Fáklya, 1948. augusztus (3. évfolyam, 175-205. szám)
1948-08-01 / 175. szám
„A múzsák nem konzervatív kisasszonyok, ők haladnak a korral s minthogy a század jelszavat „E'jön a nép!" a múzsák is le szálltak az arisztokratikus Helikonról s a kunyhóban telepedtek meg. Boldog én, hogy szinte kunyhóban születtem “ Utilevslek 1847. Június 7.) ,,Ugy hiszem, van jogom némi öntudattal tekinteni vissza pályámra, mert (nem pretenziiót, hanem tényt mondok) a magyar köznép között az én dalaim volta»k a szabadság első leckéje megjelenésem előtt hirét sem hallotta ennek az eszmének amelyért most harcolt. (Lévén Kossuth Lajoshoz, 1849. jan. 13.) Petti! Siller Mim színhelyén fejéregyhizi csatatéren a Julius Sf.’iki ünnepen emlékoszloppal jelölik meg A magyar kormány megbízásából Gyenes Diene András ezredes, kotor,bíró, a román hatóságok és a Román-Magyar Társaság támogatásával és közrműködésével kutatásokat végzett Petőfi halálának körülményei tekintetében. Segesvárról részlettel tudósítás érkezett ennek a kutatsnak összes eredményeiről. A legfőbb eredmény az, hogy végre pontos megállapítást nyert, hogy honnan nézte Petőfi a csata lefolyását és hol esett el. A magyar kormány kiküldöttje Segesváron, Fehéregyházán H j jer fairén és Székelykeresztúron végzett kutatásokat s vele együtt dolgozott a segesvári Magyar-Román Társaság elnöke, dr Culcer Ale*ndru. Meghallgattak mindenkit, akinek birtokában a legcsekélyebb adat is volt s az adatok megvizsgálásából és összeegyeztetéséből kétségtelen megállapítást nyertek a kövekező tények: A költő a csatát nem arról a helyről nézte, amelyet a legrégibb vázrajzon annak készítője, néhai Szokolai mérnök berajzolt, vagyis az úgynevezett ,,Reggina’ vízmosás mellől, hanem 700 méterrel távolabbról. A csata elvesztésekor a hátráló magyar sereggel innen hátrált Petőfi is Héjjasfalva felé és Fehéregyháza és Héjjasfalva között a bun út beszögelésének a közelében 6—S méternyire az úttól, az úgynevezett „Ispánkútnál" esett el. A segesvári Román,Magyar Társaség elhatározta hogy a kutatás eredményeinek megfelelően a csatatérnek azt a pontját, ahol Petőfi elesett, haladék, i a,tanul emlékoszloppal jelöli meg, úgyhogy az már az idei emlékünnepen, a költő halálának 99 évfordulóján állani fog. felöfi itta... PETŐFI Q dolgozó népét?/* itta... az első a magyar költészetben, aki nem a néphez leereszkedő nemesi osztály hangját szólaltatja meg, hanem művészetén keresztül a feudális Magyarország elnyomottal beszélnek. Még azok a versei is, amelyek nem közvetlen politikai vonatkozásnak a nép szemléletét tükrözik. A feudalista-nagytőkés rendszer megkísérelte Petőfi Sándort, a magyar „nemzeti egység" apostolának beállítani egy olyan elv,telen egység hirdetőjénél, mely nem ismerte a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közötti ellentétet. Még ma U eleven nyomait találhatjuk ennek a helytelen beállításnak, melyet Petőfi számtalan költeménye és írása cáfol meg. Petőfi Sándor felismerte kora társadalmának osztály ellentéteit, felfedte a népi tömegek előtt, hogy a magyar szabadságharcnak nemcsak az osztrák császárság az ellensége, hanem a reakciós főúri osztály is, ...Közöttünk van a legnagyobb ellenség ‘ — figyelmezteti a demokratikus forradalom harcosait. — Az Arany Jánoshoz irt egyik tevélében arra figyelmezteti költő barátját, hogy versét ne ajánlja Wesselényi bárónak, mert ez „akármilyen derék ember, csak nagyúr hiába és a poéta nagy úrnak ne ajánlhassa semmijét’. Petőfi Sándor nemcsak, hogy felfedte a társadalom belső ellentmondásait, de határozottan állást is foglalt a társadalmi harcba és a költészetet nem csupán kedvtelésnek vallotta hanem hivatásnak. A költő részese kell legyen a kizsákmányoltak harcának, tollával ezt a harcot kell szolgálnia, csak igy töltheti be azt a feladatot, hogy mint ,,?ángoszlop‘‘ elöljárjon. Petőfi Sándor szerette népét. A nép fogalma alatt azonban mindég azokat értette, akik a nemzet nagy többségét képezik, a városi és falusi dolgozókat, az elnyomottakat. Ezen a nép szerelen keresztül jutott el a haza szeretetéhez, mely számára azt jelentette, hogy szerette a földet, melyen a dolgozó nép él alkot és küzd. A haladás irányának helyes felismerése, a néppel való egybaforrása, a nép teremtő erejébe vetett kiapadhatatlan hite, határtalan optimizmussal töltötte el Petői Sándort. Az elnyomottak győzelmünk hírnöke volt még akkor is, amikor a szabadságfiarc ügyre hanyatlóban volt Petőf! Sándor halálának 99-ik évfordulóján a romániai magyarság büszke tudattal emlékezik meg a nagy költőről. Azok az eszméket, melyek az 1848-as szabadságharc egyik legkövetkezetesebb harcosát vezérelték, ma már, a dolgozó nép következetes harca nemcsak megvalósította, hanem túl is szárnyalta. A román és magyar dolgozók közös harca, a kizsákmányolás megszüntetéséért, a szocialista társadalom megteremtéséért méltó folytatása annak a küzdelemnek, melyért Petőfi Sándor is életét áldozta. Petőfi Sándor politikai hitvallása határozta meg költészetének irányát. Egész költészetét e feltörekvő népi tömegek érdekeinek szolgálatába állította. Mondhatni, és abban a költeményeiben is derülátó győzelmet hirdet, ahol az ember, vagy saját maga halá Iáról beszél, mert ha az ember el is vész, a harcot mások viszik tovább és az ügy nem bukik el. A demokratikus, forradalmi világszemlélet, ami Petőfi Sándort vezérelte, meghatározta költői ábrázoló módját is. Költészete a valóságban gyökerezik, melynek a helyes irányú képzelet, a forradalmi romanticizmus ad szárnyakat. Petőfi Sándor élete, költői munkássága forradalmi tevékenysége ma is példaként kell álljon mindazok előtt, akik az ideológiai tren oen harcolnak a dolgozó nép ügyéért és győzelméért. Kovács Ján s „... a kötészet nem nagyúri szalon, hová csak felpipetézve, fényes csizmákban járnak hanem szentegyház, melybe borskorban sőt mezítláb is beléphetünk.' (Kiadatlan Előszó az összes költeményekhez, 1847. jan. 1.) ..... a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha ■*! nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ehhez, hogy a politikában is uralkodjék s ez a század föladata ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint máriirkodnak milliók, hogy egy p..,r ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba sí arisztokráciát!“ (Levél Arany Jánoshoz, 1847. febr. 4.) A tél halála Irta : Petőfi Sándor Durva zsarnok, jégszivü tél, Készülj... készülj, a hol lálra! Jármodat megunta a föld, És ledobja valahára; Szabadság lesz, im. esz is Ide szegődött a lódhoz. Fegyvertárából, a napbuli Tűznyilakkal rúd lövöldöz. Meg fogsz halni, vad, bifor Ml. Addig él csak minden zsarnok. Miff maffok alattvalói Szabadságot nem akarnak: Hogyha egyszer a raboknak Akaratja ki van mondva. Összeomlik börtön és lánc, S elenyészik hire, hamva. S flarcolj, harcolj, föld a téllel. Ne félj, megbirod, levágod, S szabadságodat kivivod. Tavasz a te szabadságod. Eljön, eljön a szép tavasz. S hoz virágokat kebledre. És szivárványt diadal mi Koszorúnak a fejedre! Nézd, amelynek rabja voltál. A tél maga érzi vesztét, Dut arcán megtört szeméből Sűrű könnyek omlanak szét. Halt, ki eddig csupa jég vert. Most hogy olvad, mily gyáván hal. Nem csoda, hiszen testvér a Gyávaság a zsarnoksággal. Az orosz seregek lassan leereszkedtek az alföldre... Mezőberény sem biztonságos hely többé, előbb-utóbb belekerül az orosz harapófogóba. Az ezerszámra kinyomatott elfogató parancsból és személyleírasból egy-két példány az orosz tábori rendőrséghez is eljutott. Ide ha az oroszok bajokozás nélkül vonulnának is el, nyomukban ott jönnek szimatolva a császár kopói. Magyarországon magyar férfi már csak a csatatéren érezheti biztonságban magát. A költő Bemre gondol. Aradon át még nyitva van az út Erdélybe. Családostul szekérre is ül, de a lövik megbokrosodnak, a rúd cltőik és az utat el kell halasztani. Másnap épphogy elindulnának, a ház előtt, kocsizta el Egressy és Kiss Sándor, Bem futárja, akit az öreg egyenest az ő kedves fiáért küldött. De a költő érthetetlenül most egyszerre habozni kezd. Nem jobb volna-e mégis Berényben meghúzódni? De aztán enged az unszolásnak és útnak indul. Szerdán nősült, szerdára esett március 15-e, most is szerda volt, szerencsés nap. Júliától Tordán válik el július 22 én. Nem készült a halálra. Júliával vidám beszéd és terveztetés közötti még elsétált megnézni a híres Tordai hasadékot. Bemmel Bérceken találkozott össze, július 25-én. Mikor az öreg kocsijából megpillantotta a költőt, elkiáltja magát, karját feléje nyújtja. — Mon fils, mon fils, mon fils — ismételgeti sírva, mikor egymás nyakába borulnak és összecsókolóznak. Fia ez a generálisnak? Kérdi valaki a körülállóktól. A gyász és veszély pillanataiban meglett férfiak is elsírják magukat, ha kedves ismerőssel találkoznak. A helyzet komoly. Az oroszok elvették Erdélyt is. Bem épp itt Bereckén kapja a hírt, hogy Szászrégennél megvertek egy magyar csapatot, vágtat hát oda az erdővidéken át, viszi magával a költőt, akit ismét őrnaggyá nevez ki. Állandóan maga mellett tart és — útközben Udvarhelyen főbelövet miatta egy honvédőrmestert, mert az nem hitte el, hogy a civilruhás fiatalemberben őrnagyot kell tisztelnie s kezet emelt rá. Iszonyú kaland, a költő hiába akarja megmenteni támadóját a haditörvényszéktől, minél nagyobb a veszély, a fegyelemnek annál erősebbnek kell lennie. Huszonkilencedikén értek Marosvásárhelyre. A költő szeretné maga után hozatni Júliát, jövőjükkel foglalkozik: „...Írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van, Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék ..." Erdélyben akar megtelepedni, új életre készül. Ez az utolsó levele Júliához Másnap, hogy megakadályozza az északi és déli orosz seregek egyesülését, a 2700 főnyi csapat megindul Segesvár felé. ❖ # * Mondhatjátok, az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszével nagysokára beletörődik is, szívében az első ellenkező hírre, a legképtelenebbre is felébred a remény. A nemzet évtizedek múlva is látképeket lát, fényes nappal egyszer Kolozsvár piacán megy el szeme előtt a megelevenedett kísértet, máskor a Balatonpartján. Halála után harminc évvel egy kalandor nagyon is átlátszó hazudozására gyötrő lidércálomban milliók látják egy szibériai ólombánya mélyén, ősz fejjel, megrokkant derékkal. A szeretet arányában nő a vágy: ok, ha visszatérne, ha megtörtén, ha némán, ha tébolyodottan is. Ha az emberélet határa nem zárná ki, hogy még élhet, magam is útnak indulnék a legkétesebb hírre is, hogy megmondjam neki.. . mit is mondhatnék, hogy szelleme diadalmaskodjon. ... Orgazdának érezheti magát, aki csak verseinek szépségét élvezi és elzárkózik a bennük rejlő parancstól. * * * *Részlet Illés Gyula: Petőfi című könyvéből. Illyés Gyula Petőfi utolsó napjai