Fejér Megyei Hírlap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

Vasárnap, 1975. szeptember 14. Színházi esték Latabár Kálmán mesterhármasa Tapsvihar... Minden színész vágya és álma, de aránylag kevesek elérhető valósága. Latabár Kálmán e kevesek kö­zé tartozik: négy egymásutáni este zúgó taps fogadta a fe­hérvári színházban már akkor is­ amikor megjelent a szín­padon. A népszerűségét tükröző taps viharossá fokozódott jelenete végeztével. A mintegy háromezer fehérvári szín­házlátogató és a korábbi milliónyi televíziónéző, aki ebből a szerepéből részletet láthatott,­­ nem is sejtheti, hogy kedvence a kitűnő színésznek járó tapsoknál is többet érde­mel. Frázis nélkül Amikor Radványi László­nak, a színház igazgatójának irodájában „civil módra” be­szélgetünk, Latabár Kálmán az egyik kérdésnél feláll a székről és ide-oda sétálgatva mondja: — Ne írj olyat, hogy mennyire szeretem ezt a vá­rost­ és a közönséget. Ez semmitmondó frázisként hangozhat. Viszont tény, hogy én már 13 éve — még pécsi színészkorom idejétől — járok ide, jól ismerem Fehérvár utcáit és lakóit. Sok kedves ismerősöm van itt. Szeretem ezt a várost és közönségét. Amikor édes­apámmal csináltál interjút, ő arról beszélt, hogy nem kíván igaz, de üresen ható frázisokat mondani. Én sem kívánok, ezért hagyjuk ezt a témát. . — Rendben. Én sem óhaj­tok frázisokat írni. Ezért be­széljünk inkább a szerepről, az öreg Poldi főpincér meg­­elevenítéséről. — Nagyon szívesen lépek a színre ebben a szerep­ben. . . — hangzik a válasz, de a folytatás valahogy za­varólag elmarad. Radványi László ránéz Latabár Kálmánra és köz­beszól: — Ne szerénykedj. Mondd csak meg, hogy az a figura neked köszönhető, az újság­írókat és olvasókat az ilyen különlegességek érdeklik. — Nos, jó tény, hogy én írtam ilyen szerepet ennek az epizódfigurának. Mind­járt kettőst gondoltam, te­hát kidolgoztam a pikkoló fiú figuráját, ahogy felkö­­szönti az ötvenedik mun­kásévét ünneplő öreg főpin­cért. A többi már köny­­nyen ment. — Könnyen? Latabár Kálmán átvált a szakmai zsargonra: — Tényleg, nem nagyon könnyen, de miután kiötlöt­­tem a geggeket, eszembe ju­tott, hogy mi volna megfelel­­ő spring és utána azon tű­nődtem, hogy miként lehet­ne a régi simmit korszerűen ható tánccal feldobni. Ladányi Dani . Eszerint tehát ebben a jelenetben Latabár Kálmán­nak hármas tevékenysége ötvöződik: a színész, a szö­vegíró és a koreográfus munkája. Melyik a legked­vesebb? — Csak azt mondhatom, színészként büszke vagyok arra, hogy a közönség önfe­ledten nevet a szerző vicce­in. Ami a táncot illeti: sze­rencsém volt, a lehető leg­jobb partnert kaptam... Valóban: a még nem egé­szen nyolcéves Ladányi Dá­niel az utóbbi évek nagy gyermek-színész ígérete. „Civilben” éppen olyan, mint a színpadon, vagy a televízió képernyőjén: tö­mény bűbáj. A székre fel­kuporodva a felnőtteket túlszárnyaló közvetlenség­gel és okossággal válaszol az újságírónak: — Miért tetszik ezt kér­dezni? Erre válaszolni ne­héz. Tényleg sok színész né­nit és bácsit ismerek, aki nagyon fél, izgul, szurkol fellépés előtt. Én sohasem. Azt mondják azért van, mert még gyerek vagyok és nem tudom átérezni, hogy mi az: színpadra lépni. Bi­zonyára így van. — Egy cseppet sem zavar, hogy annyi ember néz? — Nem. Jól tudom a sze­repemet, csupán arra kell mindig vigyáznom, hogy mi­kor hangzik el a végszó. Eb­ben a darabban a legizgal­masabb ez a végszó: „és meg­kérded, hogy. ..” mert akkor kezdődik a dal: „Jön-e ve­lem nagyság semmit jár­ni. ..” A kedvenc szerep — Szereted ezt a táncot és a dalt? — Igen, de nem nagyon. A színpadon nagyon szere­tem a simmit, de színpad nélkül a beat az igazi.. . Vi­szont táncolni nagyon jól le­het rá. És akkor érzem jól magam a színpadon, amikor kedvvel táncolok, megfeled­kezem arról, hogy minden lépést úgy kell tennem, ahogy előírtál".... Kissé meghökkentő ez a mondat, hiszen nyolcéves gyermek érinti meg a mű­vészi átélés fogalmát. Olyan gyermek, aki bármilyen sze­repet napok alatt képes megtanulni, legutóbb Görög­országban görögül mondta a szövegét, a rendszeres fellé­pések ellenére kitűnő tanu­ló és nem színész, hanem csillagász szeretne lenni. Sok szerepet játszott már: volt cigányfiú, székely gye­rek, utcai csavargó, mégis ezt mondja: a színpadon legjobb pikkolófiúnak lenni. Ez a kedvenc szerepe. És Latabár Kálmáné? Amikor erre a kérdésre válaszol, hangja valahogy sötétebbé válik: — Őszinte leszek. Az én legkedvesebb és legfelejthe­­tetlenebb fellépésem Hervé Lili című operettjéhez fűző­dik. Hogy miért? Ebben a darabban még édesapámmal együtt léptem fel.. . Foltényi Tibor HÍRLAP Országos alkotótábor Gyöngyösön Augusztus utolsó, és szeptember első napjaiban kilencedik ízben rendezte meg a KISZ KB és a Népművelési Intézet az if­júsági klubvezetők országos alkotótáborát. A tábor résztvevői az ország összes megyé­iből toborzódtak; minden megyéből azt a négy-öt lányt vagy fiút hívták meg, akik az alkotótábort megelőző megyei klubvezetői táborokban a legaktívabbak és legeredmé­nyesebbek voltak. Az országos táborozáson — amelynek célja az volt, hogy megvitas­sák a klubvezetők első országos tanácsko­zásának anyagát, s javaslatot tegyenek a résztvevők országos klubtanács társadalmi összetételére . Fejér megyét két dunaúj­városi, egy sárbogárdi és egy seregélyesi fiatal képviselte. Az országos tanácskozást előreláthatólag november végén, december elején rendezik meg. . O­rszágos tények: tavaly kétszer annyi cukrot fo­gyasztottunk mint 15 esztendővel ezelőtt. A statisztika szerint az egy lakosra jutó cukor­­fogyasztás 46 kilogramm körül alakult. A tényleges fogyasztás azonban csak 39 kilogramm. És mi van a többivel? Kárbavész, eldobódik, vagy átalakul borrá, pá­linkává. Szomorú. Tavaly 200 millió dollárt adtunk ki cukorra. Húsz dollár jut egy-egy emberre, csecse­mőtől az aggastyánig. Szójáték: isszák a cukor levét sokan, s ennek az egész társadalom issza a levét... A cukoripar szakemberei bizakodóak. Idén 35 száza­lékkal nagyobb területről takarítják be a cukorrépát, mint tavaly. Ez olyan nagy mennyiség, hogy a gyárak optimális 110 munkanap helyett 150 napon át dol­goznak, hogy sikerüljön a feldolgozás. Sok függ tőlük: minél gyorsabban végeznek, annál kevesebb cukor vész kárba. A tárolás ugyanis elég nagy cukorveszteséggel jár. Hol az fejenkénti hét ki­logramm cukor? Hol van 7 OOO OOO kilogramm cukor? Idézet egy nemrégiben el­hangzott rádióadásból: „A cukrot használják a szőlősgazdák arra, hogy szüretkor­ boraikat feljavít­sák. Aztán kifőzik a cukrot pálinkának, nagyon sokan. Gondoljuk csak meg: egy kilogramm cukor bolti ára 9,60 forint. Ebből legalább 1,2 liter pálinkát nyernek. És eladják literét 50—60 fo­rintért. Talán ezért is van az, hogy 16 európai állam közül az égetett szeszfo­gyasztás hat literével az „előkelő” negyedik helyen állunk. Ne legyünk erre büszkék. S még egy tapasz­talat: ilyenkor ősztájt rend­­kívül megnövekszik a keres­kedelemben a cukorforga­lom. És ez a sok cukor nem csak befőzésre kell.” Kulics Józsefné, az AL­BANER 206-os boltjának helyettes vezetője: „ Szinte érezni lehet a gyümölcsérést, a szüretet. A borcsinálók, a zúgpálinka­­főzők már júliusban „ráhaj­tanak.” Júliusban 4000, au­gusztusban 5000 kilogramm kristálycukrot adtunk el. Októberben viszont 6000 ki­logrammot. S milyen „vélet­len”, hogy novemberben már csupán 3000 kilogramm kristálycukrot vittek. De az sem véletlen, hogy tavaly januárban mindössze 2000 kilogramm cukor kel­lett ebből a boltból. Az egyik városszéli bolt­ban: — Fogy a cukor? — Mint a cukor. Alig győzünk utána rendelni, hi­ába készültünk nagy kész­lettel. — Mennyit visznek? — Hát, akinek a háztar­tásba kell, az egy-tét kilót. Mások húszat, negyvenet. Olyan is volt, aki két má­zsát kért. — Kapott? — Persze, hiszen van. — Ismeri ezt a vevőt? — Nem környékbeli. Tud­ja, sosem a közelebbi bolt­ban veszik a cukrot. Még falura is képesek elmenni.­­ Talán szégyellik magukat. Schréder Henrik, a székes­­fehérvári városi tanács­adó­ügyi csoportvezetője: — Városunkban 2100 a bortermelők száma, tavaly 788 664 liter bor termett, s bejelentettek 1918 liter csi­gert — Mit gondol, cukrozták a mustot? — Egész biztosan. Beszélgetés egy szőlősgaz­dával. — Tett tavaly a mustba cukrot? — Igen. — Mennyit? — Öt kilót egy hektóba. — Mennyi bora termett? — Tíz hektó. Ha mindenki csak ennyit tett egy hektóba, akkor az maga 39 430 kilogramm cu­kor! Dr. Pintér Sándor alez­redes, a vám- és pénz­ügyőrség megyei parancs­noka: — Igen sok gondunk-ba­­junk van a zúgpálinka fő­­zőkkel. Éppen most csíptünk fülön egyet, körülbelül 120 liter pálinkát főzött, illetve vett át másoktól. — A büntetés? — Ki kell fizetnie az adót. 8800 forintot, bírságot is ki­rovunk rá, legalább 4—5000 forintot. —M Kiért, csinálja? — Azzal védekezik, keve­set keres, fiatal házas, kell a pénz. Általában úgy csinálják, hogy cefrébe tesznek cuk­rot, így az aroma sem hiány­zik. Egy hetvenlik : a­ fő­zőüstben 24 óra alak­on 100 liter pálinka készíthető. A cukor ára 10 for­­. munkadíj: egyéb'' k . : ismét tíz forint. S h­a csak ötvenért. adja el, akkor is keres egy literen 30 forintot. Tavaly 71 sze­­zföző-beren­­dezést foglaltak le, s 28 hektoliter pálinkát. — Kirívó eset? — Nem nálunk, az Alföl­dön Egy ember 10 mázsa cukorcefréből 12 hektó pá­linkát főzött 48 óra alatt, ötven forintért adta el. Könnyű kiszámolni, 36 000 forintot kapott ezért a­ ku­­peckodásért.­­ Nagy kincs a cukor. S mi engedjük pocsékolni vagon­szám. .. Orsovai Tibor Cukor, bor, pálinka A kiskereskedelmi egységekben az őszi hónapokban tetőzik a cukorforgalom. A fehérvári ALBAKER 206-os bolt­jában ta­valy októberben 6000 kilogramm cukor fogyott el, januárban csak 2000 kiló. A zúgpálinkafőzők pocsékolják legjobban a dollárból vett cukrot

Next