Fejér Megyei Hírlap, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-01 / 127. szám
Változások a francia kormányban Lényegesen megváltozott formában péntek délután megalakult Georges Pompidou új kormánya. Ugyanakkor június 23-ára és 30-ra tűzték ki a franciaországi nemzetgyűlési választásokat. Pompidou új kormányában a legérdekesebb változás, hogy Michel Debré pénzügyi és gazdaságügyi miniszter, valamint Maurice Couve de Murville külügyminiszter tárcát cseréltek. René Capitant, az úgynevezett baloldali gaulleisták vezetője, aki a legutóbbi bizalmi vita során a Pompidou-kormánnyal való egyet nem értése miatt lemondott képviselői mandátumáról, igazságügyminiszterként belépett a kormányba. Belügyminiszter Raymond Marcellin eddigi tervezési miniszter lett. Az oktatási tárcát Francois- Xavier Ortols volt lakásépítésügyi miniszter kapta meg. Maurice írt Dumant szociális ügyekkel megbízott államminiszterré nevezték ki. Tájékoztatásügyi miniszter Yves Guéna, eddigi postaügyi miniszter lett. Változatlanul megtartotta tárcáját Andres Malraux, a kulturális ügyek államminisztere, Pierre Messmer hadügyminiszter, Edgar Faure földművelésügyi miniszter. Több más miniszter pedig tárcát cserélt és néhány új ember is került a kormányba. Az előző kormány ismertebb tagjai közül kimaradt a kormányból Christian Fouchet belügyminiszter, Louis Joxe igazságügyminiszter és Georges Gorse tájékoztatásügyi miniszter. Mint ismeretes, Alain Peyrefitte közoktatásügyi miniszter már néhány nappal ezelőtt lemondott. Az új kormányból egyrészt igyekeztek kihagyni azokat a minisztereket, akik a legutóbbbi eseményekben leginkább kompromittálták magukat, másrészt pedig — tekintettel a választásokra — igyekeztek bevenni a kormányba a gaulleisták minden irányzatát. Visszaérkezett Moszkvából az NDK párt- és kormányküldöttsége Pénteken visszaérkezett Berlinbe a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely Walter Ulbrichtnak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának, az NDK államtanácsa elnökének vezetésével látogatást tett a szovjet fővárosban. Szovjet—NDK közlemény Pénteken Berlinben nyilvánosságra hozták az NDK és a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségeinek május 29 és 31-e között folytatott moszkvai tárgyalásairól szóló kommünikét. Mint a nyilatkozat megállapítja, a megbeszéléseken, amelyeken szovjet részről Brezsnyev, az SZKP főtitkára, valamint Koszigin miniszterelnök, az NDK részéről pedig Walter Ulbricht, az NSZKP első titkára és Willi Stoph miniszterelnök vett részt, a két ország kapcsolatainak továbbfejelsztését illető politikai és gazdasági kérdésekről tárgyaltak. A nemzetközi helyzettel foglalkozva, a többi között hangsúlyozták, hogy a világimperializmus — elsősorban az Egyesült Államok a katonapolitikai kalandok mellett, megkísérli fokozni a szocialista országok, továbbá a kommunista és munkásmozgalom elleni politikai és ideológiai aknamunkáját. A tárgyalásokon különös figyelmet szenteltek az európai béke és biztonság kérdéseinek. Megállapították, hogy a Német Szövetségi Köztársaság revansista külpolitikája, összefüggésében a most elfogadott szükségállapot törvénnyel, és a neonácizmus erősödésével, súlyosan veszélyezteti az európai államok biztonságát. A kommüniké rámutat, hogy az európai béke elengedhetetlen feltételei között szerepel a jelenlegi európai határok elismerése, Bonn lemondása a kizárólagos képviseleti igényről és Nyugat-Berlin bekebelezéséről, Nyugat-Németország kizárása az atomfegyverkezésből, továbbá annak kimondása, hogy a müncheni egyezmény kezdettől fogva érvénytelen. A közlemény aláhúzza, hogy az NDK-nak a Nyugat-Berlin és Nyugat-Németország közötti összekötő utakra vonatkozóan tett intézkedései teljes mértékben összhangban vannak az érvényes nemzetközi szerződésekkel. A közlemény hangoztatja a Varsói Szerződés erősítésének fontosságát. Külön kiemeli a két ország teljes egyetértését a kommunizmus, illetve a szocializmus építésének elveiben és gyakorlatában. Befejezésül üdvözli a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának összehívását. Fejér megyei Hírlap De Gaulle a korbács és a mézesmadzag politikájával kísérletezik A Centropress esti helyzetképei De Gaulle elnök csütörtöki bejelentése a parlament feloszlatásáról nem tudta megváltoztatni azt az alapvető, az egész helyzetet meghatározó tényezőt, hogy tízmillió dolgozó sztrájkol és gazdasági követelései mellett új, baloldali, népi kormányzat megteremtéséért száll síkra. Pénteken a fegyveres karhatalom támadásával megkezdődött a sztrájkmozgalom erőszakos letörése. Megkezdődött a monopolista rendszer és a dolgozók mozgalmának új erőpróbája. A kerületi prefektusok, akik az elnök rendeletéből úgynevezett köztársasági biztosokká változtak, szervezik a „munka szabadsága” elnevezésű bizottságokat a sztrájktörőkből. A polgári lapokban közlemények jelentek meg a Párizs körül hadmozdulatokat végző páncélos egységekről. Ezek a lapok arra szólítják fel a lakosságot: ne lepődjenek meg, ha mind több és több katonát látnak. Az akció megfélemlítő jellege félreérthetetlen. A kormány láthatóan a korbács és a mézesmadzag formulát alkalmazza: a hivatalos lapban Pompidou miniszterelnök bejelentette szándékát, hogy életbe lépteti a szakszervezeti vezetőkkel a múlt héten lefolyt tárgyalásokon vállalt kötelezettségeit Az események nemzetközi visszhangját az jellemzi, hogy a baloldali körök világszerte felzúdulással és felháborodással, a polgári körök pedig leplezetlen nyugtalansággal és aggodalommal fogadták de Gaulle csütörtöki lépését. A Pravda megállapítja, hogy a tábornok kommunista ellenes boszorkányüldözésbe kezdett, mit sem törődve a sztrájkoló 10 millió munkás és családtagjai követelésével. Az olasz kommunisták rokonszenvtüntetésre szólítják fel a római munkásokat hogy így támogassák a sztrájkoló párizsiakat. Tüntetést szerveznek a londoni francia nagykövetség előtt az angol kommunisták. A francia kommunisták a csütörtökön előállott új helyzetben fegyelmezett, de fokozódó erejű harcra hívják fel híveiket és a júniusi választásokra készülve további erőfeszítéseket tesznek a baloldal egységének kikovácsolására. Tárgyalásban állnak a kommunisták a szocialista szövetséggel és ezeken a megbeszéléseken a szakszervezetek is részt vesznek. Párizsi előtárgyalások A Vietnami Demokratikus Köztársaság és az Egyesült Államok küldöttségei pénteken megtartották a párizsi előzetes tárgyalások 6. ülését. Az ülés három és fél óra hosszat tartott. Befejeztével Nguyen Thanh Le, a VDK küldöttségének szóvivője elmondotta a sajtó képviselőinek, hogy a megbeszélések a csökönyös amerikai álláspont miatt semmivel sem haladtak előbbre. Harriman előre elkészített nyilatkozatot olvasott fel, amelyben részletesen utalt Johnson elnök csütörtöki sajtóértekezletére, valamint az amerikai elnök Vietnammal kapcsolatban korábban elhangzott kijelentéseire. Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője mindenekelőtt visszautasította és abszurdnak nevezte azt az amerikai követelést, hogy alkalmazzák a VDK elleni bombázások és más harci cselekmények megszüntetésénél a kölcsönösség elvét. Xuan Thuy a kölcsönösség követelését viszszautasítva a következőiket mondotta: „Ha önök változatlanul ragaszkodnak a „kölcsönösség” elvéhez, kiadhatunk egy közös közleményt a következő tartalommal: „Az Egyesült Államok mostantól végérvényesen beszünteti bombázásait és egyéb harci cselekményeit a VDK egész területén. A VDK mostantól fogva, csakúgy, mint a múltban, tartózkodni fog a bombázásoktól és egyéb harci cselekményektől az Egyesült Államok egész területén”. A vietnami küldöttség vezetője ezután elutasította azt az amerikai indítványt, hogy tűzzék az előzetes megbeszélések napirendjére a demilitarizált övezet kérdését. LELTÁR — NYOLC ÉVRŐL Egy pillanatra közbefogja a frissen érkezett postát — Pedagógusok Lapja, Népszava, hivatalos iratok, egy értesítés a csepeli posztógyártól, hogy szívesen fogadnak szövőipari tanulókat. Egy most végző nyolcadikos kislány ügyében levelez velük, túl a továbbtanulást intéző iskolai kötelezettségeken. A nyolcadikosok újrabocsátása mindig különös öröm és különös gond. Az öröm és a gond az idén nyolcadszor ismétlődik a számára, a kisapostagi iskolából nyolcadszor rajzuik ki új had Bor Gyula igazgató keze alól. — Most nyolcadikosok, akik akkor voltak elsősök. Akkor, 1960-ban — számolja össze magának az időt. Nyolc év — nyolcévi leltár. Az egyik oldalán százötven fiú, leány szerepel, nyílik előttük az élet kapuja, ott is vigyáz legelső lépéseikre az általános iskola. A másik oldalon: feketéből őszbe váltó haj, tanítási naponként elmorzsolt, futó idő. Futott az idő, a nyolc év. Az első ősz, tél után a tavasz jött, azután már összefolyt a nyárral, az új ősszel. Az akkoriban megszületett kislányuk — Mártika — már „nagy” elsős, akkori kisfiúk negyedikes. Elfutott a nyolc év, és most, a tanév vége felé a pedagógus-gondolat szokás szerint végigfut a tanítványok során. Nem úgy, mint fényesre esztergályozott munkadarabjain, hanem úgy, mint gyermekein. Sohasem csak az iskolaműhelyt szemlélve, hanem azt is, ami utána következik. Ifjúvá serdült fiúk, lányok jutnak az eszébe, egyikük éppen most érettségizik, ellátogatott az iskola oroszórájára, önkéntes korrepetálásra, néhányan harmadikosok, mások most keresik a helyet, növekednek, tanulnak, iskolában és üzemekben vagy a termelőszövetkezetben — tanárrá, munkássá, emberré. Mi van még a leltárban? Ma már be lehet vallani, az is ott szerepel, amikor a fiatal Bér házaspár Kisapostagra került, nem ők lettek volna az elsők, akik örömmel távoznak is onnan. Kis falu, kis lehetőségek, sok nehézség — ez volt az ott kezdők osztályrésze. Hogy ők miért vállalták? Először talán csak azért, mert úgy adódott. Nem volt az ok több, mint a jó tanítói lakás, az óvoda, ahol az óvónő felség is munkát kaphatott. A többi később jött. Nem is egyszerre, egyértelműen. Az első év, a második munkával, küzdéssel telve, még nem hozta el a végső döntést. Igaz, Bor Gyula arra a tájra való — előszállási, — sőt kezdő pedagógusként is azon a vidéken dolgozott Perkátán, Baracson. De Kisapostag az sem az egyik, sem a másik. Csak egy kicsi, alvó falu a város árnyékában, majdnem tapintható közelségre a Vasmű kéményeitől. Nem tagadja, nézegetett másfelé is, például a Balaton vidékén, ahol Bór Gyuláné szülőföldje van. Végül is maradtak. Kocsit veszünk, nyitva lesz előttünk a világ — gondolták. De kocsi sem lett, hanem egészen más. Telket vettek, pddagógusköl■sönt kértek és néhány hete, vagy szinte csak napokban mért idő óta, a Bór család vadonatúj otthonban lakik, már gondozzák, nevelik a frissen ültetett fákat, rózsatöveket — a saját házuk körül... -Mi kötötte oda a kisapostagi dombhajlatra olyan erős, végleges szálakkal őket, amikor falujukban naponta ott a példa előttük: sok fiatal a városba iparkodik, ott vérez lakást magának? Erre, úgy érzem ,már a sajás leltár előtt megfogalmazódott a válasz, amikor körülnéztünk az iskolában, végigsétáltunk a falun. Az iskolában nemcsak a gyerekek tudományában, de szinte a falakban is ott érzi a keze munkáját. Vízvezetéket szerelt, központi fűtést okoskodott ki és valósított meg egy pedagógustársával. Fáskamra volt az a kis épület, ahol ma egy osztályterem és nevelői szoba helyezkedik el , ő építette. A falu főutcáján mindenki jó ismerősként, barátként köszönti Bor Gyulát, és őt, a tanácstagot dicséri az első kis park, az első lerakott betonjárda. Régebben színdarabokat tanított, művelődési házat szervezett, most a tanács társadalmi elnökhelyetteseként keresi és találja meg a falu gondjait, az iskola falain kívül is. Segíteni, ahol kell, tenni, cselekedni a községért, az emberekért — a leltár tételei között ezek a döntőek. Ahol beszélgetünk, a szoba ablaka előtt hajlonganak a kisapostagi fák, a domboldaltól elhódított kertben az elsőket lélegzik az újonnan ültetett virágok, a házon belül a következő esztendők terveit szövögeti Bor Gyula: ... majd ha a kislány felnő... majd az iskola jövő évi tanulói,... majd az új nyolcadikosok. Újra és újra — a gyerekek, az iskolások, a munka. Újra a levelet fogja a kezébe, örül: egy gyermek sorsa, gondja megoldódik. Élet leltárába új adat kerülhet, és mindig, nap mint nap új tettek. Kisebbek, nagyobbak. Mert vallja: dolgozni kell. Dolgozni, ahogyan illik. Mert csak úgy érdemes élni. "'"' érdemes a múló esztendőket leltározni... Vincze István Szombat, 1968. június 1. A pedagógusokat köszöntjük Szép szokás, hogy minden évben egyszer a társadalom megbecsülésének jeleként kiemelkedően emlékezünk a P®edagógusokra, köszöntjük gyermekeink hivatott tanítóit . A megyei pártbizottság 1967. évi határozatában állapította meg: mind a kommunista, mind a pártonkívüli pedagógusokat elvtársainknak, barátainknak tartjuk, akiknek együttműködésére a szocializmus építésében számítani lehetett és lehet ma is. Ennek a megbecsülésnek adott hangot a Hazafias Népfront ez évi megyei küldöttértekezlete is. Kevés felelősségteljesebb hivatás létezik a pedagógusénál. Ezért is köszöntjük őket, miközben elérzékenyülve diákéveink szeretett tanítóira, tanáraira, gyermekeink nevelőire gondolunk. Köszöntjük őket azért is, mert az iskolai oktatónevelő munkán túl is tevékeny részesei a népművelésnek, mozgalmi munkának, a közéletnek. * A népfrontkongresszus sokrétűen foglalkozott az előttünk álló feladatokkal, ezen belül az ifjúság és a társadalom kapcsolatának kérdésével is. Ennek során megállapította: fiatalságunk nemzedékváltási szerepe túlnő az egyszerű nemzedékváltás fogalmán. A mai fiatalok építik tovább, s talán tetőzik be hazánkban a szocializmus nagy, emberi művét. . Erre a feladatra kell felkészíteni őket a társadalomnak, ezen belül a pedagógusoknak, a művelődésügy munkásainak. A Köznevelés című lap múlt évi számában azt írja egy fiatal pedagógus: „Pedagógusnak lenni azért a legszebb, legnagyszerűbb hivatás, mert ezerfelé oszthatja tudását, ismereteit” A hivatás nagyszerűségében benne rejlik a pedagógus felelőssége is: az ezerfelé osztott tudás, az ezerfelé gyakorolt céltudatos ráhatás. Ez ünnepi alkalommal is kérjük pedagógusainkat, munkálkodjanak azon, hogy az iskola még szorosabb kapcsolatot tartson az élettel, hogy a fiatalok korszerű általános és szakmai műveltséghez jussanak, melyeket büszke érzés a szocialista haza, valamennyiünk javára gyümölcsöztetni, kamatoztatni. " Neveljék tanulóifjúságunkat megyénk, városunk, falvaink szeretetére, vallják büszkén ifjaink, hogy az elmaradott agrárjellegű megyéből fejlett mezőgazdálkodással rendelkező ipari megyévé váltunk. Nem véletlenül tekintjük elvtársainknak, barátainknak, harcostársainknak a pedagógusokat. Tudjuk, hogy a jó pedagógus politikai felfogásában és magatartásában csak a szocializmushoz tartozhat, amely az ifjú nemzedéknek csakúgy, mint hazánk felnőttebb polgárainak, biztosítja a szabad alkotást, az előrelépést. Közös munkánkhoz, az ifjúság szocialista szellemű formálásához kívánunk ezen a napon is minden óvónőnek, tanítónak, tanárnak, igazgatónak, a művelődésügy munkásainak sok türelmet, szorgalmat, derűs szellemű alkotást. A Hazafias Népfront megyei elnöksége SI, VAGY NO? * x Az olasz szocialisták nagy manővere A központi sajtószolgálat kiküldött tudósítójának telefonjelentése: A választások után kialakult rendkívül bonyolult belpolitikai helyzet értékelését és kibontakozását illetően, — a számtalan kombináció között —, a vélemények egy pontban mégis találkoznak: az úgynevezett középbal koalíció válságát egy vereséget szenvedett párt okozza, amely veresége ellenére kulcshelyzetbe kerül. Ez a tény tagadhatatlan. A Nenni vezette Olasz Szocialista Párt elvesztette választóinak egynegyedét, mintegy másfél millió szavazói és irányítói most azon munkálkodnak,hogyan lehetne mennél több hasznot húzni a vereségből. Itt Olaszországban mindenki megérti: ez nem vágyálom, nagyon is reális és lehetséges. A szocialisták célja az, hogy tekintélyében megrendült pártjuk visszanyerje egyensúlyát és megmaradt választói előtt bizonyítsa, csak szavazóinak száma csökkent, politikai befolyása és súlya változatlan, a 38 százalékot szerzett Kereszténydemokrata Párt nélküle nem tud középbal koalíciót összehozni, olyan kormányt alakítani, amely többséggel rendelkezie az új parlamentben. A szocialista párt nagy manőverjének nyitánya az volt, hogy egy szűkebb vezetőségi ülésen, a de Martino, Tanassi és Lombardi által vezetett különféle irányzatok látványosan és hangzatosan leszavazták Nennit, a kormányban való részvétel kérdésében, aki ott helyben levonta a figyelmeztető következtetést: a szocialisták nélkül fél óráig sem él meg egy tisztán kereszténydemokratákból alakult kormány. Itt Rómában minden politikai bennfentes érti ezt a nyelvet és tudja, hogy a szocialistáknak ez a döntése korántsem tekinthető véglegesnek, tipikus manőverdöntés ez, amelyről legközelebb a következő fórum, a Direzion Centrale, a központi vezetőség dönt A kormányban való részvétel szocialista álláspontja pillanatnyilag így hangzik: No. Ha azonban a várhatóan elhúzódó kormányválság alatt — a jelenlegi olasz kormány az alkotmány értelmében június 5-én lemond — sikerül a kereszténydemokratáknak kielégíteniük a szocialisták pozíció-éhségét, megfelelő számú miniszteri tárcát és funkciót biztosítanak számukra az államapparátusban, majdnem bizonyosra vehető, hogy elhang- szik részükről a boldogító ,,si”. A hivatalos szocialista álláspontennél természetesen árnyaltabb: alakítsanak a keresz- tény demokraták úgynevezett I „hídkormányt”, bizonyítsák ide, hogy hajandók hozzálátniaz ország szociális és gazdasági problémáinak megoldásaihoz, így idővel számíthatnakarra, hogy a szocialisták viszszaállítják a középbal koalíció kereteit és ha már minden jól megy, majd bevonulnak a ■kormányba. Nagyon bonyolultnak tűnik ez a helyzet, s főleg Olaszországon kívül, de még tetézi ezt, hogy a kereszténydemokraták elvesztett szavvazataikat a szélsőjobbról pótolták és most balról keresik szövetségeseiket. A kibontakozást illetően természetesen egyetlen politikai párt és irányzat sem hagyhatja figyelmen kívül a választások elsőrendű tanulságát: 10 millióan szavaztak a kommunistákra és a Proletáregység Pártjára. Gyakorlatilag minden harmadik olasz választó kommunista, vagy a baloldali ellenzékhez tartozik. Bárhogyan is alakuljon a helyzet, nincs olyan kombináció itt Olaszországban az ország jövőjét illetően amely ezt figyelmen kivül hagyhatja. * Kerekes Imre