Esztergom és Vidéke, 1915 (37. évfolyam, 1-101. szám)

1915-12-25 / 101. szám

béke eseményének ? Hiszen mintha az egész mai kultúra, vagy helyesebben a mai kultúra legtöbb ága — akár technika, természettudomány, filozófia, akár festészet, költészet, szob­rászat, színház, mozi a neve — csupán arra irányulna és oly irányban fejlődnék, hogy ezt az eseményt a föld színéről eltörölje. Mintha az egész, mai világnak csak egy ellensé­ge volna : a Béke. Micsoda kul­túra ez, mely örökös békétlen­kedést, ádáz viszálykodást akar állandósítani e földön ? Ez nem igazi kultúra : ez az önérzés, irigység, erőszak, szóval az ál­lati uralma az igaz­ emberi fö­lött. Ez a rész és nem a jó­akarat kultúrája. Azért e szó: béke már-már úgy hangzik fü­lünknek, mintha már nem is volna való alapja, gyökere létjo­gosultsága ezen a földön, hanem csak a tündérvilág volna az igazi hazája, vagy csak az egykori, paradicsomi életnek volt volna laza ... Pedig andalítón mézes il­at a betlehemi csillag a béke útját is megje­lölte. Hol van ? Merre ? Hogy kell reá lépni és állandóan rajta járni ? E sok, sürgető kérdésre a felelet, a válasz, az égi üze­net ott rezg, ott cseng a kará­csonyi légkör örökigazságú éne­kében : „Békesség a földön a jóakaratú embereknek."­­ K. V. A Szent Benedek-Rend (névtára az 1915—16. tanévre. Győr, a győr­egyházmegyei sajtóban.) A nagyérdemű magyar bencés­rend valóban megérdemli, hogy új évkönyvét érdeme szerint méltassuk. A pannonhalmi főmonostort szt. Márton püspök és hitvalló tisz­teletére még Szent István első kirá­lyunk atyja, Géza fejedelem kezdte építeni 996-ban. Az első apát, Sz. Anasztáz­ Asztrik volt, ki a szent koronát hozta haza a római pápától. A hetvenhetedik rendfőnök Dr. Hajdú Tibor, aki férfikora delén üd­vös gazdasági politikájával célszerű építkezéseivel­­ és a rendi intézetek korszerű fejlesztésével, már sok érdemet szerzett. öt év óta A pannonhalmi főapátsági főis­kola kiváló igazgatója Dr. Földváry Irén, aki az esztergomi­ főgimnázium kitűnő tanítványa volt. A hittudo­mányi karnak négy, a középiskolai tanárképzőnek tizenkettő és a gim­náziumi tanfolyamnak a noviciátussal tizenöt tanára van. Az esztergomi főgimnáziumban Dr. Molnár Szulpic bölcs igazgatása alatt, a nehéz háborús évben a kö­vetkező tanári kar fárad : dr. Balogh Albin, Csapó Antonin, Dombay Nár­cisz, Garami Elek, Kurbélyi Vince, László Dániel, dr. Mattyasovszky Kasszián, Máj­er István, dr. Niszler Teodiz, Parcsami Henrik, dr. Rétei Prikkel Márián és Serédi Dénes. A tanulóifjúság száma 326. A győri főgimnáziumban Mesz­lény­i Lambert igazgatósága alatt tizenöt tanár, 474 tanítvány, a komá­romi főgimnáziumban Horváth Kris­tóf igazgatása alatt tizenkét tanár, 314 diákkal, a kőszegi főgimnáziumban Bárdos Bémig tizenhárom tanár 357 tanítvánnyal, a pápai főgimnázium­ban dr. Tell Anasztáz igazgatása alatt szintén 13 tanár 310 növendék­kel a soproni főgimnáziumban pedig Borossay Dávid igazgatása alatt 13 tanár és 301 tanuló áldoz a magyar nemzeti kultúra oltárán. Az összes­bencés főgimnáziumi tanulók szép száma kétezernyolcvankettő. A pannonhalmi főapát főpász­tori joghatósága alá tartozik tizenhá­rom plébánia és fiókegyház; Bakonybél apátja Francsis Nor­bert két plébániával; Tihany apátja Halbik Ciprián hat plébániával; Dö­mölk apátja Hollósi Rupert, az egy­kori kedves esztergomi főgimnáziumi igazgató egy plébániával; Zalavár apátja Kroller Miksa négy plébániá­val és egy fiókegyházzal. Harmincöt kegyurasági községben 25 plébánia, 110 fiókegyház, 14 templom és ká­polna áll a bencések szorgos keze alatt. A főapáton és az öt apáton kí­vül a rend személyzete : 157 áldozó pap, 34 fogadalmas növendék, 29 fogadalom nélküli és 16 novicius. Az illusztris társaságból tíz a hittudo­mányi, harminc a bölcseleti doktorok száma és százhúsz okleveles közép­iskolai tanár. Tanítással foglalkozik 94 bencés, lelkipásztorsággal gazdasággal 10, egyéb tisztben 29, 19, nyugalomban 9 és bencés növendék 77, női A bencés­ rend üdvös szerzetes­társházai serénykednek Győr­szentmártonban Szt. Vince Irgalmas Nővérei; Zalaapátiban virul a Ked­ves Nővérek leányiskolája és kisded­óvója; Győrszentmártonban buzgól­kodnak pedig az Isteni Megváltóról nevezett Társház Nővérei, végül Ka­járon mőködik hasonló leányiskola és kisdedóvó­ szervezetű Egyébként a pannonhalmi főapát­ság elkülönített egyházterületén még húsz elemi iskola virágzik az egy­házmegyei tanítói fegyelmi tanács fe­lügyelete alatt. A hívek lélekszáma a főapátsá­gi egyházterületen 25" 72­7, a vesz­prémi egyházmegyében 10*795 és a szombathelyiben 3317, tehát összesen 46 574 a bencés hivek lélek­száma. A bencés rend Nesztora a nyolc­vannyolc éves Sashegyi Danaszcén István, Benjaminje pedig a huszon­négy esztendős, Keszler Em­őd Károly. Az Urban elhunytak a mult év­ben : Pacher Donát, a soproni fő­gimnázium igazgató, 67 éves, Hor­váth Mátyás érd. igazgató 67, Hor­váth Róbert alperjel 68, Terlanday Emil, a derék esztergomi tanár 33, Ollinger Alberin érd. jószágkor­mányzó 82, Bálint Venant érd' al­perjel 61 és Vaszary Kolozs a ben­cés rend koronája, bíboros hercegprí­más 84 éves korában. Ilyen tanulságos adatokat talá­lunk tehát a bencések ezidei névtá­rában, mely valóban nemzeti kultú­ránk egyik értékes fejezete. (Dr. K. L.) lakozott régi barátai társaságában, a­hol sohasem laktak eléggé jól vi­dám csevegésével. A nyár derekán este felé távi­rat érkezett dr. Esztergomi Emilné címére. Egy bécsi hadikórház parancs­noksága jelentette, hogy megsebe­sült bátyja rögtön látni óhajtja egyet­len nővérét. Emil távollétében tehát gyorsan megkereste a vasúti menetrend fü­zetét. Egy óra múlva indul a gyors. Hamarosan fölöltöztette az öt esz­tendős fiúcskát. Kisebb kézitáskába rakosgatott egyet mást, azután szobaleánnyal hintót rendelt. Semmi­­ féle üzenetet nem hagyott hátra. A a komorna csak azt vette észre, hogy nagyságos asszony nagyon ko­moly és az úrfi nagyon hallgatag. Éjfél után érkezett haza dr. Esztergomy Emil a Nemzeti Kaszi­nóból. Saját kulcsa zárta föl az elő­szoba ajtaját. Halkan vonult be klas­­szikus otthonába. Lábujjhegyen in­dult a hálószobába de­ megdöbbent, mikor üresen találta. Csak az egyik a körte világított. Nyugtalanul kutatott budoár asztalkán és a felesége gyönyházas éjjeliszekrényén. Semmi üzenet. Megnézte a mahagóni író­asztalka fiókjait. Azokban sem ta­lált semmiféle vigaszt. Tépelődni kezdett. De nem ta­lált semmiféle tájékoztató gondolatot. Benyitott a saját kis szalonjában. Ott sem talált egyebet kérdőjeleknél. Végre föl s alá sétált órákig, mint az először ketrecbe került tigris. Kínos vád szállott ki háborgó lelkiismeretéből. Vájjon nem kezelt-e, hogy napok óta éjfél vétke­után került haza. De meg­érdemelte-e ezt a rettenetes büntetést ? Hová lett ? Miért vitte magával Emilkét? Mit je­lentsen ez a titokzatos esemény ? A jótékony álom elkerülte. A lelkiismerete gyötrelmesen furdalta. Reggel nyolckor a komorna az ebéd­lőbe hívta az urat. Közönyös arccal, étvágytalanul, gépiesen fogyasztotta el a rideg reggelit. Mikor visszatért szobájába kö­zönyösen pillantott az íróasztalán emelkedő hírlapok és levelek halmára. Nem érdekelte semmi. Kilenckor telefonáltak. Az iro­davezető kérette az ügyvéd urat. A főnök azt jelentette, hogy ma ne számítsanak reá. Félóra múlva a hivatalszolga hozta el a fontosabb ügyiratokat. Az ügyvéd rosszkedvűen átvette a táskát és a szolgát az előszobába küldte azzal a paranccsal, hogy senki számára sincs ma itthon. Kelletlenül írt alá néhány aktát, de egyikét sem olvasta el. Minden érzése és gondolata eltűnt feleségén és fiacskáján járt. Elérzékenyülve nézte azután so­káig az íróasztala két bájos arcké­pét. Nem törődött azzal, ki csönget. Néhány névjegyet hozott be a meg­rökönyödött irodaszolga. Délben három személyre terí­tettek ismét az ebédlőben. A főnök beküldte inasát a konyhára. Az üres ebédlő és az üres két hely marcan­golta lelkét. Alig ízlett valami is. A szobaleány némán lejtett ide oda. Délután ismét saját ketrecében kínlódott. Tétlenül és kínosan teltek el az órákká vált percek. Teljesen agyonütötte kedvét a titokzatos ese­mény. Soha életében ilyen agyon­ütött nap nem virradt még reá. A cselédség olyan csöndben settenkedett ide-oda, mintha csak halott lenne a házban. Délután többször csöngetett tele­fonja, de Emil nem törődött semmi­vel. Este elbocsátotta az inast és be­vonult elvesztett paradicsomába. A hálószobában felesége éjjeli szekrény fiókját húzta ki ismét. Az illatos fehér selyemkendő alatt lelte felesége elefántcsontkötésű imaköny­vét. Emil az ajkához emelte. A fele­sége illata áradt belőle. Kinyitotta a borítékot. Még ott találta a két Emil arcképét. Végiglapozott az egész könyvön. Bájos szentképek jelölgették a vallásos asszony buzgó imáit. Már be akarta csukni a díszes imaköny­vet, mikor a hátsó borítékjában va­lami papírszeletet vett észre. Mohón megnézte. Sürgöny volt. Ekkor Emilt megrázkódtatta az Öröm kitörő zokogása, mely csakhamar édes vigasszá változott. A következő órában éppen úgy cselekedett, mint tegnap élettársa. De még a komorna sem tudott róla. Dr. Esztergomy Emil a gyors­vonaton már gyorsan magához tért. Érdeklődéssel olvasta a napilapokat. Szivart, cigarettát, dohányt, újságot, könyvet a sebesül­teknek ! Szívesen társalgott ismerőseivel. Ha­nem azért már alig várta, hogy a bécsi pályaházból abba a hadikór­házba hajtasson, ahol a sebesült só­gora tartózkodik. Habár késő este volt már, a hadikórház parancsnoka mégis meg­engedte, hogy a gyógyuló huszár­főhadnagyot meglátogathatja sógora. Megindító jelenet volt, mikor Emil az ágy szélén üldögélő sápadt Elemért ölelgette és csókolta, azután meleg hangon ezt kérdezte: — Hol van kérlek Elvirám és Emilém ? — A Sacker fogadóban Emil. De mielőtt odaindulnál, mondok va­lamit. Arról értesültem, hogy te a kaszinóban nemcsak társalogtál, ha­nem már kártyáztál is. — Csak egyetlen egyszer Elemér! — Adj rá kezet,­ hogy soha többször­ többé. — Esküszöm Elemér, hogy soha — Köszönöm, Emil. Látod,most már nyugodt lélekkel térhetek vissza a harctérre. De reménylem, hogy ott nemsokára találkozunk. Találkozunk! Isten engem úgy segítsen ! A következő órában — az egész­séges lecke után — Dr. Esztergomy Emil már az előkelő bécsi vendég­lőben találkozott ismét elvesztett menyországával. Az agyonütött nap valóban nem vált kárára. Dr. Kőrösy László.

Next