Evangélikus Népiskola, 1912 (24. évfolyam, 1-25. szám)

1912-06-15 / 12-14. szám

— 315 a betűkbe fogsz belekapaszkodni, hanem gondolkodni fogsz soraim felett. Talán elhiszed nekem azt, hogy a sok jövés menés, egy­házunk kiváló tagjaival való érintkezés folytán alkalmam volt megismerni azt a véleményt, amely a tanítói kar egy nagy csoportjáról, s ebben főként az ifjú nemzedék egy részéről, ott fenn kialakult. Barátaimmal, bizalmasan, sokat tárgyaltunk mi már erről, de nyilvánosan soha. Te most úgy homloktérbe taszí­tottad ezt a dolgot, hogy nem lehet előre kitérnem, s kény­telen vagyok hangoztatni azt a közismert dolgot, hogy mi evan­gélikus tanítók vagyunk, s mint ilyenek egyházunk szolgálatá­ban állunk, s tartozunk annak rendelkezéseit tisztelettel fogadni. Az a hang, amellyel Te édes öcsém a tantervet bírálod, az a lesajnálás, amelyben annak készítőit részesíted, az a fennhéjázás, amellyel magadról beszélsz, engedj meg édes öcsém, de ez nem tanítóhoz való, és bizonyos lehetsz, hogy elfordítja tőled egy­házunk minden nyugodtan gondolkodó tagját. Én is voltam fiatal ember — az igaz, hogy régen, — én bennem is állt tótágast a lelkesedés, az ifjú tűz, de még ennek az ágaskodásnak is határt szabott a köteles tisztelet, a szerény­ség és a jó ízlés. Ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyni nem lehet és nem szabad soha, semmi körülmények között, fő­ként nem egy tanító­ egyesületben, amelynek gyűléseire a fuvar- és napi­díjakat egyházunk nem azért engedélyezi, hogy ott ren­delkezéseit kifigurázzuk. Néhány év alatt nem lehet felfalni a világ tudományát, de azokról, akik azon tanterveket és utasításokat készítették el­mondhatom, hogy tudomány, gyakorlat és tapasztalat tekinteté­ben, hasonlíthatlanul feljebb állanak mint én, de még talán Te nálad is édes öcsém. Ezeket a dolgokat, hallgatagon, mind elmondottam első cik­kemben, de úgy látszik nem akartad megérteni, azért rontottál nekem. Én úgy érzem, hogy ebben a ruccanásban egyetlen ki­jelentésed nincs, amelyre érdemes volna válaszolnom, azért én soraimmal bezárom ezt az ügyet s bármit írsz is rólam, az rám nézve teljesen közönyös. Ha nem volnék elnöke egyesületünknek, akkor sem hagytam volna szó nélkül felolvasásodat, igy meg egyenesen kötelességem volt rá­mutatni a tévelygésre. Súrd, 1912. május 20. Sass István egyházkor, tan. egyl. elnök.

Next