Fejér Megyei Hírlap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

2 HÍRLAP Hazai és kilföldi baterdiszkóp Genfi leszerelési világkonferencia A társadalmi szervezetek leszerelési világkonferenciá­ja, kedden szakbizottságok­ban folytatta munkáját. A „leszerelési akciók és a köz­vélemény szerepe” témakör­rel foglalkozó, III. számú bi­zottságban felszólalt Pethő Tibor, az Országos Béketa­nács elnökhelyettese is és , egyebek között rámutatott­­ annak az érvnek a tarthatat­­­­lanságára, amelyek szerint s. 1) tudományos-technikai forra­dalom haladása időben előt­te jár a leszerelési intézkedé­seknek, így — az érv han­goztatói szerint — nem lehet szó valóságos leszerelésről. A kérdés azonban elsősorban politikai, nem pedig techni­kai természetű — hangsú­lyozta a magyar küldött. Pet­hő Tibor azt javasolta, hogy a konferencia végén elfoga­dandó ajánlásokat juttassák el az Interparlamentáris Unió genfi titkárságához, hogy az IPU márciusban Lisszabonban megtartandó tanácsülése a dokumentum figyelembevételével foglal­­kozhassék a leszerelés kér­désével. Folytatódik a tanácskozás Kedden folytatta munká­ját a szocialista országok testvérpártjai központi bi­zottsági titkárainak. . buda­pesti tanácskozása. * * * A szocialista országok test­­vérpártjai központi bizottsá­gi titkárainak budapesti ta­nácskozásán részt vevő kül­döttségek tiszteletére kedden ünnepi estet rendeztek a Várszínházban. A nagy tet­szést aratott műsorban kivá­ló magyar ének- és tánc­­együttesek léptek fel. A MÉSZÖV elnökségének ülése A Fejér megyei Fogyasztá­si Szövetkezetek Szövetsége tegnap délelőtt tartotta el­nökségi ülését, amelyen töb­bek között az 1977. évi ke­reskedelempolitikai feladatok végrehajtásával és az 1978. évi célkitűzések meghatáro­zásáról tárgyaltak. A múlt esztendő eredmé­nyeinek szemrevételezése után az ez évi feladatokról tanácskozott a MÉSZÖV el­nöksége. Felhívta a szövet­kezetek figyelmét, hogy foly­tassák, illetve kezdjék el, ahol ezt még nem tették meg, a falusi kisboltok önkiszol­gálóvá átalakítását. A profil­­tisztítás helyes értelmezésé­re is felhívta az elnökség a figyelmet. Több helyen elő­fordult ugyanis, hogy túl­­buzgalomból már háztartási kisgépeket és napi cikkeket is eltanácsoltak a falusi bol­tokból, profiltisztítás címén. Két közúti baleset Zichyújfalu felől közleke­dett tegnap reggel fél nyolc órakor László II. János, az Agárdi Mezőgazdasági Kom­binát autóbuszával, amely­ben hatan ültek. A buszve­zető egy traktort előzött mintegy 40 kilométeres se­bességgel. Nem vette figye­lembe a rossz látási viszo­nyokat, s összeütközött elő­zés közben a vele szemben szabályosan haladó, a Fejér megyei Tanácsi Építőipari Vállalat autóbuszával,, ame­lyet Varga József vezetett. A baleset következtében ket­ten súlyos, ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 35­ ezer fo­rint.* Ugyancsak tegnap Na­gy­­venyima és Dunaújváros kö­zött történt közúti baleset. Egy személygépkocsi előzött egy tehergépkocsit, az előzés befejezése után hirtelen rán­totta a kocsi vezetője jobbra a kormányt, s az útpedkára futott. Hogy a „kátyúból” kikerüljön, a kormányt balra rántotta és belerohant a ve­le szemben szabályosan köz­lekedő másik személygép­kocsiba. ■ A vétlen gépkocsi vezetője, dr. Garam Géza sú­lyos sérülést szenvedett.. Lázár György a X. kerületben Bonni „bourbonok" Tudjuk, a címért azonnali magyarázattal tartozunk. Mi közük a bourbonoknak a mai Bonnhoz? Nos, erről a francia uralkodóházról terjedt el az a zseniálisan tömör jellemzés, amely szerint „semmit sem felejtettek és semmit sem ta­nultak”. Ilyen értelemben bizony kísértetiesen emlékeztetnek rájuk egy Bonnban most elkészült okmány szerzői. Maga a hír így hangzik: a nyugatnémet ellenzéki párt­­szövetség, a CDU—CSU kidolgozta a saját „keleti politikai koncepcióját”. A két ikerpárt vezetője, Helmuth Kohl és Franz-Josef Strauss figyelemre méltó jelző­hármassal ha­rangozta be a dokumentumot, amelynek alapján a jelenlegi ellenzék — persze hatalomra kerülése esetén „realista, egy­értelmű és kiegyensúlyozott” keleti politikát folytatna. Érdemes e tetszetős reklámszöveg fényében szemügyre venni az „áru” tartalmát. Tartsuk be az eredeti sorrendet, kezdjük a realizmussal, amely közismerten valóban kívána­tos politikai alapmódszer, hiszen légvárakra semmit sem le­het építeni — koncepciót sem ... Ezek után nézzünk néhány ,,realista” kitételt. Kedvünkre válogathatunk köztük, egyik „realistább”, mint a másik. Visszatérő motívum az okmányban az „Európát fenyegető szovjet veszély”, „Németország újraegyesítése egy szabad Európa keretein belül”, valamint „Nyugat-Berlin és a Né­met Szövetségi Köztársaság különleges kapcsolatainak meg­felelő alapokra helyezése”. Ez a három kitétel — sajnos, nem túlzás — önmagában elég lenne egy harmadik világháborúhoz. Mindhármat ren­getegszer hallottuk, hosszú esztendőkön keresztül. Csakhogy akkor tombolt a hidegháború, senki nem beszélt enyhülés­ről, kontinensünk számos problémáját még nem szabályoz­ták történelmi horderejű megállapodások és — nem utolsó­sorban — még nem­ született meg a helsinki megállapodás, amelynek lényege a második világháború nyomán létrejött új valóság (például a Német Demokratikus Köztársaság lé­te) egészének figyelembevétele. Kohlék és Straussék semmit sem felejtettek régi jelsza­vaikból és semmit sem tanultak az azóta történtekből. Ez­zel „érdemelték ki” a bourbonokkal való összehasonlítást. HARMAT ENDRE Az év fotója Lázár György, a Minisztertanács elnöke, kedden Budapest X. kerületébe látogatott. Képünkön: a miniszterelnök és kí­sérete megtekinti az Újhegyi úti lakótelepet Leslie Hammond dél-afrikai fotóriporternek ez a képe a fajüldöző rezsim rendőrségének a színes bőrűek ellen alkalmazott terrorja egy pillanatát örökítette meg. A fénykép el­nyerte a World Press Photo verseny nagydíját, s a zsűri az „Év fotójává” nyilváníto­tt. Szerda, 1978. március 1 B­afe) - tét Carter elnök az Egyesült Államok szempontjából alig­hanem súlyosnak ítélte az Afrika szarva térségében ki­alakuló helyzetet, különben nem küldte volna Addisz Abebába személyes megbí­zottját. David Aranon, a nemzet­­biztonsági tanács helyettes vezetője február 21-én tért­ vissza az etiópiai fővárosban tett villámlátogatásáról, ahol átadta Mengisztunak Carter személyes üzenetét. A vész­jósló hangvételű üzenet pedig úgy szólt, hogy „ha a hadi­cselekmények során az etió­piai hadsereg átlépné a Szo­máliai határt,­­ az súlyos kö­vetkezményekkel járna, ve­szélyeztetné a világbékét”. Ezzel összefüggésben Carter állítólag azt is kérte Men­­gisztutól, hogy ne követelje Sziad Barre távozását, mire Mengisztu azt felelte, hogy e kérdésben nem ő, hanem a Szomáliai nép az illetékes. Sziad Barre a napokban Borchgrave amerikai újság­írónak kijelentette, hogy őt már az amerikaiak leírták. Füstbe ment remények A Fehér Házat egyébként aligha izgatja, mi lesz a sze­mélyes sorsa Sziad Barrene­k. Az újkori történelem éppen elegendő példával szolgál ar­ra, miként bánik el az Egye­sült Államok azokkal, akik bár amerikai érdekeket szol­­­­gáltak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reménye­ket. Washington számára« ezúttal sem egyetlen sze­mély, s még csak nem is Ogaden a tét. Gondjai na­gyobbak, mint hogy a na­cionalista álmainak rabjává és áldozatává vált Szomália«, vezetők sorsával törődne. Az amerikai politikai és katonai stratégia tervezőit sokkal in­kább foglalkoztatják azok a következményeit, amelyekkel nekik is számolniuk kell, ha teljessé válik a Szomáliai in­vázió kudarca, csődöt mond az etiópiai forradalmi rend­szer megdöntésének amerikai terve. Szomália a múlt év július 23-án hadüzenet néküli há­borút indított Etiópia ellen azzal a céllal, hogy megsze­rezze a három déli tarto­mányt (Hararghe, Sidamo és Balex) magában foglaló Oga­­dent. Arra hivatkozott, hogy a szóban forgó terület ősi Szomáliai föld, amelyen több­ségében szom­áliai eredetű törzsek élnek. Az sem zavar­ta, hogy az Afrikai Egység­szervezet békéltető bizottsága határozottan kijelentette: a függetlenné válás után ki­alakult határok sérthetetle­nek, s nem akadt egyetlen afrikai ország sem, amely nyíltan támogatta volna te­rületi követeléseit. Ilyen kö­veteléssel ugyanis bármely ország felléphetne a szom­szédjával szemben a földré­szen. (Ezért is hozott az Afri­kai Egységszervezet olyan határozatot, hogy a függet­lenség elnyerésekor kiala­kult határok sérthetetlenek.) A támadás nem teljesen váratlanul, de mindenkép­pen készületlenül érte az etiópiai hadsereget. Fő erőit az eritreai szakadárok elleni harc kötötte le, ráadásul az amerikai kormány megta­gadta a korábbi szerződésben vállalt kötelezettségeinek tel­jesítését. a forradalmi kor­mány által kifizetett 40 mil­l­lió dollár értékű fegyver és más hadianyag szállítását. A Szomáliai vezetők feltehetően úgy gondolták, hogy a fegy­vert u­tánpótlástól elvágott belső nehézségekkel küzdő Etiópia könnyű préda lesz Reményeiket Csak fokozta hogy amerikai részről teljes egyetértésüket fejezték ki a tervvel, sőt azt is megígér­ték, hogy ha a Szovjetünk* nem járulna hozzá a Szo­máliai akciókhoz, az Egye­sült Államok gondoskodni fog a Szomáliai hadsereg fegyver- és lőszerutám­utatásá­­ról. Sziad Rév­re a New­sweek című amerikai heti­­lapnak azt nyilatkozta, hogy „orvosa és barátja, az ame­rikai dr. Kevin Cahill ját­szotta a közvetítő szerepet”. — Cahill nem hazudik — je­lentette ki a Szomáliai veze­tő. Az Egyesült Álamok ve­zetői minden bizonnyal úgy okoskodtak, hogy számukra csupa haszon, ha Szomália megtámadja a forradalmi változásokat végrehajtó Etiópiát Ebből számukra csak valami jó sülhet ki, esetleg két legyet üthetnek egy csapásra. Számítani le­hetett rá, hogy a Szovjetunió nem támogathat egy ilyen inváziót, s megromlanak a szovjet—Szomáliai kapcsola­tok. Másrészt megdöntik Etiópia forradalmi rendsze­rét, s a legyőzött ország új, polgári kormánya visszahívja az amerikaiakat, akiket a forradalmi változásokat vég­rehajtó katonatisztek űztek el. Jijiga felé A forradalmi kormány azonban nem esett kétségbe. Átcsoportosította az erőket. Eritreából a déli frontra ve­zényelte a csapatok egy ré­szét, felállította a népi mi­líciát, megkezdte kiképzését és a Szovjetuniótól kapott fegyverekkel való felszerelé­sét. A közel hat hónapig tar­tó szervező munka meghozta gyümölcsét. A január végén, február elején indított el­lentámadás jelentős sikerek­kel járt. Az északi fronton sikerült visszafoglalni a vas­útvonal jelentős részét, az észak-keleti fronton Jijiga felé törnek az etiópiai csa­patok, délnyugaton pedig a február elején még közvetlen veszélyben lévő Haraftól 75 kilométerre nyomták vissza a szomáliaiakat. Ezen, a délnyugati front­­szakaszon tett látogatást az a százfőnyi újságíró csoport, amelynek magam is tagja voltam. A Boeing 720-as kü­­lönrepülőgép reggel hét óra­kor indult Addisz Abebából és harmincperces, repülőút után landolt a fővárostól 470 kilométerre, a fronttól azon­ban mindössze negyven kilo­méterre levő Diredawában. A múlt év szeptemberében — első utam alkalmával — a repülőtér szomorú látványt nyújtott. A Szomáliai csapa­tok a repülőtér betonjáig törtek előre. Páncélosaikat a kifutópályától néhány méter­re állították meg az etiópiai­­ak. Találat érte a berendezé­seket és az épületeket. Min­dennek már nyoma sincs. A repülőtérről autóbuszok­kal folytattuk utunkat Harar tartományi székhelyre, ahol a frontszakasz parancsoka, Mulatu Nagash ezredes és­­ tartományi vezető tartottak eligazítást. Elmondták, hogy az inváziós Szomáliai csapa­tok megsemmisítettek 300 millió dollár értékű terme­lőberendezést és középületet, illetve lakóházat, földönfutó­vá tettek több százezer eme­tet, akik most menekülttá­borokban élnek. Megmutat­ták a­ Szomáliai hadseregtől zsákmányolt térképeket majd azt a hatalmas arze­nált, amelyet az ugyancsak a Szomáliai hadseregtől zsák­mányolt, NATO-országokból és arab áll­amokból származó fegyverekből állítottak össze. A hadianyag egy része erede­ti csomagolásban került az etiópiai hadsereg kezére, ar­ról tanúskodva, hogy azt me­nekülés közben hagyták hát­r­a az ellenséges erők. Mó­dunk volt beszélgetni a Szo­máliai hadifoglyok egy cso­portjával, köztük 15—10 éves gyerekekkel, akiket erőszak­kal kényszerítettek a had­seregbe és szinte kiképzés nélkül dobtak a frontra. A látogatás legérdekesebb része kétségtelenül a front­vonal megtekintése, a tisz­tekkel és katonákkal folyta­tott beszélgetés volt. A had­színtéren tett mintegy 55 ki­lométeres utazás, amely a fő­útvonalat kikerülve, úttalan utakon közel három óra hosszat tartott, az előző nap véget ért harcoktól még szin­te forró területeken vezetett át. A fal­veik üszkös romjai, kilőtt páncélosok, használ­hatatlanná vált lövegek, egyéb hadfelszerelési tárgyak és a részben még temetetlen­ hullák tanúskodtak róla: a harc mindkét oldalról súlyos áldozatokat követelt. A lá­tottak azonban arról is meg­győztek bennünket, hogy az etiópiai hadsereg ma már ura a helyzetnek, s hogy a vele együtt küzdő népi mi­lícia sem a botokkal gyakor­latozó emberek csoportja többé, hanem harcokban ed­zett komoly erő, amelyre számítani lehet. Szomália visszavonul Egyik nyugati kollégám megkérdezte Shillavu dan­dárparancsnokot, akinek az állásaiban tartózkodtunk: — Nem fél-e a szemben levő hegyoldalban beásott két Szomáliai dandár támadásá­tól, avagy nem kell-e tarta­niuk a Szomáliai légierőtől? — Uram, a szomáliaiak aligha támadnak ezekben a napokban. A­ legutóbbi két hétben lezajlott harcok so­rán légierejük egyetlen egy­szer sem szállt fel, pedig nagy szüksége lett volna rá a Szomáliai csapatoknak, hogy légi támogatást kapja­nak. Itt legfeljebb a tüzér­ségük belövéseitől kell tar­tani, mert vonalaink lőtevol­­ban vannak — hangzott a válasz. A Szomáliai főerők tehát visszavonulóban vannak, a légierő csupán néhány gép­pel rendelkezik, a frontra do­bott újabb egységek kiképzet­ten fiatalokból állnak. Ezek a tények is arról tanúskod­nak, hogy a Szomáliai in­váziós tervekre kudarc, a még etiópiai­ földön le­vő Szomáliai csapatokra ka­tasztrófa vár. Bizonyára ezért nyilatkozott úgy Sziad Barre legutóbbi sajtókonfe­renciáján, hogy kész tárgya­lásokat kezdeni. Igaz, hozzá­tette: a jelenlegi nemzetkö­zileg elfogadott határokat nem ismeri el. Alighanem a szomáliaiak teljes vereségétől való félelem nyugtalanította Carter elnö­köt, ezért küldte megbízott­ját Addisz Abebába, s tett­­ajánlatot a már említett 40 millió dollár értékű fegyver leszállítására is. Washington­ban minden jel szerint úgy döntöttek, hogy megpróbál­ták megmenteni Szomáliát a teljes összeomlástól, ugyan­akkor felveszik a kapcsolatot az etiópiai vezetéssel. Megkí­sérlik helyreállítani a meg­romlott kapcsolatokat, arra számítva, hogy a háború utá­ni időkben e kapcsolatok még jól jöhetnek. Segítsé­gükkel esetleg fékezni lehet, az etiópiai pozitív változások ütemét. Arról nem is beszél­ve, hogy Etiópia és Szomália mindig is fontos szerepet, játszott a Pentagonnak az Indiai-óceán térségével kap­csolatos katonai terveiben, valamint a haladó afrikai mozgalmak megfékezésére irányuló imperialista törek­vésekben. _ Katlyó András Etióp milicisták egy kilőtt Szomáliai harckocsin

Next