Fejér Megyei Hirlap, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-01 / 100. szám

Az erőfényes április végi szombat délután. A zsongó-bongó város békésen sütkérezik a napsütésben. Az üdezöld levélpalástba öltözött útszéli gesztenyefák ünnepi csendben állnak, csak néha rázzák meg zöld selyemzászlócskákhoz hasonló leveleiket, mint ha a Dózsa sportpálya felé siető emberek között egy-egy kedves ismerőst köszöntenének. Egyik-másik kérges törzsén még ott látszanak a 12 esztendővel ezelőtt elvonult acélzivatar szakította sebek forradásai, amelyeket az elmúlt békés áprilisok, májusok csodálatos gyógyírja behegesztett ugyan, de eltüntetni nem tudott, szólagos munkásőrség századai. Aztán, mintha valami láthatatlan ellenfél előretörése elé emelne eleven, áttörhetetlen gátat, földbecövekelt lábakkal megáll a felfegyverzett munkások első zászlóalja. Lenyűgöző, csodálatos látvány... Felejthetetlen élmény a békéhez és a szabadsághoz híven ragaszkodó becsületes ember számára, amint vérpiros anyaggal ötvözött, egyetlen sötét acélfallá olvad öszsze az alig másfélhónapos fiatal munkásőrség élő oszlopa. — Zászlóalj vigyázz! Fogadás balról. Tisztelegj!... A harsány vezényszó végigszárnyal a zöldelő térség felett és az ünnepély szena párt megyei intéző bizottságának titkára érkezik, baloldalán Gyenge Károly elvtárssal. A párt két vezető tagja lassan halad el a tisztelgő vigyázzba merevedett zászlóalj előtt. Aztán középen felhanzik a megyei titkár nyugodt, tiszta hangja. — Jónapot, elvtársak!. .. — Erőt, egészséget Cseterki elvtárs! •— A száz és száz torokból felhangzó köszöntés szeretettel és bizakodással tölti meg a találkozás megható perceit. A kommunista munkásőrök és a vezetők szíve melegebben, gyorsabban ver. Érzik, tudják, hogy egymásért küzdenek, hogy együvétartozásuk, összeforrottságuk hatalmas, félelmetes erő. Bársonyosan, selymesen csillogó sötétvörös zászló tűnik fel a pálya bejárata felől. — Zászlóalj vigyázz! Tisztelegj! — süvít újra a tiszteletadásra szólító vezényszó. A büszke munkásfejek erdeje sebesen vetődik balra. Szikrázó, simogató tekintetek lángoló tüze világít a magasra emelt zászló felé, amely szelíden, méltóságosan lobog a némán közeledő háromtagú küldöttség feje felett. S amint közeledik, úgy követi, kíséri a rászegeződő szemek igaz hódolata. A zászlóaljparancsnok két munkásőr között megindul a zászlóvivők felé. Találkoznak. A parancsnok és kísérői tisztelegnek. — A Vadásztöltény gyár dolgozói, pártszervezete, szakszervezete és KISZ-szervezete nevében átadom ezt a zászlót... Őrizzétek, hogy meggyalázás soha ne érje... És Papp István elvtárs, a párt megyei intéző bizottságának tagja, a Vadásztölténygyár igazgatója a parancsnok kezébe adja a munkások küldte forradalmi zászlót. Egyetlen forró kézszorítás, testvéri ölelkezés és a vérpiros zászló a parancsnokok kemény kezében elindult első útjára, a zászlóalj feszesen álló oszlopa előtt. A tér közepén a küldöttség szembefordul a géppisztolyukat szorosan markoló munkásőrök arcvonalával. A fegyverben álló munkások és a megjelent ezer főnyi nézősereg tekintete, lelkes tömege körbefogja a zászlóvivők kis csoportját. — Elvtársak! Munkásőrökc!... — Eszküszünk hogy a proletárdiktatúrát és ezt a zászlót az utolsó csepp vérünkig, ha kell, életünk árán is megvédjük.». A parancsnok messzecsengő fogadalma nyomán felharsan a fergeteges »hajrá« és a sok vihart megért város szíve közepén fekvő térség felett sokáig visszhangzik a munkásőrségek lelkes harci kiáltása.. • Idős, őszhajú bányász köti az első piros szalagot a zászló széles és súlyos selyme fölé. — A balinkai és a kisgyóni bányászok nevében kötöm a zászlóra e szalagot; úgy vigyázzatok rá, hogy soha semmi baj ne érje — mondja ércesen csengő hangján Érchegyi Gyula elvtárs. És az első szalag mellé sorra kötik szalagjaikat az üzemek, falvak tszek és társadalmi szervek küldöttei. Minden szalag a szocializmus eszméjéhez a párthoz hű, becsületes munkások együttérzését, jókívánságát örökíti meg a szertefelé az Erőmű karcsú gyárkéménye. A játékos áprilisi szél megmeglobogtatja az ezüstszínű füstszalagot, s ilyenkor úgy tűnik, mintha az ősi város felett az óriási hullámokkal lágyan lengő-lobogó, bárányfelhő színű füstszalag alól, az Erőmű munkásai küldenék harcos üdvözletüket. Még néhány perc és az Intesnacionálé szárnyaló hangjaival A Dózsa-pálya gyepszőnyegén vedélyes tüzében égő arcok egy fegyelmezetten igazodnak oszlopakarattal, egyszerre fordulnak bajba a sötétkékruhás, piros karra, ahonnét Cseterki Lajos elvtárs, ágazó szalagcsokorban zárul a felejthetetlen A zászlóalj díszmenethez sok századok menethez lakozik. Döngve csapódnak a a csillogó csizmák a pálya burjánzó füvére, a feszülő amikor a munkásőrök elvonulnak elvonul a fegyverbe harci zászlójuk előtt, sok serege. Fejük felett a A város keleti részében maga vivő kezében messzire integet Lesan a házak fölé emelkedve, mma dicsőséges, vérpiros zászlajúezüstös füstcsóvát küld a kék égnak utóda. Adorján Gyula, a zászlóaljparancsnok átveszi a vadásztölténygyáriak ajándékát, a C 'Me’tzászlót. Cseterki Lajos elvtárs, az MSZMP megyei Intézőbizottságának titkára fogadja a zászlóaljparancsnok jelentését. Mellette Gyenge Károly elvtárs, az intézőbizottság tagja. Elhangzott a »Pihenj!«. Ezek az elvtársnők édesanyák, még most sem helyezték kényelembe magukat: a zászlót nézik... -A balinkai és a kisgyóni bányászok nevében kötöm fel ezt a szalagot. Úgy vigyázzatok rá, hogy semmi baj ne érje a »Nincs erő, mely legyőzzön minket« — mintha csak ezt ropogná kemény, katonás léptük, amikor az utcán vonulnak. A kivonulásra előkészítik a hatásosabb fegyvereket is. Sándor János és Doroscsák László munkásőr tagok (Viniczai János felvételei)