Falvak Dolgozó Népe, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1972-09-27 / 39. (1320.) szám

10 Szekérsorral, cigányosan, echot verő vidám zenével barangoltak Erdélyen át : vándorszínészek Dérynével. (Aprily) Amikor Kovászna, Hargita vagy más megyék városait és falvait jár­juk az aszfalton simán gördülő autóbuszokban, eszünkbe jutnak-e echóző elődeink, a sok nehéz­séggel küzdő hajdani színészek? A régi „színjátszó társaságok", akik kóboros szekéren, göröngyös utakon vándoroltak faluról falu­­­­ra, lámpafény mellett játszottak vendéglőkben, csűrben, vagy ép­penséggel a szabadban ? Petőfi Demnjén Mihály társaságá­val járta a bihari mezővárosokat és falvakat, Katona József színtén vándorszínészként kezdte pályafu­tását. — eov társulatban Dérynével, azaz Széppataki Róza kisasszony­nyal, aki iránt mély vonzalmat ér­zett. Pillantsunk hát vissza Déryné életére és színészi pályafutására. Jászberényben született, 1793 de­cember 24.-én. Szülei Pestre adták német szóra, itt került kapcsolatba a magyar színészekkel. 1810-ben a második magyar színtársulathoz szerződött. Színjátszást Murányiné­­tól, éneket Pacha Gáspártól, a tár­sulat karmesterétől tanult. 1813-ban feleségül ment pályatársához, Déry Istvánhoz, akitől hamarosan elvált ő volt az első magyar operaéne­­kesn­ő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb művésznője. Prózát és operettet, valamint operát egy­formán játszott. 1815-ben a pesti társulat feloszlása után vidékre ment és sorra játszott Eger, Mis­kolc, Székesfehérvár és más váro­sokban és a környező falvakban. 1823-ban Kolozsvárra kerül. Nevé­hez fűződik a kolozsvári opera megteremtése és felvirágzása. Több kisebb erdélyi városban is megfor­dult. Később visszatért Pestre, a Nemzeti Színházhoz, itt azonban már hiányzott a vidéki közönségtől megszokott meleg szeretet. 1347-ben otthagyta a színpadot, és Miskolcra vonult vissza nővéréhez, ahol meg­írta emlékezéseit. Ez nemcsak a magyar színészet­­ történetének egyik legfontosabb forrásműve, ha­nem közvetlen és élénk stílusával a magyar memoárirodalom remeke is. Közvetlen, kedves alakja többször megihlette az írókat és képzőmű­vészeket. Színdarabot, regényes életrajzot írtak róla, életét filmen is feldolgozták. Alakját festményen és szoborban is megörökítették. 75 éves korában még egyszer fellépett Egressy Ákos jutalomjáté­kában. Miskolcon halt meg, 1872 szeptember 29-én. Útja — bár sikerekben gazdag — nehéz és göröngyös volt. Mégis vállalta a nehézségeket és hirdette a művészetet, a kultúrát falun és városon egyaránt. Emlékezzünk hát vissza rá most, halálának száz éves évfordulóján. KUDELASZ ILDIKÓ, a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház tagja Száz éve halt meg Déryné FALVAK DOLGOZÓ NÉPE Bandi Mária mintája FARKASLAKA—1972 szeptember 24 Nemcsak a nagyvilág tekintete irányult Farkaslaka felé ezen a va­sárnapon, ele valahogy sokk­al job­ban megtalálta helyét a mi szí­vünkben is. Különösen, hogy elké­szült a régen várt emlékmű Szervá­­tiusz Jenő és Szervátiusz Tibor szobrászművész páratlan alkotása. Tamási születésének 75. évforduló­ját aligha lehetett volna méltóbb­képpen megünnepelni, mint ennek a műnek a felavatásával. Nagy mű­vészek találkozásának lehettünk ta­núi valamennyien, olyanokénak, akik szemükkel állandóan a nép­sorsot vigyázzák. Ilyen emlék­művet nálunk még magyar író nem kapott, már a vállalkozás is sejteti, hogy a maradandóságért nagyon meg kell küzdeni. De in­kább átadnám a szót Sütő András­nak, aki ezúttal mint az írószövet­ség alelnöke, Constantin Olariuval együtt, az emlékműavatás ünnepi szónoka volt. A kilenc tonnás „mennykövet“ faragó Szervátiusz Jenőről mondta: „A rokon művész hangján rendre hívja elő az életmű alakjait. Mint rendes feltámadás­nál, a cselekedeteik szerint állítja sorba s füröszti meg őket saját balladacsobogásuk képzeletében. Itt van már az Énekes madár serege: kéz a kézben a szerelmes Magdó és Móka, Bolha kutyájával Abel, csodás változásaiban Jégtörő Má­tyás és Tündöklő Jeromos. Súlyo­san lépeget utánuk tüzet árverezni a megsiratott Boda Férus. A kőbe költözködés metamorfózisában le­vetik tündéri könnyedségüket; eljö­vendő szerepük szerint, a súlyos anyaghoz igazodva, körkörös össze­­forrottságban egyetlen intelemmé tömörülnek. S ha valakinek szeme van hozzá, olyasféle tanulsággá, amire az időnek markában, további miheztartás végett éppen szüksé­günk van. Néhai Süket Imre gátja mellett ez a szervátiuszi gyülekezet is elébe veti magát az abroncstalan­­ság természetének. Akit meg nem állít, viszontlátásra serkenti leg­alább“. (Újabb úti tűnődések — Igaz Szó, XX. és 1­., 2. szám 1972.) Ahogy megfigyeltem, könnyen magukra ismertek a környékről összesereglettek az emlékmű figu­ráiban. Hiszen az övékéhez hason­latos a szemek állása, a bajuszvise­let, az ing­díszítés, a kendőkötés. De megérti az interviető a távoli vi­dékről jövő, s a más nyelvet be­szélő is. Különösen, ha az emlékmű egyik fő alakjára tekint, aki a fu­rulyázó gyermeket vigyázza: „Ag­gódom és messzire tekintve, erőt sugárzom“ (Kántor Zsiros). Az csak természetes, hogy igazi értékek birtokba vételének folya­matában a szülőfalu rendszerint élenjáró szerepet vállal. A farkas­­lakiak régóta készülnek erre az ün­nepségre, Tamási színművel, az em­lékszoba rendbetételével és sok minden egyébbel. De most, a meg­felelő keretet is megtalálták ahhoz, hogy ezután sokkal körültekintőb­ben gazdái lehessenek annak a pá­ratlan értékű örökségnek, amit a falu nagy fia, Tamási Áron hagyott rájuk. Ezen a vasárnapon ugyanis megalakult a Tamási Áronról elne­vezett művelődési egyesület, amely­nek éppen az a célja — amint erre Szekeres Sándor elvtárs, az RKP Hargita megyei, titkára is rámuta­tott —, hogy a Román Kommunis­ta P­árt Országos Konferenciájának szellemében munkálkodva azt az írói örökséget ápolja, amit Tamási ránk testált. Az újonnan alakult egyesület elnöke a lapunk hasáb­jairól is jól ismert Jakab Zsigmond községi állatorvos és népművész, díszelnöke pedig Sütő András és Vakot Elek, a Hargita megyei nép­tanács alelnöke. Tamási születésének 75. évfordu­lóján örömmel idézzük lapunk ol­vasói emlékezetébe, hogy negyven évvel ezelőtt, 1932 szeptemberében Tamási Áron­ is részt vett azon a kolozsvári első megbeszélésen, mely éppen a Falvak Népét hívta életre. „Talán kevesen tudják — olvassuk a lap akkori főszerkesztőjének, De­meter Jánosnak a visszaemlékezé­seiből —, hogy ezen, Kohn Hilleren kívül, aki az RKP területi titkársá­gát képviselte, jelen volt Tamási Áron és Jancsó Elemér is­. Tamási már az első lapszámban írt. (A no­vella címe: Okos szekér. Megjele­nési ideje 1932. szeptember 30.) Fémjelezte az indulást és elősegí­tette a vállalkozás népszerűségét. CSI­KK PÉTER Országunkban az iskola és a csa­lád a gyermekek szocialista nevelé­sének legfontosabb tényezői. A ne­velés feladata bár elsősorban az is­kolára hárul, de az csak az iskola és a család harmonikus együttmű­ködése út­­án oldható meg sikeresen. Minden szülő örömmel veszi tudo­másul, hogy szeptember 15-től isko­lás lett a fia, lánya, de egy kissé félve gondol arra is, hogyan állja meg a­ helyét gyermeke az iskolá­ban ? Sokan kérdezték tőlem „Mit tanácsol, mit tegyek ?“ A szülők a gyermekek első nevelői. Az, hogy gyermekük iskolába jár, nem szünteti meg felelősségüket e téren. Éppen ezért­ az alábbiakban néhány tanáccsal segíteni szeretnék a szülőknek, hogy a gyermekneve­lés minél kevesebb gondot okozzon. A nevelés nem elvont dolog. Minden egyes hétköznapi tettnek megvant a maga emberformáló jelentősége. Eb­ből következik az, hogy ne csak ak­kor akarjunk nevelni, amikor han­gulatunk van, kedvünk van hozzá. Az a szülő neveli, s neveli jól gyer­mekét, ak­i a mindennapi élet ezer­nyi mozzanatában állandóan figyeli és irányítja gyermeke viselkedését, cselekedeteit. Okosan, megértéssel, ha kell szigorral, de mindig szere­tettel teszi ezt. Ahhoz, hogy közös célunk valóra váljon feltétlenül szükséges, hogy a nevelés legfon­tosabb elveit ismerjék, s azokat be­tartsák. A gyermek nevelésében az első és alapvető fontosságú elv a rendsze­resség. A hatéves gyermek életében új szakaszt jelent az iskola. A játé­kos tevékenységről fokozatosan a rendszeres foglalkozásra tér át. A gyermek élete az első naptól kezdve az iskolai élet pontos tervszerűségé­vel, órarend szerint folyik. Mindez kényszeríti a gyermeket, hogy az otthoni munkáját is „napirend“ sze­rint ossza be. Pontosabban : a szü­lőknek kell meghatározniuk, hogy gyermekük mikor tanul, mikor pihen, mikor szórakozik, játszik. A gyer­mek életének a napirend meghatá­rozott ütemet, ritmust ad, hozzá­segíti ahhoz, hogy a jól végzett munkán kívül minél több szabad ideje legyen. Rendszeresen dolgozni csak akkor tud a kisiskolás, ha ennek feltéte­lei is megvannak. Az első feltétel az, hogy legyen­­a gyermeknek­­ál­landó helye, ahol tanulhat, s legyen egy szekrénypolca vagy fiókja, ahol könyveit,­ füzeteit tartja. A rendes munk­a másik feltétele az, hogy iskolás gyermek csendben, nyugodtan tudjon dolgozni. Ha le­hetséges a gyermek tanulási ideje alatt a család többi tagja is csend­ben foglalkozzon valamivel. Ne szóljon a rádió, TV, a kisebb gyer­mek pajtásai ezalatt ne jöjjenek játszani. Megzavarja a gyermek tanulását, ha munka közben más­hova is kell figyelnie. A legkisebb iskolásoknál, a haté­veseknél azonban nem elég csak megteremteni a tanulás feltételeit, meg kell őket tanítanunk arra, hogy hogyan kell tanulni. Bizony különö­sen az első hetekben a tanítók fára­dozása mellett a szülőknek is nagy türelemmel kell elsős gyermekükkel foglalkozniuk. Amikor a gyermek tanul csak a füzet vagy a könyv legyen az asztalon, amelyre éppen szüksége van. A többi maradjon a táskában, írás közben a gyermek könyöke ne lógjon le az asztalról ! Feltétlenül ellenőrizni kell egy-egy pillantással, hogy jól fogja-e a ceru­zát, nem nyomja-e rá nagyon a pappírra, vagy nem ír-e nagyon halványan. Fontos nevelési elv a nyugalom. A szülő a gyermekkel­­szembeni maga­tartásában, beszédében, mozdulatai­ban, hanglejtésében legyen­ nyugodt. Nyugodt, egyenletes légkörben csak akkor nevelhetjük gyermekünket, ha a családi élet is kiegyensúlyozott, harmonikus. Ha­ a szülők könnyen, megértik egymást, ha könnyen meg­oldják nevelésében előforduló vitás kérdéseket is. Nagyon fontos, hogy a szülők négyszemközt tárgyalják meg a vitás kérdéseket. Amit az édesapa megtilt, az édesanya se engedje meg a gyermeknek az apa tudta nélkül, és fordítva. E kapcsolat kialakulásának egyik velejárója azonban : az őszinteség. Ügyeljünk arra, hogy mi magunk mindig igazat mondjunk a gyermek előtt. Oktalan, értelmetlen dolog a szülő részéről félrevezetni a gyerme­ket. Ez az őszinteség azonban ne le­gyen egyoldalú. A gyermek részéről is követeljük meg a mindenkori őszinteséget. A kisgyermek sohasem mond szándékosan a valóságtól el­térő dolgokat. Miért hazudik később mégis a gyermek ? Mert fél a büntetéstől, mert vala­mit el akar érni, mert vágyódik va­lami után. A gyermekkorban előforduló ha­zugságok lenagyobb részét a bünte­téstől való félelem okozza. Ne bün­tessünk olyan szigorúan, hogy a fé­lelem erősebb legyen a gyermekben, mint a bizalom a szülő iránt. Meg kell könnyítenünk az igaz­mondást a kisgyermeknek. Nem várhatunk tőlük olyan bátorságot, hogy a büntetéstől való félelem el­lenére vállalják azt. Soha ne mond­juk a gyermeknek határozott hang­súllyal : „most hazudtál“ ! Neveljük a gyermekbe inkább azt a meggyő­ződést­, hogy ő jó és igazmondó. A gyermek könnyen elhiszi magáról a jót is, a rosszat is, ha a felnőttek mondják neki. Ha hazugnak tart­juk, hazudni fog valóban. Az isko­lás gyermektől megköveteljük, hogy még akkor is mondjon igazat, ha az szántára kellemetlen. Érezze, hogy megvetjük az olyan embert, akinek szavában nem lehet megbízni. Ter­mészetesen mi járunk elől jó példá­val. Szeretettel nevelt, szüleire bi­zalommal tekintő gyermeknek nincs szüksége hazugságra. Az iskolába lépő gyermeknél már mind jobban érvényesül az a neve­lési módszer, amely a gyermek értel­mére és belátására igyekszik hatni : a meggyőzés. Az első osztályos gyermeknek tudnia kell azt, hogy viselkedését, cselekedetét büntetés vagy jutalmazás követi-e. Ne fenye­gessük azzal, hogy ha nem tanul, büntetés vár reá, hanem győzzük meg arról, hogy az iskolai munka elvégzése a legfontosabb feladata, csak ezután kerülhet sor a játékra. Az eddig említett valamennyi ne­velési módszer helyes alkalmazása közös célunkat szolgálja : minden gyermekből olyan embert formálni, akire joggal lesznek büszkék felnőtt korában szülei és tanítói egyaránt. MAJOR ESZTER tanítónő (Szilágynagyfalu) közös igyekezettel

Next