Fejér Megyei Hírlap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
2 HÍRLAP Hazai és kilföldi baterdiszkóp Genfi leszerelési világkonferencia A társadalmi szervezetek leszerelési világkonferenciája, kedden szakbizottságokban folytatta munkáját. A „leszerelési akciók és a közvélemény szerepe” témakörrel foglalkozó, III. számú bizottságban felszólalt Pethő Tibor, az Országos Béketanács elnökhelyettese is és , egyebek között rámutatott annak az érvnek a tarthatatlanságára, amelyek szerint s. 1) tudományos-technikai forradalom haladása időben előtte jár a leszerelési intézkedéseknek, így — az érv hangoztatói szerint — nem lehet szó valóságos leszerelésről. A kérdés azonban elsősorban politikai, nem pedig technikai természetű — hangsúlyozta a magyar küldött. Pethő Tibor azt javasolta, hogy a konferencia végén elfogadandó ajánlásokat juttassák el az Interparlamentáris Unió genfi titkárságához, hogy az IPU márciusban Lisszabonban megtartandó tanácsülése a dokumentum figyelembevételével foglalkozhassék a leszerelés kérdésével. Folytatódik a tanácskozás Kedden folytatta munkáját a szocialista országok testvérpártjai központi bizottsági titkárainak. . budapesti tanácskozása. * * * A szocialista országok testvérpártjai központi bizottsági titkárainak budapesti tanácskozásán részt vevő küldöttségek tiszteletére kedden ünnepi estet rendeztek a Várszínházban. A nagy tetszést aratott műsorban kiváló magyar ének- és táncegyüttesek léptek fel. A MÉSZÖV elnökségének ülése A Fejér megyei Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége tegnap délelőtt tartotta elnökségi ülését, amelyen többek között az 1977. évi kereskedelempolitikai feladatok végrehajtásával és az 1978. évi célkitűzések meghatározásáról tárgyaltak. A múlt esztendő eredményeinek szemrevételezése után az ez évi feladatokról tanácskozott a MÉSZÖV elnöksége. Felhívta a szövetkezetek figyelmét, hogy folytassák, illetve kezdjék el, ahol ezt még nem tették meg, a falusi kisboltok önkiszolgálóvá átalakítását. A profiltisztítás helyes értelmezésére is felhívta az elnökség a figyelmet. Több helyen előfordult ugyanis, hogy túlbuzgalomból már háztartási kisgépeket és napi cikkeket is eltanácsoltak a falusi boltokból, profiltisztítás címén. Két közúti baleset Zichyújfalu felől közlekedett tegnap reggel fél nyolc órakor László II. János, az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát autóbuszával, amelyben hatan ültek. A buszvezető egy traktort előzött mintegy 40 kilométeres sebességgel. Nem vette figyelembe a rossz látási viszonyokat, s összeütközött előzés közben a vele szemben szabályosan haladó, a Fejér megyei Tanácsi Építőipari Vállalat autóbuszával,, amelyet Varga József vezetett. A baleset következtében ketten súlyos, ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 35 ezer forint.* Ugyancsak tegnap Nagyvenyima és Dunaújváros között történt közúti baleset. Egy személygépkocsi előzött egy tehergépkocsit, az előzés befejezése után hirtelen rántotta a kocsi vezetője jobbra a kormányt, s az útpedkára futott. Hogy a „kátyúból” kikerüljön, a kormányt balra rántotta és belerohant a vele szemben szabályosan közlekedő másik személygépkocsiba. ■ A vétlen gépkocsi vezetője, dr. Garam Géza súlyos sérülést szenvedett.. Lázár György a X. kerületben Bonni „bourbonok" Tudjuk, a címért azonnali magyarázattal tartozunk. Mi közük a bourbonoknak a mai Bonnhoz? Nos, erről a francia uralkodóházról terjedt el az a zseniálisan tömör jellemzés, amely szerint „semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak”. Ilyen értelemben bizony kísértetiesen emlékeztetnek rájuk egy Bonnban most elkészült okmány szerzői. Maga a hír így hangzik: a nyugatnémet ellenzéki pártszövetség, a CDU—CSU kidolgozta a saját „keleti politikai koncepcióját”. A két ikerpárt vezetője, Helmuth Kohl és Franz-Josef Strauss figyelemre méltó jelzőhármassal harangozta be a dokumentumot, amelynek alapján a jelenlegi ellenzék — persze hatalomra kerülése esetén „realista, egyértelmű és kiegyensúlyozott” keleti politikát folytatna. Érdemes e tetszetős reklámszöveg fényében szemügyre venni az „áru” tartalmát. Tartsuk be az eredeti sorrendet, kezdjük a realizmussal, amely közismerten valóban kívánatos politikai alapmódszer, hiszen légvárakra semmit sem lehet építeni — koncepciót sem ... Ezek után nézzünk néhány ,,realista” kitételt. Kedvünkre válogathatunk köztük, egyik „realistább”, mint a másik. Visszatérő motívum az okmányban az „Európát fenyegető szovjet veszély”, „Németország újraegyesítése egy szabad Európa keretein belül”, valamint „Nyugat-Berlin és a Német Szövetségi Köztársaság különleges kapcsolatainak megfelelő alapokra helyezése”. Ez a három kitétel — sajnos, nem túlzás — önmagában elég lenne egy harmadik világháborúhoz. Mindhármat rengetegszer hallottuk, hosszú esztendőkön keresztül. Csakhogy akkor tombolt a hidegháború, senki nem beszélt enyhülésről, kontinensünk számos problémáját még nem szabályozták történelmi horderejű megállapodások és — nem utolsósorban — még nem született meg a helsinki megállapodás, amelynek lényege a második világháború nyomán létrejött új valóság (például a Német Demokratikus Köztársaság léte) egészének figyelembevétele. Kohlék és Straussék semmit sem felejtettek régi jelszavaikból és semmit sem tanultak az azóta történtekből. Ezzel „érdemelték ki” a bourbonokkal való összehasonlítást. HARMAT ENDRE Az év fotója Lázár György, a Minisztertanács elnöke, kedden Budapest X. kerületébe látogatott. Képünkön: a miniszterelnök és kísérete megtekinti az Újhegyi úti lakótelepet Leslie Hammond dél-afrikai fotóriporternek ez a képe a fajüldöző rezsim rendőrségének a színes bőrűek ellen alkalmazott terrorja egy pillanatát örökítette meg. A fénykép elnyerte a World Press Photo verseny nagydíját, s a zsűri az „Év fotójává” nyilvánított. Szerda, 1978. március 1 Bafe) - tét Carter elnök az Egyesült Államok szempontjából alighanem súlyosnak ítélte az Afrika szarva térségében kialakuló helyzetet, különben nem küldte volna Addisz Abebába személyes megbízottját. David Aranon, a nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője február 21-én tért vissza az etiópiai fővárosban tett villámlátogatásáról, ahol átadta Mengisztunak Carter személyes üzenetét. A vészjósló hangvételű üzenet pedig úgy szólt, hogy „ha a hadicselekmények során az etiópiai hadsereg átlépné a Szomáliai határt, az súlyos következményekkel járna, veszélyeztetné a világbékét”. Ezzel összefüggésben Carter állítólag azt is kérte Mengisztutól, hogy ne követelje Sziad Barre távozását, mire Mengisztu azt felelte, hogy e kérdésben nem ő, hanem a Szomáliai nép az illetékes. Sziad Barre a napokban Borchgrave amerikai újságírónak kijelentette, hogy őt már az amerikaiak leírták. Füstbe ment remények A Fehér Házat egyébként aligha izgatja, mi lesz a személyes sorsa Sziad Barrenek. Az újkori történelem éppen elegendő példával szolgál arra, miként bánik el az Egyesült Államok azokkal, akik bár amerikai érdekeket szolgáltak, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Washington számára« ezúttal sem egyetlen személy, s még csak nem is Ogaden a tét. Gondjai nagyobbak, mint hogy a nacionalista álmainak rabjává és áldozatává vált Szomália«, vezetők sorsával törődne. Az amerikai politikai és katonai stratégia tervezőit sokkal inkább foglalkoztatják azok a következményeit, amelyekkel nekik is számolniuk kell, ha teljessé válik a Szomáliai invázió kudarca, csődöt mond az etiópiai forradalmi rendszer megdöntésének amerikai terve. Szomália a múlt év július 23-án hadüzenet néküli háborút indított Etiópia ellen azzal a céllal, hogy megszerezze a három déli tartományt (Hararghe, Sidamo és Balex) magában foglaló Ogadent. Arra hivatkozott, hogy a szóban forgó terület ősi Szomáliai föld, amelyen többségében szomáliai eredetű törzsek élnek. Az sem zavarta, hogy az Afrikai Egységszervezet békéltető bizottsága határozottan kijelentette: a függetlenné válás után kialakult határok sérthetetlenek, s nem akadt egyetlen afrikai ország sem, amely nyíltan támogatta volna területi követeléseit. Ilyen követeléssel ugyanis bármely ország felléphetne a szomszédjával szemben a földrészen. (Ezért is hozott az Afrikai Egységszervezet olyan határozatot, hogy a függetlenség elnyerésekor kialakult határok sérthetetlenek.) A támadás nem teljesen váratlanul, de mindenképpen készületlenül érte az etiópiai hadsereget. Fő erőit az eritreai szakadárok elleni harc kötötte le, ráadásul az amerikai kormány megtagadta a korábbi szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését. a forradalmi kormány által kifizetett 40 milllió dollár értékű fegyver és más hadianyag szállítását. A Szomáliai vezetők feltehetően úgy gondolták, hogy a fegyvert utánpótlástól elvágott belső nehézségekkel küzdő Etiópia könnyű préda lesz Reményeiket Csak fokozta hogy amerikai részről teljes egyetértésüket fejezték ki a tervvel, sőt azt is megígérték, hogy ha a Szovjetünk* nem járulna hozzá a Szomáliai akciókhoz, az Egyesült Államok gondoskodni fog a Szomáliai hadsereg fegyver- és lőszerutámutatásáról. Sziad Révre a Newsweek című amerikai hetilapnak azt nyilatkozta, hogy „orvosa és barátja, az amerikai dr. Kevin Cahill játszotta a közvetítő szerepet”. — Cahill nem hazudik — jelentette ki a Szomáliai vezető. Az Egyesült Álamok vezetői minden bizonnyal úgy okoskodtak, hogy számukra csupa haszon, ha Szomália megtámadja a forradalmi változásokat végrehajtó Etiópiát Ebből számukra csak valami jó sülhet ki, esetleg két legyet üthetnek egy csapásra. Számítani lehetett rá, hogy a Szovjetunió nem támogathat egy ilyen inváziót, s megromlanak a szovjet—Szomáliai kapcsolatok. Másrészt megdöntik Etiópia forradalmi rendszerét, s a legyőzött ország új, polgári kormánya visszahívja az amerikaiakat, akiket a forradalmi változásokat végrehajtó katonatisztek űztek el. Jijiga felé A forradalmi kormány azonban nem esett kétségbe. Átcsoportosította az erőket. Eritreából a déli frontra vezényelte a csapatok egy részét, felállította a népi milíciát, megkezdte kiképzését és a Szovjetuniótól kapott fegyverekkel való felszerelését. A közel hat hónapig tartó szervező munka meghozta gyümölcsét. A január végén, február elején indított ellentámadás jelentős sikerekkel járt. Az északi fronton sikerült visszafoglalni a vasútvonal jelentős részét, az észak-keleti fronton Jijiga felé törnek az etiópiai csapatok, délnyugaton pedig a február elején még közvetlen veszélyben lévő Haraftól 75 kilométerre nyomták vissza a szomáliaiakat. Ezen, a délnyugati frontszakaszon tett látogatást az a százfőnyi újságíró csoport, amelynek magam is tagja voltam. A Boeing 720-as különrepülőgép reggel hét órakor indult Addisz Abebából és harmincperces, repülőút után landolt a fővárostól 470 kilométerre, a fronttól azonban mindössze negyven kilométerre levő Diredawában. A múlt év szeptemberében — első utam alkalmával — a repülőtér szomorú látványt nyújtott. A Szomáliai csapatok a repülőtér betonjáig törtek előre. Páncélosaikat a kifutópályától néhány méterre állították meg az etiópiaiak. Találat érte a berendezéseket és az épületeket. Mindennek már nyoma sincs. A repülőtérről autóbuszokkal folytattuk utunkat Harar tartományi székhelyre, ahol a frontszakasz parancsoka, Mulatu Nagash ezredes és tartományi vezető tartottak eligazítást. Elmondták, hogy az inváziós Szomáliai csapatok megsemmisítettek 300 millió dollár értékű termelőberendezést és középületet, illetve lakóházat, földönfutóvá tettek több százezer emetet, akik most menekülttáborokban élnek. Megmutatták a Szomáliai hadseregtől zsákmányolt térképeket majd azt a hatalmas arzenált, amelyet az ugyancsak a Szomáliai hadseregtől zsákmányolt, NATO-országokból és arab államokból származó fegyverekből állítottak össze. A hadianyag egy része eredeti csomagolásban került az etiópiai hadsereg kezére, arról tanúskodva, hogy azt menekülés közben hagyták hátra az ellenséges erők. Módunk volt beszélgetni a Szomáliai hadifoglyok egy csoportjával, köztük 15—10 éves gyerekekkel, akiket erőszakkal kényszerítettek a hadseregbe és szinte kiképzés nélkül dobtak a frontra. A látogatás legérdekesebb része kétségtelenül a frontvonal megtekintése, a tisztekkel és katonákkal folytatott beszélgetés volt. A hadszíntéren tett mintegy 55 kilométeres utazás, amely a főútvonalat kikerülve, úttalan utakon közel három óra hosszat tartott, az előző nap véget ért harcoktól még szinte forró területeken vezetett át. A falveik üszkös romjai, kilőtt páncélosok, használhatatlanná vált lövegek, egyéb hadfelszerelési tárgyak és a részben még temetetlen hullák tanúskodtak róla: a harc mindkét oldalról súlyos áldozatokat követelt. A látottak azonban arról is meggyőztek bennünket, hogy az etiópiai hadsereg ma már ura a helyzetnek, s hogy a vele együtt küzdő népi milícia sem a botokkal gyakorlatozó emberek csoportja többé, hanem harcokban edzett komoly erő, amelyre számítani lehet. Szomália visszavonul Egyik nyugati kollégám megkérdezte Shillavu dandárparancsnokot, akinek az állásaiban tartózkodtunk: — Nem fél-e a szemben levő hegyoldalban beásott két Szomáliai dandár támadásától, avagy nem kell-e tartaniuk a Szomáliai légierőtől? — Uram, a szomáliaiak aligha támadnak ezekben a napokban. A legutóbbi két hétben lezajlott harcok során légierejük egyetlen egyszer sem szállt fel, pedig nagy szüksége lett volna rá a Szomáliai csapatoknak, hogy légi támogatást kapjanak. Itt legfeljebb a tüzérségük belövéseitől kell tartani, mert vonalaink lőtevolban vannak — hangzott a válasz. A Szomáliai főerők tehát visszavonulóban vannak, a légierő csupán néhány géppel rendelkezik, a frontra dobott újabb egységek kiképzetten fiatalokból állnak. Ezek a tények is arról tanúskodnak, hogy a Szomáliai inváziós tervekre kudarc, a még etiópiai földön levő Szomáliai csapatokra katasztrófa vár. Bizonyára ezért nyilatkozott úgy Sziad Barre legutóbbi sajtókonferenciáján, hogy kész tárgyalásokat kezdeni. Igaz, hozzátette: a jelenlegi nemzetközileg elfogadott határokat nem ismeri el. Alighanem a szomáliaiak teljes vereségétől való félelem nyugtalanította Carter elnököt, ezért küldte megbízottját Addisz Abebába, s tettajánlatot a már említett 40 millió dollár értékű fegyver leszállítására is. Washingtonban minden jel szerint úgy döntöttek, hogy megpróbálták megmenteni Szomáliát a teljes összeomlástól, ugyanakkor felveszik a kapcsolatot az etiópiai vezetéssel. Megkísérlik helyreállítani a megromlott kapcsolatokat, arra számítva, hogy a háború utáni időkben e kapcsolatok még jól jöhetnek. Segítségükkel esetleg fékezni lehet, az etiópiai pozitív változások ütemét. Arról nem is beszélve, hogy Etiópia és Szomália mindig is fontos szerepet, játszott a Pentagonnak az Indiai-óceán térségével kapcsolatos katonai terveiben, valamint a haladó afrikai mozgalmak megfékezésére irányuló imperialista törekvésekben. _ Katlyó András Etióp milicisták egy kilőtt Szomáliai harckocsin