Evangélikus Népiskola, 1912 (24. évfolyam, 1-25. szám)
1912-06-15 / 12-14. szám
— 315 a betűkbe fogsz belekapaszkodni, hanem gondolkodni fogsz soraim felett. Talán elhiszed nekem azt, hogy a sok jövés menés, egyházunk kiváló tagjaival való érintkezés folytán alkalmam volt megismerni azt a véleményt, amely a tanítói kar egy nagy csoportjáról, s ebben főként az ifjú nemzedék egy részéről, ott fenn kialakult. Barátaimmal, bizalmasan, sokat tárgyaltunk mi már erről, de nyilvánosan soha. Te most úgy homloktérbe taszítottad ezt a dolgot, hogy nem lehet előre kitérnem, s kénytelen vagyok hangoztatni azt a közismert dolgot, hogy mi evangélikus tanítók vagyunk, s mint ilyenek egyházunk szolgálatában állunk, s tartozunk annak rendelkezéseit tisztelettel fogadni. Az a hang, amellyel Te édes öcsém a tantervet bírálod, az a lesajnálás, amelyben annak készítőit részesíted, az a fennhéjázás, amellyel magadról beszélsz, engedj meg édes öcsém, de ez nem tanítóhoz való, és bizonyos lehetsz, hogy elfordítja tőled egyházunk minden nyugodtan gondolkodó tagját. Én is voltam fiatal ember — az igaz, hogy régen, — én bennem is állt tótágast a lelkesedés, az ifjú tűz, de még ennek az ágaskodásnak is határt szabott a köteles tisztelet, a szerénység és a jó ízlés. Ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyni nem lehet és nem szabad soha, semmi körülmények között, főként nem egy tanító egyesületben, amelynek gyűléseire a fuvar- és napidíjakat egyházunk nem azért engedélyezi, hogy ott rendelkezéseit kifigurázzuk. Néhány év alatt nem lehet felfalni a világ tudományát, de azokról, akik azon tanterveket és utasításokat készítették elmondhatom, hogy tudomány, gyakorlat és tapasztalat tekintetében, hasonlíthatlanul feljebb állanak mint én, de még talán Te nálad is édes öcsém. Ezeket a dolgokat, hallgatagon, mind elmondottam első cikkemben, de úgy látszik nem akartad megérteni, azért rontottál nekem. Én úgy érzem, hogy ebben a ruccanásban egyetlen kijelentésed nincs, amelyre érdemes volna válaszolnom, azért én soraimmal bezárom ezt az ügyet s bármit írsz is rólam, az rám nézve teljesen közönyös. Ha nem volnék elnöke egyesületünknek, akkor sem hagytam volna szó nélkül felolvasásodat, igy meg egyenesen kötelességem volt rámutatni a tévelygésre. Súrd, 1912. május 20. Sass István egyházkor, tan. egyl. elnök.