Fejér Megyei Hírlap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

2 A magyar jimoszláv kormányfői tárgyalások utáni termelési együttműködésé a jövő ban valami jelképes abban, hogy Lázár György miniszterelnök jugoszláviai munkaprogramjának utolsó pontjaként az újvidéki Pobeda Gépgyárat látogatta meg. Bár a munkamegbeszélésekkel zsúfolt jó két és fél nap tárgyalásain sok mindenről szó esett — gazdasági kapcsolatok, nemzetközi kérdések, kulturális-tudományos együttműködés, a nemzetiségek helyzete — a fő hangsúly a két szomszédos testvéri szocialista ország gazdasági együttmunkálkodásának eredményeire és főleg lehetőségeire tevődött. Mind a két fél megelégedéssel nyugtázta, hogy Magyarország és Jugoszlávia árucsereforgalma a legutóbbi öt év alatt megkétszereződött, és terv szerint 1980-ig is csaknem ilyen mértékben nő. Tavaly és ez év elején e két ország kereskedelmén is közvetlenül érződött a világpiacon uralkodó nehézségek hatása, de a tárgyalásokon már a kölcsönös vásárlások megélénküléséről adtak számot a szakemberek, s minden jel szerint az idei áruforgalmi terveket maradéktalanul teljesíteni lehet, ami jó alap a jövő évi előrelépéshez. Főleg a határ menti területek lakosságát érinti, elsősorban az ő örömükre szolgál, hogy a jövő év elejétől új egyezmény segíti a kishatárforgalom bővítését. Az áruforgalom a gazdasági együttműködés hagyományos formája, amelynek bővítésére mindkét ország törekszik. De ahányszor csak szóba került ez a tény a belgrádi és az újvidéki eszmecseréken, nyomatékkal tették hozzá a magyar és jugoszláv vezetők, szakemberek is: új korszerűbb formákat, módokat kell keresni, a termelési kapcsolatok erősítésén munkálkodva. Egy mondat a látogatásról kiadott közös közleményből: „A két kormányfő meghatározta a gazdasági kapcsolatok további bővítésének irányelveit, előtérbe helyezve a termelési szakosodást és a kooperációt, mint a gazdasági kapcsolatok tartós és egyenletes fejlődésének biztosítékait.” Három jugoszláv nagyvállalat igazgatóját is meghívták arra a tárgyalásra, amelyet a magyar miniszterelnök és kísérete a Szerb Szocialista Köztársaság vezetőivel folytatott. Az újszerűen kibővített megbeszélésen a jugoszláv gazdasági szakemberek sorra elmondták, hol látnak és kínálnak lehetőséget a közvetlen termelési együttműködésre, élve a földrajzi közelség előnyeivel is. A Zastava gyár igazgatója a többi között azt mondta: ismerik a magyar vállalatok kooperációs együttműködését a Zsiguli és a Polski Fiat gyárakkal, hasonló kapcsolatot ők is szívesen kialakítanának. Szóba került építőipari gépek közös gyártásának lehetősége, esetleg harmadik ország piacain való értékesítés megszervezésével. Az elektrotechnikai iparág egyik nagyvállalatának igazgatója öt termékcsoport gyártásában való együttműködésre tett javaslatot. Ezekre a kínálkozó lehetőségekre utalva mondta az újságíróknak közvetlenül a tárgyalások után Littvai István kohó- és gépipari miniszterhelyettes, a küldöttség tagja, hogy nagyon erősödik a törekvés egymás ipari termelésének kiegészítésére, a termelésfejlesztés összehangolására. A legutóbbi fél évben a gépipari struktúrának csaknem egészét átfogó kezdeményezések történtek a két ország között. Új elemként biztató tárgyalások folynak — nagyrészt vállalati szinten — az építőipari és az élelmiszeripari gépgyártás területén. A tervezéssel foglalkozó szakemberek is arra a következtetésre jutottak, hogy a két ország terveit az eddiginél jobban össze kell hangolni, lehetőséget adva a hosszú lejáratú megállapodásokra, a közös termelési vállalkozások létrehozására. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak az együttműködésre az alumíniumiparban (az ércbányászattól a késztermékek gyártásáig) a nehézvegyiparban, a petrolkémiában, a gyógyszeriparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. A hatezer munkást foglalkoztató Pobeda gép- és alkatrészgyártó vállalat vezérigazgatója örömmel újságolta Lázár elvtársnak, hogy a győri Rába Vagon- és Gépgyár vezérigazgatóját várják látogatóba, s minden jel szerint termelési együttműködésre kötnek megállapodást, s közösen olyan termékeket gyártanak, amelyeket harmadik országok piacain is jól el lehet adni. A vezérigazgató megjegyezte: sokfelé járt már a világban, sok gyárat látott, de a Rába mind között a legjobban tetszett neki. Nagyon reméli, hogy termelési kapcsolatuk létrejön. Lázár elvtárs itt is — mint a két és fél nap tárgyalásain annyiszor úgy összegezte a magyar küldöttség tapasztalatait, hogy a termelési együttműködéseké a jövő; a törekvés ezek létesítésére mindkét részről őszinte, eredményeiben bízhatunk. Fábián Ferenc Ítéletidő Olaszországban Ítéletidő tombolt a hét végén Itáliában az Alpoktól egészen Szicíliáig. A hatalmas felhőszakadásokat orkán erejű szélviharok kísérték. A rendkívüli időjárás következtében ismét veszélybe kerültek Velence csodálatos műemlékei, templomai és palotái, a tenger szintje az öbölben 125 centiméterrel emelkedett meg, a víz betört a város utcáira, piszkos áradat borítja a világhírű Szent Márk teret. I amerikai választások és elektorok Esélyek Mint a rakéták indulásakor, végéhez közeledik a visszaszámlálás az amerikai választási kampányban: már csak öt, négy, három, kettő, egy, zéró nap van hátra, ma, november 2-án urnákhoz vagy szavazógépekhez járul... hány millió választópolgár? Ezt szeretné mindenki tudni. Egyre valószínűbb, hogy — 1924 óta először — ismét a fele él választói jogával (különben akkor is egy világraszóló elnöki botrányt, Harding korrupt kormányzását követően és a hatalomba belecsöppent alelnök, Coolidge megválasztásakor érte el mélypontját az amerikaiak politikai érdeklődése.) Úgy tűnik, hogy a Watergate-ügy utáni első elnökválasztás kimenetelét végül is azok a szavazók döntik el, akik az utolsó percig képtelenek dönteni a republikánus Ford, és a demokrata Carter között. Mivel az ingadozók egy része a távolmaradók táborát gyarapítja, másik része viszont az utolsó percben mégis elmegy szavazni, a választási szakértők nem mernek jósolni. Ráadásul a közvéleménykutatókat nemcsak a távolmaradás és a két jelölt közti ingadozás szokatlanul nagy aránya teszi bizonytalanná, hanem az is, hogy a valamelyik jelölt felé hajlók sem biztosak a dolgukban: valamely váratlan esemény, kijelentés vagy éppen kampányfogás folytán könnyen átpártolnak az ellenfélhez. A közvéleménykutatások szerint országosan Carter 4, 6 százalékos előnnyel vezet Ford előtt. Mivel azonban a déli politikus előnye érthetően ennél nagyobb a saját háza táján, az ország más tájain az írt átlagnál jóval szorosabb a verseny. Az átlag egyébként is megtévesztő: az Egyesült Államokban nem közvetlen szavazással választanak elnököt, hanem elektorok közbejöttével; a Carter —Ford-verseny igazi állását tehát államonként kell felmérni . Mivel az alkotmány kidolgozói sem „az éretlen népre”, sem a túl „ravasznak” minősített kongresszusra nem akarták bízni az elnök megválasztását, a közvetett módszer mellett döntöttek. Az elektori rendszerben mind az 50 államban elnökválasztó elektorokraszavaznak, november 2-án. Egy államnak összesen annyi elektora van, ahány helye a kongresszus két házában: két szenátor és egy vagy több képviselői. Ily módon a két ház összlétszámának megfelelően 538 elektor egyszerű többséggel választ elnököt, akinek a győzelméhez tehát legkevesebb 270 elektori szavazat kell. Az elektori lista a népesség alakulását tükrözi (és a tízévenkénti népszámlálás nyomán szokott módosulni). New Yorknak és Kaliforniának van negyvennél több elektora, öt államnak húsznál több, tizenháromnak 10 és 20 között; 30 állam elektorainak száma nem éri el a tizet sem. Viszont amelyik jelölt bármely államban megszerzi a lakosság szavazatainak egyszerű többségét, az megkapja valamennyi elektor szavazatát. Az elektorok nem kötelesek a többséget szerzett jelölt javára szavazni, ám az illető állam valamennyi elektorát a november 2-án győztes párt helyi vezetői állítják ki. Vagyis: nem kétséges (az esetenkénti egy-két „dezertálástól” eltekintve), hogy a december második szerdája utáni hétfőn az ötven állam székvárosában ünnepélyesen szavazó elektorok voksát a november 2-án győztes jelölt kapja. A rendszerből követkően előfordulhat, hogy az országos szavazatok számát tekintve kisebbségben maradt elnökjelölt — a népesebb államokban szoros győzelmet aratva — szerzi meg az elektori testületben a többséget, így lett elnök 1876-ban Hayes és 1888-ban Harrison. A Carter—Ford-versenyben tehát az a kérdés, ki hogy áll külön-külön az ötven államban. A Time legutóbbi felmérése szerint Ford 11 államban vezet számottevően, ám ez csak 73 elektori voks; további 50-et ígérnek neki a „felé hajló” államok. Charter viszont 184 „biztos” és 96 „felé hajló” elektorra számíthat, amivel már meg is volna a győzelemhez szükséges többsége. A különbség a két jelölt „biztos” államai között tehát lényeges: Fordnak jó választási hajrával a legnépesebb, legtöbb elektort adó államok szinte mindegyikében győzelmet kellene aratnia a helyzet megfordításához. A U. S. News and Words Report szerint ezekben az államokban viszont egyelőre — egy kivételével — Carter vezet. ▲var János HÍRLAP Kedd, 1976. november 2. El-Kholi bizakodó Csak szórványos összetűzések Bejrútban A libanoni tűzszünet hét végi szórványos megsértése ellenére Hasszán Szabri El- Kholi, az Arab Liga megbízottja bejrúti sajtóértekezletén derűlátóan nyilatkozott a válság megoldását illetően. Véleménye szerint a viszonylagos nyugalom lehetőséget biztosít a szembenálló feleknek a párbeszéd folytatására. Ennél nyomósabb ok a reményre az a tény, hogy — mint El-Khali az újságírókkal közölte — Eliasz Szárkisz libanoni elnök jóváhagyta hat ország részvételét a békefenntartó erők libanoni közreműködésében. Ennek megfelelően Szíria, Szaúd- Arábia, Szudán, Líbia, a Jemeni Arab Köztársaság és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság katonái biztosítják majd a rendet Libanonban. A legutóbbi megegyezések értelmében 30 000-es létszámúra felduzzasztott haderőt Szárkisz elnöknek rendelik alá, aki kinevezi majd a tényleges parancsnokot. A békehaderő operatív lesz, nem csupán megfigyelői szerepkört tölt be — mondotta El-Kholi. Szárkisz elnök pontos menetrendet dolgoz ki a csapatok elhelyezésére. A békefenntartó erők katonái az ország legdélibb, Izraellel határos területet leszámítva mindenhová eljutnak majd. El-Kholi nem közölte az új csapatok érkezésének pontos menetrendjét, de utalt arra, hogy az első egységek 48 órán belül libanoni területre lépnek. Sztrájk, tüntetés Dél-Afrikában Dél-Afrika legnagyobb ipari központja, Johannesburg elővárosaiban az afrikai munkások és diákok hétfőn ötnapos általános sztrájkot kezdtek. A résztvevők az embertelen apartheid-rendszer, a fajimegkülönböztetés felszámolását, valamint a Vorster-kormány azonnali távozását követelik. . Nagy tüntetések voltak , Sowetoban, Alexandriában és Johannesburg más elővárosaiban. Rendőrök százait vezényelték ki a térségbe, félve attól, hogy a tüntetések olyan méreteket öltenek majd, mint a korábbi hónapok, több halálos áldozattal járó megmozdulásai. Tiltakozások Brokdorfban Tüntetések és heves összecsapások színhelye volt a hét végén az NSZK-beli Brokdorf. Az Elba alsó szakaszán fekvő település közelében atomerőmű épül és a környék lakossága emiatt tiltakozik. Szombaton mintegy ötezer főnyi tömeghatolt be az építkezés területére, hogy megbénítsa a munkát. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel, vízágyúkkal és könnygázt vetett be, majd szabályos kézitusában szorította ki a tüntetőket a környékről. Vasárnapra virradó éjjel a hatóságok szögesdrót-akadályokat emeltek és egész vasárnap megerősített lovas járőrök cirkáltak az építkezés körül, hogy megakadályozzák a szombati incidens megismétlődését. Ennek ellenére vasárnap délután az egész szövetségi köztársaságból mintegy ezren gyűltek össze Brokdorfban és néma tüntető menetben vonultak az erőmű körzetébe. Tábláikon követelték : nukleáris létesítményekkel ne veszélyeztessék a környék lakosságának életét, a mezőgazdasági termést, ne szennyezzék a levegőt és folyókat. Ez a második megmozdulás zavaró körülmények nélkül zajlott le, de az erőművet változatlanul erős rendőri készültség őrzi. Neonáci provokáció Jugoszláviában nagy felháborodással fogadták a hírt, hogy vasárnap Ausztriában közvetlenül a jugoszláv határ közelében neonácik felrobbantottak egy partizán emlékművet, amelyet három évvel ezelőtt egyszer már ledöntöttek, majd újra felállítva, egy héttel ezelőtt avatták fel ismét. A fasiszta provokációval kapcsolatban a jugoszláv sajtó közli dr. Zwitternek, a Karinthiai Szlovénok Szövetsége elnökének nyilatkozatát. Zwitter egyebek között kijelentette: ,,A partizán emlékművek ledöntése, az antifasiszta harc emlékének meggyalázása a neonáci terror régi eszköze, hiszen mindig szálka volt a szemükben a felszabadításért vívott, valamint a nagynémet törekvések elleni harc.” Az osztrák belügyminisztérium harmincezer schilling jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek a karintiai partizán emlékű felrobbantásával kapcsolatban. A rendőrség — szakértők bevonásával — széles körű nyomozást indított. Az első megállapítások szerint a robbanószerkezet házi készítésű volt. Berlini program A Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának ülésén elhangzott Willi Stoph miniszterenök beszéde. Aligha túlzás az az állítás, hogy a demokratikus német állam kormányfőjének szavait messze az ország határain túl is rendkívüli figyelemmel követték. Az érdeklődés érthető. A Német Demokratikus Köztársaságban a közeli múltban került sor a választásokra, annak nyomán pedig megalakultak az államhatalom új szervei. Stoph mostani beszéde voltaképpen nem más, mint az újonnan összeült nemzetgyűlés, tehát a nép képviselőinek fóruma előtt elhangzott kormányfői programbeszéd. Közismert, hogy a másik Németországban, a Német Szövetségi Köztársaságban is a közeli múltban tartották a választásokat. Legalább anynyira közismert, hogy a kampány alatt jócskán sor került disszonáns, hidegháborús hangokra is. Az NSZK sajátos közegéből következik, hogy e hangok jelentős része mindenekelőtt a demokratikus német államot támadta, nemegyszer minősíthetetlenül durva hangon. Bár e támadások zöme a jobboldali ellenzék köreiből, elsősorban Franz-Josef Strausstól és elvbarátaitól származott, nemegyszer megesett — és megtörténik manapság is —, hogy a hatalmon lévő koalíció nem, vagy egyáltalán nem eléggé utasítja vissza e megnyilatkozásokat. Ilyen körülmények között érthetően pozitív nemzetközi visszhangra számíthat a Stoph-beszéd elvi szilárdságából fakadó határozott de higgadt hangja, amely újra hitet tesz az eddigi eredmények, az enyhülés széles országútja mellett. Miutána miniszterelnök leszögezte, hogy az enyhülésnek nincs alternatívája, az NSZKNDK viszonyt érintve kijelentette: „A Német Demokratikus Köztársaság nem érdekelt a helyzet semmiféle kiéleződésében. Minden olyan lépés az NSZK részéről, amely béketörekvést és az NDK iránti reálpolitikai magatartást fejez ki, pozitív visszhangra fog találni.” Ez világos beszéd. Ami a belpolitikát illeti, az expozé kijelenti, hogy a világ hetedik ipari hatalmában folytatni fogják „azt a bevált fő irányvonalat, melynek lényege a gazdaságpolitika és szociálpolitika egysége”. Érdekes és plasztikus fogalmazás. És ,a sok-sok ezer magyar, aki személyesen ismerkedhetett meg az NDK viszonyaival, szemtanúként is meggyőződhetett arról, hogy a szocializmust építő német államban a gazdaság- és szociálpolitika egysége az élet minden területére kiterjedő, hétköznapi valóság.