Esztergom és Vidéke, 1924 (46. évfolyam, 1-103. szám)

1924-04-20 / 32. szám

Viszonteladóknak nikstv kp­d­vez­mény akaratunknak, eszünknek, össze­tartásunknak gyümölcse ? Al­kottunk-e valamit, amire meg­újult lélekkel azt mondhatnók, hogy amit tettünk, az a múlthoz képest igazi „feltámadás", mert megvan benne minden, ami a fel­támadáshoz kell, a múlt sivár­sága, a jelen a múlt romja, nagyszerűsége, a jelen ékes­sége, az elődök lomhasága, az élők acélos munkája, a levitéz­lettek viszálykodása, a mai ve­zetők egysége, az elmúlt évek decadentiája és a most élők ambíciója. A föltett kérdésre igaztalan­ság volna tagadólag felelni és leszólni s lekicsinyelni mindent, amit a közelmúlt évek nehéz viszonyai között itt megalkot­tunk. Keveseknek törekvő mun­kája sok mindent fentartott a pusztulástól, egy-két közgazda­sági intézményt életre hívott, másokat többé kevésbbé felvirá­goztatott. Van egy-két iparos­polgárunk, kiknek gyermekei alkottak nagyszerűt is. A vár­megye megcsonkítása dacára is megtalálta élete folytatását és legutóbbi közgyűlésében nem­csak nagyszerű történelmi kép hatását tárta elénk, de azt a hitet is ébresztette bennünk, hogy históriai alkotás össze fog forrni az élettel és a szom­szédos vármegye nekünk új és értékes törvényhatóságával ideszakadt s becsesnek talált s egy-egy tisztviselőjével új irá­nyokat fog adni a mi közéle­tünknek. Azonban Esztergom város közéletében, ahol az eredmé­nyeket­­ leginkább keresnénk s készpénzükön kivül nem hozhattak egyebet. A szintén özvegy sorba került vült erdélyi földbirtokosok mind a két fia a kolozsvári egyetemre iratkozott be. De mind a kettő lelkesen készült a harctérre. A két özvegy asszony tehát nem­sokára egymagába maradt a két ked­ves hajadonnal. Ekkor derült ki csakhamar, az új perspektíva szerint, hogy a két daliás ifjú elvitte a két barátnő kedvét is magával. Míg Magda a székely tanárjelöltet, addig Ella az erdélyi jogászt találta a világ legkülönbb fiatalemberének. És akkor könnyen észrevehették a gon­dos anyák, hogy a nagy földindulás után valami végtelen nagy változás történhetik a két család életében. — Mindenki boldoguljon a jó Isten szent akarata szerint! — jelentette ki a távolba merengő székely úri asszony a csöndesen elmélkedő Kár­páthy társaságban. Azután lelkes hangon és ragyogó szemmel egészí­tette ki mondását: — Adja a ma­gyarok Istene, hogy most már háború után minden harcos megér­­­demelje jutalmát, aki életét hazája szabadságáért szentelte és vérével akarta a béke malasztját megváltani. És ekkor érezte Magda és Ella, hogy egyikük sem mindenkié, hanem édes­anyjuké, hazájuké és a közéjük sza­kadt fiatal hősöké. Dr. K. L. ahol az önkormányzati élet az egészséges magánháztartás ös­­szes kritériumaival rendelkezik (önadóztatás és tekintélyes va­gyon) a feltámadásnak, a meg­újhodásnak jeleit sajnos nem tudjuk feltalálni. A város köz­élete azt a képet mutatja, mintha ott minden beteg volna. A vá­ros közvéleménye általánosság­ban és apró részletkérdésekben is sűrű szemrehányásokkal ter­heli a tanácsot, annak gazdál­kodását s keresi az embert, aki elégedetlenségének szószólója és a tanácsnak ellenzéke legyen. A város tanácsa viszont (mely­nek közigazgatási ügyekben való mozgékonyságát, a polgá­rok ügyei iránti absolut jóaka­ratát lehetetlen elvitatni) joggal hivatkozik arra, hogy vagyoni kérdésekben és ezzel természet­szerűleg a város fejlesztéséhez szükséges tevékenységben is a döntés nem az ő, hanem a kép­viselőtestület kezébe van letéve és a közelmúlt évekből 3—4 kiemelkedő esetre tud rámutatni, amidőn a város életébe vágó nagy vagyoni horderejű és a tanács által kellőleg előkészített programmpontoknak megvaló­sítását a képviselőtestület hiúsí­totta meg. De amíg a tanács munkás­sága felett csak annak lehet bírálatot mondani, aki a gazdál­kodás részleteibe is betekint­het, addig a képviselőtestület életében mi is részt veszünk, az a nagy nyilvánosság előtt folyik le és sajnos, megállapíthatjuk a tanács viszonvádjának jo­gosságát. Valami csodálatos, mennyire kiveszett a mi polgárainkból az a szellem, amely alkalmas arra, hogy egy tekintélyes vagyoni erejű város életében alkotni tud­jon. Valami csodálatos, men­­nyire elhomályosodik a mi pol­gáraink előtt a közérdek és mennyire alárendelik magukat kicsinyes önző érdekeknek. Aki talán az első helyet tölti be a vezetők közül, annál nem az a fontos, hogy felszólalása men­­nyire fogja szolgálni a közér­deket, hanem csak az, hogy szavaival mennyi népszerűsé­get mntassál be. Egy-egy talán nem annyira irányt adó polgár­nak ott a közgyűlési teremben ugyanazon tárgyban egész más véleménye van, mint amit tán heteken át még a tanács állás­pontjának erősítésére is hangoz­tatott és ha nem szökik meg valamely kényesebb szavazás elől, úgy gondos figyelemmel kíséri, hogy csak azok vélemé­nye szerint szavazzon le, akik­hez valamely kicsinyes érdek­kapcsolatnál fogva hozzátarto­zik. Hogy mennyire nincs meg­értés a város tanácsa és a képviselőtestület között, annak legillusztrálóbb példája, hogy vezető egyéniségek bizottsági üléseken a tanács hosszú elő­készítő munkáit és javaslatait elfogadják, a közgyűlésen pedig haraggal ellene fordulnak, mert az időközben kitapogatott nép­szerűségi diagnózis ezt így követeli. Esztergomban vannak szervezetek, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy a város ér­dekeit szolgálják. De ezek a szervezetek egész természetes­nek találják, hogy a város hiva­talos közegeinek mellőzésével, sőt sértő negligálásával szolgál­ják a város érdekeit. Kell-e mondani, hogy ilyen munkát nem kiséri siker és kell-e mon­dani, hogy a „hivatalos város" már fél attól, amidőn vagyoni érdekű vállalkozásaiban polgári alakulatok jelentkeznek az ő­­ segítésére, mert úgy látja, hogy csak károsítására vannak e jó­akaratú támogatások. A beteg közszellem megvilágítására csak a város ma egyik legfontosabb ügyét, a városi villanyvilágítás további kezelését hozh­aTztel, melynek már-már indokolt napi­rendre­ hozását annak félelme akadályozza, hogy akörül annyi lesz a mellékes szempont, oly gazdag tere lesz a személyi érdekek jó földbe palántálásá­nak, hogy annak eldöntésénél le­hetetlenségnek mutatkozik a vá­ros igaz érdekét érvényre juttatni. Az ünnep békéje nem engedi, hogy további részletekbe bocsát­kozzunk és reámutassunk külön­böző hibákra, amelyek megfer­tőzték a mi közéletünket s ame­lyek után mérleget készítvén azt kell megállapítani, hogy bizony sokat elvesztettünk abból az erkölcsi tőkéből, amit a pár év előtt keresztény szellemben kitö­rő társadalmunk mireánk bízott. De nekünk magyaroknak meg­van az a jó tulajdonságunk, hogy hibáinkat hamar észre­vesszük. Be is valljuk, fel is tárjuk, os­torozzuk is, fogadkozunk is szüntelenül, hogy megjavulunk. Mindig azt mondjuk, hogy itt az utolsó óra, amidőn szakítunk tévedéseinkkel, de azért soha sincs erőnk, hogy ezt megcsele­kedjük. Nincs, mert nagyon ke­vés van bennünk a Feltámadott szelleméből; nagyon kevés van bennünk a Krisztusi élet egy­szerűségéből, szerénységéből, áldozatkészségéből és igazság­szeretetéből. Mi mindannyian az első helyet akarjuk elfoglalni a fórumon, de nem akarunk min­denki szolgái lenni; mi csak emelkedni akarunk a közéleti szereplésen s nem a közélet hűséges napszámosai lenni. Pedig ez nem út a feltámadás­hoz. A társadalom feltámadásá­hoz csak az az út vezet, amely teli van tűzdelve erkölcsi igazsá­gokkal, amiket mi csak annak tanításából meríthetünk, aki ma feltámadott. Városnak jövő feladatairól. A mindennapi élet mindinkább reánk nehezedő napi gondjai mellett alig jut időnk rágondolni azokra a feladatokra, melyeket a közel­jövő­ben meg kell oldanunk s amelyek­nek mikénti megoldása nagy fontos­sággal és kihatással bír a város jövő fejlődésére. A vesztett háború következménye­ként nekünk jutott súlyos béke ha­tását már érezteti minden téren, de a városok csak a szanálási törvény,­javaslat őket érintő súlyos rendelke­zéseinek végrehajtása után fogják teljes mértékben s ma még alig be­látható következményekkel érezni azt. A fejlődő, nagy forgalommal ren­delkező városok, az ipar és keres­kedelem gócpontjai talán ha nehezen is, de meg fognak küzdhetni azon terhekkel, melyeket az államhatalom segítsége nélkül egyedül kell visel­niök, de mi lesz azon városokkal, melyek szerencsétlen fekvésük, a vi­lágforgalomtól való elzárkózottságu­k a természetes fejlődéstől visszatart s különösen, amelyek az új országha­tár kijelölése következtében régi vi­déküket, békebeli nagy környéküket elvesztették s ezzel iparuktól, keres­kedelmüktől, de mezőgazdaságuktól is elvágták az éltető vérereket, ame­lyekből eddig táplálkoztak. Sajnos, ezen városok közé tarto­zik a mienk is s ha vissza tudunk emlékezni a boldog békeévekre, ami­kor még a vashídon át egy nagy vi­dékkel szoros kereskedelmi, ipari és gazdasági kapcsolatban éltünk ennek dacára — most ne kutassuk, s hogy miért — de valljuk be őszin­tén, nagyon szerény méretekben fej­lődtünk és vagyonosodtunk, mi vár reánk most a vesztett háború után s a trianoni békehatárnak a nagydu­nai vashid harmadik pillérénél tör­tént kitűzésével. De méltatlanok volnánk régi törté­nelmi multunkhoz, mely városunkat egykor fényben, dicsőségben ragyog­tatta s­ mely talán még nehezebb időkben nagyobb nyomorúságot és több csapást zúdítva e város lakos­ságára, ann­ak népét dicső múltjához mindig méltónak és életerősnek mu­tatta. A tatár, török dúlás és az évszázados török hódoltság rombo­lásaiból emelkedett az új Esztergom s igy nem lehet rajtunk úrrá a kis­hitűség, hanem a városra nehezedő gondterhes években is meg kell ta­lálnunk a módját annak, miként le­het a városias fejlődés követelmé­nyeinek magunkrautaltságunkban is megfelelnünk és kell gondoskodnunk arról is, hogy itt a város minden foglalkozási ága feltalálja existenciá­lis feltételeit. A város fejlődése, két tényezőtől függ, egyik a városi vezetőség ke­zében van, melyhez az anyagi esz­közöket az ő alkotó képességének s bölcs vezetésének kell megszereznie, a másik pedig ezzel szorosan össze­függő, de nagyrészt az egyes polgá­rok képességeitől függ, mert egy fej­lődő és előre haladó város nemcsak külsőleg veszi magára annak jeleit, de polgárai jólétében és vagyonoso­dásában is megnyilvánítja hatását. A város vezetőségének mindenek előtt az adminisztrálás költségeit kell csökkentenie, szerencsés kézzel kell kiválasztania azon egyéneket, akik a jövő nagy feladatait megfelelő ké­szültséggel, tudással és szorgalom­mal, de mindenekfelett a város ügyei és közönsége iránt táplált meleg sze­retettel s mindig éber érdeklődéssel képesek intézni. A kisebb létszámnak természetesen több és értékesebb mun-HÚSVÉTI ILLATSZEREK ÉS ÖNTÖZÖK NAGY RAKTÁRA: ROTTÁR „HATTYÚ" DROGÉRIÁJA ESZTERGOM KOSSUTH LAJOS-n IS Sz. Hétfőn, a­»i­­ai-é«

Next