Ezredvég, 2008 (18. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - MÚLTUNK - Móricz Zsigmond: Forradalom
vadidegeneknek újra meg újra elmondta: csak azt mondták a katonák egészen csendesen, hogy „maguk vigyázzanak, mert maguknak is bajuk lehet". Az ember látta a rendőrök megilletődését, az ember megérezte, hogy itt valami nem emberi, valami határtalan erőnek a suttogása volt ez a csöndes szó, ez a szerény figyelmeztetés... A Lehel téri piacon orosz fogoly állott a többi szegény ember között. Kopott volt, elnyűtt, rossz csizmájú, rossz, elázott ruhájú, elnyomorodott, ruszki sapkájú, szőke orosz fogoly. Az arca fakó, betegesen éhes, olyan nyomorul párja volt, éppen olyan, mint azok a magyar munkások, akik mellette ácsorogtak a kenyérbódék körül. Az árusasszony beszélt ideges hangosan a legelső bódéban, hogy ezt nem felejtem el a Reginának, hogy én féltem a vagyonomat, azért csukom be a bódét... A gyűlöletnek, az emberi harcnak szele süvölt ki... Forradalom, vagyonok pusztulása, féltékenység, irigység, gyűlölet, a lelkekből minden salaknak felszínre forrása... Hol van a szíves mosoly, a kedveskedő udvariasság, a biztos alapon álló ember nyugalma s türelme... Az emberek higgadtan, kissé befelé néző szemmel néztek oda, éhes, dologtalan munkások voltak, akiknek sem pénzük, sem kenyérjegyük nincs, s a kenyeres bódé a friss reggeli kenyérrel ott állott sértetlenül és félelmetlenül a Rend, a haldokló Rend még itt lebegő szárnyainak oltalma alatt... Az orosz egy plakát előtt állott s olvasta. Lassan olvasta a magyar szókat, tagolva, s értette-e, nem, olvasta: „a magyar a népek békés szövetségét akarja..." Megdöbbentő volt, mikor hangosan, lassan olvasta a szókat, hogy: „Nehéz küzdelmünk nem volt haszontalan, mert meghozta az emberiség legszebb diadalát. Véretekkel és kitartásotokkal váltottátok meg Magyarországot, fiaitokat és unokáitokat egy jövő háború véres borzalmaitól. Meghoztátok az áhítozó emberiség legszebb álmát, a világbékét. A jelen és a jövő emberiség hálája lesz kiérdemelt jutalmatok..." A szegény emberek odagyűltek az orosz fogolyhoz és vele olvasták. Bele-belemondtak egy-egy szót, amit az orosz nem tudott elolvasni. Meg is magyarázták egy-egy odavetett másik szóval, amit a muszka nem értett. A háború legmeghatóbb népgyűlése volt ez. Nem volt itt ujjongás, láztól csillogó szemek. Nem volt lelkesedés, harsogás és testi mámor. Itt valami mély, mély és csöndes érzés volt csupán, mint mikor a súlyos beteg átment a válságon, s ezt maga is megérti. Az életbenmaradás mély, bágyadt és nyugalmas öröme. Az este mindenki azt mondta, harmincezer orosz fogoly jön Pest ellen - szólt hirtelen mellettünk egy asszony. Nem néz oda, csak úgy mondja, de hirtelen zavar és idegesség támad. A régi világ szörnyei ébrednek föl, mintha a letiport sárkánynak egy szőre megmozdul... talán a széltől, talán egy kis egér futkos már a hullán, de akik annyit reszkettek az élőtől, a döglött oroszlántól is félnek... A muszka azonban csöndes marad és szomorú, és valami mérhetetlen bánat van a szemében. - Százezer orosz van... éhes - mondja töredezetten. - Dolgozni szeret... orosz