Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)

1998-03-13 / 10. szám

Att Horn Gyula miniszterelnök úr, február 2- án, az Országgyűlés új ülésszaka első napján bejelentette, hogy a választások után is vállalja a miniszterelnökséget, ha képviselőtársai meg­választják. Ennek lényege az eddigi gyakorlat folytatásaként, „a gazdasági helyzet megszilár­dítása, az infláció további leszorítása, a foglal­koztatottság bővítése.” Arról is szólt, hogy az ellenzéki pártoknak nincs programja.­­ És va­jon neki? Félre a kizsákmányoló rablógazdálkodással! Ennek a kormánynak olyan kimagasló pénzügyminisztere van, aki a Németh Miklós kormányában is pénzügyminiszterként tényke­dett és a csőd szélére juttatta az országot. Az­után kinevezték a Budapest Bank elnökének. Mivel ezt a bankot is a csőd felé kormányozta, csak az Antall-kormány idején nyújtott sok milliárdos pénzügyi értékpapír-bankügylet (az ő szóhasználatuk szerint tranzakció) menthette meg a pénzintézetet. Érdemei elismeréséül, Bokros Lajos több­szöri lemondása után, (aki már nem bírta cér­nával), Medgyessyt kérték fel a pénzügymi­niszteri tisztségre, két évvel ezelőtt. Nyolc-tíz napi gondolkodás után elfogadta az ajánlatot. Le a korrupt újgazdagokkal! Az elmúlt két év alatt sikerült elérnie, hogy az ország ipari létesítményeinek és kereskedel­mének, privatizációs ürüggyel, idegen nagytő­kések tulajdonába juttatása már 70 százalék fö­lé emelkedett, hogy az infláció gazdaságilag teljesen indokolatlanul, a jóslatok ellenére, fő­leg az élelmiszerek terén, változatlanul igen magas, hogy a dolgozók és nyugdíjasok reál­keresete évről évre csökken, hogy a lakosság egynegyede éhezik, sőt többen éhen haltak, hogy a gyerekek nagy része csak az iskolában, óvodában kap enni, hogy a nagycsaládosok helyzete aggasztó, hogy sokakat kilakoltattak és még újabb százakat is ilyen veszély fenye­get, hogy dollármilliárdok áramlanak ki az or­szágból ellenőrizetlenül, hogy munkaalkalmak és kisvállalkozások ezrei, ezzel adóalanyok sokasága szűnik meg, így csökken az adóalap, csökken a belföldi kereslet, miatta a termelési kapacitás és hogy az ország adóssága dollár­­milliárdokká nőtt stb. stb. A pénzügyi kor­mányzat, a bőséges árukínálat idején, a reál­keresetek csökkentését előidéző politikával ép­pen, az ellenkezőjét teszi, mint kellene! A rendszerváltáskor népi demokráciának induló államszervezetből, hamis ígéretekkel, az ellenzéki megnyilatkozások elfojtásával, valójában bankokráciát, monetáris diktatúrát kovácsoltak. Menjünk szavazni! Ellenzéki pártra! A hatalmas vagyont összeharácsolók pedig tovább gazdagodnak, így ténykedik minden idők legtehetsége­sebb pénzügyi kormányzata. De teljes bizalommal van a Világbank el­nöksége, a pénzügyminiszter úr tevékenysége iránt. Budapesti tanácskozásukon kialakult vé­lemény szerint, az ország vezetőségeiben mű­ködő „szakemberek” mellett, elég 6 millió „magyar”. (C. J. Hadak útján 454. o.) Ergo: „Nem lehet mást csinálni!” - NA ÉS? Közli: dr. Porszem Jankó Embert próbáló idők... Kihívásnak tekintik az iraki kiküldetést - számolt be nemrégiben a magyar önkéntesek háborús készülődéséről egy fényképes tudósí­tás. (Hát persze, alighogy az amik kihívták, az itteni vezetés akár postafordultával küldte vol­na őket....) E férfias elszántságot látva­­ az egyik ké­pen ráadásul egy csinos orvoskatona-hölgy, tengerészgyalogoshoz illő rutinnal tart a szájá­ban egy, feltehetően NATO-kompatíbilis ciga­rettát nem csoda, hogy Irak inkább harc nél­kül megadta magát. Átmenetileg mindannyian fellélegezhetünk hát. Májusban viszont újabb, ezúttal országos kihívásnak nézünk elébe: a balliberális kurzus 4 évére gondolva a szavazófülkében ugyanis kinek-kinek kezében lesz egy bizonyos fajta küld(h)etés lehetősége... Óvár I. Drága pékek Arra ébredtünk, hogy a miniszterelnök úr szidja a pékeket: drága kenyeret sütnek. Na szavazópolgár, ön mit szól ehhez?! Mert jóin­dulat aztán van zsákszámra a szoc. kib. kor­mányban. Lám a miniszterelnök úr is kész megvédeni a szavazópolgárokat (egy kis vok­­sért) a fránya pékektől. De hiába mondja váltig a miniszterelnök úr a rossz pékeknek, hogy csi­náljanak olcsó kiflit, olcsó zsemlét és olcsó ke­nyeret, ők juszt se csinálnak. Azért is drága ke­nyeret sütnek! Hát látott már valaki ilyen péke­ket, mint ezek a mi pékjeink? Nem hallgatnak a jó szóra, elengedik a fülük mellett, ha valaki csupa jószívűségből rájuk szól: - Ejnye, csináljanak már olcsó kenyeret. Nem csinálnak, nincs bennük jóakarat. Lám az MSZP-ből nem veszett ki a jóakarat, abban megmaradt. Jósággal van feltöltve. Meghal a választópolgárokért, sajnálja őket, hogy a pékek csak úgy packáznak velük, el­nyomják a választópolgárokat. Pedig a pékek, ha akarnák, háromhatvanért is adhatnák a ke­nyeret, hisz ezt várták tőlük a választók 94-ben is. De a pékek nem! Azért is felverték az ára­kat. Mikor verték fel? Mikor közben a jóságos kormányzás alatt lement a gáz, a villany, a hús ára. Már csak alig volt munkanélküli. Felszaporodtak a kórházi ágyak, új iskolák nyitották ki kapuikat. Ol­csóbb lett a tandíj, csak a kenyér nem lett ol­csóbb. Millió gratulációt küldött a Világbank: bravó kormány, örülünk, hogy lejjebb ment a gyógyszerek ára, most már mindenki gyógy­szerhez juthat, szinte ingyen. A busz, a villa­mos, a metró, a vonat­ utazás díját is olcsóbban szabták meg, meg a lakbéreket is a vízdíjjal. Csak a pékek nem szabják meg olcsón a zsemle, a kifli meg a kenyér árát. Minden olcsóbb ebben az országban. Ol­csón el van adva az ország. Olcsón lövik le egymást az utcán az üzleti bandák. Egyes poli­tikusok is olcsón jutnak vagyonhoz. De a pékek drágák, drága kenyeret sütnek. Hát ezért szólt most a miniszterelnök úr, ezért kell megszakadni a szívnek. Fazekas János Hová süllyedtünk? Kedd van, a Magyar Cirkusz napja, amit otthonról is nézhetünk, láthatunk. A képernyőn megjelennek az akrobaták, erőművészek, lég­­tornászok, bűvészek, illuzionisták, állatidomá­rok és állatok. Van közöttük bohóc, bilincstö­rő, kötéltáncos, kardnyelő és késdobáló. Az attrakciót a magyar parlamentből közvetítik, s azok adják elő, akik artista­ jelöltként indultak a választáson, s a bekerülésük után profi életmű­vésznek képezték át magukat. A nagyérdemű, ha sokáig nézi produkció­jukat, úgy érzi, mindarra ő is képes. Ezért is egyre többen jelöltetik magukat a következő választáson. Gomba módra szaporodnak a pár­tok, a mindentudó önjelöltek, akik tudathasa­dáson átesve maguknak lesznek az ellenzékei. Akik nem hülyítik magukat a közvetítés­nézéssel, azokat kísérleti állatoknak tekintik, jobb esetben médiumot próbálnak csinálni be­lőlük, amibe a média is besegít. A parlamentből a semmittevés lázas tevé­kenységnek látszik, s tagjai számára fedő­szervnek bizonyul, amely a nép félrevezetésé­re, becsapására hivatott. Hogy ne tudjuk meg valójában kik ők és mit akarnak ezért szüntele­nül változtatják nézeteiket, ideológiájukat, hi­tüket, helyüket és pártjukat. Az elaggott kövü­letek fiatalítják magukat, a fiatalabbak öregbí­tik, hogy nagyobb legyen a tekintélyük, az is­­tállómeser pedig dirigál a nómenklatúra utasí­tásai, parancsai szerint a lenini-sztálini hagyo­mányoknak megfelelően. Itt tartunk most, idáig süllyedtünk! - r -

Next