Fejér Megyei Hírlap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
2 OLDAL Kádár János kitüntetése (Folytatás az első oldalról) ninista, a hazafi és az internacionalista elvhűsége van mögötte. Olyan államférfié és politikusé, akiben mélyrehatóan tudatosul az osztályharc dialektikája, amelyet egész tevékenységében követ. Az ön tevékenysége, Kádár elvtárs, elválaszthatatlan a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság eszmei egységének és testvéri együttműködésének nagyszerű eredményeitől. Ennek köszönhetően országaink és népeink közelebb kerültek egymáshoz, őszinte barátságunk alapot ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre a szocializmus, országaink fejlődésének, új feladatainak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészséget, sok erőt és alkotó energiát. E napon és ebből az alkalomból a legszívélyesebb üdvözletét és gratulációját küldi önnek Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. A kitüntetési ünnepségen Kádár János a következőket mondta: Kedves Gromiko elvtárs! Kedves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket ön most hozzám intézett és Gorbacsov elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen magas kitüntetésben részesített — én is ember vagyok — meghatott a figyelmesség. Külön köszönöm azt a magas értékelést,amellyel ennek a kitüntetésnek az adományozását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésében nem illetékes, s ha önök így ítélik meg, az maga kitüntetés számomra. Ami a Szovjetuniót illeti, régen, amikor mint munkás a kapitalizmus viszonyai között öntudatra ébredtem, kezdtem megérteni a Szovjetunió hatalmas, világtörténelmi szerepét. Ez a tiszteletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor én azt az utat jártam, hogy a magyar munkások és népünk tisztességes szolgálatára törekedtem, az mindig elválaszthatatlan volt számomra a Szovjetunió barátságától. Végtelen megelégedésül szolgált számomra, hogy ma mind a nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializmus útján jár. Országainkat, népeinket megbonthatatlan barátság s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti össze. Én mindig úgy tudtam, hogy a mi népeinket sorsközösség kapcsolja össze: mennyiségben, jó időben, jó sorsban egyaránt A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De népeink érdekeinek becsületes szolgálata más úton számomra elképzelhetetlen. Most, amikor még egyszer megköszönöm a magas kitüntetést, megbecsülést, figyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem leszek hűtlen a magyar —szovjet barátsághoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgálatát eszem és szívem nagyon mélyen diktálja. Most, hogy éppen Moszkvában egy ilyen különleges alkalom adódik számomra, hogy átadták nekem ezt a kitüntetést, meg szeretném mondani, nagyon örülök neki, küldöttségünk többi tagjával együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy történelmi eseménynek, a szovjet állam fennállása, az októberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt és állami, vezetése népe jelenlegi irányvonalának végtelenül örülök. Ez az út nehézségekkel jár. De a boldogulás egyedül reális útja. Törekvéseiket a legmelegebben üdvözöljük, s gondolom nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot reálisan nézve, a dolgokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzáállva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az út közben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyarszovjet barátság és együttműködés ebben segít nekünk. Szívemből egészséget, teljes sikert kívánok önöknek, pártjuknak, országuknak. Még egyszer köszönöm. Csúcsvisszhangok A világ üdvözli a megállapodást Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár fontos fejleményként értékelte az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó bejelentését. Pérez de Cuellar, aki magánjellegű látogatáson Párizsban tartózkodik, a francia tévének adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy a két nagyhatalom nem oldhatja meg ugyan az összes nemzetközi problémát, ám igen sokat tehet azok megoldásáért. Ha a szovjetek és az amerikaiak megállapodnak atomrakétáik számának csökkentésében, akkor olyan légkör alakulhat ki, amelyben sokkal jobbak lesznek az én munkám feltételei is — vélekedett az ENSZ főtitkára. A nyugatnémet kormány örömmel fogadta a csúcstalálkozó hírét — mondta Friedhelm Ost. A bonni kormány szóvivője a nyugatnémet ZDF televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: reméljük, hogy a közepes hatótávolságú rakéták leszereléséről szóló szerződést hamarosan újabbak követik. Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök üdvözölte a csúcstalálkozóról szóló megállapodást. Reméljük, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozóján megállapodás születik a közepes hatótávolságú rakéták maradéktalan felszámolásáról, és haladást érnek el a hadászati támadó fegyverek mennyiségének csökkentésében is — mondta újságírók előtt Tokióban. Üdvözölte a csúcstalálkozó hírét a brit külügyminisztérium szóvivője is. A francia külügyminisztérium a hadászati fegyverek jelentős csökkentésének óhajával kapcsolta össze a szovjet—amerikai csúcstalálkozó üdvözlését. „A francia hatóságok — hangoztatja a nyilatkozat — reményüket fejezik ki, hogy a közepes hatótávolságú rakéták leszereléséről szóló szerződés várt aláírásán kívül ez a találkozó döntő haladást tesz lehetővé a szovjet és amerikai hadászati fegyverzetek 50 százalékos csökkentése felé is.” A francia nyilatkozat emlékeztet, hogy ebben a csökkentésben Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár már Reykjavíkban elvileg megállapodott s ennek végrehajtása „most már világos elsőbbséget kell, hogy élvezzen” — fejeződik be a francia nyilatkozat. A NATO főtitkára szerint most már alá kell írni a szovjet—amerikai megállapodást a közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról, de ettől még „nem kapott zöld fényt az európai nukleáris leszerelés”. Lord Carrington az amerikai Denverben mondott beszédében elismerte: ,,Ha nem támogatnák a szovjet—amerikai megállapodást, vagy nem sikerülne azt ratifikálni, akkor igen nehéz volna a nyugat-európai kormányoknak elhitetniük a közvéleménnyel, hogy az Atlanti Szövetség komolyan elkötelezte magát a fegyverzetellenőrzés reális célkitűzései mellett”. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodással nem szűnt meg az Egyesült Államok „európai nukleáris elkötelezettségének hitelessége”, hiszen több mint négyezer amerikai nukleáris fegyver marad Európában. Sam Nunn amerikai demokratapárti szenátor, a szenátus hadügyi bizottságának elnöke feltételes támogatásáról biztosította a szovjet—amerikai rakétamegállapodás küszöbén álló aláírását. A feltételt abban jelölte meg, hogy „miként kezelik” a nyugati vezetők az Európában szerinte meglevő szovjet fölényt a hagyományos fegyverzetek terén. A szenátor azt az aggodalmát hangoztatta, hogy az amerikai atomrakéták felszámolása után az európai szövetségesek ki lennének téve a fölényben lévő hagyományos szovjet erők veszélyének. Befejeződött a KKP kongresszusa Vasárnap délben ünnepélyes záróüléssel fejezte be munkáját a Kínai Kommunista Párt 13. kongresszusa, amelyen több mint 46 millió párttag képviseletében 1959 küldött és meghívott delegátus vett részt. A nyilvános záróülést megelőzően tartották meg a kongresszus második teljes ülését, amely zárt ajtók mögött zajlott le. Az ülés első napirendi pontja volt az új központi bizottság, a központi tanácsadó bizottság és a központi fegyelmi és ellenőrző bizottság titkos szavazással való megválasztása. A küldöttek tetszés szerint módosíthattak a szavazólapokon szereplő jelöltlistákon, kihúzhattak neveket és más neveket írhattak be a kihúzottak helyett. A küldöttek 175 teljes jogú tagot és 110 póttagot választottak be a Kínai Kommunista Párt új Központi Bizottságába. Az új központi tanácsadó bizottság 200 tagú, az új központi fegyelmi és ellenőrző bizottság pedig 69 tagú. A határozatok elfogadása után elhangzott zárszóban Csao Ce-jang kijelentette: az egész pártnak arra kell törekednie, hogy határozottan ültesse át a gyakorlatba a párt alapvető vonalát a szocializmus kezdeti szakaszáról, következetesen hajtsa végre a kongresszuson elfogadott határozatokat, törekedjék a kijelölt feladatok valóraváltására és vezesse a kínai népet a folyamatos előrehaladásban a kínai jellegű szocializmus építésének útján. Csao Ce-jang köszönetét fejezte ki mindazoknak a politikai pártoknak és szervezeteknek, amelyek a világ különböző részeiből üdvözölték a 13. pártkongresszust. A körülbelül fél órás záróülést az Internacionálé hangjaival fejezték be. : C FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1987. NOVEMBER 2. HÉTFŐ Szovjetunió: a 70. évforduló (8.) A szovjet iparosítás A szovjetek V. össz-szövetségi kongresszusa 1929-ben (május) jóváhagyta az optimális, ugyanakkor rendkívül feszített első ötéves tervet. A terv adatai lenyűgözőek voltak. Ipari nagyberuházásokra négyszer annyi összeget terveztek, mint az előző évben. Kiemelt ütemű fejlesztést írt elő a terv a nehéziparban. Az első ötéves terv sok vitát váltott ki nemcsak a Szovjetunióban, hanem külföldön is. Sokan bukását jósolták, mert szerintük a még mindig „gyengélkedő” ország nem lesz képes elviselni a tervezett fejlesztési ütemet. A párt soraiban is felerősödtek az iparosítás ütemének lassítására, a hátország felzárkóztatására vonatkozó követelések. Ennek ellenére a másik álláspont győzött, és 1929 közepétől egyre több döntés született az amúgy is feszített terv feladatainak növeléséről. Gyakorlatilag ezzel azt akarták elérni, hogy az ötéves terv négy év alatt teljesüljön. Az 1929-es évet a kortársak a „nagy áttörés évének” nevezték. Ettől kezdődően a gyors iparosítás valósággá vált. Az iparosítás a szovjet néptől óriási erőfeszítéseket és átmeneti lemondást igényelt. A kapitalista országok iparosításának klasszikus példáival szemben — amelyek 100—200 évig tartottak és a gyarmatbirodalmak kincseire és külföldi kölcsönökre épültek — a Szovjetunió kizárólag saját tartalékaira támaszkodhatott. Rendkívül nehéz helyzetben volt az ország. Néhány tény: élelmiszerjegyek, alacsony fizetések, és abból is jelentős iparosítási kötvényjegyzések, nehéz lakáshelyzet, földkunyhók, a barakkokban egy ágy már tisztességes lakásnak számított. ..Az emberek hallatlanul nehéz körülmények között építették a gyárakat — írta ezekről az időkről Ilja Ehrenburg. — Azt hiszem, soha sehol senki így nem építkezett, és nem is fog építkezni.” Dolgoztak minden nehézség ellenére. Nemcsak önfeláldozásról, vagy öntudatosságról volt szó. Az új társadalom építését megkezdve — az egyéni boldogulást jobb időkre hagyva — sokan nagyon hamar megértették, hogy a boldogságot már akkor megtalálták a tudatos, magasra értékelt társadalmi tevékenységben. Az emberek érezték, hogy szükség van rájuk — ez volt a fő forrása a lelkesedésnek. Az iparosítás során már 1930-ban megszűnt a munkanélküliség, és a szovjet államnak első ízben kellett megoldania a teljes foglalkoztatottság bonyolult szociális-gazdasági problémáját. Az első ötéves tervidőszakban az ipari munkások száma 5 millióval nőtt. A helyzetet nehezítette, hogy több millió paraszt özönlött az iparba. A jobb helyekért járták az országot, keresték a szóbeszédek alapján a jobban fizető munkát. A munkaerő-vándorlás katasztrofális méreteket öltött. Mélypontra süllyedt a munkafegyelem. Rohamosan romlottak a gazdasági mutatók. Az új dolgozóknak az ipari kultúrával történő megismertetése bonyolult és időigényes feladat volt. Ha figyelembe vesszük, hogy ugyanakkor nagy hiány volt mérnökökben, műszakiakban, tapasztalt, kezdeményező gazdasági szakemberekben, akkor már érthetőbbé válik, hogy miért kellett ebben az időszakban bevezetni az utasításos jellegű gazdaságirányítást. Az ország minden rendelkezésre álló erejét alávetni egy célnak: ez a szigorú követelmény mély nyomot hagyott a szovjet társadalom életében. A tartalékoknak a kiemelt fejlesztési irányokra történő centralizálása és koncentrálása elősegítette a szigorúan központosított gazdasági mechanizmus kialakulását és megerősödését, az adminisztratív irányítási módszerek előtérbe kerülését a gazdasági módszerek kárára. A vezetők között ekkor született meg az a típus, amelyet „pártparancsnoknak” neveztek, és akiknek a fő munkastílusát az adminisztráció jelentette. Más hibák is jelentkeztek. A sztálini személyi kultusz törvényi sértései a 30-as években, amelynek következtében az ipar tudományos-műszaki és szervező kádereinek egy részét elvesztette. Az iparosítás helyzete bizonyította, hogy a roham, tempó, az baráti módszerek nem vezetnek eredményre ott, ahol új technika elsajátításáról, a minőség és munkatermelékenység javításának problémáiról van szó A lelkesedést szakmai tudással és hozzáértéssel párosítani — ebben foglalható össze a második ötéves tervidőszak (1933—1937.) feladatainak lényege. Komolyan hozzá kellett fogni a káderképzéshez, és szakítani kellett a szociális szféra elhanyagolásának gyakorlatával is. A második ötéves terv éveiben a városi munkásosztály életszínvonala jelentősen javult, amelynek bizonyítéka többek között, hogy 1935-ben eltörölték a jegyrendszert, és az öt év alatt több mint két és félszeresére nőtt a lakossági fogyasztás. 1935-ben az ipar előtt komoly feladat állt. Át kellett térni a normarendszer új formáira. Ennek az intézkedés-sorozatnak a sikeres megvalósításától nagyon sok minden függött, mindenekelőtt a munkatermelékenység növelése, továbbá az előző időszakban létrehozott gazdasági potenciál hatékonyabb kihasználása. Először ezt a problémát a régi módszerekkel akarták megoldani. Utasítást adtak ki, hogy meghatározott határidőre át kell térni az új normák alkalmazására. A helyszínen azonban ezt az utasítást nem sikerült végrehajtani. Hol és mennyivel kell emelni a normát? Ezekre a kérdésekre a termelés lehetőségeit legjobban ismerő munkások aktív segítsége nélkül lehetetlen volt válaszolni. Ebben a helyzetben született meg a sztahanovista mozgalom. 1935 második felében Alekszej Sztahanov donyecki bányász tizennégyszeres tervtúlteljesítésének hatására az egész országban újabb és újabb munkahelyi rekordok születtek. Egyre szélesebb körben kezdték alkalmazni a munka erkölcsi és anyagi elismerésének módszereit. Megszüntették a korábbi felső kereseti határokat, amelyeknél a munkás többet nem kereshetett. A 30-as évek második felében a sztahanovisták gyakorlatilag nemzeti hősöknek számítottak. Képeik díszítették az utcákat, az ünnepi felvonulásokat. Ilyen körülmények között hihetetlen gyorsan nőtt a dolgozók önbizalma, új, nagyobb eredmények elérésére törekedtek. A sztahanovista mozgalom tapasztalatai sem mindig azonos értékűek. Már ezekben az években kiderült, hogy hibás felfogás egyes dolgozókat kiemelkedő rekordok elérésére orientálni Ki kellett alakítani a megfelelő munkaritmust, szorosabbá kellett tenni egyes munkafolyamatok kapcsolatát. A tény azonban tény maradt. A sztahanovista mozgalom segítségével sikerült az ipart az új normákra átállítani, ezzel jelentősen növelni a termelékenységet, és az előzőnél jobb eredményekkel zárni a második ötéves tervet. A sztahanovista mozgalom tapasztalatainak jelentősége más akkori kezdeményezésekhez hasonlóan nem csak a munkarekordokban van. Ezek bizonyították, hogy sikerre csak akkor lehet számítani, ha sikerül bevonni a dolgozókat és megteremtik az emberi alkotó erők realizálásához szükséges feltételeket. A háború előtti három nem teljes ötéves tervidőszakban (1928—41) felépült kilencezer iparvállalat és egy sor új, fontos gazdasági ágazat született. Új gyárak jelentek meg, a régiek pedig jelentősen bővítették kapacitásukat. Ide tartozik az energetikai és kohászati gépgyártás, továbbá szerszámgépek, gépkocsik, traktorok, repülőgépek, villamosmozdonyok, gőzmozdonyok, út- és építőipari és mezőgazdasági gépek, villamosberendezések és műszerek gyártása. Az ipar bruttó termelése 1940-ben az 1913-as évhez viszonyítva 7,7-szeresére nőtt. Ezen belül a nehézipar kulcságazatában — a gépgyártásban és a fémfeldolgozásban harmincszorosára. A Szovjetunió az USA mögött a második helyre zárkózott fel az ipari fejlettségben. Oleg Hlevnyjuk APN—KS Az ipar egyik büszkesége volt traktorgyár a sztálingrádi (ma volgográdi)