Fejér Megyei Hirlap, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-01 / 231. szám
2.•’ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Dr. Sík Endre külügyminiszter beszéde (Az első oldal folytatása) Amerikai Egyesült Államok kormányára tekint, attól vár segítséget és általában nem is hiába. A segítséglistán ilyenek vannak, mint: Libanon elszökött miniszterelnöke, Irak volt királyi családja, Jordánia jelenlegi királya, Csang Kaj-sek, Li Szin Man és sorolhatnám a világ más tájairól megszökött politikai szélhámosok ■neveit is, akik, mivel alkalmasak a kihívás politikájának érvényesítésére, számíthatnak a State Department támogatására is. Ha Nagy Imre vagy Maléter Pál megszökhetett volna Magyarországról, akkor a State Department a magyar nép nyugodt élete és a közép-európai béke ellen irányuló kihívási politikájának ezek lennének a fő eszközei. A magyar bíróság ítélete nemcsak az igazságszolgáltatás érdekeinek tett eleget, hanem a nemzetközi békének is szolgálatot tett, amikor a kihívás politikájának ezeket a veszedelmes eszközeit végérvényesen eltávolította a State Department fegyvertárából. A kihívás politikájának szótára A kihívás politikájáról a State Department ilyen nyíltan természetesen csak a szenátusi bizottság előtt beszél. A nagy nyilvá■rosságnak szóló megnyilatkozásokban ezt a politikát olyan jelsavakba öltözteti, amelyek bódítóan hatnak a tömegek értelmére. Ezért a kihívás politikájának megvan a maga szótára és annak szóhasználatát jól meg kell érteni, hogy reálisan lássuk a helyzetet. Az egyik jelszó a béke védelme. Arról vagyunk informálva, hogy az Egyesült Államok nagykövete Varsóban a Kínai Népköztársaság nagykövetével azért tárgyal, hogy megmentse a békét Itt a közgyűlésen az angol és a francia külpolitika képviselői támogatásukról biztosították az Egyesült Államok .Kormányát a békés megoldásra irányul erőfeszítéseiben. Hogyan kell ezt érteni a kihívás politikájának fényében? Először is arra a következetlenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy valahányszor a Szovjetunió vagy bármelyik szocialista ország részéről javaslat érkezett az Egyesült Államok kormányához arra, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket békés tárgyalások útján rendezzék, a válasz mindig az volt, hogy az Egyesült Államok csak bizonyos feltételek mellett akarja a békét. Most a távol-keleti helyzettel kapcsolatban, számítva a tömegek békevágyára, az Egyesült Államok önmagával szembeni következetlenségében a feltétel nélküli tűzszünet jelszavával lép fel. De ez a képmutatás enyhébb oldala. A súlyosabb az, hogy aki előbb rágyújtotta a házat a benne lakókra, az utána a lakókat nevezi gyújtogatóknak és velük akarja dobatni a tüzet. Vagyis e felfogás szerint az nem békebontás, hogy Cang Kaj-sek kilenc év óta szakadatlanul támadja a kínai anyaországot, hogy hadserege jelentős részét az anyaország tőszomszédságában összpontosítja a partraszállási kísérlet nyilvánvaló szándékával, hogy Tajvan állandó kihívást jelent a Kínai Népköztársaság ellen Csang Kaj-sekkel és az ott összpontosított amerikai tengeri, légi és szárazföldi haderővel együtt. Mindez a State Department forint nem békebontás. De az, hogy a Kínai Népköztársaság megvédi magát és végérvényesen megszünteti a támadás veszélyét saját területén a békebontás. Ilyen jogon a betörő is érvelhetne a szabadság és a békés élet jelszavával, ha tettenérik és le akarják tartóztatni. A másik jelző a biztonság. A kihívás politikája a biztonság szép jelszava alatt nem a néptömegek biztonságát, hanem a gyarmatosító hatalmak gyarmatúráiménak és az ezzel szövetkező reakciós klikkeknek a biztonságát érti. Mind Mr. Dulles, mind Mr. Selwyn Lloyd alarm hozni igyeke-zett a közgyűlést azzal a bejelent , hogy egyes arab rádióadások veszélyeztetik a Közép-Kelet biztonságát. Az angol külügyminiszter idézett is ilyen rádióadásból, majd a biztonság érdekében nemzetközi ellenőrzést követelt A kihívás politikája szempontjából az ilyen rádióadások addig veszélyeztetik a biztonságot, amíg az adások a gyarmati politika uralkodó klikkjei ellen szólnak. Viszont szabad folyást kell adni, sőt a State Depertment támogatását kell biztosítani az olyan rádióadások számára, amelyek a néptömegek biztonságát veszélyeztetik. Az arab rádióadások az arab népek szabadságmozgalmára buzdítanak és az arab nacionalizmus ellenségeit támadják. Felhívom azonban a figyelmet az Amerika Hangja, a BBC, a Szabad Európa és a Szabad Kína hangja adásaira. Adatokat tudunk nyújtani — részben az ellenforradalomról és Nagy Imréről kiadott új Fehér Könyvben hoztunk nyilvánosságra néhányat belőlük — arról hogy az Amerika Hangja, a BBC és a Szabad Európa az ellenforradalom alatt és után egymással versengve uszította a magyar bányászokat a bányák vízzel való elárasztására, felrobbantására, útmutatásokat adott merényletek elkövetésére és így tovább. Ez az uszítás ma sem szűnt meg. A kihívás politikájának további jelszava az igazságosság. Amikor nem a mostani távol-keleti fegyveres események megszüntetéséről van szó, hanem más vitás kérdések rendezéséről, akkor a State Department a béke szó mellé mindig kínos gondossággal teszi oda a másikat: igazságos. A kihívás politikája az igazságosság védelmének látszatával lép fel. Ismét mit mutatnak a tények? Ha Jordánia Husszein királya diktatórikus intézkedéseket tesz és tömegével küldi koncentrációs táborokba az arab nacionalizmus hőseit, akkor ezt az amerikai politika és propaganda igazság győzelmeként ünnepli De ha az Iraki Köztársaság rendes bírói úton felelősségre vonja a név árulóit, a népáruló királyi család politikai ügynökeit, akkor az amerikai külpolitika és propaganda felháborodottan igyekszik beavatkozni az eljárásokba és védelmet nyújtani a bűnösöknek. Az amerikai agressziók „igazságosságra“ Ha az arab országok az egység, a szövetség és az együttműködés különböző formáit keresik egymással, akkor ezt aknamunkának bélyegzik a State Department külpolitikájában és az egységbontásra irányuló törekvéseket tekintik igazságos külpolitikának. Mivel a napokban Mr. Lodge a történelemre hívta fel figyelmünket annak igazolására, hogy az amerikai külpolitikát sohasem vezették önző szándékok, hanem mindig az igazság védelme vezette, azért én most emlékezetbe szertnék idézni néhány távolabbi és közelebbi történeti tényt. Vajon milyen igazságosság tükröződött az 1898. évi amerikai—spanyol háborúban, amikor Cuba Portorico és a Fülöp-szigetek amerikai gyarmattá lett? Nem vett-e részt 1900-ban az Amerikai Egyesült Államok abban az expedíciós különítményben, amely a gyarmatosítók elleni kínai népfelkelést elfojtotta? Milyen igazság vezette 1903-ban az Egyesült Államokat Panama ellen? Ugyanezt lehetne kérdezni az 1910-ben Nicaragua ellen folytatót akcióval kapcsolatban. Lodge úr elfelejtette talán a Szovjetunió elleni 1918-as amerikai intervenciót? Milyen igazságnak nevezhető, hogy a második világháború alatt az Egyesült Államok Grönlandban és Izlandban támaszpontokat létesített azzal az ígérettel, hogy a háború végén megszünteti azokat, ígéretét azonban nem tartotta meg. Milyen igazság igazolja a második világháború utáni amerikai kalandokat Kínában, a Fülöp-szigeteken? Kik voltak az első idegen katonák, akik Koreában harcbaszálltak? Amerikaiak. És kik lesznek az utolsó, akik Koreát elhagyják? Amerikaiak. Idézzük emlékezetbe Amerika szerepét az 1954-es guatemalai eseményekben. Talán az amerikai történelemnek ezek a lapjai hiányoznak Lodge úr történelemkönyvéből? Ami pedig a jelenkori történelmet illeti, joggal írja az 17. S. News & World Report, hogy aki az ún. szabad világ térképének bármelyik pontját megérinti, az Egyesült Államok valamelyik támaszpontját érinti. Negyvenkilenc országban 950 támaszpontból álló hálózaton legalább másfélmillió katona tartózkodik Amerika határain kívül. Ha valaki ezt az erő jelének tartja, annak csupán azt mondhatom, hogy ez éppen a gyengeség jele, mert az igazság nem szorul ilyen, jellegű védelemre. A népek igazsága pedig úgyis előbb-utóbb felszámolja ezeket a támaszpontokat. Ennek hatalmas jelei mutatkoznak már a Közép-Keleten is, éppen Libanonban is és még inkább a a Távol-Keleten. (A beszéd másik részét lapunk holnapi számában közöljük.) A fiatal kutató meleg hangja betöltötte a termet, s a jelenlévők mély csendben, nagy figyelemmel hallgatták szavait. Távoli és baráti országról, a Kínai Népköztársaságról beszélt Győrffi Béla elvtárs, a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Kutató Intézetének munkatársa. Nem előadást tartott, hanem kéthónapi kinttartózkodásának gazdag élményéből fakadó baráti beszélgetést. Szavai nyomán előttünk állt az új, a szocializmust építő népi Kína. Nem mese, nem monda az, amiről Győrffi elvtárs beszélt, mégis csodálattal töltött el mindenkit. A mély csend, a meglepetés moraja és a szívből fakadó derültség sűrűn váltották egymást szavai nyomán.Egy óriás születése, csodálatos és rohamos növekedése bontakozott ki a hallgatóság előtt. Sok szám és tény fantasztikusan hatott, az ész nehezen fogta fel, de elhittük, mert nem csodáról volt szó, hanem egy békés építő munkát végző hatalmas nép győzelméről, nagyon nehéz, de diadalmas útjáról. Honnan indult és hova halad a világ legnagyobb népe? Az köztudott dolog, hogy a forradalom előtt Kína mind iparilag, mind mezőgazdaságilag a világ legelmaradottabb országai közé tartozott. Mérhetetlen nyomor és szenvedés jelezte e nagy és ősi kultúrájú nép útját Gazdag természeti kincseinek bősége a gyarmatosítók, a nyugati imperialisták számtalan ármádiáját, siserehadát vonzotta e hatalmas földre. A mérhetetlen gazdagság mellett éhen pusztult milliók holtteste volt minden évben a zsarnokság áldozata. Az ország kincsei fölött évszázadokon át négy dúsgazdag, milliárdos dinasztia és a hatalmas császár uralkodott, ők kótyavetyélték el, éppen annak, aki a legtöbbet adta érte. Ezt szüntette meg a tízezer kilométeres Hosszú Menetelés, a sokéves harc, s mindennek végső befejezése, a dicsőséges forradalom. Ma a Kínai Népköztársaságban erőteljesen épül a szocializmus és ahogy Győrffi elvtárs mondotta, olyan ütemben, amit nehéz a valóságnak megfelelően bemutatni, mert ami ma még reális, az holnap a duplája, s azután annak is a duplája, négyzetesen nőnek a számok, az eredmények. AZ" ma fejlődése jelenleg abban a szakaszban van, amikor a tervezők hiába adnak meg számokat, mert mire ezt „kikalkulálják”, véglegesen elkészítik, már el is avult, az élet túlhaladta 1956-ban elkészítettek egy ötéves tervet, s az öt évre kitűzött feladatokat 1957-ben teljesítették, de ne gondolja senki, hogy azért, mert laza volt a terv. Amikor az új ötéves tervet, illetve a terv második változatát elkészítették, nálunk szokatlan szigorú számban határozták meg a népgazdaság fejlődését, öt évre 40 százalékot írtak elő. S ez évben 62 százalékos fejlődést értek el, tehát másfélszeresére teljesítettek egy év alatt egy öt évre szóló fejlesztési tervet. Fogalmat alkothatunk magunknak a fejlődés üteméről akkor is, ha például egyedül a mezőgazdaság eredményeit nézzük is. Kína mezőgazdasági termelése a forradalom előtt a világon, a legutolsók között volt. Az idei termelésük két és félszerese a forradalom előtti bármelyik legjobb évnek. A világ mezőgazdaságának évi fejlődése átlagosan két százalék, ezen belül a Szovjetunió mezőgazdaságáé 7—8, az USA mezőgazdaságáé három százalék évente. Ezzel szemben Kínaiban csak 1958-ban 62 százalékot emelkedett a mezőgazdasági termelés színvonala. Ma elérte és egy-két év múlva messze maga mögött hagyja a világ legfejlettebb, legtermékenyebb kapitalista mezőgazdaságát, Dániát és Hollandiát. Elképesztőek, s egyben terjesítőek ezek a tények, ha nem szemtanú mondaná, talán kétségbe is vonná az ember. De nem tehet, mert Győrffi élvtárs betetőzte olyan ténnyel, ami a jövőt is mutatja Kínában. Megemlítette, hogy vannak olyan kísérteti parcellák, amelyen egy hektáron 450 (azaz négyszázötven) mázsa úgynevezett májusi morzsolt kukorica termett. A terület centiméter pontos lemérésénél, a mérleg hitelesítésénél, ellenőrzésénél és a törésnél mint ellenőrző bizottsági tag, Győrffi elvtárs is jelen vett. Arról, hogyan érték el ezt a csillagászati eredményt, majd ő számol be részletesebben. Egyébként még meglepőbb dolgokat is mondott, amit nem lehet egy rövid cikk keretében felsorolni és sem is feladatunk most: érthetővé válik az a mérföles léptékű fejlődés, ha megjegyzünk még annyit, hogy a forradalom előtt Kína szántóterületének 16, 1957 eljén 30, 1957 októberében 40, 1958-ban 60, 1960-ban pedig 90 százalékát öntözik. Az öntözés, a mélyművelés, a sok trágya, a növények számának növelése együttesen hozza a bámulatos eredményeket. Bár Győrffi elvtárs utazásának célja elsősorban tudományos, szakmai jellegű volt, mégis gazdag tapasztalatokat szerzett a politikai és kulturális élet, a népoktatás, a szövetkezeti mozgalom területéről is. Nem is tehetett volna másként, hiszen a rohamos fejlődés hátterében ezek a mozgató rugók. A kínai népet a kommunista párt vezeti ebben a történelemformáló munkába. A kínai nép mélységesen szereti és ragaszkodik a párthoz, amely az évezredes nyomorból kiemelte. Amit a párt mond, azt feltétlenül bölcsnek és jónak tartják, elfogadják. S az eredmény: a csaknem ötszázmilliós parasztság a szövetkezés útjára lépett, szinte egy év alatt, 1956-ban, persze megfelelő előiskola, előkészítés után, vagy például az, hogy százmilliók dolgoznak az országot teljesen behálózó öntözőcsatorna-rendszer kiépítésén. És bármilyen feladat elvégzéséről legyen szó — szolgáljon az egészségügyi, vagy termelési célokat — mindenre népmozgalom bontakozik ki. Vasszorgalommal, nagy szerénységgel, szilárd elhatározással dolgoznak, s mindezek után már azon sem lepődünk meg, ha a tervezett 15 év helyett mondjuk öt-hat év alatt elhagyják Angliát az acéltermelésben. S mi, fiatalabb testvérek — hogy az ő szavukkal éljünk, mert így emlegetnek bennünket, nagy szeretettel és megbecsüléssel —, büszkék leszünk az idősebb testvér minden győzelmére e- Gy. — Óriás születik A csangkajsekisták irányított lövedékeket használnak Kína ellen A Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztériuma hétfőn nyilatkozatot adott ki arról, hogy a csangkajsekista légierők az Egyesült Államok közvetlen ösztönzésére irányított lövedékeket használnak a Kínai Népköztársaság légierői elleni támadásaik közben. A nyilatkozat teljes szövege a következő: Szeptember 24-én a csangkajsekista légierők 143 ízben hatoltak be országunk légiterébe Fukien, Csöcsiang, Kvantung tartományok felett, hogy fegyveres provokációkat hajtsanak végre. Az így támadt légiharcban a csangkajsekista repülőgépek amerikai gyártmányú „Sidewinder" típusú irányított lövedékeket használtak, hogy lelőjék egyik repülőgépünket. A csangkajsekista légierők szeptember 24-én délelőtt 9 óra 30 és 9 óra 40 perc között öt ilyen irányított lövedéket lőttek ki a Csöcsiang tartományban fekvő Vencsou, Zsüijan és Lucsing légiterében. Vencsou környékén megtalálták ezeknek a lövedékeknek a darabjait, köztük az infravörös sugarak felfogására alkalmas berendezést, az irányító berendezést, a fel nem robbant gyújtófejet. A nagyobb darabokat Pekingbe szállították, hogy közszemlére tegyék. A csangkajsekista légierőknek ez az újabb fegyveres provokációja azután történt, hogy az Egyesült Államok F—86 és F—100 jerzésű „Sidewinder” típusú irányított lövedékekkel és más korszerű fegyverekkel látta el a csangkajsekista légierőket, és miután az Egyesült Államok és a csangkajsekista klikk katonái vezetői tanácskozást folytattak Tajpejben. A honvédelmi minisztérium szóvivőjét a következő ünnepélyes nyilatkozat tételére hatalmazták fel: a kínai népi felszabadító hadsereg el van szánva arra, hogy ezért a gaztettért büntetőcsapásokat mérjen Csank Kaj-sek légierejére. Kína 17. figyelmeztetése Hétfőn az Egyesült Államok egy katonai repülőgépe a Fukien tartománybeli Amor felett behatolt Kína légiterébe, három amerikai hadihajó pedig ugyancsak a fukieni térségben behatolt Kína felségvizeire. A kínai külügyminisztérium szóvivőjét ezzel kapcsolatban a következő nyilatkozat tételére hatalmazták fel: A kínai kormány tizenhetedszer komolyan figyelmezteti az Egyesült Államokat e súlyos katonai provokációk miatt. (Új Kína) Paimire Togliatti beszéde Palmire Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára vasárnap nyolcvanezer ember előtt beszédet mondott Foggiában, abból az alkalomból, hogy Olaszország déli megyéiben végetért az Unité hónapja. Togliatti beszédében többek között kijelentette, hogy az a csapás, amely Franciaországban érte a szabadságot és a parlamenti rendszert, az olasz demokrácia számára is veszélyt teremt. Togliatti rámutatva a Kereszténydemokrata Párt vezetőinek alkotmányellenes terveire, azt mondotta, hogy a reakciós uralkodó osztályok e tervek segítségével növelni akarják hatalmukat Olaszország egész élete fölött és ily módon a dolgozókra akarják hárítani az egyre növekvő gazdasági nehézségek minden terhét. — Nem tűrjük a köztársasági rendszer elfajulását — mondotta Togliatti. — Harcra hívunk minden dolgozót és demokratát az alkotmányos és parlamenti rendszer védelmében. (MTI) Szerda, 1958. október X.