berlebég is, aki reggel a legpontosabb számadatokkal mutatta ki Szulejmánnak, hogy mennyi pénzt és vért fecsérelt el azért, hogy a birodalom dicsőséges hadseregén jól végig verhessen a perzsák ura. Be sem fejezhette szegény a mondókáját, még csak a maga fejét sem vehette bele a tisztába ! Statisztikát hadarva röpült át Mohamed para­dicsomába. Hja! A szultán haragszik . . . S haragját még fokozza felesége, Roxelana. Csudálatos híreket beszél neki a nagyvezérről. Azért tüzelte fel Szolimánt a hadjáratra, hogy erejében meggyengüljön s igy ő ragadhassa ke­zéhez a főhatalmat. S azért magasztalta annyira a szultán vakmerő bátorságát, hogy elszédítse a sok dicsérettől s ő nélküle menjen a hadjáratba. Hadd lássák a janicsárok, ki a birodalom leg­nagyobb embere; hadd tapasztalják, hogy Szulej­mán mellett csak meghalni lehet, győzni nem. Ő pedig ezalatt, ő, a rettenthetlen hős, tel­jesen feleségének, annak az utálatos görög as­­szonynak befolyása alá került, a­ki hiúságával korlátlanul uralkodik rajta. Elhajtotta a kedvéért minden feleségét, nem jár el Allah templo­mába, badarságnak mondja Mohamed hitét s már­már azt rebesgetik, hogy titokban ő is a bálvány­imádó gyaurok közé tartozik . . . A szultán arca kigyúlt. Homlokán vastagon kidudorodtak az erek. ... A próféta utódja haragszik . . . »A minap meg felajánlottam neki egyik leányunkat« . . . »És?!« hörögte a szultán. »És — visszautasította!« Szulejmán halálsápadtan dőlt vissza trónjába. Aztán fölordított, mint egy örült. A szerail remegett. »Halál reá, százszoros, ezerszeres halál!« bömbölt vérben forgó szemmel. »Küldjétek hozzám azonnal! A feleségét meg, azt a gyaur kutyát, hurcoljátok háremembe. Majd elfelejtetem vele örökre Krisztust!« Roxelana elérte célját. Néhány perc múlva már ott volt Musztafa effendi a nagyvezérnél. Alázatos, sunyi képéről levigyorgott a kár­öröm, mikor meginvitálta a nagyvezért a szul­tánhoz. Ibrahim épen a feleségével beszélgetett, mikor az effendi belépett. S mikor meghallotta, hogy a szultán hivatja, oly derült arccal búcsú­zott, mintha semmit sem sejtett volna. A szegény effendi nem győzte eléggé a szemét méregetni. Különösen akkor, mikor Ibra­him ki akart lépni s Irene utána szaladt, hogy a homlokán egy kis fekete folt van; hadd törülje le, hiszen igy csak nem mehet a szultánhoz ! Aztán az az ördöngös asszony megnedvesítette az ujját egy kis üvegből, melyen kereszt volt s meghintette vele a homlokát, melyen Musztafa vak apja sem födözött volna fel egy fia foltot sem. »Furcsa passziója van némely embernek a halála előtt ?« gondolta magában az effendi. Ibrahim meg átölelte feleségét, aki még az arcát sem födte el fátyollal, mint ahogyan a tisz­tességes török nők szokták, aztán derült mosol­­lyal fordult Musztafa felé : »Ha úgy tetszik, me­hetünk !« Hanem az effendi nem igen volt erre haj­landó.

Next