Esztergom és Vidéke, 1922 (44. évfolyam, 1-132. szám)

1922-05-14 / 56. szám

2 O’sváth Andorral, aki azonban hatá­rozottan kijelentette, hogy a párt Esztergomban jelöltet nem állít és az esetleges jelöltet hivatalos támo­gatásban nem részesíti. Ebből tehát világosan látni, hogy O’sváthnak az egységes párthoz hivatalosan semmi köze sincs, annál is inkább, mert Gömbös egyáltalán nem fogadta őt, amikor kihallgatásra jelentkezett. Nagyobb igazság okáért pénteken d. u. 1 órakor a Kormányzó Párt (Egységes Párt) Hivatalos Sajtó Iro­dájának megbízásából a Magyar Táv­irati Irodától telefonon a következő hivatalos jelentést kapta szerkesztő­ségünk nyilvános közzétételre : „A tegnapi nap folyamán a kormányzópárt vezetőségénél az esz­tergomi választó­polgároknak egy küldöttsége jelent meg, amely fel­világosítást kért az esztergomi vá­lasztókerületet illetőleg. Itt azt a felvilágosítást nyerték, hogy az egységes párt Mátéffy ellen, az Ernszt-párt hivatalos jelöltje ellen nem állít ellenjelöltet. O’sváth te­hát az egységes pártnak nem hivatalos jelöltje és éppen ennél az oknál fogva O’sváthot, aki az esztergomi kerületben egységes párti programmal lépett fel, az egy­séges párt vezetősége válasz­tási ügyekben nem fogadhatta. Az egységes párt azonban a jövőre való tekintettel az egységes párt szervezési munkálatait természet­szerűleg tovább folytatja.11 Lám, lám, kibúj a szeg a zsákból. Ilyen dolgok miatt írtuk mi meg már annyiszor, hogy erkölcsi alapot és súlyt keressünk azokban, akikre rá­bízzuk az országot. Hivatalos rész: Esztergom vármegye közp. választmányától. 71 —1922. bpv. szám. Tárgy: A m. kir. Belügyminiszter ur 1. évi április hó 27-én az 1922. évben összeülő nemzetgyűlés tagjainak választása céljából megtartandó általános képviselőválasztások határidejének megállapítása tárgyában 63200 szám alatt kiadott körrendelete, illetve ad. 72900 sz. távirati utasítása. Határozat: Esztergom vármegye kp. vál. a körrende­letben foglaltakat tudomásul veszi s ennek alapján a vm. közönségének s a dorogi kerület választóinak tudomására hozza, hogy Eszter­gom vármegyében f. évi junius hó 1-én csütörtökön tartandók meg az általános nemzetgyűlési képviselőválasztások­on­. dorogi választókerület választási bizott­ságának elnökévé Müller Ernő gyáros, süttői lakost választja meg a kp választmány. Kelt Esztergomban a vm. kp. vál. 1922. május hó 6-án megtartott ülésében. Palkovich s. k. alispán, mint kp. vál. elnöke. ESZTERGOM és VIDÉKE, 1922. május 14. ü­­ HÍREK.­­Egy Mátéffy Viktor programm­­beszéde. Mátéffy Viktor pré­post-plébános, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának hivatalos jelöltje ma, vasárnap d. e. 11 órakor a Széchenyi­­téren tartja meg programmbe­­szédét. Kedvezőtlen idő esetén a megyeháza nagytermében lesz megtartva. Ugyanezen napon d. u. 3 órakor Szentgyörgy­­mezőn az Olvasókör udvarán a szentgyörgymezei polgárok­nak, d. u. 5 órakor a várme­gyeházán a nők részére fejti ki programmját. A Magyar Turista Egye­sület Esztergomi Osztálya ma, vasárnap d. e. 10 óra­kor tartja XL évi rendes közgyűlését a Magyar Ki­rály szálloda nagytermé­ben. Dr. Czobor Imre főispán a pénteki közigazgatási bizottsági ülésen elnö­költ, szombaton is még a vármegye székhelyén volt, amikor is több fon­tos ügyet intézett el. A központi választmány dr. Gróh József bankigazgató ügyvédet választotta meg nemzetgyűlési elnökül. Esztergom város egészségügyi bizottsága pénteken tartott ülésén egyhangúlag javasolta dr. Oravecz Gyula orvost kórházi alorvossá való kinevezésre. Májusi ájtatosság Vaskapun. Az Esztergomi Turista Dalárda ma délután 4 órakor a vaskapui Mária­­szobornál Magyarok Nagyasszonya tiszteletére májusi ájtatosságot tart. Indulás d. u. 2 órakor a Turista Otthonból. Vezető: Varsányi Ignác. Városi főjegyző helyettesítése. O’sváth Andor városi főjegyző a vá­lasztási kampányra szabadságoltatta magát. A szorosan vett városi ügye­ket a szabadság időtartama alatt dr. Sántha József h. tanácsjegyző, ipar­ügyeket Rothnágel Ferenc tanácsos és­ a rendőrbirói teendőket Boncz Nándor végzik. A főreáliskola Magyar Jövő­ünnepélyét — amelyet április 8-án, a király őfelsége halála miatt kellett elhalasztani — f. hó 21 én, vasár­nap d. u. 5 órakor tartja az Eszter­gomi Kaszinó nagytermében. A mű­soron az intézeti énekkar három számmal, a minta tornacsapt szabad­­gyakorlatokkal szerepel. Az ünnepély keretében tartja meg az intézeti ön­képzőkör szavaló versenyét is. Be­­lépő­díj nincs, önkéntes adományo­kat a Magyar Jövő céljaira köszönet­tel fogad az igazgatóság. Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának irodája Ferenc József­ 24. szám alatt van, hol a párttitkár a választásra vonatkozólag bárkinek felvilágosítással szolgál. Telefon 115, 14 °/o-os kamat. A budapesti nagybankok mindenféle kezelési díj címén Összesen 14% ban állapították meg a kamatot,­­ persze csak a kiadott kölcsön után. A betét kamat­lábról hallgatnak. A közig. bizott­ságban szóvá tette ezt dr. Gróh József, aki gazdasági veszélyt lát a magas kamatban. A közig. bizott­ság nem tehetett mást, mint tudo­másul vette a felszólalást. Megcsinálják a nagy hidat. A felrobbantott Mária Valéria híd ügyé­ben a Dunabizottság ráírt a csehekre, hogy a hidat helyezzék teljesen használható állapotba. Már járt is egy cseh mérnök a vármegyeházán és kijelentette, hogy szeptemberre kész lesz a híd. Most már csak az átkelést kellene szabaddá tenni. Madarak és fák napja. A vá­rosi elemi iskolák f. hó 16 án dél­előtt a belvárosi templomban 8 óra­kor misét hallgatnak, onnan a szi­geten lévő prímáskertbe vonulnak, hol az alábbi programm szerint ma­darak és fák napja ünnepélyt ren­deznek, melyre a t. szülőket és a tanügy barátait ezúton tisztelettel­ meghívja az igazgatóság. A műsor a következő: 1. „Hiszek egy Isten­ben“, „Szülőföldem“, „Tavaszi est“. Éneklik az V. és VI. fiúosztályok növendékei. 2. Vendégek üdvözlése. Mondja: Lehner Gabriela IV. o. t. 3. „Ne bántsd a másét“. Szavalja : Miavecz Aladár I. o. t. (Deák-uccai). 4. „Madaraink, fáink“. Szavalja: Hamza Ilona I. o. t. 5. „Nem sza­bad­ bántani“. Szavalja: Werner Gyula. 11. o. t. (Deák-uccai). 6. „Dalra fel“. Éneklik: az V. és VI. fiúosztályok növendékei. 7. „Szeretem az erdőt“. Szavalja: Kanicska Julia V. o. t. 8. „Ne bántsd a madarat“. Szavalja: Fekete Tibor IV. o. t. (Kossuth­­uccai). 9. Ünnepi beszéd. Mondja: Szoleczky János ig. tanító. 10. „Szán­jatok el bús madarak“, „Erdőben“. Énekli: a Bottyán János uccai leány­iskola. 11. „Ne bántsd a madárkát“. Szavalja: Kolencsik Mária II. o. t. 12. „A mi körtefánk“. Szavalja: Erős István IV. o. t. (Szentgyörgy­­mező). 13. „A kis kertész“. Szavalja : Kiffer Róza III. o. t. 14. „A hű ma­dár“. Párbeszéd. Előadják: Lakatos Ferenc és Nagy Mihály I. o. t. (Kos­­suth­ uccai). 15. „Valahol távolban“. Szavalja : Igaz Ilona VI. o. t. Himnusz. Énekli: az összifjuság.16. A csehek jóvátételt követelnek tőlünk. A csehszlovák kormány ös­­­szeállította és a jóvátételi bizottság elé terjesztette azt a jóvátételi kö­vetelését, hogy a magyar tanácsköz­társasággal viselt háborújából szár­mazó költségeit Magyarország fi­zesse meg. Kétszeresére emelték az érett­ségi vizsgálat díját. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a nyilvános tanulók érettségi díját 300, a ma­gántanulókét 600 koronára emelte fel. A közalkalmazottak és munkások gyermekei azonban csak a felét fi­zetik. Magánvizsgálatokért tárgyan­­ként 150 korona, összevont vizsgá­lat esetén ennek kétszerese fizetendő. Az árak kiírása és a forgalmi adó. Az Országos Központi Árvizs­gáló Bizottság elrendelte, hogy az iparosok és kereskedők minden köz­szükségleti cikk árát úgy tartoznak kiírni, hogy szembetűnően meg le­gyen jelölve, vajjon az általános for­galmi adó az illető árban bennfog­­laltatik-e, vagy azt az eladó külön fölszámítja-e. Az ilyen föltüntetés el­mulasztását a rendelet kihágásnak minősíti és arra 2000 koronáig ter­jedhető bírságot és 6 hónapig ter­jedhető elzárást állapít meg büntetés gyanánt. Ez a rendelet május 8-án lépett életbe. Az új lakásrendelet végleges szövege már elkészült a népjóléti minisztériumban. Legközelebb a mi­nisztertanács is­ letárgyalja, amely után nem lesz akadálya többé a megjelenésnek. A népjóléti miniszter kijelentése szerint a rendelet aug. 1-étől kezdődő hatállyal állapítja meg a lakbéremeléseket. Felülfizetések a főgimnázium Mikes előadásán: Eggenhoffer Er­­nőné 500 K ; Pirchala Imréné 380 K ; dr Csernoch János, Reusz Ferenc 300—300 K; Kaptár Árpád 200 K; dr. Antóny Béla, Cséfán Béla, Éder Jenő, dr. Katona Sándor, Kerschbaum­mayer Károly, dr. Kiinda Teofil, Máté Ferenc, Mátéffy Viktor, Palko­­vics László, Schmid Ernő, Stark­bauer Róbert, Werner Gyula 100— 100 K; Bellovits Gyula, dr. Frey Vilmos, dr. Lépőkd Antal, Molnár József 70—70 K ; Kurcz Dezső, dr. Sebők Ferenc 60—60 K ; dr. Berényi Zoltán, özv. Reviczky Gáborné, dr. Rudolf Béla, Rudolf István, Serédi Dénes, gróf Sternberg József 50—50 K; Csuba János, Gerecz István, Obermüller Ferenc, Szilas Wavrecka Rudolf 40—40 K . János, dr. Balogh Ányos, Brutsy Gyula, Ho­­lenda Barnabás, Lóránt Sándor, Pa­­czolay Imréné, Papp Nándorné, dr. Polner Zoltán, Szmatlik Antal, Ta­­mássy Béla, Tóth Józsefné 30—30 K; Grósz Ede, Jedlicska István, Kit­­zinger Irma, N. N., N. N., Olajos János, Padányi Andor, Rosenberg, özv. Vándorné, Waldvogel József 20—20 K . Kulcsár E . N. N., N. N., N. N., N. N. 10—10. — A szegény­sorsú tanulók nevében az összes jótevőknek hálás köszönetet mond a főgimn. igazgatósága. A magyar állatjóvátétel kér­dése. A párisi jóvátételi bizottság a jóvátétel végleges megállapítása előtt előleget követel Magyarországból. Ez az előleg a következő: Olaszország­nak kell adnunk 8200 lovat, 7050 szarvasmarhát, 2000 drb. sertést; Szerbiának 10.200 lovat, 18.250 drb. szarvasmarhát és 25.000 juhot; Ro­mániának 1000 lovat, 2550 szarvas­­marhát és 1000 drb. juhot; Görög­országnak 4000 lovat, Csehország­­nak 404 tenyészállatot. Szóval ös­­­szesen 90 ezer élőállatot kell ezek­nek az államoknak előlegképen át­adnunk. Még azután terjesztik be a pénzkövetelést, amelynek összegét még nem tudjuk. Az első állatszállít­mány, amelyet Magyarországnak né­hány hét leforgása alatt át kell adni az említett országoknak, 21 ezer da­rab élőállatot tesz ki. Vasárnapi sport: F. hó 14 én a M. E. S. E. pályán kettős bajnoki foot­­ball mérkőzés lesz. Ez alkalommal a M.E.S.E. újonan összeállított csapata méri össze erejét a Dunántúl egyik legerősebb csapatával a Győri Vasu­tas S.E.-el. A két régi rivális egye­sület bajnoki küzdelme előrelátható­lag kiváló sportot fog nyújtani. Mér­kőzés ke­zdete 5 órakor. 2 óra 30 perc kezdettel a Dorogi A. C. és az albertfalvi S. E. csapatai bajnoki mér­kőzése. Délelőtt 9 órakor M.E.S.E. ifj. I. Piszke S. E., délelőtt 11 órakor M. E. S. E. II. Dorogi A. C. II. barát­ságos mérkőzése. Belépődíj délelőtt (tréning-jegy) 2 kor. A budapesti árumintavásár tá­jékoztatója. A győri kereskedelmi és iparkamara közli az érdekeltekkel, hogy a folyó évi június 17—26-ika közt tartandó budapesti XIII. áru­mintavásár „tájékoztatók“ és a kiál­lításban való részvételben szükséges „jelentkező ívek“ a győri kamarához megérkeztek s díjtalanul állanak ren­delkezésre az érdekelteknek. Jelent­kezni április 30-ig lehet. Az asztalok, fülkék, négyzetméterenkénti bérlet­díja belterületen 600—1000 korona, a külterületen levő szabadterületek helydíja négyzetméterenként 350 ko­rona. A Magyar Lloyd e heti száma Fenyő Miksa a gyosz. igazgatójának tollából figyelemremltó cikket közöl az orosz német egyezségről, báró Korányi Frigyes az O. K. E. elnöke a bérlőszövetkezetekről és a birtok­reformról, Urbanovich Zoltán dr a Magyar Városi Bank vezérigazgatója németországi útjáról nyilatkozik. Fel­tűnést keltő cikk foglalkozik a küszö­bön lévő magyar-román gazdasági tárgyalásokról, Csehszlovákia ipari válságáról, az adriai vasútról, Románia petroleumtermeléséről és Német Ausztria vizierejének értékesítéséről. A Magyar Lloyd szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, Vili. Rá­­kóczi­ ut 73. A vasúti magas úti költségtől „ és az utazással járó fáradságtól, az eddigi Pestre utazó, divatárut vásárló közönség megkímélheti magát, mert

Next