Famunkás, 1945 (45. évfolyam, 9. szám)
1945-09-01 / 9. szám
2 helyzetét tekintve, erősen korlátozott. Ez a pénz ma már nem Csáky szalmája ! Ezen a téren az üzemi bizottságoknak komoly kötelességeik vannak. A munkafegyelem biztosításának jelszava, a munkateljesítmény fokozására való törekvés, a munkaverseny bevezetése tehát nem új hajcsárrendszert jelent, hanem a szükségből adódik. Célja egy új, magasabbrendű munkaerkölcs kialakítása. Az üzemi bizottságnak a termelésben képviselniük kell az ország érdekeit! A helyes üzemi bizottsági tevékenység ilyenformán komoly felelősséget és kötelességvállalást jelent. Reális érzékkel összhangban kell tartani a mai lehetőséget és adottságokat az országos problémák megoldására irányuló törekvéssel. A munkásságnak érvényesítenie kell akaratát a gazdasági életben. Amiként ma már joga van irányító befolyást gyakorolni az állam politikai életére, méginkább joga van ellenőrizni az ipari vállalatok életét! Ezt a feladatot az üzemi bizottságoknak a helyzetnek megfelelően kell elvégezniük. Ha ezt jól végzik, akkor elháríthatjuk a demokratikus Magyarország újjáépítése előtti akadályokat ! Huber Lajos. k szakmai családi pénztárról A felszabadulás után a munkásság szociális helyzetét érintő mindennemű kérdésben nagy változás állott be, így a Szakmai Családpénztárra vonatkozó 1938 : XXXVI. t.-c. rendelkezései, amelyek a munkavállalók részére fizetendő gyermeknevelési pótlékról intézkedik, újabb erős változtatásra szorult. Az I—VIII. számú Szakmai Családpénztárak Igazgatósága a Szaktanácscsal karöltve több ízben foglalkozott ezzel a fontos kérdéssel. Jelenleg az a helyzet, hogy napok kérdése csak, hogy az egész törvényt helyettesítő újabb rendelkezés meg fog jelenni, amely egyrészt a törvény hatályát nagyobb munkaadói körökre már 10 munkavállalót foglalkoztató üzemekre is kiterjeszti, ugyanakkor azonban a munkavállalók jogait is kiterjeszti azzal, hogy a szellemi munkásokat is nagyobb pótlékban fogja részesíteni. A kor követelményeinek megfelelően a gyermeknevelési pótlék át fog alakulni családi segéllyé, mert hiszen nemcsak a gyermek után lesz a pótlék folyósítva, hanem a feleség után is. Hubai János FAMUNKÁS A munkaközvetítésről kötelező a szakszervezeti munkaközvetítés A munkaközvetítés kérdése régen vajúdó problémája a termelésnek. .Már a régi céhkorszakban is hatalmi kérdéssé tették a céhmesterek a munkaközvetítést azzal, hogy ezt a jogot maguknak tartották fenn. Magánközvetítők is működtek valamikor, amely rendszer természetesen költséges volt, nem is szólva arról, hogy a közvetítés ilyen alapon nem is lehetett szakszerű. A szervezkedés kezdetén, amiben a munkások szakmánként megalakították szakegyleteiket, későbben országos jellegű szövetségeiket, már a kezdet kezdetén tisztában voltak azzal, hogy a munkaközvetítés nemcsak gazdasági, nemcsak szakszerűségi, hanem szociális probléma is. Ennek megfelelően működési körükbe felvették a munkaközvetítés kérdését is. A szakszervezeti munkaközvetítés valamennyi típus közül a legalkalmasabbnak bizonyult, mert a legszakszerűbb volt. Ha a munkaerők elhelyezésénél az a döntő szempont, ami általában az életben, hogy megfelelő ember kerüljön a megfelelő helyre, akkor a szakszervezeti munkaközvetítésnél ideálisabb formát el sem lehet képzelni. A munkáltató és a munkáltatók érdekeltségei azonban hatalmi kérdéssé élezték ki a munkaközvetítést és következetesen a szakszervezeti közvetítés ellen foglaltak állást. Hogy ennek a gyakorlati felfogásuknak érvényt szerezzenek, saját testületeikben is és az ipartestületekben is bevezették a munkaközvetítést. Ezzel a módszerrel nem sok sikert értek el, mert a dolog természete szerint az a gyakorlat alakult ki, hogy aki jó és megbízható munkaerőhöz akart jutni, az mégis csak a szakszervezeti munkaközvetítőhöz fordult, mert megfelelő és megbízható munkást csak onnan kaphatott. A mindenkori magyar kormányok sem nézték jó szemmel a szakszervezeti munkaközvetítést. A munkaközvetítés, ha nem is hatalmi kérdés, mégis hatalmi tényező volt a szakszervezetek kezében, a kormányok éppen ezért támogatták a munkáltatók törekvéseit. Ezért megcsinálták a hatósági munkaközvetítő hivatalokat. Ezeket az állami rendszerű munkaközvetítőket a munkások igen találóan »köpködő«-nek nevezték és a szervezett munkások el is kerülték ezeket. Nagy küzdelmek árán jutottunk el odáig, míg ezt a kérdést is rendezte a mai népfront-kormány. A »Magyar Közlöny« augusztus 15-i 103. száma közli a kormány 640/1945. M. E. Sz. rendeletét, amely a testi munkások munkaközvetítését rendezi. A rendelet kielégítő módon honorálja a munkásság régi követeléseit azzal, hogy a közvetítést kizárólag a szabad szakszervezet feladatkörébe utalja. Hiányos a rendelet abban a tekintetben, hogy a kereskedelmi és irodai munkásokra nem vonatkozik, noha ezeknek a munkáskategóriáknak is megvannak a szabad szakszervezetei. Lehet, hogy ezt a részt külön rendeletben kívánják szabályozni. A rendelet értelmében a szakszervezetek hatáskörébe kerültek azok a munkások is, akik nem tagjai a szakszervezetnek. Ez a rendelkezés annyiban helyes, hogy a szervezetlenségért nem lehet valakit kizárni a munkából, de viszont ez szabadalmat ad a szervezetlen munkásoknak arra, hogy ne legyenek kénytelenek a szakszervezetbe belépni, vagyis, hogy rést üssenek a munkásszolidaritáson, ami a demokratikus felfogással bizony nagyon nehezen egyeztethető össze. A munkáltatók érdekképviseleteinél és egyéb kényszertársulásoknál a helyzet egészen más: ott mindenki tartozik tagja lenni az érdekképviseletnek (pl. ipartest illetéknél, kamaráknál, stb.), amely rendszernél a kívülállók nem vállalkozhatnak, illetve nem vállalhatnak munkát. A szakszervezetek ismert tárgyilagos és humanitárius felfogása így is lehetővé teszi a rendelet végrehajtását. A közvetítésnél nem fogja hátrány sújtani azokat, akik nem tagjai a szakszervezetnek, de viszont természetesnek tartjuk, hogy az érdekelt munkások saját érdekükben is csatlakozni fognak ahhoz a szakszervezethez, amelytől nemcsak munkához való juttatásukat remélik, de sok egyéb előnyöket is várhatnak. Ezt a rendelkezést egyébként csak azokra kellett volna korlátozni, akiket a szakszervezet, akármilyen oknál fogva, nem hajlandó tagul fölvenni. Egyébként a gyakorlat fogja megmutatni, hogy a rendelet ebben a vonatkozásban milyen eredményekkel fog járni. P. az időben — 1884-ben — a tagok száma már mintegy 30.000, a csatlakozott gyárak száma 81, a vidéki fiókegyletek száma 34 az ország minden táján. Brassótól Pozsonyig, Komáromtól Versecig terjed a hálózat, mindenből éreztetve a kölcsönös segítség és az emberi szolidaritás kitűnő szociális hatását terjesztve, érlelve az egyetemes szociális biztosítás nagy gondolatát . .. Följegyzésre érdemes, hogy a csatlakozott vállalatok tulajdonosai, huszonegy vállalat kivételével, önkéntesen járultak hozzá a biztosítás terheihez, részben százalékos kulcs, részben évi átalány formájában. A biztosítottak járulékait a vállalatok levonták és saját hozzájárulásukkal együtt havonként egyszerre fizették be az Egylet pénztárába. A hátralék egészen minimális volt — a fizetőkészség kifogástalan és pontos! Néhány évvel későbben csatlakoztak az intézményhez az ipartestületi betegsegélyző pénztárak is. Az Egyletnek tízévi működés után már kiterjedt orvoskara volt, szakorvosokkal és decentralizált rendelésekkel. Rendkívül érdekesek a szolgáltatások. Ez az intézmény alkotta meg Magyarországon az első tüdőbetegszanatóriumot Szentendrén. Az alapszabályok nyolc pontban foglalták össze a tagoknak nyújtandó segélyeket : 1. Díjtalan orvosi (szakorvosi) kezelés, ingyen gyógyszer. 2. Készpénzsegély 26 hétig teljes, további 26 hétig félösszegben. 3. Az év leteltével rendkívüli segély, vagy — ha a beteg tagja a rokkantpénztárnak — rokkantsegély. 4. Fürdők, gyógyászati segédeszközök, gyógy- és ásványvizek. 5. Díjtalan kórodai (kórházi) ápolás. 6. Nőtagoknak szülési segély. 7 Az elhalt tagok özvegyei és árvái részére az egylet vezetősége özvegy- és árvasegélyezést szervez. 8. Halálozási segély, osztályok szerint, 60 forintig. Az özvegyek és árvák segélyezését 1872-ben meg is kezdték. A segélyezés később mennyiségben is, minőségben is egyre bővült és fejlődött A szociális biztosítás mustármagva Az Általános Munkás Beteg- és Sokkantsegélyző Pénztár alapszabályait 1870 február 26-án hagyta jóvá Rajner Pál belügyminiszter 747/1870. B. M. sz. határozatával. Az Általános 1870 április 3-án alakult meg, mint a Munkás Önképzőegylet alkatrésze. Rövidesen beolvadt ebbe az alakulatba az addig önállóan működő Általános Munkásegylet is, gyarapítva az új alakulat erejét. Az Általános Munkás Beteg- és Rokkantsegélyző Pénztár 1871 február 5-én önálló egyletté alakult. A megalakulás napján 19-en iratkoztak be az Egyletbe, fejenként 1 forint behratási díjat fizetve — ez a 19 forint volt Magyarországon a munkásbiztosítás indulásának anyagi bázisa! Rajner Pál belügyminiszter 400 forintot adományozott az Egyletnek már az alakulás után, ami akkor — jegyzi föl az első jubileumi jelentés — ,az Egylet fölvirágzását nagyban fokozta, s pedig nem annyira az adományozott összeg miatt, hanem inkább ama bizalom folytán, melyet a miniszter ezen adománya útján az Egyletbe helyezett«. A következő évek nem voltak kedvezők a fejlődésre. Az 1871-iki párisi események hatása alatt 1873-ban megindult itt a hűtlenségi per, amelynek vádlottjai közül többen az Egylet tagjai, vezetői és tisztviselői közül kerültek ki. A vádlottakat tizenegy hónapi vizsgálati fogság után a budapesti kir. törvényszék fölmentette. A bizalom az egylet iránt visszatért, sőt fokozódott, a fejlődés újra megindult. Az 1872. évi ipartörvény alapján működő gyári és társulati betegsegélyző pénztárak egymásután feladták önállóságukat, beolvadtak az Egyletbe, gyarapítva annak taglétszámát és anyagi erejét. Elsőnek csatlakoztak a Vörner-gyár munkásai, majd a Pesti Hengermalom és a Höcker Testvérek gőzkazángyár munkásai. A csatlakozás kölcsönös egyezmény útján történt, a vállalatok beleegyezésével és anyagi hozzájárulásával. A rokkantsági biztosítási ágat 1870 végén elégtelen jelentkezés miatt be kellett szüntetni, de 1878-ban újra megalakították az Egylet kebelében a Rokkantsegélyző Pénztárt, melynek alapszabályait a belügyminiszter rövidesen jóváhagyta. A gyári és társulati pénztárak hamarosan mind csatlakoztak, ami új lehetőségeket adott a fejlődésre. Már 1874-ben megvette az Egylet a Dobutca 67. sz. Ramaseder-féle házat 54.000 forintért. Nagy lendületet adott az Egylet fejlődésének az 1873-ban megindult »Munkás Heti Krónika« és az »Arbeiter Vochen Chronik« megjelenése. Ezek a munkáslapok nagy propagandát fejtettek ki a munkásbiztosítás érdekében s díjtalanul közölték az Egylet közleményeit. Még ebben az évben »kísérlet történt a vezetőség részéről az osztrák és magyar összes betegsegélyző- és rokkantpénztárainak szövetségbe való tömörítésére« a tagok kölcsönös segélyezése céljából. Az 1873 szeptember 7-én Bécsben megtartott kongresszus a szövetség megalakítását el is határozta, de az mégsem valósulhatott meg, mert a magyar kormány az alapszabályok jóváhagyását megtagadta. Ausztria kormánya kutamozta az alapszabályokat, ez azonnal egyoldalú lévén, nem volt elégséges az "együttműködéshez. Az Egylet taglétszáma és vagyona lassan, de egyenletesen emelkedett, úgyhogy 1879-ben a kiadott jelentés már 16.219 tagról és 49.288 forint 67 krajcár vagyonról számol be. A gyarapodást a vezetőség biztatásnak veszi arra, hogy terjeszkedjék. Miután az alapszabályok országos működési kört biztosítanak, a vezetőség az arra alkalmas ipari vidékeken »élőhelyek« (fiókegyletek) létesítését határozza el. Már 1874-ben Pozsony, Fehértemplom, Arad, Versé”, Temesvár, Szombathely, Pancsova, Óbuda jelzik a magyar munkásbiztosítás zsenge hajtásainak izmosodását. Az 1885. évi országos kiállítás alkalmával az első másfél évtized eredményeiről számol be a vezetőség. Ebben A »Famunkás« egyelőre havonta egyszer jelenik meg. Kéziratokat minden hónap 25-ig kell beküldeni. A kéziratokat a papiros egy oldalára, tintával kell írni, a közleményeket a lehetőség szerint rövidre kell fogni. Minden olyan aktuális és közérdekű kérdést, amely a faipari szakmára, azzal kapcsolatos problémákra s mozgalomra vonatkozik, szívesen fogadunk. Faipari technikai közleményeket is közlünk. Nem maradhat említés nélkül az sem, hogy az Egylet működésének már kezdetétől fogva rendszeres statisztikai adatokat gyűjtött és dolgozott föl tagjainak betegségi és halálozási viszonyairól. Már 1873-ban munkásegészségügyi és halálozási statisztika állott a közegészségügy irányítóinak a rendelkezésére, amelyből tájékozódást meríthettek az ipari munkások egészségügyi, halálozási és baleseti viszonyairól. Ha arra gondolunk, hogy első egészségügyi törvényünk csak 1876-ban kelt, valóban tiszetelettel kell adóznunk az Általános Munkás Beteg- és Rokkantsegélyző Pénztár alapítóinak és irányítóinak azért, hogy a szociális statisztika alapjait lerakták. Az 1891-ben megalkotott 1891. évi XIV. t.-e. alkotóinak, amidőn az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség esetére való kötelező biztosításáról szóló törvényt szövegezték, nem volt nehéz dolguk: elméletet, gyakorlatot, rendszert, szervezetet — mindent készen kaptak az akkor már több mint két évtizedes munkásintézményben. Egy kicsit talán hosszan foglalkoztam ennek az intézménynek az ismertetésével, de nem érdektelenül és nem érdemtelenül. Mert az az intézmény a maga szerény 19 tagjával és 19 forint pénzalapjával volt a magva a mai hatalmas, milliós taglétszámú, óriási tőkék felett rendelkező Országos Társadalombiztosító Intézetnek. Nem lesz érdektelen az sem, ha személyi kultusz nélkül az alapítók és vezetők neveit megörökítjük. A kezdeményezők : Rauchmaui Károly vasmunkás és Farkas Károly gépész voltak. Címe így kezdődött! A szervezett szocialista munkások rakták le az alapjait annak a hatalmas intézménynek, amelyet ma társadalombiztosításnak neveznek, amely ma már magába foglalja az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági munkásságot. Nehéz munka volt, hasznos és szép teljesítmény — büszke lehet rá a szervezett munkásság, mint saját alkotására Propper Sándor. 1945 szeptember Nzaklapunkról Nagy érdeklődés nyilvánult meg szaklapunk, a »Famunkás« megindulásával kapcsolatban. Szövetségünk tagjai örömmel vették tudomásul, hogy hét évi kényszerű szünet után ismét van saját lapjuk, amely kizárólag a famunkások és a szakszervezet érdekeit szolgálja. Üzemi megbízottaink lelkes örömmel és szeretettel hordták széjjel és osztották ki a lapot, szaktársaink az üzemekben ugyanilyen szeretettel fogadták és olvasták — valóban örömteljes esemény ez, nemcsak a lap megjelenésének ténye miatt, hanem azért is, mert ez a tény jelentette egyben felszabadulásunkat is a gyalázatos nyilas iga alól és a hitvány rabszolgaság megszűnését! Lapunk első számának sikere természetesen ösztönösen hat a szerkesztőségre s annak minden tagjára is. Mindig jobbat és jobbat akarunk nyújtani. Kemény, harcos szellemi fegyvert akarunk adni szaktársaink kezébe, hűséges barátja, gerinces szószólója, őszinte útmutatója akarunk lenni szaktársainknak. Szoros szellemi és szervezeti kapcsolatot akarunk létrehozni szervezetünk és a tagok között — szabad légkörben, barátságos szellemben felső fokra akarjuk fejleszteni a faipari szakmák között a munkásszolidaritást! Ehhez azonban nem elég a szerkesztő és a munkatársak munkája és erőfeszítése. Még valami kell, amit az olvasótól várunk: támogatás a terjesztés terén és szellemi téren is! Beköszöntő cikkünkben már kértük ezt. .Most megismételjük. Olvassák, terjesszék lapunkat, a » Famunkás« érdemessé fogja magát tenni erre a támogatásra. És szellemi téren is várjuk szaktársaink közreműködését. Keressenek föl bennünket írásaikkal. Különösen a vidékről várjuk ezt, ahová nehezebben és ritkábban tudunk személyes kapcsolatot teremteni a szaktársakkal. A közölhető írásokat közre fogjuk adni, a gyengébbeket kijavítjuk, vagy levélben rámutatunk a hibákra. *