Fejér Megyei Hírlap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-01 / 259. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1989. NOVEMBER 1. SZERDA Gazdaság- és társadalompolitika Népszavazás: november 26-án Elnökválasztás: január 7-én (Folytatás a 2. oldalról) Arról tájékoztatta az Országgyűlést, hogy hétfőn délután a Külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben foglalta össze a magyar javaslatokat. Ezt követően még az esti órákban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Külügyminisztériuma jegyzékben ismételte meg korábbi, a kormányfői tanácskozásokon kifejtett álláspontját. Ennek lényege: ragaszkodnak a nagymarosi vízlépcső felépítéséhezaz eredeti koncepcióhoz és csak e feltételek megléte esetén készek a garanciarendszerre vonatkozó megállapodás megkötésére. A jegyzékből megismerhető a csehszlovákiai oldalon megvalósítandó elterelés, mint ellenlépés. Egy ilyen megoldás a Szigetközben ökológiai katasztrófaveszélyt jelentene. A közös határfolyó egyoldalú elterelése súlyosan sértené nemcsak az államközi szerződést, hanem a két ország közötti határokra, határvizekre, valamint a Dunán való hajózásra vonatkozó egyezményeket, ideértve a Párizsi Békeszerződést is. Szükségesek tehát a megfelelően higgadt diplomáciai lépések. Zsigmond Attila (Budapest, 5. vk.) a nagymarosi gát megépítését ellenző képviselők nevében kijelentette: egyetértenek a miniszterelnök és a kormány azon erőfeszítéseivel, amelyek a nagymarosi gát építésének végleges elhagyására és az ökológiai kockázatok minimálisra csökkentésére irányulnak. Ugyanakkor hangoztatta: megütközéssel fogadták a kormánybiztos jelentésében azt a mondatot, miszerint a kormány döntése egyhangú volt, kivéve a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot — mondotta Zsigmond Attila, majd feltette a kérdést: „Egy tárca az egész kormány ellen?” Ilyen nézetkülönbség alighanem idegen Németh Miklós miniszterelnök egységes kormányzására törekvő elképzelésétől — folytatta. Az építést ellenző képviselők csoportja nyomatékkal javasolja a szükséges következtetések levonását, beleértve az intézményi szerkezetre vonatkozókat és a személyi konzekvenciákat is — mondotta. Bubla Gyula (Budapest, 3. vk.) —, aki ugyancsak tagja a gázellenőrző csoportnak — méltatta a kormány májusi döntésének jelentőségét. Leszögezte: nem szabad a tározótavat feltölteni addig, ameddig nem tudjuk biztosan, hogy északi szomszédunk szerződésszegésnek minősíti a legkisebb lépésünket is. Balogh László (Pest m., 29. vk.) azt ajánlotta, hogy a kormány a szerződésmódosítási tárgyalások során tanúsítson kompromisszum-készséget, s csehszlovák partnerét is rugalmas hozzállásra szólítsa fel. Álláspontja szerint a két kormánynak közösen kell megtalálnia a „legkisebb rosszat”. Mivel a vitában a képviselők a határozattervezethez szövegmódosító javaslatokat nyújtottak be, ezért felkérte a településfejlesztési és környezetvédelmi, valamint a bős-nagymarosi ad-hoc bizottság tagjait, tartsanak ülést, véleményezzék a javaslatokat. A bizottsági ülések idején az Országgyűlés személyi javaslatok, illetve különféle állásfoglalások, interpellációk megtárgyalásával folytatta munkáját. Pesta László, az Országgyűlés jegyzője ismertette a titkos szavazás eredményét, amelynek során megválasztották az Állami Számvevőszék tisztségviselőit. A plénum az Állami Számvevőszék elnökévé 281 szavazattal dr. Hagelmayer Istvánt, elnökhelyettesévé 282 szavazattal Sándor Istvánt választotta meg. Az Állami Számvevőszék tisztségviselői az Országgyűlés előtt letették a hivatali esküt. \ Nyugdíjkiegészítések . Ezután — a szociális és egészségügyi bizottság, továbá a terv- és költségvetési bizottság együttes javaslata nyomán — a társadalombiztosítási ellátások 1989. évi egyszeri kiegészítéséről hoztak határozatot a képviselők. Az állásfoglalással egyhangúan egyetértett az Országgyűlés. A javaslat egyébként azt tartalmazza, hogy a 6 ezer forint alatti nyugdíjakat, járulékokat és nyugdíjszerű ellátásokat 2000 forinttal, a 6 és 7 ezer forint közötti nyugdíjakat, járulékokat és nyugdíjszerű ellátásokat fejenként ezer forinttal, az első-második fokozatba tartozó100) forint feletti rokkantsági nyugdíjakat 2 ezer forinttal egészítsék ki ebben az évben. Továbbá kapjanak fejenként 2—2 ezer forintot a háztartási pótlékban részesülők, a 7 ezer forint latti jövedelempótlékban részesülők, valamint a gyes-re jogosultak. A családi pótlékban részesülők számára a javaslat gyermekenként ezer forintos kiegészítést tart indokoltnak.Ezután ismét interpellációkkal folytatta munkáját az Országgyűlés. Az interpellációk sorát megszakítva Fodor István rendhagyó módon előrehozta az elnöki zárszót. Tájékoztatta a törvényhozókat arról, hogy a következő ülésszak november 21-én, kedden kezdődik. Az ülésszak napirendjén tíz törvényjavaslat és két tájékoztató szerepel. Már este nyolc óra volt, amikor a képviselők nagy többséggel elfogadták a nagymarosi munkálatok felfüggesztése alatt végzett hazai és nemzetközi jogi, gazdasági, ökológiai, műszaki következményeket feltáró vizsgálatokról szóló minisztertanácsi beszámolót. Ezzel a Parlament októberi ülésszaka befejezte munkáját. (MTI) Állásfoglalás a leendő önkormányzatokról (Folytatás az 1. oldalról) Iüljenek e bizottságok elnöki, titkári funkcióiba, beleértve a szervezetek sorába a Hazafias Népfrontot is. A dunaújvárosi tanács egyhangú szavazással erősítette meg azt az állásfoglalást, amelyről Fejér megye hat városi tanácsának vezetői október 19-i találkozójukon tárgyaltak. Az állásfoglalás három pontja az önkormányzati törvény tervezetéhez kapcsolódik. Először: olyan tanácsi költségvetési reformot követel, amely a tanácsok bevételeit (ellentétben a törvénytervezettel) nem kizárólag az adóbevételekhez köti, hanem olyan normatív szabályozáshoz, amely a kisebb települések számára is biztosítja az arányos fejlődés lehetőségét. Másodszor: leszögezi, hogy a leendő önkormányzati rendszernek csak helyi, települési szinten működjenek döntésre jogosult intézményei. Területi, (megyei) szinten szükség van koordináló, információközvetítő intézményekre, ezek azonban nem rendelkezhetnek döntési jogkörrel, különben az önkormányzat csak névleges lesz. Harmadszor: erős, garantált jogokkal rendelkező önkormányzati szövetség kell, amely parlamenti, illetve kormányzati szinten vétójoggal rendelkezik. Csak ez biztosíthatja, az állásfoglalás szerint, hogy a későbbi országos döntések nem ellenkeznek majd a települések érdekeivel. P. J. Nem lesz húshiány ! (Folytatás az 1. oldalról) nyal sem számolni sem mostanában, sem az év végén, az ünnepek előtt, a Kereskedelmi Minisztériumban — a kormány hozzájárulásával — úgy határoztak: átütemezik a további sertéshúsexportot, az év végéig. Ezért visszavonták a jelenlegi exportengedélyeket, és újakat adtak ki a vállalatok számára, ám azzal a megszorítással, hogy csak annyit vihetnek ki külföldre, amennyi nem veszélyezteti a kiegyensúlyozott hazai sertéshús-ellátást. A korlátozások különben nem érintik a hagyományos exportpiacokat. Emellett, a hazai ellátás biztonságossá tétele érdekében, mintegy 2000 tonna sertéshús behozatalát határozták el a Kínai Népköztársaságból. Ezzel a vásárlással remélhetőleg elegendő sertéshús lesz az elkövetkezendő hónapokban a hazai piacon, s az exportérdekeltség sem szenved nagy csorbát, hiszen már most is mintegy 22 ezer tonnával több sertéshúst exportáltak a magyar vállalatok, a tervezettnél. Pártok - mozgalmak - szervezetek Teremtsünk hagyományt Székesfehérvárnak, Barátaink! Több MSZP-, MSZMP-tag kereste meg szervező bizottságunkat levelével, azonos kérdésben. Javaslatuk alapján — nemes szándékukkal egyetértve — az alábbi felhívást tesszük közzé. Napjainkban számos megemlékezés alkalmából lobbannak fel az utókor emlékező gyertyalángjai, ismert és ismeretlen elődeink emlékére. Ilesse meg ezúttal is: az emlékezés tisztelete mindazokat, akik egy jobb életért, szabadságért küzdve, sokszor egy falat kenyérrel többet követelve, vagy kegyetlen, csalárd politika miatt váltak egy-egy korszak tragikus sorsú áldozataivá. Akiknek felkutatása, reha- Bi HÍREK ■HM — Refor,Tikrus). Az MSZP székesfehérvári reformklubja soron következő összejövetelét november 2-án (csütörtökön) 17 órától tarja az MSZP városi székházában. A szervezőcsoport kéri, a megvitatandó kérdések fontossága miatt, a tagok minél nagyobb számú részvételét. Rendezvényeink természetesen továbbra is nyilvánosak minden érdeklődő előtt. — „Hamlet Kör”: 1989. november 2-án (csütörtökön) 17 órakor az Arany János utca 13. számú házban lévő pinceklubban a politikai, történelmi és társadalmi kérdések, a humánum iránt érdeklődők számára a Magyar Szocialista Párt szervezői tagtoborzó klubrendezvényt szerveznek, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. — MSZP szervezet alakult Zámolyon. Zámoly községben, 1989. október 30-án megalakult az MSZP helyi szervezete és 1989. november 1-j jével megkezdi működését. Az MSZP alapszervezet ezúton hívja fel a Zámoly községben élő volt MSZMP-tagokat, hogy amennyiben elfogadják az MSZP programját és alapszabályát, hétfői és csütörtöki napokon a községi tanácsháznál 17.00—18.00 óra között megerősíthetik MSZP-tagságukat. Felhívja az alapszervezet a községben élő polgárokat, hogy ugyanebben az időpontban várja a belépni szándékozókat és a pártoló tagokat is. MSZP SZERVEZET IDEIGLENES VEZETŐSÉGEbilitálása, sírjaik gondozása nem adatott meg a mai nemzedékek számára. Adózzunk kegyelettel a szocialista, kommunista és a szakszervezeti mozgalom fehérvári mártírjaiért, a fasizmus, a háború áldozataiért. A halottak napján gyújtsunk egy szál gyertyát történelmi múltunk útvesztőben eltűntek emlékére. Székesfehérváriak! Teremtsünk új hagyományt! Égjenek gyertyáink a Szabadság téri Nyitott Könyv, és a Hősök terén lévő Ismeretlen Katona emlékhelyeknél! MSZP Szervező és Koordinációs Központ Tiltakozás A Magyar Környezetvédelmi Egyesület tiltakozását jelentette be dr. Békesi László pénzügyminiszternél a nyugatról magánúton behozásra kerülő személygépkocsikra tervezett vámtarifaemelése, illetve ÁFA bevezetése ellen. Elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a magyar állam évtizedek óta nem tudja megoldani, hogy a kereskedelem megfelelő mennyiségű modern, új, a levegőszennyezést mérséklő gépkocsikkal álljon a hazai fogyasztóik rendelkezésére, a tervezett módon közgazdasági eszközökkkel is akadályozná az állampolgárok kormányfeladatot átvállaló, a környezet védelmét is szolgáló, törekvését. (OS) Akadémiai részvétel a Petőfivizsgálatokban A Magyar Tudományos Akadémia részt vesz Petőfi Sándor feltételezett sírhelyének és földi maradványainak szovjetunióbeli és hazai vizsgálataiban. Az MTA elnöksége kedden tartott ülésén határozott erről, miután megvitatta az egy hónappal ezelőtt felkért szakértők javaslatait. A testület az orvosszakértőiantropológiai vizsgálatok elvégzésére bizottságot kért fel. A bizottság vezetője Harsányi László professzor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója. A szakértők feladata annak tisztázása, hogy a feltehetően 1856-ban elhunyt, jeltelen sírba temetett személy csontmaradványain vannak-e olyan biológiai tulajdonságok, amelyek alapján feltételezhető, hogy azok Petőfi földi maradványai. Ha ezek az elemzések kizárják az azonosítás lehetőségét, akkor a továbbiakban társadalomtudományi módszerekkel folytatják a kutatást. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy az azonosítás lehetősége fennáll, folytatják mind az orvosszakértői-antropológiai, mind pedig az irodalom- és történettudományi vizsgálatokat. A társadalomtudományi vizsgálatok elvégzésére az elnökség felkéri Fekete Sándor irodalomtörténészt, Gergely Andrást, a történelem-, és Kiss Józsefet, az irodalomtudomány kandidátusát, Kosáry Domokos akadémikust, Spira Györgyöt, a történettudomány doktorát és Váradi Sternberg Jánost az ungvári Hungarológiai Központ professzorát. A vizsgálatok első eredményei 3—4 hónap múlva várhatók. (MTI) Felhívás A legőszintébb emberi érzésektől áthatva kérjük mindazokat a megyénkben letelepedett erdélyieket, akik folyó év halottak napján nem állhatnak meg őseink földjén nyugvó hozzátartozóik sírja mellett, kegyeletüket ott nem róhatják le, tegyék azt meg mindnyájan új otthonukban oly módon, hogy november 1-jén 18 órakor asztalukon egy szál gyertyát gyújtva emlékezzenek távolban nyugvó szeretteikre. S míg így bejárjuk Szatmártól Kolozsváron keresztül a Székelyföld ősi temetőit, álmodjuk bele a jövőbe azt a reménységet, hogy az elhunytak örök nyugalmát nem zavarja majd senki. Gyújtsunk egy másik szál gyertyát azoknak a fiataloknak emlékére, kiknek életét egy szörnyű parancsot végrehajtó határőr fegyvere oltotta ki. Tegyük ezt azzal a hittel, hogy erre a világ minden becsületes embere nemet mond. Amikor a harmadik szál gyertyát is meggyújtjuk, töprengjünk el az otthon maradt testvéreink sorsa, kilátástalan jövője felett. Az egykori „Tündérkert” mintha egy nagy temetővévált volna. Gyászolja az iskolás gyermek ősi iskoláját, a felnőtt a napi megaláztatások miatt jár komor arccal, az öreg pedig csak kezét tördelve befelé mondhatja el: „Istenem, mivé lettünk.” Ugyanakkor felkérjük azokat az anyaországi testvéreinket, akik az eddigiekben velünk együttéreztek, amikor szeretteik sírjait meglátogatják, égessenek el ott egy szál gyertyát az erdélyiekért további szeretetük jeléül. Fejér Megyei Erdélyi Egyesület Megemlékezés Az MSZMP megalakulásának 33. évfordulója tiszteletére tudományos emlékülést szervezettkedden a Magyar Szocialista Párt Politikai Propaganda és Művelődési Központja. A beszámolókban elhangzott, hogy 1956. október 31- én az az MSZMP alakult meg, amely november 4-től egészen napjainkig működött. Sajnálatos módon ugyanis a Kádár-vezetés nem tudta elkerülni a sztálinista módszerekhez való részleges visszatérést, s így sorra elhaltak a demokratikus pártellenzék és az értelmiség reformtörekvései. (MTI) Munkástanács lesz a Videotonban? (Folytatás az 1. oldalról) állására való tekintet nélkül, majd’ mindenki egyetértett abban,, hogy az átalakulási törvény biztosította lehetőséggel élve csendes tulajdonreform zajlik, kontroll nélkül árusítanak ki állami tulajdont, illetve játszanak át, a korábban jórészt megbízhatósági alapon kiválasztott menedzserréteg kezébe. Vegyes tulajdon kell, azaz, értve ezalatt a külföldi tőke bevonását is, de a vegyes tulajdonba beleértve a valóban érdemi munkavállalói beleszólást garantáló munkástulajdonlást is. Hiszen a dolgozók alanyi joga, hogy az általuk megteremtett vagyon fölött (végre!) tulajdonosi jussuk is legyen! Azaz, a munkavállalói és tulajdonosi mivoltnak a gyakorlatban is közelednie kell egymáshoz.Hogy lehetséges intézménye, a munkástanács a dolgozói közösségeket megillető jogokat, a szakszervezeti jogokat és a tulajdonosi jogokat egyaránt gyakorolja-e, erről már megoszlottak a vélemények. Az MDF képviselői szerint igen, a BAL szószólói szerint nem. A döntő, mint az utóbbiak nevében szóló Krausz Tamás megjegyezte, hogy a tulajdonosi jogokat ragadja meg a munkástanács. Ugyancsak ő hívta fel a figyelmet arra, hogy a munkástanácsok ne váljanak a politikai pártok küzdőterévé, de országos szervezetüket is hozzák létre — akár a parlament felsőházaként —, mert különben szétforgácsolódnak, s a mindenkori uralkodó elit (legyen az az MDF, SZDSZ, vagy MSZP tagja) lesöpri a munkavállalói érdekképviseleteket a gazdasági, politikai porondról! Kázsmér János, a majd’ négyórás eszmecsere tanulságait a következőképpen vonta le: hatékony, korszerű munkavállalói érdekérvényesítés, beleszólás munkástulajdonlás nélkül elképzelhetetlen, ennek kialakult formája a munkástanács lehet a Videotonban is. Úgy, hogy technikai eszköze, a már létrehozott, 3 milliárdos tőkével alapított, Önsegélyező Egyesület legyen, kiegészítve 20 százalékos dolgozói részvényekkel (a közeljövő feladata). Akkor ugyanis a munkástulajdonlás elérné az 5 milliárdos nagyságrendet, azaz a Videoton vállalatcsoport vagyonának 30 százalékát! Mindezt a dolgozók egyetértésével megvalósítva, szem előtt tartva ama intelmet, hogy amivel azok nem értenek egyet, az nem is válhat működőképessé. Mátyás 3. OLDAl