Esztergom és Vidéke, 1884 (6. évfolyam, 1-104. szám)
1884-05-04 / 36. szám
Esztergom VI. évfolyam. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre.....................................................G mii — Icr. fél évre....................................................................3 „ — , negyedévre..............................................................1 , 50 „ Egyes szám ara 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. Nova a lap szellemi részét illeti lOsimuényolc InlMüiiiMk. KIADÓHIVATAL:SZÉCHENI'TÉR kovái hivatalos s a magán hintetések, a isyill.térbe szárrt közlemények, elöfizetési pénzek és reklamálások .intézemlök. 36. szám. Vasárnap, 1884. május 4-én HIVATALOS HIRDIÍTI ISEIC : 1 szótól 100 szóig — fi h 75 kr. 100—200-ig . 1 n 50 „ 200—‘100-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁN1URDETESEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közölhetnek. N V II/ITNR sora 20 ir. SZERKESZTŐSÉG: Széchenyi tér 55. HIRDETÉSEK. Esztergom, máj. 2. Országgyűlési képviselőnk, Horánszky Nándor, eljön ma közénk, hogy beszámoljon három esztendős munkájáról, munkájának tevékenységéről, tevékenységének eredményéről s eredménye üdvösségéről. Nem akarunk lapunk társadalmi ál Időpontjával visszaélni, de a mozgalomhoz, mely az egész társadalmi életet befolyásolja mégis hozzá kell szólalniuk annyiban, amennyiben mindnyájunkat érdekel. Horánszky Nándor programmbeszédében nagyon kevés csábító gyümölcs volt az ígéret földéről, ígéreteiben igen mérsékeltnek mutatkozott, mert többet akart nyújtani az ígéretnél. Népünk ugyan nagyon szereti, ha a képviselőjelölt egy jt-földet igér, s hangzatos mondásokban csiklandozza meg a vágyak érzékét; hálásnak is mutatkozik az ilyen modor, de csak három esztendőre. Három esztendő múlva azután itt a csalódás meg a kiábrándulás s vége a népszerűségnek. Horánszky Nándor mérsékelt ígéreteiben következetes volt múltjához, nem ámított senkit, nem áltatott senkit. Tanügyinnk, kereskedelmünk, iparunk s földművelésünk érdekében eleget fáradozott, mindig készen állott választói szolgálatára, mindig ott volt, ahol Esztergom érdekeiért nem csak szónokolni, de tenni is kellett. Szóval azahínos megelégedés kíséri három esztendős munkáját, melyről ma számol be a szent Háromság terén. Horánszky Nándor Esztergom városáért sokat tett és még többet is tehet. Egy oly férfiút nyertünk benne, ki a magyar országgyűlésen kiváló tekintély, a kormány részéről s az ellentábor emberei által tiszteletben részesülő harczos, ki Esztergom érdekeinek emelésére valóságos nyereség, akit nem vezetnek önző magánézetek, hanem boldogulásunk elvei. Üdvözöljük országgyűlési képviselőnket a hála és elismerés városunk szebb jövőjének szaván, mert megváltóját tiszteljük benne! Esztergommegye 1861-ben. (Esztergommegye felirata.) Ezúttal a harmadik nevezetes történeti adalékot mutatjuk be 1861-ből, mely azonban jelentőségénél és hatásánál fogva sokkal emlékezetesebb a másik kettőnél. A mostani nemzedék az akkori küzdelmekről történeti becsű közléseinkből világos képet vázolhat emlékezete számára. A férfias hangú felirat szerzője nem volt más, mint Palkovics Károly, az 1861-iki esztergommegyei alispán. A fölirat egész terjedelmében a következő : Lehetetlen elhinnünk, hogy Felégednek, kit a gondviselés atyáui helyzetű a királyi székben végre, hogy védője legyen népeinek és azokat bölcs kormánya alatt mindazon szellemi és anyagi jólétben részesítse, melyre méltányosan jogot tarthatnak, lehetetlen Felséged iránti hódoló tiszteletűnknél fogva elhinndnk, hogy mindazokról tudomása lehessen, mik jelenleg a hazában az adó erőszakos behajtása által égbekiáltólag elkövettetnek, mert hisszük, hogy atyai szive undorral fordulna el annak szemléletétől, miként törvény, igazság, személy és vagyonbiztonság passióval lábbal tapostanak s alkotmányos viszonyaink, melyeket Felséged maga állított vissza czégéres gúny tárgyává tétetnek. Ha páriák volnánk, kik a társadalom köréből kiküszöbölvék és nem egy becsületes ős nemzet, mely Európa népei közt is századok hosszú során át helyet foglalt, ha az Isten teremtetesünknek jelvényét nem hordanék homlokunkon és ennek önérzetes tudását szivünkben még akkor is megfoghatatlan volna azon minden emberi méltóságot lealacsonyító eljárás, melyben az országszerte jelenleg működő cs. kir. adószedők által részesittetünk. Hat hó folyt le azóta, midőn Felségednek, évi január 16-tól kelt kegyelmes leiratára január 21-ki közgyűlésünkből alázatosan feliránk, fiúi bizalommal kérve Felségedet, miszerint az adónak az országgyűlés által történendő törvényes utáni szorgalmazásával gondoskodva arról, méltóztassék meggyőződve lenni, miszerint a nemzet az adó szükségességének tudatában utolsó fillérét is befizetendő — azóta reánk nehezedtek a szenvedés napjai, Felséged királyi arczát elfordítá tőlünk, jól tudjuk, hogy nem önszivű sugallatából —azóta Európa színe előtt kürtölik ellenenk, hogy Magyarország adót fizetni nem akarna, az örökös tartományokra óhajtaná hárítani az állam terhei viselését, a közvéleményt iparkodtak ellenünk fordítani, mely méltán megróvandott, ha be nem látja, mikép a magyar nép jelleménél fogva inkább az sem hogy elvenné, mások terheit inkább osztja, semhogy magáéval öregbítse és hogy az adó be nem fizetésének oka, nem a készség hiányában, hanem törvényes alkotmányos út mellőzésében a rejlik. E törvényes, alkotmányos út ellenében az adó országszerte fegyveres erővel behajtásából eredő panaszaink feljegyzésére íveket kellene beírnunk, ha azokat Felséged kegyelmes színe elé akarnánk terjeszteni. Nem is csekélyded kihágásokról van szó, hanem tényekről, melyek hasonlanak a 17. század utolsó negyedébeni szenvedéseire emlékeztetnek s melynek lehetőségén a 19 század álmélkodva csodálkozik. De elhallgatjuk ezúttali panaszainkat, ezek országos sérelmek és csak egy tényre szorítkozunk, mely ugyan sem vért, sem pusztítást, sem az egyéni szabadság mindennapivá vált megtámadását nem fogja magában és lehető következményei végett méltó figyelmet érdemel. E tény kiviláglik az esztergomi bizonyos Much nevű cs. kir. adószedői segéd és Stefti 1 a másolatban hódolattal ide mellékelt iratából, mely kebelünkben Dorog helység községét a házi adó fizetésétől eltiltja és a községnek a megye ellen, ha az a házi adót beszedni akarná, lázitólag karhatalmi segélyt ajánl fel. Midőn mi I. Mátyás király IV. trvkönyve 64. czikk 1. §-a az 1647. évi 37. úgy az 1723. évi 63. t. sz. 8. 9. és 10. §-a értelmében támaszkodva a statutorius jogunkra és tulajdon költségeink kivetését és beszedését illető törvényszerű illetékességünkre házi adón Az „Esztergom és Vidáksi" tárcája. dr& maria, (Byron Don Joan-jából,) Ave Maria ! Percze szent imának ! Ave Maria ! Percze szerelemnek ! Ave Maria ! A fiú s anyának Szűz képe nézz le reánk titkával mennynek! Ave Maria ! Hódolunk e bájnak, E szent galamb árnyazata égi Bár festett kép ; érezzük, mégsem szemnek ! bálvány, Előttünk ily való szépségben állván ! Ave Maria ! Áldom a helyet, Időt, országot hol szent érzete Oly édesen ringatta keblemet. Mig halk varázzsal szállt a földre le, Harangszó járt a néma táj felett, S a távol város zsongó éneke ; A rózsás légben fúvalom sem lengett, S a lomb mégis mintegy imában rengett. Hangos tücsök czirpelgett a fán ; — Szünetlen dal egy nyári élete — Ez vert viszhangot, s jó lovam csupán, S az estharang, mely halni jött ide ; Feltűnt előttem, rémes paripán, Ouesti sarja s bősz kisérete : Sátán kutyái űzvén a szüzet, ki Egy hű szivet gyászos halálnak tett ki ! Oh, Hesperus ! a jó belőled árad ! Czélt, enyhet adsz fáradtnak, éhezőnek S anyai szárnyat a pelyhes madárnak ! Dolgos barom lágy fekhelyére dőlhet, Csönd béke, áldás, mik szerény tanyánkat Szelíden őrzik, mind mind, üdvözölnek, Ha ránk derül nyugodt pillantatod ; Kisdednek anyja hű keblét adod ! ÁBRÁNYI EMIL: 2 eli álom. (Elbeszélés.) — Figyeljen csak, kedves Ilon, egy szép történetet mondok el. Körülbelül két éve lehet, hogy a hárs alatt ültem. Hogy mit kerestem itt? Hát ábrándoztam. — Oh, nekem is voltak napjaim, mikor elérhetetlennek véltem a jelen pillanatot, mikor egy kislányról álmodoztam, aki még csak nem is ösmert, de akit már szerettem s e szerelem nem fért meg a szűk szobában. Le szoktam jönni a kis berekbe, gyakran az éjfél 13 itt talált, mint épen a jelen történetek idejében is. Nos, tehát itt voltam, bámultam a ragyogó csillagokat, a nyájas holdat, figyelmemet lekötötte a természet nagyszerű csöndje, — s mindez valami édes reménnyel töltötte lelkemet ; valami megmagyarázhatatlan sejtelem azt súgta, hogy „ő“ enyém lesz s még boldog leszek, a mint hogy az is vagyok. Egyszerre csak mögöttem a következő suttogó beszédet hallom : — Tehát még nem határozta el magát? Istenem, édes Istenem ! rebegé egy hang. — Irma! Nincs időnk a késlekedésre, oh, ne távozzék, az égre kérem ! Határozza el magát és jöjjön. — Nem lehet . . . nem lehet . . . — Nem lehet! Legyen! Maradjon tehát s adja kezét annak, a kit gyűlöl, a ki nem férje, hanem zsarnoka lesz. Lépjen az oltárhoz véle, esküdjék örök hűséget, —majd én távolról fogom nézni s aztán búcsút mondok önnek, búcsút az egész világnak örökre . . . örökre . . . — Károly ! édes Károly, a magáé vagyok ! Rövid néhány percz múlva egy kocsi robaját hallottam. Azután ismét csöndes lett minden. Mire a nap fölvirradt, a szerelmesek már messze lehettek. Útszéli por hamar befödte nyomukat, szellő sem árulta el nyomukat ... Oh a természet nagyon titoktartó. * Másnap a földes úr, kinek ügyvéde voltam, magához hivatott. Komoran járt föl s alá a szobában s midőn beléptem, egy székkel kínált meg. — Uram — kezdé — egy fontos ügy miatt hivattam. Házamat nagy gyalázat érte, mig Itt megállóit, küzdeni látszott önmagával, bennem valami azt súgta, hogy ez összefüggésben áll a múlt éji jelenettel. ezt — XJgy van — folytató — gyalázat ért s le akarom mosni. Leányom az éjjel megszökött kedvesével. Reszketve mondá ki e szavakat és szemeibe könnyek tolultak. Szivem hangosan dobogott. Tehát Ő volt ! — Aztán hirtelen felugrott s keserűen kiáltó : — De megboszulom magamat! Kitagadtam minden vagyonomból, eltagadom,hogy Irma az én édes gyermekem; ne tudja meg a világ, hogy az én leányom szökött meg esküvője előtt ! Vigasztalni, lebeszélni akartam szándékáról, de nem is hallgatott rám-kopogtak.A jegyző meg a bíró lépett be. A földes ur röviden előadta, hogy összen vagyona örököséül rokonát, egy távol lévő husz esztendős fiatal embert teszi. S mikor mindennek vége volt, künn az ajtó előtt úgy tetszett nekem, mintha valaki benn a szobában keserűen zokogna. * Azóta hat hó múlt el. Kemény téli napok jártak. A környéken egy rettentő betegség dúlt, a toroklob. Ez a betegség döntötte ágyba az öreg urat is. Ali, amit most mondok, azt nem hiszi el kegyed. Mikor a betegség legveszedelmesebb volt és sehol se akadt egy szerető szív, ki enyhíthette volna gondozásával fájdalmát, midőn eszmélet nélkül feküdt órákig, kínosan nyögve, egy szelíd női alak suhant ágyához és ápolta atyját annyi jósággal, szeretettel, hogy a szolgák szemei könybelábadtak. De a földes ur soha se tudta meg, hogy leánya ápolta betegségében, a kit ő kitagadott és eltaszitott magától. Rövid idő múlva kiszenvedett. Az egész falu kikisérte a földes urat végső útjára. Mikor már mindenki eltávozott a temetőből, egy ifjú pár borult a sirhalomra és zokogott. . . zokogott keservesen . . . A nagy gazdaságot pedig átvette a törvényes örökös.