Fejér Megyei Hírlap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
Kedd, 1977. augusztus 2. Számítástechnika a mezőgazdaságban BEHOZHATÓ-E A LEMARADÁS? A számítógépet még azok is misztifikálják, akik népszerűsíteni szeretnék. Amikor elhangzik, hogy mi mindenre képes az „okos” gép, akárcsak annyi ezekből, hogy megfelelő formában feltett kérdéseinkre válaszolni tud, már idegen, már megfoghatatlan az eszköz, már nem szeretjük azt, ami tán még nálunk is okosabb. S ha nem szeretjük az iparban, ha előítéleteink vannak az élettelen munkadarabok termelésben való alkalmazási lehetőségeivel szemben, hogyan ne lennének fenntartásaink a mezőgazdaságban, ahol csak az ember állhat ki a természet ellen? Ahol a növény is, az állat is él, vagy ha éppen aszály, jégeső, betegség sújt, hát pusztul. Ebbe még az ember is nehezen avatkozik bele, hát még a gép! Pedig az embernek be kell avatkoznia! Sokszor gyorsan, olykor megfontoltan, számba kell vennie a helyzetet, számolnia a lehetőségekkel, s döntenie kell! S a számbavételnek a mezőgazdaságban ugyanolyan jó eszköze a számítógép, mint az iparban, szolgáltatásban vagy bárhol, ahol ma alkalmazzák, vagy ahol kerülik. Mert a számítógép nem képes semmiféle csodára. Tudása nevében van: számolni tud. S ami a számolással öszszefügg, hasonlítani. Csodálatos csak az, hogy számítgatásokból, hasonlításokból felépíthető az ember legbonyolultabb döntése is, és ezeket a számítgatásokat a gép emberfeletti sebességgel elvégzi. Csak a sebessége emberfeletti. A gép, és amit „tud”, az nem. S ha több, mint tízezer hektárt kell számba venni, ha egymilliárd feletti termelési értékről kell dönteni, ha hatszázmilliós állóeszköz-állományt kell termelésre fogni, bizony, nemegyszer elkél a gyorsaság, kevés rá az ember. Magyarországon a számítógépesítés — s emiatt a technikai oldal, vagyis a gépek telepítése értendő — a negyedik ötéves tervben felgyorsult, de még így se tartunk lépést a hasonló fejlettségű országokkal, köztük a szocialista országok egyikével-másikával sem. A lemaradást súlyosbítja, hogy a meglevő gépek sincsenek kihasználva, s bár készülnek látványos statisztikák a több műszakos feldolgozásokról, ezek közel sem ilyen mértékben tükröződnek az adott vállalat gazdálkodási eredményeiben. S ha a mezőgazdaságot vizsgáljuk, még elkeserítőbb a kép: gép se nagyon van, tapasztalat és eredmény pedig még kevesebb. Nemrégiben rendezte szakmai tanácskozását a MÉM Számítástechnikai Alkalmazási Bizottsága, a Statisztikai és Gazdaságelemző Központja, az Állami Gazdaságok Országos Központja és a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, amelyen dr. Kovács Imre miniszterhelyettes is csak a számítástechnika alkalmazásának szükségességéről tudott beszélni megnyitójában, eredményekről annál kevésbé. Pedig a szükség ma már nem kielégíthetetlen; a gödöllői operációkutatási konferencián kiderült, hogy azok a módszerek, amelyek segítségével az egyszerű műveletekből összeállítható a döntés, a mezőgazdaságban is adottak, s a gép is elérhető, amely ezeket az elemi műveleteket kellő gyorsasággal elvégezné. Az egyetlen, ami hiányzik, az a számítógépes tapasztalat, vagyis miképp lehet helyben, a földek szélén, s nem az egyetemen vagy a minisztériumban élni a lehetőséggel. S mert tapasztalat sincs, hiányozik a kedv is hozzá. Megyénkben — még mindig elsők között az országban — megkezdődött valami. A termelőszövetkezetek területi szövetségének elnöksége egy esztendeje megvizsgálta a megye termelőszövetkezeteiben az ügyvitelgépesítés helyzetét, és ezzel lendületet adott a szövetkezetek üzemi kezdeményezéseihez, a folyamatos szervező munka beindulásához, számviteli nyilvántartási egységesítési törekvésekhez, ezeknek gépi megoldásához. A kezdő lépések igazán kisléptűek, anyagi kihatásuk — még ha egyszerű könyvelőgépek beszerzéséről van is szó — mégis nagy. Ezen 11 szövetkezet együttműködési megállapodással segített, így a szervezési kölségeknek a felét sikerült megtakarítaniuk. Az Ercsi—Dunaújváros térségében közép- és számítógépes együttműködésben dolgozó öt szövetkezetben a középgépes munkák megkezdődtek, a számítógépes információs rendszer kifejlesztésére szerződést kötöttek a dunaújvárosi főiskola rendszerszervezési szakcsoportjával. Most amikor a területi szövetség egy esztendő után elemezte a végzett munkát, a kialakult helyzetet, az együttműködés további szélesítését jelölte meg közvetlen feladatként. Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinátnak már komolyabb berendezéssel, egy R20-as számítógép rendszerrel kell megbirkóznia. A mezőgazdaságban — Bábolna után — talán második Agárd, ahol helyben van a számítógép, s helyben is kell majd gondoskodni annak kihasználásáról. A kezdeti tapasztalatlanságon a MÉM Statisztikai és Gazdaságelemző Központja úgy segített, hogy az üzemeltetés beindítását, programozását maga végezte. Az április óta üzemelő rendszert azonban egy jó félév elteltével átadják az agárdiaknak, hogy maguk haladjanak tovább a megkezdett úton, s a beindított anyaggazdálkodási rendszer mellett kiépítsék a gazdaság teljes információ rendszerét. Megyénkben tehát — ha jól nem is — az átlagnál jobban áll a számítógépek ügye. A jó közelébe csak akkor kerülhetünk, ha majd döntések sora születik a számítógépes információk elemzése nyomán, s ez nemcsak a gépen, nemcsak a gép mellett dolgozó (vagy nem dolgozó, hiszen mindenütt szakemberhiánnyal küszködnek) szervezőkön, programozókon, üzemeltetőkön múlik, hanem a gazdaságok, szövetkezetek egészén, elsősorban vezetőségén. Az is dicséretes, hogy a kezdeményezők nem akarják rögtön megváltani a világot, egyszerű megoldásokra, mielőbbi gyakorlati eredményekre törekednek. A mezőgazdaság későn lépett erre az útra, gyorsan kell pótolni a lemaradást, s konkrét információkkal gyorsan kell hozzászoktatni a vezetőket a gépi háttérhez. A lemaradást semmiféle számítgatás, mérlegelés nem képes pótolni. Állítólag (ha nem igaz, az sem baj) egyszer egy szakmai küldöttség járt Angliában, hogy ellessék a gyönyörű fű titkát. S mivel laboratóriumi elemzéssel nem jutottak semmire, rákérdeztek egy öreg emberre, mitől ilyen a fű? „Mi kérem nyírjuk a füvet.” „Csak ennyi lenne az egész, csodálkoztak. — Egyszerűen nyírják és attól szép?” „Igen kérem, nyírjuk. 'Nyírjuk vagy ötszáz éve!” Hát ezért jó, ha elkezdjük a számítástechnikát mihamarabb. Vértes J. Andor HÍRLAP Bölcsődék és bölcsődések Még tart az óvodai fellebbezések elbírálása s ezért késlekedik a bölcsődei felvételek tárgyalása. Ugyanis az óvodai helyzetnek függvénye a kisebb gyermekek intézményes ellátása. Ám ahogy a prognózis jelzi, a megyeszékhelyen aligha számolhat a társadalmi bizottság a jelenleg bölcsődében levő két és fél éves korú gyermekek óvodai elhelyezésének lehetőségével (a gondon ugyanis az enyhítene). Az óvodákban a helyfeltöltés jóval meghaladja a rendtartásban engedélyezett 120 százalékot. Székesfehérváron kilenc tanácsi és egy üzemi (Videoton) bölcsőde van, 559 férőhellyel. A kihasználás 150 százalékos. Nyolcszázharmincnyolc gyermeket mintegy kétszázan gondoznak az intézményekben. Ezzel szemben a bölcsődés korúak száma 4785. Szerencsére igen sokan igénybe veszik a gyermekgondozási segélyt, vagy munkába állás esetén más megoldást keresnek gyermekük gondozására. De az is előfordul, hogy éppen az elhelyezés gondja miatt élnek a GYES lehetőségével a gyermek hároméves koráig. Mert jó néhányan két-két és fél év után szívesebben mennének vissza munkahelyükre, ha biztonságban tudnák gyermeküket. Az óvodákba természetesen az idén is átvették a hároméveseket, de az ennél kisebbeket csak elvétve. És évközben arra nincsen lehetőség, hogy aki bölcsődében eléri az óvodáskort, az továbbléphetne. Mindenesetre az lenne a kívánatos, ha a bölcsődés korúak 20 százaléka — ez országos normatíva — gyermekintézményben kaphatna ellátást. Jelenleg ez az arányszám a megyeszékhelyen csupán 17,5 százalék. Voltaképpen annyi új igényt tudnak kielégíteni, ahány gyermek átkerül az óvodákba. A felvételt kérelmezők száma pedig több ennél. Előreláthatóan mintegy 60 bölcsődés korú gyermek elhelyezésére nem lesz lehetőség. A felvételi ügyekben döntő társadalmi bizottság, amelynek munkájában a Videoton képviselője is részt vesz, hogy az üzemi bölcsőde kapuja esetleg szélesebbre tárulhasson, nehéz helyzetben van. Bármennyire körültekintően mérlegel is a bizottság, a szülők egy részénél megmarad az elhelyezés gondja. A 150 százalékos feltöltöttség mellett talán lesz olyan lehetőség év közben, hogy a hosszabb ideig hiányzó kisgyermekek helyére másokat vegyenek fel. Éppen a társadalmi bizottság kezdeményezhetné, hogy két hónapnál hosszabb hiányzás esetén — ha nem betegségről van szó — a bölcsődei elhelyezés jogosultsága megszűnjön. Ezzel egy-egy új felvétel lehetősége teremtődne meg. Várható-e a bölcsődei elhelyezés javulása? Tervek szerint jövő év nyarára 50 helylyel bővül a József Attila utcai gyermekintézmény. 1979- ben a Vorosilovgrád városrészben 80 személyes bölcsőde készül el, majd nem sokkal később az Ybl lakótelepen is egy hasonló nagyságú intézményt adnak át. Terv szerint 40 hellyel bővítik a Szeder úti lakótelepi bölcsődét is, de ennek átadási ideje is csak 1979 vége. 3 SZERZŐDÉSEK Több mint száz eltartási szerződést tartanak számon a Székesfehérvári Városi Tanács igazgatási osztályán. Szerződést, amelyet olyanok kötnek, akiket évtizedek választanak el egymástól. De akiket összeköt jövőjük. Az eltartottak hátralévő évei és az eltartók előtt álló évtizedek. Sírig tartó szerződések. Havonta átlagosan két eltartási szerződés jóváhagyását kérik a tanácstól. 1972 óta számuk nem csökken, évente több mint húszat nyújtanak be. Ügyvéd előtt köttetett, jogi szempontból mindenképpen megfelelő szerződések ezek, amelyekről azonban a helyszíni szemlék után gyakran kiderül, kellő megfontoltság nélkül jöttek létre és teljesítésükhöz hiányoznak az emberi, tárgyi feltételek. A tanács mindig az eltartott érdekeit veszi figyelembe, és ezek alapján a szerződéseknek csak felét lehet jóváhagyni. Módosításokra pedig majd minden esetben szükség van. Hogy a szerződéssel összekötött sorsok a valóságban miként kapcsolódnak egymáshoz, azt az igazgatási osztály dolgozóinak évente kétszer kell ellenőrizni. Az elmúlt két évben a felülvizsgálatok, látogatások nem voltak rendszeresek. Az ügyintézők gyakori változásai miatt nem alakulhatott ki egységes kép az eltartási szerződésben élők helyzetéről. 1977 márciusában átfogó ellenőrzés kezdődött és eddig több mint nyolcvan eltartási szerződést kötött családnál jártak. A vizsgálatok eredményeként megállapíthatták, hogy a meglátogatottak kilencven százalékánál teljesítik a szerződésben vállaltakat, tíz százaléknál azonban nem. Ezekben az esetekben sem kérték az eltartottak a szerződés felbontását, csak gyakoribb ellenőrzést várnak. Bár nem kapják meg mindig a szerződésben meghatározott ellátást — napi háromszori étkezés, rendszeres takarítás, mosás, fürdetés, betegség esetén ápolás — mégis ragaszkodnak az eltartókhoz. Félnek, hogy egyedül maradnak és sorsuk még rosszabbra fordul. Dr. Gelencsér József, az általános igazgatási csoport vezetője maga is résztvevője jó néhány ellenőrzésnek. Ismeri a szerződéseket, amelyeknek egyik része, tétje a ház és a telek öröklése, vagy a lakásbérleti jog folytatása, a másik oldalon pedig az egyedül élő, idős emberek támaszra találása. S bár az esetek túlnyomó többségében teljesülnek, a szerződők egymástól várt kívánságai — ha nem is olyan könnyen, mint a mesében — néha nem teljesen érthetők az elhatározások, így amikor szülő, egyetlen gyermekével lép szerződésre, mert másképpen nem lehet biztos abban, hogy öregségére gyámolítója marad. Ugyanakkor ellenpárja lehet e példának, amikor rokoni kapcsolat nélkül is szinte családtagként élnek a szerződők, és a fiatal házaspár gyermekeire nagymamaként ügyel az idős asszony, sőt fizetésük beosztásába is van beleszólása. Az eltartási szerződések megkötése után gyakori a rég nem látott rokonság megjelenése, akik kérik a szerződés felbontását, mondván, ők is viselnék gondját az idős embernek. Azért az ingatlanért, lakásért, amelyből ily módon már nem részesülhetnek. De szeretnének. A belvárosban és környékén, valamint a lakótelepi lakások bérleti jogának folytatására kötött szerződéseket vizsgálva az ellátást, a gondoskodást nagyobbrészt rendben találták. A szerződésben vállaltak elmulasztását inkább a külterületi házakban élőknél tapasztalták. És ebben két erő munkál, az idős emberek addigi — néha az időtől nagyon elmaradt — életmódjukhoz, szokásaikhoz való ragaszkodása, és a fiatal eltartók fizikai fölénye. Az idős asszony, aki nem enged szobájában takarítani, a macskával egy tálból eszik, és ruhát csak legvégső esetben vált, ezzel a helyzettel tökéletesen elégedett. Úgy érzi, panaszra nincs oka. Egy másik, nyolcvan évéhez közeledő asszony azonban, akinek egyik héten csak egyszer hoztak meleg ételt, s nem mosdatják rendszeresen, elégedetlen. Lenne mód a változtatásra, ha a bíróságon keresné igazát, de a perlekedéshez már nincs ereje, különösen, ha életében eddig nem is volt dolga a bíróságon. Így inkább a nagyobbik rossz, a magányosság helyett a kisebbiket választja. Helyzetén a tanács csak gyakoribb ellenőrzéssel segíthet. Az igazgatási osztály dolgozójának a látogatásokra a vizsgálódásokra negyedórái vannak. Néhány mondat az eltartottal, az eltartóval, a szomszédokkal. Ennek alapján készül azután a jegyzőkönyv és lehet intézkedni. Az intézkedés azt jelenti, hogy legvégső, tarthatatlan helyzetben a tanács az ügyészségnek jelzi a tapasztaltakat. Egyébként egyetlen lehetőség a békítés. Az egyetlen lehetőség a békítés, amely meglehetősen nehéz dolog akkor, ha olyasvalakiről van szó, aki magával, lelkiismeretével békességben tud élni, emberi, szerződésbeli kötelességeinek elhanyagolása mellett. Mihók Lenke A farmer kálváriája Jön a magyar farmert — rémisztgetik már lassan egy éve a fiatalokat. Az, hogy az utcán csaknem mindenki jeanst hord, nem újdonság. Hogy ki honnan szerzi, az magánügy. Viszont tény: az ország lakóit immáron két nagy csoportba lehet osztani. Az elsőbe azok tartoznak, akik újonnan, kopottan, rongyosan, de viselik, a másikba pedig azok, akik szeretnék viselni az „egyenruhát”. Az illetékes szerv, illetékes vezetői megtették az első lépéseket a hiány felszámolására. A „Kétút van előttem” problémát Nagy Sándor módjára oldották meg. Hozunk is be farmert, meg gyártunk is. Ahhoz nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek: a közszájon csak a „made in Kaposvár” titulussal illetett farmerek nem hozták meg a várt sikert. Miért? Ki tudja! Az viszont bizonyos, hogy a jó jeans két alapvető tulajdonsággal rendelkezik, amiért tulajdonképpen vásárolják, jó anyagból jól szabják! Namármost, ha ez a semmiségnek tűnő dolog hiányzik, akkor az illető nadrág úgy jár, hogy a kutya sem vásárolja. Miután ez a felismerés más utakra irányította kereskedőink figyelmét, megszületett az elhatátározás: licensz alapján kell megkezdenünk a gyártást. A behozatal természetesen marad. És azóta várunk. Várok én is arra a napra, amikor megérkezik a boltokba az első szállítmány igazi jeans. Valami mégis azt súgja, hogy nem lehet részem abban, hogy a torta első szeletébe belekóstolhassak. Azt beszélik ugyanis, hogy van, aki már látott ilyen farmert. Másokon. Mert ha valóban érkezett is valamikor valahova, akkor olyan mennyiségben, hogy az még az elárusítóknak sem volt elég. Ezért aztán nem tudom, bele kell-e nyugodnom abba, hogy az orrom előtt szolgálnak ki valakit pult alól, majd közlik, hogy rendelést nem vesznek fel. Ez talán csak akkor szűnik meg, ha a farmert is úgy kell majd reklámozni, mint manapság a rágógumit, amelyről pár éve ugyanezeket a sorokat leírhattam volna, kis módosítással. , NAGY CSABA