Esztergom, 1906 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-29 / 30. szám
előtt merik kérdőre vonni az illetékeseket azért, mert keresztény módon mernek tanítani és a romboló istentelenségnek és társadalmi cédaságnak védelmére nem állanak. Hetykén hirdetik, hogy az ország mai kormányosai »utolsó keresztények. « Mutassuk meg, hogy a katholikusok tábora van még akkora, hogy ezek a vakmerők az utolsó keresztény várasába belehalnak. Szentiványi Károly: Szociológia. — Forradalom vagy fejlődés? — III. Bebel 1887-ben a szent-galleni második ülésén ezen erős kifejezést pártgyülés »Aki azt hiszi, hogy a mai képviseleti használja, alkotmányos úton a szocializmus végcéljai elérhetők, vagy nem ismeri azokat, vagy csaló.« És ezek után még találkozhatik sorainkban olyan jámbor lelkületű ember, aki alkotmányos formában véli a szociális kérdést megoldhatónak ? Bebel szerint ez vagy nem ismeri a szocializmus végcéljait, vagy önmagát ámilgatja és másokat meg akar csalni. A szocializmusnak nem kell fejlődés, hanem forradalom. Forradalom Isten ellen; forradalom a fennálló társadalmi keretek ellen. Ma még csak előkészületeket emlegethetünk ; ma még csak előcsatározásokról hoz hírt a táviró és telefon s máris inognak a trónok és recsegnek a félelemtől a társadalom megszokott keretei. Mi lesz, ha az előkészület be lesz fejezve és a küzdő felek egymással erősen, kifejlődött harcélben szembe kerülnek ? Hány »Scipio«-nk lesz, ki Hannibált megfeszítse ? S vájjon a mai korruptiv rendszerek mellett egyáltalában lehetséges lesz-e, hogy a kikényszerített második rámai vérfürdő javunkra billentse a mérleget ? Nagy kétség sorvaszt, mert a modern capuai erkölcs a mi sorainkban dúl és emésztgeti a nemzeti életerőket. Odaát, ha a nő is a Bebel-féle elmélet szerint alakulhat ki, nem rombol többé, hanem energiát edz ... a forradalomhoz. Carthago sorsára akarjátok juttatni ezen sok oldalról megnyomorgatott szegény magyar nemzetet, mely az önvédelmi harcban bámulatra méltó módon harciassá vált és egyébként vitéz pogány rómaiakkal csak súlyos és lealázó feltételek mellett tudta megkötni a békét ? Legyen, de gondoljátok meg, hogy ezzel a legdurvább hazaárulást követitek el. Nem kell tehát a Bebel-féle megnyilatkozások elől meghátrálni, hanem a »nyomorultak« helyzetét a jogos kívánalmak figyelembe vételével képviseleti alkotmányos úton kell megkönnyíteni. Ez a törvényhozók kötelessége. Az egyetemes egyház szintén nem nézi összetett kézzel a fejleményeket, hanem magasztos hivatásához mérten kiveszi a »nyomorultak« megmentésének nagy munkájából a maga részét. Azt kívánja csupán tőletek, hogy esztelenül ne vessetek gáncsot nemes munkájának. Ne akarjátok az egyéni szabadságot és a tulajdonnak biztosítását más formában megerősítni, mint ahogy azt az egyház 19 század leforgása alatt a kor kívánalmainak megfelelő módon védő szárnyai alatt kialakulni engedte. Ne akarjátok a polgári egyenlőséget más zubbonyba rázni, mint amilyen kényelmes öltözékkel felruházta azt az isteni Mester ezen mély értelmű megnyilatkozásának szellemében : »Mindnyájan testvérek vagytok.« Ne hívogassátok vissza az ókori szellemet, mely csak szabadokat és rabszolgákat ismert, ne rajongjatok a középkori felfogások iránt sem, melyek szerint a közélet az urak és jobbágyok kasztját ismerte el; ne óhajtsátok vissza a legközelebb letűnt állapotokat se, mikor még a nemesek és parasztok különbsége szerint igazodtak az emberek: becsüljétek az emberben az embert, az emberben a tudást és munkát ; szeressétek egymást, mert testvérek vagytok, ugyanazon mennyei atyának gyermekei. Ez az egyház szava. Ezek után ne csodálkozzatok azon, ha én előttem az nem imponál, hogyha valaki szerencsésen választotta meg az édesanyját, mert előttem csak azon embernek van értéke, ki valamely irányban tud valamit és dolgozik. Ha ezen elvet állandósítani lehetne, nagyban előbbre vihetnénk a szociális kérdést s elodáznánk talán örök időkre a második rámai vérfürdőt. Akkor a társadalmi életben a közhivatalokat mindenkinek hozzáférhetőbbé tehetnénk. Akkor nem ülnének egyes hivatalokban »végzett földesurak ;« nem kapkodnák el a tiszteltebb, magasabb hivatalokat a szakismeretekben szűkölködő »kurta nemesek« sarjai; nem érvényesülhetne a politikai krakéler, szellemi gigerli, a mohikánság báránybőrébe burkolódzó stréber; érvényesülne a tehetség és munka, mellyel kevesbednék az elégedetlenek száma, kik elkeseredésükben felcsapnak szocialista apostoloknak. Ne legyetek a szenvedők iránt feltűnési viszketegből előzékenyek, hanem rokonszenveteket egyedül csak az emberbaráti szeretet irányítsa. A gyöngéd vonzalom a kicsinyek és szegények iránt csak akkor nem lesz sértő és lealázó, ha e nemes érzést magasztos szempontok irányítják, melyek az érdem jutalmát nem itt lenne hangyabolyban, hanem az örökkévalóságban keresik. Mit mondjak az emberi méltóság érzéséről ? Egy neves iróval felelek, ki mondja: »A társadalom nagynak tartja a férfit és tiszteli őt. Tiszteli bölcsőjében, sőt anyja méhében is. A férfiú szintén nagynak tudja magát. Méltóságának élénk érzésével bír. Ép ugy a nő is, néha még jobban. És ez elég, hogy a társadalomban szörnyű visszaéléseket hárítson el.« Ma az a baj, hogy az emberi méltóság érzésén erős csorba esett. Ezt a megromlott korszellem által okozott csorbát kell kiköszörülni. A társadalom az eredeti emelkedettség és szépség piedesztáljára visszahelyezhető. Akkor forszírozhatják odaát a forradalmat, nem foghat az kitörni, mert az egészséges fejlődés a szeretetlen mozgalomnak idejekorán útját állja. K. L. A daktiloszkopia. Az ujabb időben, az analfabéta szerb fejedelem hüvelykujj lenyomata, amellyel nevének aláirása helyett az akkori államokmányokat el szokta volt látni, a rendőri szolgálat körében mindinkább fontosabb szerepet kezd játszani s daktiloszkopia néven, egész rendszeres eljárással vétetik igénybe a személyazonosság megítélésénél, vagy megállapításánál. És valóban, a hüvelyk, vagy bármely más ujjnak a lenyomata által, sokkal biztosabban állapítható meg a személy azonos volta, mint akármily pontos személyleírás, vagy bármely más ismertető jelek útján, sőt megbízhatóbban és könnyebben, mint a közvetlen személyi ösmeretség révén is. Mert, miként nincs teljesen egymáshoz hasonló ember, akként nincs is teljesen hasonló ujjlenyomat sem, vagyis a bőr felületén a pórusok menete minden embernél más-más alakulatot mutat, amely alakulatok lenyomásának teljes azonossága, a személynek is teljes azonosságát bizonyítja. Ezen segédeszköz segélyével a rendőrség, tagadás esetére, a már egyszer kezei közt volt gonosztevőket, vagy gyanús egyéneket, ha azok oda újból visszakerülnek, könnyen felismerheti s kétségtelen bizonyítékot szolgáltathat a bíróságnak is személyazonosságukat illetőleg. A legújabb korban a daktiloszkópia e határokon túl nem is terjeszkedik, de nem így a megelőző időkben, sőt még a legrégibb korban is, nagy elterjedésnek örvendett, az ugyanezen alapon nyugvó tenyérből való olvasás, vagy jósolás az illető egyénnek a jövőjére nézve. A modern kor ezt, mint szélhámosságot félrelökte, de e tekintetben nem volt egészen igaza e kornak a régi korral szemben, mert volt ebben ugyan bizonyos irányú szélhámosság, hanem azért mégis a régiek megfigyelő tehetsége, a természeti jelenségek gyakorlati terén, sokszor és ez esetben is, mélyebbre látott, mint a modern kor. A régiek ugyanis már nagyon régen, mert a kézből való jósolást már az egyiptomiak is gyakorolták, észrevették, hogy minden ember tenyerén és ujján más és más menete van a pórusoknak, vagyis hogy más és más ezeknek az alakulati formája, de egyszersmind azt is észrevették, hogy e különféleség dacára is, ezek között mégis van valami hasonlóság, vagyis, hogy e különféle alakzatú görbéknek van egy bizonyos csapása, a mely több egyénnél azonos. Ezen azonosság folytán aztán, az azonos görbékkel biró egyéneknél az egyiknek múltját jövendölték a másiknak jövőjére nézve s a jóslat készen volt. Hogy és miként talált e jóslat, az statisztikailag kimutatva nem ösmeretes, de hogy hosszú időn által volt gyakorlatban, az a hagyományok és a följegyzések alapján eléggé tudva van s csak a legújabb kor küszöbölte azt ki, de még ez sem birt vele egészen, hiszen még Párizsban is előkelő személyek keresik fel az ilyen, ott épen nem ritka jósnőket. Mennyire bir a régieknek e megfigyelése jogosultsággal arra, hogy abból az egyén jövőjére nézve következtessünk, a mai, úgynevezett felvilágosodott korban kutatni, talán túl merészség, talán nevetséges is, de a daktiloszkópiának sok feltűnő jelensége mégis bátorságot ad nekem arra, hogy e mysztikusnak látszó dolognak a természetes alapokon nyugvó kutatását megkíséreljem s a már eddig is tett biztató megfigyeléseimet tovább folytassam s ezen annyira különbözőnek látszó pórusmenetek közötti azonosságot megtalálva, ezt egyelőre az egyének közötti külső hasonlóság, vagy természetes kapcsok bebizonyítására felhasználjam. Ezekre néve az eddigi megfigyeléseim is vetnek már világot, amennyiben már több esetben mutatják, hogy ha két egyén hüvelykujjának pórus meneteiből kiválasztott viszonylagos görbék azonosak egymással, akkor azon két egyén külsőleg is hasonló egymáshoz, sőt találtam már oly viszonylagos görbéket is, amelyek az egyének belső hasonlatosságát is látszanak mutatni. Mindezeknek dacára azonban az eddigi csekély számú megfigyelések távolról sem elegendők arra nézve, hogy e tekintetben határozott véleményt, vagy ítéletet mondhatnánk, ez irányban a vizsgálatoknak és megfigyeléseknek még óriási mennyiségét kell eszközölnünk, míg egy biztos természetes alapot találunk, amelyre aztán egész rendszerünket ráfektethetjük. Különösen szociál-erkölcsi szempontból tekintve lenne szükséges a szűkebb körű családok tagjainak ujjlenyomatait nagy mértékben vizsgálat alá venni s ezekből a családhoz való tartozásnak viszonylagos görbéjét feltalálva, döntő érvet adhatnánk a bíróság kezébe sok oly elválási pereknél, ahol az esetleges válási oknak pl. a házasságtörésnek meg, vagy meg nem történte a bíróság kezében lévő adatokból határozottan meg nem állapitható, de sőt az apasági kereseteknek is egy kétségbevonhatatlan bizonyítékát szolgáltathatnák ezen ujjnyomatokban kifejezett visszonossági görbék a biróság kezébe. Ezen uton már a daktiloszkópia a rendőrségtől annak magasabb fórumához, a birósághoz kerülne és szolgáltatna kétségbevonhatlan bizonyítékokat a vádlott elitélésére, vagy felmentésére, ami minden bizonnyal óriási haladását jelentené e téren az igazságszolgáltatásnak és még nagyobb előnyt nyújtana az emberiségnek a szociálerkölcsi alap fentartására, amely szintén csak a házas élet tiszta erkölcsén nyugszik leginkább. Majd tovább menve, nincsen kizárva az sem, hogy az ember lelki életének misztériumaiba szintén a daktiloszkópia révén fogunk leginkább bepillanthatni, mert a pórusmenetek görbéinek alakulásairól az embernek nemcsak külső alakjára, hanem szervezete tökéletességére, izomerejének fejlettségére,valamint érzékszerveinek helyes mivoltára is következtethetünk s ezeknek révén érzelmei, indulatai és szenvedélyeinek fokozatai sem lesznek ösmeretlenek előttünk, amelyekből ismét belső jellegére, ügyességére, sőt még észtehetségére is vonhatunk következtetéseket, a mennyiben az észtehetség maga is nem annyira az agyvelő mennyisége, mint inkább az érzékek tökéletességétől és azoknak pontos egymáshoz való kapcsolódásától függ, amely tökéletesség s kapcsolódás kulcsát igen könnyen feltalálhatjuk a pórus vonal alakjainak összhangzó tökéletességében, eléggé Mindezeknek révén az egyén belső világa kizárva hogy megismert áll majd előttünk arra nézve, fizikai szervezete, ügyessége, észtehetsége mivoltából annak jövőjére is következtethessünk, hiszen az ember jövője a fennebbiekből épül fel tulajdonképen. Ily értelemben véve igazuk lehetett, sőt igazuk lehet még ma is azon jósoknak, kik a tenyér, ujjak, egyáltalában a kéz alakulataiból, vonalaiból s e vonalaknak tökéletesebb vagy kevésbbé tökéletes hajlataiból, görbéiből igyekeztek az emberek jövőjét kiolvasni. Bajt e jóslatoknál csak az okozott, hogy az ezzel foglalkozók, vagy még most is foglalkozó jósok és jósnők mindig többet mondtak, mint amennyit e pórus menetekből kiolvasni tudtak, vagy jelenleg is tudnak, amelyek már éppen nem voltak, sőt most sincsenek semminemű összeköttetésben e viszonossági görbékkel, ami aztán a szélhámosság terére ragadta őket. Megmaradva