Famunkás, 1968 (68/63. évfolyam, 1-13. szám)
1968-01-02 / 1. szám
1 Mindenkit érdekel! Teljesítmény és jövedelem A január elsejével megvalósuló reformintézkedések közül a dolgozókat egyénileg, s legközvetlenebbül keresetük, személyi jövedelmük szabályozása foglalkoztatja legjobban, és egyesek reménykedve, mások bizonyos aggodalommal tekintenek a változás elé. A változás lényege: 1968-tól bizonyos mértékig csökken az állam központi szabályozó szerepe a dolgozók keresetének megállapításában, egyben pedig bővül a vállalatok hatásköre: a részesedési alapból való juttatással lehetőségük nyílik a vállalati jövedelem egy részének közvetlen elosztására a dolgozók között. Ennek az alapvetően helyes elvnek a leszögezése mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül a dolgozók között észlelhető aggályok mellett. Ezek lényegében abban foglalhatók össze: vajon nem lesz-e hátrányos számukra, ha jövedelmükről ezután nem központilag, hanem helyileg, a vállalaton belül döntenek? Másrészt: igazságos lesz-e, ha azonos munkát végzők más-más vállalatnál esetleg jelentősen eltérő összegeket kereshetnek. Az első kérdést illetően határozottan le kell szögezni: szó sincs arról, hogy ezután a jövedelmekről kizárólag és teljes egészében helyileg döntenek. Az alapbérek — a vállalati dolgozók beosztásának megfelelően — ezután is központi szabályozás garantálja. Ami a második kérdést, a személyi jövedelmek „mozgó hányadát” illeti, ott viszont vitathatatlanul érvényesülnie kell a vállalat önállóságának. A helyi vezetők ismerik legjobban a feladatok fontosságát, s hivatottak megítélni — a szakszervezeti szervek bevonásával — a közös cél érdekében kifejtett egyéni teljesítmény értékét. Kétségtelen, hogy a vállalati nyereség nem csupán az üzemi kollektíva jó munkájától függ. Nagyságát — s ezen keresztül a felosztható személyi jövedelem mértékét — befolyásolhatják olyan egyéb tényezők is, mint például az adott üzem termelőberendezéseinek korszerűsége, az egyes termékek világpiaci helyzete, a nyers,anyagárak alakulása stb. Alaptalan azonban az az aggodalom, hogy az állam magára hagyja az említett okokból hátrányos helyzetből „startoló” vállalatokat. Különösen az új gazdasági mechanizmus kezdeti időszakában egy sor átgondolt intézkedés mérsékeli a vállalatok között objektív okokból jelentkező jövedelemkülönbségeket, mint például az eltérő adottságokat figyelembe vevő nyereségelvonási szabályozás, termelési adó stb. A gyengébb vállalatok központi úton is minden segítséget megkapnak — így például kedvező hitellehetőségeket termelésük korszerűsítésére —, hogy mielőbb felzárkózzanak a többiekhez. Az új esztendő küszöbén: Ma tervezik — holnap megvalósítják Beszélgetés a Cardó Bútorgyár igazgatójával — Nagy terveket forgatunk a fejünkben — kezdte a beszélgetést Novák László, a Cardó Bútorgyár igazgatója. — Évente 10—20 millióval termelhetnénk többet, ha változtatni tudnánk az elavult technológiákon. A gyár műszaki gárdája tüzetesen megvizsgálta a műhelyek munkáját és kiderült: a fontosabb kulcsgépek, valamint a lapmegmunkáló gépsor győzi a munkát, sőt 20—25 százalékkal többet termelhetnének, ha nem fékezné a tempót a régi technológiával dolgozó felületkezelő-üzem. Ezen tehát változtatni kell. De akad más probléma is. A csiszoló-részleget is korszerűsíteni kellene. Kevés a raktárterületünk. Talán öreg a kazán és gyenge az áramellátás. A legszűkösebben számolva is legalább 50 millió kellene terveink megvalósításához, de hát egyszerre nem megy minden. Anyagi lehetőségeiket figyelembe véve kidolgoztak egy távlati és egy 1968-ban megvalósítható tervet. A legsürgősebb feladatok megoldására 18 millió forint hosszú lejáratú kölcsönt vesznek fel a banktól. — Ha megkapjuk a kért hitelt — fűzte tovább a szót Nohák elvtárs —, nyomban korszerűsítjük a lakköntőt, bővítjük a raktárakat, s tatai üzemünkben megjavítjuk az energiaszolgáltatást. Teljesítjük a szakszervezet kérését is: átalakításokkal megfelelő öltöző- és mosdóhelyiséget biztosítunk a dolgozóknak. Hát egyelőre csak ennyi telik a 18 millióból. Mi a biztosíték, hogy terveiket valóra válthatják? A nagy múltú Cardo Bútorgyár 1987. évi tervét — amely nem kevesebb, mint 112 millió — ötmillióval túlteljesítette. Ezt a szintet mindenképpen tartaniuk kell, hogy eredményesen gazdálkodhassanak 1968-ban is. Ennek érdekei előnyös üzletet kötöttek régi, megbízható partnereikkel. A belkereskedelem szükségleteit továbbra is meszszemenőkig kielégítik, sőt jut majd bútor a külföldi piacra. Ugyanakkor élnek az új gazdasági mechanizmus adta lehetőségekkel. — Felvesszük a közvetlen kapcsolatot a helyi kiskereskedelmi vállalattal, és győri üzleteiket ellátjuk a vásárlók által keresett bútorainkkal. Eddig a Cardo Bútorgyár csupán mint kiállító szerepelt a bútoripari bemutatókon. Most állandó szolgálat fenntartásával akarják megismerni az igényeket. S ha a kívánságok teljesíthetők, úgy programozzák a termelést, hogy a vevőknek ne kelljen hónapokig várniuk egy-egy bútorra Az országos bemutatókon való szereplés mellett önálló vándorkiállításokat szerveznek — természetesen a kereskedelmi vállalattal közösen — s bemutatják a gyár termékeit a járási székhelyeken is. A sokoldalú piackutatás és az ennek nyomán megkötött szerződések biztosítékul szolgálnak arra, hogy a bútorgyár ki tudja fizetni bankhitelét, és ha jól dolgoznak, még tartalékaikat is gyarapíthatják. Vajon milyen „belső” szervezési intézkedések látnak napvilágot január 1-től? Történik-e valami változás, amely a dolgozókra tekintve előnyös? — tettük fel az újabb kérdéseket. — Minden munkáskézre szükségünk van 1963-ban is. Terveinket a teljes foglalkoztatás figyelembevételével állítottuk össze. Ami viszont nagy szó a bútorgyárban: már 1967 második felében úgy ütemeztük a munkát, hogy megszüntettük a „holtidényt”. Ez azt jelenti: ezután a december semmiben sem különbözik majd a januártól, míg a korábbi években mindig fejtörést okozott az első negyedéves terv teljesítése. Továbbra is célunk a meglevő munkásgárda szakmai tudásának növelése. Létszámátcsoportosítással, saját embereinkből új központi furnérszabászatot hozunk létre és a korszerű lakköntésre is megtanítjuk dolgozóinkat. Nem okoz gondot a nyugdíjba menő műszakiak pótlása sem, mivel szép számban végeztékel fiataljaink a faipari technikumot. Senkinek nem kell más gyárban szerencsét próbálnia, megtalálhatja számítását nálunk is. Erről tanúskodik a már aláírt kollektív szerződésük. Ez évben 1,6—2 százalékos bérfejlesztést terveznek és főleg a nagy szaktudást igénylő, értékes anyaggal dolgozó szabászok, furnérelőkészítők, bútorlap-megmunkálók bérét javítják. Kiszámolták: ha csak 1 százalékkal javul az anyagkihozatal, jelentős megtakarításra tehetnek szert. Azt is jó előre megmondták a Cardo Bútorgyárban, hogy eredményes év esetén 18 napi keresetnek megfelelő nyereségre számíthatnak a dolgozók. — Mi semmilyen kedvezményt nem vontunk meg a dolgozóktól. Sőt jutalomszabadság illeti meg a legjobbakat. A törzsgárda tagok pedig előnyt élvezhetnek a vállalati üdültetésben és nálunk tanuló gyermekeiknek ösztöndíjat fizetünk. Jövőre adjuk át magas jutalommal és szigorú feltételekhez kötve a törzsgárdajelvényeket is. Ha pedig a vártnál eredményesebben dolgozunk az új esztendőben, akkor tovább fejlesztjük a szociális létesítményeket, gyári klubhelyiséget avatunk és új pályát építünk a lelkes tekecsapatunknak — mondotta befejezésül az igazgató. Kívánjuk a Cardo Bútorgyár dolgozóinak, hogy terveiket minél előbb valóra válthassák. F. J. famunkás Amiről nem szabad megfeledkezni A gazdaságirányítási rendszer reformja bonyolult, nehezen áttekinthető feladatok sora. Tájékozatlanságból, téves elképzelésekből olykor torzító nézetek is jelentkeznek. Ezek között olyan véleményt is hallottunk már, hogy mivel fokozottan nagy súlyt helyezünk a gazdaságosságra, a célszerű gazdaságvezetésre, a politikai munka háttérbe szorul. E nézet gyökerében téves, mert megfeledkezik a gazdaságirányítás új rendszerének egyik nélkülözhetetlen, alapvető vonásáról, nevezetesen arról, hogy a leggazdaságosabb döntésekhez a helyi önállóságot kell biztosítani. Elképzelhető-e ez a szocialista viszonyok között anélkül, hogy ne növekedjen meg a helyi társadalmi szervek szerepe is? Elképzelhető-e az érdekeltség a vállalat egész kollektívájának érdekeltsége nélkül, ez pedig az üzemi demokratizmus nélkül? Nyilvánvalóan nem. De e logikus érveknél még többet mondhat a gyakorlati példa. A Budapesti Bútoripari Vállalat vezetőivel ezekről a kérdésekről folytattunk eszmecserét. A beszélgetésből — amelynek során sűrűn hangzottak el gazdasági adatok — az tűnt ki, hogy a politikai munka szerepe egyenesen növekszik, egyben — a vállalaton belül — sajátos jelleget ölt: szorosabban összekapcsolódik a gazdasági feladatokkal. A dolgozók egész kollektíváját érinti az a kérdés, hogy vajon jövőre lesz-e elég munka, nem válnak-e feleslegessé? Ez éppen annyira politikai kérdés, mint amennyire gazdasági. Ha a párt és a szakszervezeti vezetés csupán megnyugtató agitációval foglalkozna, ez aligha lenne eléggé megnyugtató. De ezek a társadalmi szervek a dolgozók érdekeinek képviseletében, valamint a szocialista állam politikai és gazdasági érdekeit szem előtt tartva hatáskörüknek. . megfelelően , rajta, tartják a szemük a gazdaság- irányítási munkán, megvitatják a gazdasági elgondolásokat, állást foglalnak ezekkel kapcsolatban. A vállalatnál a gazdasági vezetés e társadalmi szervek véleményét figyelembe véve, velük összhangban dolgozik. A vállalat létszám- és bérpolitikáját a párt- és szakszervezet megvitatta, s ennek alapján jóváhagyta. Ez a létszám- és bérpolitika a már alkalmazott — s az új gazdasági mechanizmusba illeszkedő — módszerekből indul ki. A vállalat bérpolitikájának alapelve a munkásokat anyagilag fokozottabban érdekeltté tenni a gazdaságos termelésben. A produktívabb munkás keresete a termelés növekvő eredményének megfelelően növekedjék. A vállalatnál ezt a törekvést a csoportbérezés keretében érvényesítik. Ezen belül rátértek a munkáspremizálásra. A műhelyek kollektívái által megválasztott bérbizottságok a művezetővel közösen határozzák meg a csoporton belüli személyi besorolást, az alapbéreket. A csoport elé kitűzött program teljesítése után a bért ennek megfelelően oszszák fel. A kereset tehát a program, a feladat teljesítésétől függ. Hogy ez ösztönző, azt a bérszínvonal és a termelékenység együttesen mutatja. A központi gyáregységben az idén a munkások harmadik negyedévi átlagos havi keresete 1995 forint volt, ez 6 százalékos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. Ezt a növekedést a termelékenység 13 százalékos növekedése alapozta meg. Az idén mintegy 35 millió forinttal több vásárlóra találó értéket állítanak elő, mint tavaly. A kereset növekedéséhez hozzájárult az is, hogy ahol csökkent a létszám, oda nem vettek föl új dolgozót, hanem a bért az azonos feladatot elvégző kollektíva tagjai között szétosztották, amint ez az előírások megadott százalékban lehetővé teszik. A jövőben is elsősorban is premizálással kívánják a kereseteket növelni, az eredményes termelés növekedésének megfelelően. A premizálás és a nyereségből való részesedés mellett az alapbérek kisebb mértékű növelésére is gondolnak. Mivel azonban ez, különösen ha nagyon könnyelműen és bőkezűen bánnak vele, egy a vállalatnak kevésbé eredményesen záruló év után rosszul hatna vissza, ezért csak korlátozottan, és szigorúan olyan esetekben kívánják alkalmazni, amikor a termelés eredményének növelésére különösen jótékonyan hat Erre gondolva a magasan kvalifikált szakmunkásoknak egészen 16 forint felső határig terjedhető kiemelt órabérre is lehetőséget adnak, de ezt is a kollektíva — a csoport bérbizottsága és a művezető — elismeréséhez kötik. A kollektíva megítélése tehát mindenütt nagy szerepet játszik. Az üzemi demokratizmusnak ez a módszere fontos láncszeme a politikai és gazdasági munka összekapcsolódásának. Az új helyzetben a politikai vezetésnek is valóban önálló és mindkét irányban — a dolgozó kollektíva és a gazdaságvezetés felé — megnövekedett lesz a feladata. Semmi esetre sem merülhet ki a felülről kapott általános politikai szempontok ismertetésében, hanem ezeket alkalmaznia kell, állandóan tájékozódni a kollektíva helyzetéről és nézeteiről éppen úgy, mint a vállalat gazdasági állapotáról, feladatairól agazdasági irányítási elgondolásokról, s ezek között az összhangot megteremteni. Mert az érdekek és törekvéseik öszszehangoltsága biztosítja a legjobb feltételt a vállalat számára eredményesebb gazdálkodáshoz, s ezzel a dolgozóknak jobb kereseti lehetőségekhez. 1968. JANUÁR 2. Mint a Vidám Park óriáshordója , pedig „csak” egy 10 hektoliteres boroshordót szerelnek össze a Mechanikai Hordógyárban Új év — új tervek Az év vége utolsó, nagyon zsúfolt napjaiban senkinek sincs ideje hosszú társalgásokra. Az óév jó befejezése éppen annyi gondot ad, mint az újnak kezdése, különösen, ha az új év élén az 1968-as szám díszeleg. Kevés idő — kevés szó — sok tett. Tehát csak távirati stílusban nézzük végig néhány faipari üzemünket — milyen tetteket érl el náluk 1968. Szombathely Elkészült a Nyugatmagyarországi Fűrészek mozaikparketta üzeme. Az új év első napjaiban megkezdődik a gyártás. A gépek jó részét Hárosról, a Budapesti Falemezművektől vették át. S a gépekkel együtt övék lett a szárítás gondja is. De a szárítás mindenütt gond, mert szűk az ipar szárító kapacitása, a kazán beépítése nagyon drága. A szombathelyiektakarékos megoldással próbálkoztak: nem gőzzel, hanem az eddig levegőbe engedett füstgázzal szárítanak. A füstgázas szárítót saját maguk tervezik, s ha beválik, új olcsó szárítótípus terjedhet el az egész iparban. Sopron Gondok? Ezekben sem szenved idényta Soproni Faforgácsfeldolgozó Vállalat sem,, csak éppen, friss" természetűre. 1968-ra már a múlt évben annyi megrendelést kapott a vállalat forgácspanelek szállítására, hogy az igényeket jelenlegi termelési kapacitásával semmiképpen sem tudja kielégíteni. Például csupán a Bábolnád Állami Gazdaság több ezer köbméter panelt rendelt egyes mezőgazdasági épületek mennyezetéhez. A vállalatnál lázasan készülnek a tervek: hogyan lehetne a legkisebb ráfordítással a legnagyobb kapacitásnövelést elérni. Szopol 1967-től a Szegedi Falemezgyár olyan esztendőnek mondott búcsút, amely számottevő erősödést jelentett számára. A legnagyobbrészt saját élőből megvalósított műszaki fejlesztés, megszilárdította a vállalat pozícióját az új mechanizmusban. Új csiszológépet állítottak be az enyvezett lemezek csiszolására; a csiszolt lemez exportja sokkal előnyösebb, mint a csiszolatlanoké. A furnérüzem importból rönkvágó szalagfűrésszel gazdagodott. Az új Brenta részére saját kivitelezésben építettek csarnokot, s maguk végezték az alapozási és szerelési munkákat is. A vállalat saját pénzügyi eszközei terhére parkettagyártó gépsort is vásárolt. Végül ugyancsak saját rezsiben bővítették a ládaüzemet, amely a lemezüzem vertikumaként működik. Ha a vállalat az új mechanizmus viszonyai között is ennyire törődik saját fejlődésével, nem érheti kellemetlen meglepetés. Mohács Nem könnyű feladatot valósított meg saját erőből a Mohácsi Farostlemezgyár is. Korábbi elgondolások szerint importgépeken gyártották volna a csempeutánzatú és perforált lemezeket. A drága külföldi gépek helyett azonban a vállalat megkísérelte a saját konstrukciójú gépeken gyártani az új terméket. A csempeutánzatú lemezek kísérleti gyártását már meg is kezdték, s ha jól sikerül, a választékbővítés nagy jelentőségű lesz a piac kiszélesítése szempontjából. Pálháza Az Északmagyarországi Fűrészek pálházi üzemében befejeződött a több éve tartó rekonzerukció. A szakembereknek a tapasztalatok alapján az a véleményük, hogy a 10—15 ezer köbméteres évi kapacitással ,,dolgozó üzemnek Pálháza "lett a mintája. A vállalat a legolcsóbb megoldásokat kereste, és bár tényleg alacsony kötcélű ráfordításotokat valósították meg a rekonstrukciók sikerült , a technológiát korszerűsíteni. Jánoshalma, Tiszalök A múlt évben két új üzemmel gyarapodott a Ládaipari Vállalat. Átvette a tanácsoktól a jánoshalmi és a tiszalöki ládaüzemet. Mindkét telep — az ország két különböző részén — alkalmas a fejlesztésre, a ládatermelés jelentős fokozására. A két üzem fejlesztésének, illetve rekonstrukciójának a tervezése már meg is kezdődött. Szolnok A KeletmagyarországiErdőgazdasági és Faipari Egyesüléshez tartozó vállalatok azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a hazai nyárbázis hasznosítására olyan furnérgyártó kapacitást hoznak létre társulásban, amely a pozdorjalepgyártó ipar részére állítaná elő a lapok borításához szükséges furnért. Budapest A legnagyobb faipari rekonstrukció színhelye a Budapesti Falemezművek városi telepe. A vállalatnál azonban rossz hírrel fogadnak. A rekonstrukciót végző 21. sz. Állami Építőipari Vállalat 1967- ben sem teljesítette az ütemtervet, és ezzel nagy kárt okozott az iparnak. A beruházási program szerint 1966. december 1-én kelllett volna megkezdeni a forgácslapüzemben a próbatermelést. Az építőipar késedelme miatt a határidőt 1967. október 1-re módosították. De az üzem még most is messze van az indulástól. Az építőipar legújabb, módosított határideje: 1968. március vége. Háros szomszédságában, Budafokon viszont nagy tervekkel kezdi az évet a Gyufaipari Vállalat. A vállalat forgácslapüzem létrehozására kötött megállapodást a könnyűipar beruházási vállalatával. A forgácslaptermelés a gyufagyártás vertikumaként folyik majd Budafokon, s elsősorban a gyufaipari hulladékot dolgozzák fel.