Ethnographia • 93. évfolyam (1982)
Tanulmányok - Földes László: "A vándorló Erdély." Történeti-néprajzi vizsgálatok az Erdély-Havasalföld közötti transhumance-ról. 353—389
ETHM 0. B P III \ A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA XCIII. BUDAPEST 1982 3. SZÁM Földes László Történeti-néprajzi vizsgálatok az Erdély-Havasalföld közötti transhumance-ról* 1. A Déli Kárpátok terjedelmes havasain nyaranta évszázadok óta a környék lakosságának sok százezer juha legelt. A Déli Kárpátok hegységrendszere még erdélyi viszonylatban is — jóllehet Erdély a Kárpát-medence legelőkben és rétekben leggazdagabb tája — kiemelkedik a havasi legelők bőségével. E hegyrendszer nagy, tömeges tagokból áll (a Fogarasi havasok magában 60 km hosszú, zárt hegylánc), amelyeken az erdőrégió feletti letarolt hegyhátakon, glaciális teknővölgyekben roppant méretű mezőhavasok terpeszkednek. A magashegyvidéki legelők a Kárpátokban másutt is juhok számára szolgálnak, s így érthető, hogy a Déli Kárpátokban erősen kidomborodik a juhtartás szerepe. A havasok nagy juhállománynak nyújtottak a nyári évszakban természetes táplálékot; tavasztól őszig a jól ismert havasi pásztorélet folyt itt. Az évi tartásban a szűk keresztmetszetet a tél jelentette. A tél közeledte a nyájakat és pásztoraikat leszorította a havasokról. A juhállomány egy része a falvakban vagy hegyi szállásokra került, és ezt a részt takarmányon, szénán teleltették ki; az állomány jelentős részével azonban a pásztorok levonultak a Román Alföldre. Augusztus végén —szeptember elején a juhnyájak százai ereszkedtek le a hegyekből az Al-Duna mellé, a Duna széles árterére, az ún. Baltába. E rétségi legelőkkel, nádrengeteggel borított, ligetes tölgy- és fűzfaerdőkkel tarkított területen teleltek rideg módon, nagyjából hasonló körülmények között, mint ahogy nálunk pl. a Nagysárréten folyt a rideg teleltetés. Az itteni növényföldrajzi viszonyok az állatoknak egyrészt téli legelőt nyújtottak, másrészt némileg védték is azokat az időjárás viszontagságai ellen. A juhok a kisebb hó alól még kikaparták a füvet, nem volt ritka az egészen enyhe tél sem. Néha előfordult azonban, hogy a hóviharok nagy pusztítást végeztek az állományban. Tavasszal a nyájakat ismét visszahajtották a havasokra. E távoli legelők kihasználásával a hegyvidéki lakosság olyan tömegű juhállományt tudott eltartani, amire egyébként téli takarmány hiányában. „A vándorló Erdélyi EGYETEM) NÉPRAJZI INTÉZET BUDAPEST * A szerző 1967-ben írott bölcsészdoktori disszertációjának első része és befejező szakasza. A másik, forráselemző rész az Agrártörténeti Szemlében jelenik meg. A teljes disszertáció, a levéltári szövegek közlésével, német nyelven, könyv alakban megjelenés alatt van az Akadémiai Kiadónál. A cím: ,,A vándorló Erdély" HINTZ 1876-ban megjelent német nyelvű könyvére utal.