Fehérvári Hiradó, 1882. január-június (3. évfolyam, 1-27. szám)

1882-01-01 / 1. szám

III. évfolyam. Székesfehérvár, 1882. január 1. 1. szám. A lap ára­­­házhoz hordással vagy postán küldve . Egy évre ... 4 frt. Fél évre. ... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára. 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a­­ szerkesztőséghez (me- .­­­gyeház-utcza 8. szám)­­ intézendők. Kéziratok vissza nem adatnak.­­ VEGYEST­A­RT­ALMU HETILAP. iNdeg1jelen minden vasárnap. : A lap anyagi részét illető közlemények elő- *­­ fizetési, hirdetési pén­­­­zek a kiadóhivatalhoz !­­ (megyeház-utcza 8. sz.) ; intézendők. : Hirdetések jutányosan számittatnak. Nyilttér sora 10 kr. i . Bélyegdíj a hirdetések­­ után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, V. Hrdlicka, Mossa Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál. Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolnál. Az újév küszöbén. Két évi pályafutás után lapunk a harmadik évfolyamba lép. Rövid két évet futott be, de ez a két év olyan múlt volt, mely biztosította lapunknak a hosszú jövőt. Mindent elkövettünk a lefolyt években, hogy lapunkat minél érdekesebbé és változato­sabbá tegyük, s ha előfizetőink nagy töme­gére tekintünk, azon meggyőződésre ébredünk, hogy nemes czélunknak ha nem is egészen, de részben megfeleltünk. Elhagytuk az ó-évet az új­ év küszöbére léptünk, lapunk is uj alakban lép a nagy közönség elé; tere változott, most már sokkal nagyobb tér áll rendelkezésünkre mint eddig , s ez megengedi nekünk azt, hogy nemes czélun­­kat ne csak részben, hanem egészen is meg­valósítsuk. Lapunk szelleme marad a régi. Az igazságot nyíltan, szabadon fogjuk hir­detni, de tollunkat mindenkor a tisztesség kor­látai közt fogjuk vezetni. Fizgyelmünket minden közügyre kiterjeszt­jük, különösen pedig helyi viszonyainkat érdeklő ügyeket fogjuk nagy figyelemmel kisérni. Rendes Tárczarovatunk lesz, mely­ben érdekes eredeti s fordított rajzokat, beszé­deket közlünk. Csarnok czim alatt folytatjuk az „Él­­ményeim“ czimű megyénket érdeklő történeti czikksorozatot. Nagy gondot fordítunk ujdonsági ro­­vatatunkra. A helyi érdekű közleményeket rendes újdondászaink szolgálják. A megyei eseményeket pedig, a megye majd minden részéből, lapunk rendes levelezői értesítik. Mindent el fogunk követni, hogy érdekes lapot nyújtsunk olvasóink számára s a bekö­szöntött új­évvel nemcsak lapunk, hanem mi is megújult erővel lépünk a közönség elé. Hirdetéseket tekintve lapunk össze­köttetésben van a bel- és külföld majd minden hirdető c­égével, azonkívül a kül­föld számtalan nagykereskedőházá­val egyenesen összeköttetésben állunk s igy hirdetési rovatunk mintegy tájékozóul szolgálhat olvasóinknak a külfölddel szemben. Lapunk nagy alakban jelenik meg, előfi­zetési ára azonban marad a régi negyed évre csak 1 firt. Jegyző és tanító uraknak fél ár. Különösen ajánljuk lapunkat a községek számára. Az uj perrendtartás szerint ugyanis a bírósági hirdetések nem a hivatalos lapban, hanem a vidéki lapokban közöltétnek, így tehát lapunkban is, s miután lapunk a legolcsóbb helyi lap igen alkalmas községeink számára. Bizalommal lépünk tehát az újév küszöbén a nagy­közönség elé, s reméljük, hogy lapunkat ezentúl is az eddigi nagy pártfogásban fogja részesíteni. Szerkesztőség s kiadóhivatal. A „Fám Inti“ Tárcája. TJ~ j é­v k­o­r. llj^jév! a vén időnek .* *0.’Legifjabb gyermeke . Feltűnt napod végéig. • Nem kérdem: ülek-e? Azt sem kérdem: szivemnek jobb napja lesz-e még?... De míg élek, hazámért A régi lánggal ég. (Ístorongó, a rég? Lelkünk előtt egy dicső tér vonul el.. . közepén magasan lobog a nemzeti zászló ...körülé ezrenként gyűl az ifjúság. Az ifjú harczosokat hullámzó néptömeg veszi körül, öregek, kik áldó karjaikat nyújtják a hon védői felé, ifjú nők, kik elszánt lélekkel legeltetik kényes szemeiket távozandó férjeiken ... fiatal leá­nyok, kiknek keblében egy-egy sóhaj, egy-egy fo­hász emelkedik és gyermekek, kik irigyen kacsin­gatnak a villogó fegyverekre. Az ablakok zászlókkal ékitvék és a rajtok kinézők virágokat szórnak a daliák közé. ). U * vj A harczra készült leventék az égre szegezve büszke tekintetüket, emelkedett fővel, magasztos arczczal, lángoló kebellel és ihletett ajakkal es­küsznek. Esküsznek a magyarok istenére, hogy zász­lójukat el nem hagyandják, hogy a nemzet sza­badságát meg fogják védeni.... A nép imádkozik.­­Sír A zászló végig lobog az utczákon, a tábor megindul. Honvédek, huszárok, tüzérek, egymást föl­váltva vonulnak a zászló után, tűz, bátorság, harczvágy sugárzik lelkes arczaikon. Midőn elvonulnak a nép között, meg-meg­­szoritják kezeiket a hátramaradóknak s örömittas rivalgásokkal fejezik ki a reményt, a boldog re­ményt, hogy győzni fognak. S a fegyverek villognak, a kardok csörög­nek, az ágyuk csörömpölnek.­­Sír Van a távozók közt egy, ki komoly arczczal, merev tekintettel vonul a többiekkel, némán, min­den indulatkifejezés nélkül lépegetve ágyúja után. -Jfr A képzelet lángot vet! S a tér változik. A két ellen vad hévvel rohan egymásra, a kardok szikrákat hányva csörögnek, a fegyverek ropognak s közbe-közbe az ágyuk földetrázó mo­raja zúg__ Sebesültek hanyatlanak a földre, minden jaj­szó nélkül: elesettek lehelik ki hős lelküket, de nyugodtan. A föld vértől piroslik. * Egy ifjú, néhány levente kíséretében, az el­lentáborra ront, egyenesen a táborkarra. Villám tekintetével lesújtja a vezér meglepett környezetét. Lefegyverzi a vezért, hatalmába ejté a megrémült ellentábort. * Az ágyuk elnémultak... a véres kardok hü­velyeikben pihennek ... a fegyverek hallgatnak. A csatazaj elhangzott. Csak egy nagy közös sír jelöli a véres üt­közet helyét, melyben a hősök nyugszanak, mely fölött csendesen, de szent kegyelettel viraszt az emlékezet. * Az egész ország: a boldogság hazája lett. Az öregek örömkönyet sírnak, az asszonyok zászlókat készítenek, a leányok koszorút fonnak a hősök számára. S a lelkes harczosok, kik elszántan küzdöttek szabadságukért, győzelmi mámorukban, diadalhan­gokat zengedezve vonulnak be Pestre. A nép örömittasan, tombolva, lelkesedéssel fogadja mentőit. Az ablakokról szép hölgyek legeltetik sze­meiket a gyönyörű nagyszerű látványon, virágokat hintve az elvonulókra, köztük annyi érdekes, annyi ismerős arcz! ■Sfr A győzők közt van egy ifjú, komoly arcz­czal, merev tekintettel, holló fekete paripán, fekete magyar öltönyben, félmagyar kerek kalappal, me­lyen egy szomorú fűzág alakú toll leng, egyik kezében zászlót tartva, mely a csatában lobogott. •Sír A városház-téren diadal­emelvény pom­páz. A nép körülveszi s lelkesedve kiáltja: »Éljen a győzelem hőse!“ A zaj csendesül s az ifjú ajkai megnyílnak: — A természet egyenlő jogokat adott min­den embernek. Hogy állhatnék tehát én, egy ember, minek magatok is vagytok, egy egész nemzet fö­lött? Én uratok nem leszek! A kedélyek feszültek, a szivek dobognak, az ajkak némák. S jönnek, kik bíbor vánkoson egy arany fö­­veget nyújtanak felé. — Koszoruzzatok meg a szeretet virágaival, de él az ily ékszerrel, mely mindeddig a féktelen vágyak babonás talizmánja volt. •Sír Csend uralkodik a nép között, ünnepi csend, mint midőn a dörgő fellegekből lecsap a villám, s az ember megdöbbenve hajol meg lelkében a természet hatalma előtt. Csak egy lányka zavarja a mély csendet, ki ihletett arczc­al és örömsugárzó szemekkel az emelvényhez jön és koszorút nyújt a győzelmi vezérnek. S ő leszáll az emelvényről és lángoló keb­lére öleli az angyali leányt, mialatt áthevült ajkai csak halkan rebegik: „Itt a pályabér.“ A Dicső régi szép idők, mikor jöttök ismét el közibénk. Közli: P........... Újévi gondolatok. Egy nagy halottat temettünk el a tegnapi nap elhunytával. Egy év tűnt le a megsemmi­sülés ölébe. Hiába ragaszkodtunk hozzá, itt hagyott bennünket könyörtelen ... Mily változás néhány óra alatt! Tegnap még az 1881-dik év a mienk vala; ma nincs hozzá semmi jogunk; ő elvégezte pályafutását, ő már a múlté, mely reánk nézve visszahoz­­hatatlan__ Valóban megdöbbentő egy olyan temetés, hol ravatalt sem láttunk, s mégis tudjuk azt, hogy halottunk volt s eltemettük azt örökre! De nemcsak megdöbbentő, de elszomorító esemény is az, midőn igy kell tudnunk az évnek eltűnését. Igen, mert ha elgondoljuk, hogy a múlt év is egykor egyik legfőbb reményünk közé tartozott, s ha csak némileg is számba vesszük azon áldásokat, melyeket az számunkra meghozott, akkor minden bizonynyal fájón es­­hetik szívünknek, hogy attól oly látatlanul, oly tüneményszerűleg kellett elválnunk. És még szomorúbb ránk nézve azt tudni, hogy a letűnt évvel is öregebbek lettünk s igy ezzel is köze­lebb mentünk azon határhoz, melyen túl már mi is az enyészet birodalmához fogunk tartozni. De ne csüggedjünk és ne essünk kétségbe e világnak ily tulajdonos változatain; sőt lás­suk ezekben is azon isteni bölcs gondviselést, mely szerint az elmúlt évekkel is csak az em­beriség tökélyesbülésének s haladásának igazi útja egyengettetik. Sok ezer év letűnt már az emberiség éle­tében, de vajmi kevesek ezek közül azoknak száma, melyeket visszajönni óhajtanánk. A múltakra nézve a világtörténelem egy tükör, melyben a­mily sok képet láthatunk, és oly soktól vissza is borzadhatunk. E tükörben lát­hatjuk az ó­kor ri­ainismusait a legborzasztóbb kegyetlenségeivel; e tükörben szemlélhetjük a középkori nagy népköltözködést, a­mikor a létért való küzdelemben egyik nemzet a másikat ősi fészkéből kiűzte vagy végképen eltaposta; e tükör tárja fel előttünk azon új­kori forradal­makat, melyeknek egyike a lelkiismereti sza­badságért, másika pedig a jobbágyság felszaba­dításáért és jogegyenlőségéért vitatott. Hány ember lépett ez idők hosszas folyama alatt a küzdtérre és hány bukott el azon, azt csak képzelni, de megszámlálni sohasem tud­hatjuk. Óh nagy idők! ól borzasztó évek! hálát adunk istennek, hogy rajtatok már a múltak fátyola lebeg! Mert bár elismerjük, hogy lép­csők voltak ezek az emberiség tökéletesedése útján, de csak véres lépcsők és olyanok, melyek sohasem felelnek meg a m­ivelt emberiség valódi rendeltetésének és czéljának. Azért ha fájó szívvel válunk is meg min­den egy-egy hátrahagyott évünktől, jusson eszünkbe a múltak rémképei, melyektől sokkal jobb távozni s tőlök tova haladni, mintsem azokat visszakivánni s azok nyomoraiban kín­lódva tengeni. Az igaz, hogy most sem tudjuk elég biz­ton, mi vár reánk a jövőben, mert minden nap bizonytalan. De mind­ennek daczára mégis van jogunk hinni és reményleni egy jobb jövőben, van akkor, ha ennek alapját jó és hasznos cse­lekedetek által elkészítjük, van akkor, ha mind­ezek elkövetésénél a jó istenben való bizoda­­dalomnak és hitnek vezércsillaga leszen világitó szövetnekünk. E gondolatoktól és szent hittől áthatva­­ üdvözöljük mi ez újév első napját, mely napon nemcsak a tisztelt olvasó közönségünknek, ha­nem e haza összes lakóinak is boldog újévet kívánunk!­ta­n. Borászatunk bajai. Nagy tollharcz folyik az összes hazai sajtó­ban folytonosan a felett, hogy miért nem fizeti ki magát hazánkban a szőlőtermelés. Az egyik a sző­lőföldnek csekély termését mondja a baj okának, a másik pedig a bor nem elég magas árát hozza fel okul, a harmadik pedig egy borkiviteli rész­vénytársulat alapításától teszi függővé a magyar szőlőbirtokos jobblétét. Véleményem szerint azonban mindnyájan a sötétben tapogatódznak, mert hogy a szőlőmivelés­­hazánkban magát ki nem fizeti, annak egyedüli oka az, hogy nem tudunk kivitelképes palackkérett borokat előállítani. Be van bizonyítva az, hogy Amerika ellen a versenyt borunk kivételével e világon ki nem bír­juk, bort azonban a megrendelőknek még e haza határán belül sem vagyunk képesek kivitelképes és palaczkérett állapotban szállítani, ha pedig kül­földre kell szállítanunk, akkor ott rendesen már mint moslék használatlan állapotban érkezik meg. Francziaországot borait illetőleg a szőlőtetű megbénította kivitelképességében és most volna tehát a legalkalmasabb idő arra, hogy a francziák

Next