Fejér Megyei Hírlap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-01 / 126. szám
2 Megyénk pedagógusait köszöntötték (Folytatás az 1. oldalról) kormányzat is viharos lelkesedéssel foglalt állást ezen ügy mellett, a Diákszövetség Országos Központjához intézett táviratokban követelték az államosítást. Ebben az időszakban megyénkben 270 iskola működődött, közülük mindössze it volt az állami. A pedagógusok háromnegyed része, szám szerint 750 felekezeti iskolában tanított. 1948. június 16- án terjesztették be a parlamentben a XXXIII. törvényt, amely túlzás nélkül mondhatjuk az oktatásügy „földreformja” volt. Szólt arról, miként teremtette meg az államosítás az alapvető feltételeket a köznevelés korszerűsítéséhez, népünk, különösen pedig a falu kulturális felemelkedéséhez. Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk azokról, akik részt vállaltak ebben a nagyszerű forradalmi változásban. Hosszasan sorolhatnám azoknak a pedagógusoknak a névsorát, akik Móron, Sárbogárdon, Adonyban, Bicskén, a székesfehérvári városháza tanácstermében átvették az állami megbízólevelet, vállalva az egyház gáncsoskodásait, esetenkénti megfélemlítéseit. Áldozatos munkájukkal járultak hozzá, hogy az iskola a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának eszközéből, a kulturális felemelkedés, a munkás-paraszt hatalom kulturális nevelő funkciójának egyik legfontosabb hordozójává vált, a társadalmi fejlődés egyik alapvető eszköze, közügye lett. Az egységes VIII. osztályos általános iskola létrehozása, az iskolák államosítása, az iskolarendszerű szakmunkásképzés, az általánosan művelő gimnáziumok, a szakmai középiskolák, a főiskolák és egyetemek bővülő hálózatának kiépítése, oktatásügyünk fejlődésének alapvető tényezői. Az oktatás és nevelés megváltozott tartalma egészében a tudományos marxista világnézet iránti elkötelezettséget tükrözi. Közoktatásunk negyedszázados fejlődésében döntő szerepe van mindazoknak a pedagógusoknak, akik igazi hivatástudattal, áldozatos, elismerést érdemlő munkával járultak hozzá a jövő formálásához, gyermekeink neveléséhez, oktatásügyünk, a szocialista pedagógia fejlesztéséhez. Meggyőződésem, hogy nincs szebb dolog a világon, mint a felnövekvőket hozzásegíteni, hogy rálássanak a világra, megtanítani őket arra, hogy a megismerésben kíváncsiak, a munkában merészek és kitartóak legyenek. Számunkra igen fontos, hogy a fiatalok hogyan készülnek a jövő feladataira, hogy a felnövekvő nemzedék hogyan írja saját történelmét hogy megtanulnak-e küzdeni, hogy helytállnak-e mindenütt? A tudományos technikai forradalom felfokozott üteme új igényeket támaszt, hagyományos kereteket feszít szét, amikor a társadalomról, természetről, a világról szerzett ismeretek soha nem látott iramban gyarapodnak és fejlődnek, az oktatásügy jelene, jövője méginkább mint bármikor nagyjelentőségű társadalmi kérdés. Éppen emiatt tekintette át 1972. júniusában pártunk Központi Bizottsága az állami oktatás helyzetét és hozott határozatot továbbfejlesztésére. A jövő iskolájáért, a korszerűen művelt, szocialista jellemvonásokkal rendelkező emberért sok a tennivalónk. A megyei pártbizottság intézkedési terve cselekvésre készteti megyénk minden pedagógusát és mindenkit, aki az ifjúság nevelésére hivatott. A jövő iskolájáról szólva megemlítette, hogy olyannak kell lennie, amely megadja a tudás szilárd alapját, de nem kelti a befejezettség illúzióját, önálló gondolkodásra nevel, modern természettudományos szemléletet ad és felkelti egy életre a humán kultúra iránti fogékonyságot és igényt. Befejezésül a következőket mondotta: — A pedagógusok munkájának igazi értékét, tanítványaik értelmének csillogása és ragyogása adja. Az idősebbeknek az volt feladatuk, hogy a régi világot sarkaiból forgassák ki. A ma dolgozó generációnak az a küldetése, hogy építsék szocialista hazánkat, hogy harcosai legyenek a jellem, az emberi magatartásforma forradalmának. Valamennyiünknek az a feladata, hogy teljes erőnkkel, szívünkkel és eszünkkel, közreműködjünk a párt 1972. júniusi határozatának megvalósításában, mert ez a határozat olyan emberi és szocialista életforma továbbfejlődését segíti elő, amely valóban egész népünk ügye. Az ünnepi megemlékezés után Závodi Imre, a megyei tanács elnöke az államosítás, a szocialista oktatás, nevelésügy szolgálatában kifejtett eredményes munkásságért kitüntetéseket, emléklapokat ■adottát. (A kitüntetettek névsorát vasárnapi számunkban ismertetjük.) • A hivatalos ünnepség Viszt Zoltánnak a Pedagógusok Szakszervezete Megyei Bizottsága titkárának zárszavával ért véget. Ezután az István-teremben baráti vendéglátással és beszélgetéssel folytatódott a program. — n. e. — BÍRLAB Jári Götz nyilatkozata Eredményes tárgyalások Prága Jári Götz csehszlovák külügyminiszter-helyettes a bonni csehszlovák—nyugatnémet tárgyalásokon részt vett küldöttség vezetője hazautazása előtt nyilatkozatot adott a Rudé Právo és a CTK hírügynökség tudósítóinak. Megállapította, hogy Csehszlovákia számára kulcskérdés volt az úgynevezett müncheni szerződés érvénytelenségének elismerése, valamint a diktátum megfelelő erkölcsi-politikai elítélése. Ezt a küldöttségnek sikerült keresztülvinnie a szerződés bevezetőjében és első cikkelyében. Kifejezte meggyőződését, hogy az államközi szerződés szövege, amelyet a delegációk most jóváhagyás végett kormányaik elé terjesztenek, kielégíti mindkét felet. Külön kiemelte, hogy a diktátum erkölcsi-politikai elítélése kielégítő Csehszlovákia szempontjából. A tárgyalások elhúzódásának és a közben felmerült nehézségeknek fő okát abban jelölte meg, hogy az erkölcsipolitikai elítélésnek a nyugatnémet delegáció által szorgalmazott megfogalmazás nem tükrözte úgy a müncheni diktátum bűnös jellegét, ahogyan ezt róla annak idején a nürnbergi katonai törvényszék megállapította. Az NSZK küldöttsége továbbá a lehető legnagyobb mértékben gyengíteni kívánta a diktátum érvénytelen voltát, hogy ezzel a maga számára olyan kedvező formulát nyerjem, amely kizárja az érvénytelenség következményeit. A kapcsolatok normalizálásának távlatairól szólva a csehszlovák külügyminiszterhelyettes kifejtette: „Mindenekelőtt az szükséges, hogy a szerződést átültessék a gyakorlatba. Ez feltételezi, hogy ha a kormányok egyetértésüket nyilvánítják a szerződés tervezetével, úgy azt még júniusban parafálják. A parafálásra Bonnba utazik Bohuslav Chnoupek külügyminiszter. Ezt követően a szerződést aláírják és ratifikálják. Mint már közölték, Brandt kancellár a nyári szünet után hajlandó Prágába utazni az aláírásra. Örömmel üdvözöljük a csehszlovák fővárosban. Miután a szerződés hatályba lépett, megkezdődik a kapcsolatok normalizálásának folyamata. Ez megfelel majd a jelenleg Európában érvényesülő kedvező irányzatnak és hozzájárul az általános légkör további javításához. A szerződés tehát megteremti a feltételeket a kapcsolatok sokoldalú normalizálásához, s ezért pozitívan ítéljük meg a normalizálás perspektíváit” — jelentette ki Götz külügyminiszter-helyettes. Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter (képünk jobb oldalán) eszmecserét folytat Jiri Götz, csehszlovák külügyminiszter-helyettessel Pompidou-Nixon találkozó Az izlandi fővárosban megkezdte bizalmas tárgyalásait (jobbról) Nixon amerikai és Pompidou francia elnök (Teletoto — Fejér megyei Hírlap) Indokína Pusztulástól az újjáépítésig Hl. Amerika árnyékában A tomboló háború Délen is más következménnyekkel járt. Tibeti uralma alatt Dél- Vietnam függetlenségéből fügefalevélnyi maradt. A Washington árnyékában élő saigoni rendszer berendezkedett arra, hogy a politikai függőség gazdasági következményeképpen — az amerikai jelenlét hulladékaiból éljen. Gazdaságilag is erősen különbözik a déli országrész az északitól. Amíg a VDK, a gazdag nyersanyagkincseivel feltehetően az ipar központja lenne egy egységes Vietnamban, a déli országrész — a Mekong deltavidéke révén — a mezőgazdaságé. A termékeny Mekong deltavidék hagyományosan Indokína, s egyben Délkelet-Ázsia ..éléstárává” tette Dél-Vietnamot. Mindez szertefoszlott az indokínai háborúval. Dél- Vietnam 1939 előtt még évente másfél millió tonna rizst exportált. Ma viszont félmillió tonnát importál. Köszönhető ez egyfelől az amerikai légierő lombtalanító akciójának, másfelől annak, hogy a falvak ezrei néptelenedtek el, milliók kényszerültek vándorbotot fogni a B—52-esek meg-megújuló szőnyegbombázásai miatt. Saigon és a többi nagyváros mérhetetlenül felduzzadt. Elhagyott földek — egyik oldalon, hatalmas tömegű munkanélküli menekült — a másik oldalon. Ez az alképlet adja meg a kulcsot Dél- Vietnam problémáinak megértéséhez. Az ország exportképessége a háború alatt a nullára süllyedt, miközben az import — köztük az alapvető élelmicikkek behozatala is — jelentős tétellé vált. Az szakadék áthidalásának egyetlen módja: az USAID (az amerikai segélyprogram). Az USAID szüntelen, évi több száz millió dolláros segélyinjekciója tartotta és tartja ma is életben a dél-vietnami gazdaságot. A kérdés éppen az: meddig hajlandó az amerikai kongresszus ezt a drága „kitartottat” finanszírozni. Az amerikai hadsereg távozása súlyos gazdasági problémákat okozott. Eddig Uncle Sam félmilliónyi katonája volt a munkanélküliség enyhítője, a feszültség levezetője. A költekező amerikai katona,a dél-vietnami gazdaság ..motorja” volt. Bárok, szállodák, kereskedelmi negyedek, taxisok,cipőtisztítók és főleg prostituáltak sok százezernyi hada épült fel rá. Ma: „megszaporodtak a koldusok, a sorsjegy- és újságárusok, a triciklis személyszállítók, az autóőrök, az utcai árusok. Három évvel ezelőtt az amerikai expedíciós hadsereg volt az a fatörzs, amelynek nedves paraziták millióit táplálta. A törzs nedvei fokozatosan kiszáradtak, helyére nem került semmi. Azóta szünet nélkül folytatódik ■ a deklasszálódás és elszegényedés kettős folyamata” — írja a Le Monde című francia lap. A hadseregből kilépő katonák feje felett ott lebeg a munkanélküliség Démoklész kardja. Thieu rendszere egy lépést sem tesz az újjáépítés érdekében, nagyarányú károk ellenére is sok kedvező feltétellel rendelkezik: a távozó amerikai hadsereg nemcsak megosztottságot, kaotikus viszonyokat, teljes politikai bizonytalanságot hagy maga után, hanem több ezer kilométeres jó minőségű úthálózatot, felújított vasútvonalakat, kiépített kikötőket, csaknem minden nagyobb faluban repülőteret, számos erőművet, jó néhány ipari berendezést stb. Magyarán szólva mindazt, amit Északon szétromboltak. Persze az is igaz, hogy az Egyesült Államok fegyveres erői által hátrahagyott katonai jellegű létesítmények és berendezések zöme alig használható fel közvetlenül a dél-vietnami gazdaság számára. Túlságosan sokba kerülne, ha ezeket ipari működtetésre akarnák átalakítani. Sok esetben azonban épp azt a kedvező lehetőséget biztosíthatná az újjáépítés önálló megkezdéséhez, amelynek megteremtése Északon hatalmas erőfeszítéseket igényel, s Saigon azonban a háborús károk helyreállításában továbbra is Washington bőkezű támogatására számít. Az Egyesült Államokban viszont nem bíznak Thieu rendszerében. Az amerikai segélyprogramok jelentékeny része eddig is „felszívódott” a katonatiszti, , hivatalnoki réteg több csatornás korrupt hálózatában. A kereskedelem Saigonban áruhalmozást és spekulációt jelent. Egy magas rangú, magát megnevezni nem akaró amerikai tisztviselő a Pentagonhoz közel álló News and World Report című lapnak kijelentette: „Semmilyen összegű pénzzel nem lehet megvásárolni Dél- Vietnam számára a jelétet, amíg nincs Saigonban egy egészséges kormány és nincs viszonylagos béke a vidéken”. Márpedig ahhoz, hogy Saigonban egészséges kormány jöjjön létre, mindenekelőtt meg kell találni a hangot az ország másik nagy politikai erejével, a DIEK-kel. Hisz Dél-Vietnam területének jórésze (ha alakosságnak kisebb hányada él is itt) felszabadító erők ellenőrzése alatt áll. Semmibe venni őket, nélkülük, ellenükre békét teremteni nem lehet. Győri Sándor Péntek, 1973. június 1* ■_____ mai ausmsm- Ösisestalálkozó a múzeumban Richard Nixon amerikai és Georges Pompidou francia elnnök megkezdte bizalmas párbeszédét Izland fővárosában. Bár a magas tárgyaló felek a maximális diplomáciai udvariasság jegyében földrajzi értelemben „középen” találkoztak, nézeteikkel, álláspontjukkal aligha történik meg ugyanez. A két elnök dialógusára a reykjaviki Kjarval-múzeumban kerül sor: meglehetősen szokatlan színhely egy csúcstalálkozó számára. Ennek ellenére csaknem bizonyosra vehető, hogy Washington és Párizs immár hagyományos és közismert érdek- és vélemény-ellentéteti az izlandi tanácskozás után sem kerülnek „múzeumba”. Ezt az alapállást tulajdonképpen maguk a tárgyaló felek is osztották. Mind Ronald Ziegler, a Fehér Ház hivatalos szóvivője, mind Pompidou munkatársi gárdája eleve úgy nyilatkozott, hogy Reykjavikban inkább az álláspontok tisztázása, mint a problémák gyors megoldása a cél. Mik ezek a problémák? 1. De Gaulle tábornok országlása alatt alaposan megromlott a franciaamerikai viszony. A Pompidou-korszakban kétségtelenül csökkent a korábban néha már-már elviselhetetlen feszültség, de a két ország viszonya most sem nevezhető szívélyesnek. 2. Nixon szeretné legalább valamelyest megváltoztatni azt a hűvös magatartást, amelyet Párizs - ugyancsak De Gaulletábornok örökségeként - a NATO iránt tanúsít. Ehhez igyekszik a befolyásolásra alkalmasnak tűnő eszközök széles fegyvertárát felvonultatni. 3. A politikai kérdések ilyen értelemben is összefüggenek a reykjavíki megbeszélések egyik legfontosabb témájával, a gazdasági dilemmákkal. Ezért beszélnek a megfigyelők amerikai „csomagtervről”: Nixon úgy akarja összekapcsolni a napirendi pontokat, hogy gazdasági ígéretekkel, illetve fenyegetésekkel érje el a francia politika módosulatát Washington és nem utolsósorban az atlanti blokk viszonyában. Ilyen nézőpontból válik különösen érdekessé a nyugati valuta- és kereskedelmi reform ágasbogas tematikája.