Bihari Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 150-172. szám)
1995-08-01 / 150. szám
2napi POLITIKA Kultúra és/vagy üzlet határon innen és túl. Ezzel a témával foglalkozott egy héten keresztül Szegeden az Értelmiség '95 Nyári Egyetem A téma aktualitását senki sem vitathatja akkor, amikor a kultúra egy részének piacosodása figyelhető meg, és a költségvetésből egyre kevesebb jut számára. A kultúra megosztottságát hangsúlyozta Pomogáts Béla, és az irodalom és szellemi élet elleni egyre erősödő tendenciákat. Az írók pártok és érdekcsoportok vonzásába kerültek, ami végső soron a mai magyar irodalmi élet végzetét jelentheti. Mind jobban akadozik az alapítvány-rendszer, és hiba volt ezeknél csak a költségvetési pénzekre alapozni. Ezt már Lengyel László fejtegette. Mindezeket mi, határon túli magyarok is érzékeljük. Kiszámították, hogy a számunkra nyújtott juttatás az anyaországi lakosságnak egy főre évi 20 forint elvonást jelent. (Összehasonlításképp: egy villamosjegy Szegeden .K1 forint.) Mégis - Kapitány Gábor szerint - egy tavalyi közvélemény-kutatás megdöbbentő eredménnyel járt. Arra a kérdésre keresve a választ, hogy a magyar polgár kit tart számára ellenszenvesnek, a harmadik helyre kerültünk... És tévedés ne essék, itt nem más népről hanem a magyarról igaz „csak ” az erdélyi magyarról van szó. Ez még akkor is szívbe markoló, ha tudjuk, hogy főleg a vendégmunkások (a hivatalos, de elsősorban a feketemunka-vállalók) miatti kenyérféltés okozta rossz hírünket. Kijózanító volt hallani, hogy az egyre szűkülő gazdasági világban - miközben az anyaországiak „vigyázó szemeiket’ Nyugatra vetik - abban a Bokros helyen termett csomagban számunkra egyre kevesebbet tartogatnak. Erről valahogy az jut az eszembe, hogy amíg a változás előtt még szimpátiával, együttérzéssel tekintették Erdély magyarságát, a tiszta szobába terítettek számukra, addig ma már a maradékra - mint szegény rokont - csak a konyhában fogadnak. Ma! Mert ha Horn Gyula komolyan gondolta a vízumkényszert, amikor elnyilatkozta magát, rövidesen az orrunkra csapják az ajtót is! Mert mi történik, amikor süllyed a hajó? Először a felesleges terhektől szabadulnak meg, hogy fennmaradjanak a vízen. Az egykori gályából jó hetven éve épített Ids csónakon is ezt teszik újabban. Sorra kidobálják mindazt, ami valamikor a gályának hasznot húzott, de a megfogyatkozott legénység számára már terhessé vált. Uraim, semmi szentimentalizmus! A cél fennmaradni, az irány pedig Nyugat! A többi nem számít! Péter Zoltán Szolidaritási nyilatkozat Magyarok Világszövetségének, Budapest Már régebben ígéretet tettem arra, hogy július 27. és 29. között részt veszek a Nemzetközi Kelta Kongresszuson, s ezért nem áll módomban a Magyarok Világszövetségének a Szabad nyelvhasználat védelmére július 27-én Debrecenben tartandó rendezvényén részt venni. Ezúton szeretném tolmácsolni az Európai Nemzeti Közösségek Szövetségi Uniójának (FUEV) nevében meleg üdvözletünket, és kifejezni jókivánságainkat a rendezvény sikeréhez. A FUEV, amely jelenleg H> szervezetet és (>) népcsoportot foglal magába, és 27 országban működik összesen 40 millió taggal, azt a következetes álláspontot képviseli, hogy az anyanyelv szabad használata az európai népcsoportok conditio sine qua nonja. Az anyanyelv használata az alapvető emberi jogok közé kell, hogy tartozzon, amely mind a nemzeti kisebbségek, mind a többség tagjainak ugyanolyan mértékben jár. Ehhez szorosan hozzátartozik az anyanyelv tanításához és az anyanyelven való tanuláshoz fűződő jog. Adott térségben a nemzeti többség és kisebbség szoros egymás mellett élése esetében a többségi nyelv a kisebbségi nyelvhez képest uralkodó helyzetben van, így állandóan fennáll a veszélye annak, hogy a többségi nyelv a kisebbségi nyelveket kiszorítja, és ezt csak úgy lehet ellensúlyozni, hogy a nemzeti kisebbségek demokratikus keretben maguk határozhassák meg, hogy a különböző iskolarendszerek közül melyik a legalkalmasabb saját nyelvük megtanulásához. Ennek az elvnek mindenütt érvényt kell szerezni, azon szolidáris népcsoportok törekvéseivel, amelyek Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Boszniában, Szlovákiában, Ukrajnában vagy bárhol máshol Európában élnek. Kifejezem kérésemet, hogy ezeket a természetes és jogos követeléseket debreceni rendezvényükön támogassák, mint ahogyan én ugyanebben az időben Északnyugat-Európában ugyanezeknek a törekvéseknek a megvalósítása érdekében lépek föl. Biztosítom Önöket, hogy mi is szolidárisan harcolunk az Önök törekvéseiért, s kérem, hogy ebből merítsenek bizalmat. Együtt erősebbek vagyunk. 1995. július 26. Prof. Christoph Pan, a FUEV elnöke Bihari Naplő UKRAJNA kénytelen lesz korszerűsíteni a csernobili atomerőmű még működő blokkjait, ha nem kap nyugati segítséget a reaktorok végleges leállításához. A kijevi atomenergia-ügyi bizottság jelentése szerint az országban megtermelt energia több mint egyharmadát szolgáltatta az ottani öt reaktor. Ukrajna most arra törekszik, hogy az erőmű fűtőanyagát teljes egészében maga állítsa be. Az Alliance nevű nemzetközi konzorcium tervet dolgozott ki a csernobili 4-es reaktort borító szarkofág felújítására. Az új burkolat több mint másfél milliárd dollárba kerülne, és 20-25 évre biztosítana védelmet a radioaktív sugárzás ellen. TAMIL GERILLÁK rajtaütöttek a kormányerők egyik táborán Sri Lanka északi részén. A tábort felgyújtották, 4 katonát megöltek. A mintegy másfél órás összecsapásban a hadsereg 9 másik katonája megsebesült. Egy nappal azelőtt, szombaton csaknem háromezer tamil lázadó egyszerre támadta meg a hadsereg négy táborát, de akciójuk kudarcot vallott. A colombói rádió közlése szerint 300 lázadó vesztette életét. AZ ASEAN-ORSZÁGOK külügyminiszterei nyiltkozatban ítélték el a csendes-óceáni kísérleti atomrobbantások felújítását A kommünikében nem említették Franciaország nevét A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét Brunei, Indonézia, Malajzia, a Fülöpszigetek, Szingapúr, Thaiföld és a napokban csatlakozott Vietnam alkotja. Orosz-csecsen válságrendezés Hathetes, többször megszakított tárgyalássorozat után vasárnap végre hivatalosan is ratifikálták az orosz-csecsen katonai megállapodást, amely a remények szerint a háborúskodás véget jelez. A négy pontból álló egyezmény a harci cselekmények azonnali befejezéséről, az orosz csapatok részleges kivonulásáról, a terrorakciók beszüntetéséről és a fogolycseréről rendelkezik. A dokumentum előírásai értelmében a szemben álló csapatoknak vissza kell vonulniuk a frontvonaltól 2-4 kilométernyire, a csecsen egységek fokozatosan leadják fegyvereiket, ezzel párhuzamosan az orosz deszantalakulatok elhagyják a kaukázusi köztársaságot. A térségben csak a védelmi és a belügyminisztérium egy-egy dandárja marad, összesen 6000 főre. A megállapodás lényeges elemeként a csecsen küldöttség kötelezettséget vállalt arra, hogy segítséget nyújt az orosz hatóságoknak Samil Baszajev terrorista vezér kézre kerítésében. A grozniji EBESZ-misszió épületében Arkagyij Volszkij orosz és Uszman Imajev csecsen küldöttségvezető elégedetten nyilatkozott a katonai megállapodásról. Az aláírás utáni közös sajtóértekezleten ellenben arra figyelmeztettek, hogy mind Oroszországban, mind Csecsenföldön sokan akarják a háború folytatását, ezért fel kell készülni a provokációkra is. Vasárnapi rádiónyilatkozata alapján a Csecsenföld függetlenségét 1991-ben kikiáltó Dzsohar Dudajev elnök is a háborúpártiak közé tartozik. Szerinte elfogadhatatlan a megállapodás, mert a csecsen képviselőket fenyegetéssel és zsarolással bírták rá az aláírásra. Moszkva továbbra sem ismeri el a kis ország szuverenitását, noha a tárgyalásokon részt vevő csecsen delegátusok magukat a független Csecsen Köztársaság képviselőinek tartják. Az eddig tapasztaltak is bizonyítják, hogy a politikai kérdések rendezése, az ország jogállásáról szóló egyezmény megkötése sokkal nehezebb feladat lesz, mint a katonai megállapodás létrehozása. A szakértői csoportok csütörtökön kezdik a tárgyalásokat. SZÉKESFEHÉRVÁRI TANULMÁNYI NAPOK Egy lehetséges magyar jövő képe Királyaink temetkező városában, a helybeli Vörösmarty Társaság, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör, valamint a temesvári Interconfessio Társaság égisze alatt Magyar Paradigmák címmel július 29-30- án magyarközi konferenciára került sor. Ausztráliából, Nyugat-Európából, a Kárpát-medence országaiból és az anyaországból mintegy 150 jövőkutató, jövőt álmodó és teremteni szándékozó politológus, jogász, közgazdász, orvos, antropológus, társadalomkutató, informatikus, lelkész, médiaszakértő stb. sereglett egybe a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház gyűléstermében. Az értekezlet védnöki szerepét Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, dr. Nagy István, a vendéglátó város polgármestere, dr. Takács Nándor székesfehérvári római katolikus megyés püspök és dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki református püspök vállalta Az RMDSZ-t Borbély Imre (az Interconfessio Társaság elnöke), Kónya Hamar Sándor és Máris Jenő, a szlovákiai magyar politikai életet Duray Miklós, az Együttélés elnöke, a FIDESZ Polgári Pártot pedig Németh Zsolt alelnök képviselte. Borbély Imre Támpontok egy dinamikus magyar paradigmához című nyitóelőadását a legkülönbözőbb szakterületek kutatóinak koreferátumai egészítették ki, a felkért előadók nyomán pedig a résztvevők fejtették ki nézeteiket a konferencia témájával kapcsolatosan. Mindenekelőtt két dolgot tartunk érdemesnek kiemelni a tanácskozással kapcsolatosan. Az egyik az, hogy a megjelentek nagy része a debreceni nagygyűlésről érkezett Székesfehérvárra - tehát az előbbi esemény közvetlen hatással volt az utóbbira, a másik pedig az, hogy valamennyien felvállalták a 15 millió magyar lehetséges közös jövője fölötti gondolkodást. A konferencia szellemiségétől távol állott bármiféle revízió gondolata, avagy utópisztikus ábrándok szövögetése. A felvetett kerekekre természetesen az együtt gondolkodók nem adtak végleges válaszokat, viszont egy olyan pártpolitikától mentes szellemi műhely kialakulásának lehetősége és igénye rajzolódott ki, amely egyfajta értelmiségi mozgalom formájában nagy hatással lehet az „összmagyar jövő" alakítására. A konferenciaindító vitairat abból a megállapításból indult ki - Ferenc I. Szabolcs politológus összegzése szerint -, hogy a Kárpát-medence peremnemzetei számbeli, katonai és környezeti (terület, nyersanyag, erőforrások, agrárterület, erdők, turisztikai tájak stb.) szempontból előnyben vannak a magyarsághoz képest és hogy 1990 óta egy túlhaladott mennyiségi paradigma (modell) felé haladnak. A magyarság ezt csak egy olyan minőségi paradigmával ellensúlyozhatja, amely tudásközpontú nemzetfejlesztést, valamint informatika- és szolgáltatásközpontú gazdasági stratégiákat állít erőfeszítéseinek gyújtópontjába. (Lásd: a japán modell.) Borbély Imre lényegében a gazdasági és politikai struktúrák gyökeres „tercializálásának” nemzeti értelemben felfogott szükségességét taglalta, és egy általa kívánatosnak tartott modernizációs programon belül súlypontokat jelölt meg: véleménye szerint a kárpát-medencei népek versengéséből az a nemzeti közösség lesz képes érdekeit megfelelően érvényesíteni, amelyik hamarább képes alkalmazni a harmadik évezred és a "posztmodern kor" kihívásainak megfelelő új struktúrákat. A problémafelvetés újabb és újabb kérdéseket szült: lehetséges-e egyáltalán az effajta struktúraváltást egy nemzet vagy egy kisebbségi nemzeti közösség javára fordítani? Ha a kollektív előnyök megtartásához és kihasználásához értelemszerűen kollektív öntudatra van szükség, fenntartható-e egy kollektív tudat az új struktúrák alkalmazása után? Nem feszül-e lényegi és folyamati ellentmondás például a decentralizált kommunikációs struktúrák és adott esetben a hagyományosan központosított magyar nemzeti öntudat fenntartása között? Nincs-e arról szó, hogy éppen az új technológiák meghonosítása, a nyugati innovációk begyűrűzése és elterjedése, a harmadlagos gazdasági funkciók gyökeres bővítése, az ebből eredő hatások, valamint a magyar lakosság által lakott különböző területek közötti fokozódó egyenk Hleűségek tartós jelenléte hozza majd el az egy ages, határokon felül emelkedő magyar tudat (dokk) olását és eltűnését . Lehetséges, hogy az országhatárokon felülemelkedő haza fogalma pusztán a múltból itt rekedt kövület, melyet a historizálásra hajlamos egyének érzékelnek csupán, és amely csupán a múlt megszépítő messzeségével igéz? Vajon nem inkább az kellene legyen a végkövetkeztetés, hogy egy nemzeti kisebbség, tekintettel a korszerű gazdálkodáshoz szükséges mobilitásra és abból eredendően a hagyományos, értékmegőrző életterek feloldódására, alapvetően és általánosságban inkább régi struktúrák tartósításában érdekelt? Megoldatlan és kényelmetlen kérdések ezek, melyekre inkább előbb, mint utóbb, még amai versengés" elején választ, megoldást kell találnunk. • Szilágyi Aladár