Fejér Megyei Hírlap, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-15 / 293. szám
8 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kulturmix Karácsonyi táncház jótékony céllal Fehérváron, az Ikarus Gárdonyi Géza Művelődési Házban december 18-án, 19 órakor a már hagyományosan megrendezett ünnepi műsoron közreműködnek a székesfehérvári Ezredéves iskola diákjai, a Sárvíz abai és a sárszentágotai gyerektánccsoport, az Ikarus Néptáncegyüttes, a Figurás népzenei együttes és a Tilinkó zenekar. A műsort követően táncház lesz. A program bevételét a középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek iskolájáért, az Esélyegyenlőség Alapítvány javára ajánlják fel. Hangverseny a Jézus Szíve-templomban Az iskolák hagyományos karácsonyi koncertjei között ezúttal a fehérvári Május 1. Általános Iskola diákjainak ünnepi műsoráról adhatunk hírt. Az oktatási intézmény december 18-án, 18.30-kor Székesfehérváron, a Jézus Szíve-templomban rendezi meg a karácsonyi hangversenyét. Ünnepi nyitva tartás a könyvtárban Székesfehérváron, a Szakszervezetek Fejér Megyei Könyvtára az ünnepek alatt, december 24-től december 31-ig zárva tart. A szokásos nyitva tartás szerint 1999. január 4-től várják a hagyományos szolgáltatásokkal az olvasókat. KULTÚRA Jó koncert, jótékony céllal Hangverseny a rászorulók karácsonyára Dunaújvárosban Erőteljes és tiszta nyitódarab, folytatásként szép Marenziotolmácsolás és meggyőző interpretáció Pászti Miklós népdalfeldolgozásakor: a Móricz iskola Fazekas Andrea dirigálta Nagykórusa az ünnephez méltó összeállítással lépett közönség elé. Az együttes - biztonsággal „válaszolva” a zenei értelemben legnagyobb kihívásokra is (ez szerintem Bartók „Bolyongásba és a fináléként előadott Karai-szerzemény volt) - magasra tette a dunaújvárosi evangélikus templomban rendezett jótékony célú adventi koncert lécét, nem vitás. Másképp és másért volt sikerült a vastaps után, „átkötésként” előadott Luca-játék. A Móricz negyedikeseinek Pásti Tímea betanította előadása szelíd véleményem szerint azért érdemelt figyelmet, mert pontosan „átjött” a gyerekjáték mélyén rejtező szerelemvarázslásos, boszorkányleső, babonás, szerencsekívánó és ajándékosztó rítus összes fontos eleme. A Dunaújvárosi Zenei Egyesület Kamarazenekara az est egyik szervezőjeként „házigazdához” méltó színvonalon muzsikált. A Horváth Dénes vezényelte együttes előadásában valóban fantáziadús volt Händel g-moll Passacaglia című szerzeménye, gyönyörűen ívelt a záródarabként előadott Corelli-concerto is. De a csúcspont - nekem - az antikvitás idilli és heroikus világát ihletetten idéző Respighi-darab volt. Egy jótékonysági koncerten - megkockáztatnám — még fontosabb az előadás minősége, mint egyébként: a rendezvény szelleme nem enged meg bántó hibákat, feltűnő bizonytalankodást. Egy bosszantó baki nem csak az eseményt teheti súlytalanná, de alaposan leronthatja a szándék hitelét is. A vasárnap esti hangverseny attól vált hatásossá, hogy az egyszerre imponáló és önzetlen elképzelés mellett összességében szép koncertélményt nyújtott a komolyzene szerelmeseinek. (Mellékszál: a - profánul fogalmazva- bevételi oldalról tételesen még nem tudok nyilatkozni, de engem az igazat megvallva icipicit zavart, hogy nem fedeztem fel a város Nagy Polgári Rétegének képviselőit. Pedig most valóban elkelt volna tüntető jelenlétük...) -nyzs- HÍRÉT VISZI NÉGY MEGYÉBEN PIACs |Mj]|i!i IU11 WmUMIjfl BM1M1I Négy érv, hogy miért éppen a PIAC-ban hirdessen. O Mert a Piacban egy helyen feladott hirdetése Zala, Vas, Veszprém és Fejér megye napilapjaiban is megjelenik. O Mert mostantól az Autó, Ingatlanos Álláspiacban kedvezményes áron jelenhet meg egyszerre öt lapban. Ihh-1e Mert a Piac szombatonként jelenik meg, amikor több idő jut újságolvasásra, böngészésre O Mert a Piacban négyszer jobb eséllyel kereshet állást. ■ INGATLAN I vehet és adhat el autót vagy ingatlant. Apróhirdetés: Keretes hirdetés: Lakossági/szó: 400 Ft+áfa/hmm 128 Ft+áfa KBIH Üzleti/szó: ÉPÍTKEZÉS 232 Ft+áfa ^4 Zalai Hírlap • Vas Népe • Napló • Fejér Megyei Hírlap • Dunaújvárosi Hírlap Szinyei Merse 70 milliós képe a címlapon Megjelent az Új Művészet legfrissebb száma, borítóján Szinyei Merse Pál: Parkban című gyönyörű festményével. A folyóirat azért közli, mert az újság megjelenése előtt tudni lehetett, a kép szerepel a Kieselbach Galéria decemberi árverésén. Azóta tudjuk, el is kelt: magyar festő képéért soha nem fizettek ki ennyit... Egyéves a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet - a folyóirat megemlékezik az évfordulóról, Készman József írása beszámol az intézet létrehozásának körülményeiről, a gyűjtemény fejlesztésének céljairól, és a meghatározó tárlatokról, művészeti eseményekről. A massza megrepedt címmel Andrási Gábor és Pataki Gábor beszélgetését olvashatjuk Donáth Péter művészetéről. Az alkotó életművét nemrégiben a fehérvári Szent István Király Múzem tárlaton mutatta be. 1998. december 15., KEDD Láttuk, hallottuk, olvastuk Apácák „fogságában”? Augusztusban, bevallom, csak egy részletet láttam Varga Ágota izgalmas riportfilmjéből - de most, hogy tolerancia-díjjal jutalmazták, megismételte a „Háló” amely az MTV 1 egyik legizgalmasabb műsora. A film nagy erénye, hogy nem mond ítéletet - a nézőre bízza, hogyan gondolkodik Zsuzsa teljes odaadásáról... Pedig nem könnyű mindezt így tálalni, hiszen a másik oldal - Mirjam anya és a többi apáca - meg sem szólal: a riporter minden beszélgetési kísérlete kudarcba fullad. Zsuzsa vallásos nevelést kapott, jó családból való, művelt és szép. Lelkigyakorlaton találkozik a máriás nővérekkel, és elhatározza, apáca lesz. Elvégre felnőtt, 23 éves nő, aki szabad akaratából ezt a hivatást választja... Csakhogy itt kissé megkérdőjeleződik „a szabad akarat”: a lányt végül a szülőknek kell erővel kiszabadítaniuk. Ehhez azonban Zsuzsát is meg kell győzni, mert ő sokáig úgy érzi, nem tud a rend nélkül élni. A többiek sem: akadt lány, aki öngyilkossággal fenyegette családját, amikor szóba került, nem viszik vissza a rendbe. Mert a nővérek azt sugallják: Isten elszerette őket a szüleiktől. Ez pedig ösztönzés arra, hogy megszakítsanak minden kapcsolatot a családjuktól... A szülők tiltakoznak. Zsuzsa hajlana rá, hogy egy napra meglátogassa az édesanyját, de a nővérek végül nem engedik, megindul a harc... A szülők az egyház támogatását is elnyerik: az érsek szerint ugyanis ez a rend Magyarországon nem elfogadott... Mi történt? Úgy tűnik, mindennek a hátterében egy karizmatikus személyiség, bizonyos Mirjam anya áll, aki bűvkörébe vonja a lányokat, és nem ereszti... Mindent tud róluk, hiszen gyónni is csak a francia papnak lehet, tolmács(!) jelenlétében. Különös történet, mese a teljes odaadásról, no meg arról, hogy a fizikai fogságon kívül létezik egy másik is: a lelki rabság... g.g. (Fél)évzáró Sulinet A „fél” az iskolai, az évzáró viszont a Sulinet Magazin első, ha nem is teljes, évére vonatkozik. A lap szerkesztői tanároknak, diákoknak mondanak köszönetet mindazért a segítségért, amelyet a magazin tartalmi, formai megvalósításáért tettek. Hálásak a rendszergazdáktól borítékban és e-mailben érkezett üzenetekért, még akkor is, ha azokban olykor a hiányosságokra hívták fel a figyelmet. Örömmel értesítik az olvasókat arról is, hogy szándékaik szerint a jövő év januárjától új rovatok indulnak. Megtudhatjuk, a Sulinet Magazinban közzétett Verseny '98 című pályázat milyen visszahangra talált az oktatási intézményekben: a tanév eleji kiírást követően néhány hét alatt összesen 102 iskola küldte el pályamunkáját. Dicséretes, hogy a kimagasló részvételi aránnyal szereplő iskolák közt találjuk a székesfehérvári intézményeket. Sokféle témát dolgoztak fel a pályázók, és az is a Sulinet kezdeményezésének a javára írható, hogy számos iskolát a mostani felhívás serkentett arra, hogy feldolgozzák az alma mater történetét. A magazin évzáró számában aktuális karácsonyi meglepetés is várja az Internet-használókat. „Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, és a Sulinet Magazin kicsiny stábja nekiindult, hogy a világ néhány csücskéből megírja a karácsonyi készülődés és az Internet kapcsolatát. Utólag már látszik, hogy a címeket minden tudósító felfedezte, ami nem meglepő, hiszen Magyarországról, Nagy-Britanniából és Amerikából ugyanaz az Internet érhető el”. Azért a virtuális vásárlók, az elszánt Internet-használók ne feledkezzenek meg az ünnep bensőséges hangulatáról - hangzik a szakemberek figyelmeztetése. kulich- Nők, esélyegyenlőség Izgalmas kérdést elemez a kritika decemberi száma, Lévai Katalin A nőpolitikától az esélyegyenlőségig, és vissza című írásában. Megállapítja: a szocialista viszonyok között a munka világában formálisan egyenlőnek kiáltották ki a nőket, ám a magánszférában még csak elméletileg sem tekintették egyenrangú társnak. Jelzik ezt a gondoskodó állam intézkedései, amelyek azt sugallták: a családi élet terhei is kizárólag a nőket érintik. A nőpolitika az öntudatos nővel számolt, aki munkát vállal és részesedni kíván a szociálpolitikai áldásokból. A valóságban a nők sem bérben, sem státusban, sem szerepvállalásukat illetően nem kelhettek versenyre a férfiakkal. Eközben Európa más tájain egészen másfajta folyamatok zajlottak. Nyugat-Európában az 60-as években a nők társadalmi helyzetét a családi státusuktól tették függővé - mert az egykeresős családmodell volt az uralkodó. A 70-es években megfogalmazódott a nők és férfiak esélyegyenlőségének eszménye: ezt mind a köz-, mind a magánélet keretei között érvényre juttatták. Nem állítható, hogy nálunk valaha is erős hagyománya lett volna az esélyegyenlőségnek - írja Lévai. A Munkaügyi Minisztériumban működő Nőpolitikai Társaság '96-ban Egyenlő Esélyek Társaságává alakult, s arra vállalkozott, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség kérdését társadalmilag elismert értékké tegye. Volt is ennek némi eredménye, ám úgy tűnik, a magyar társadalom együtt él a jogsérelmekkel. Milyen lesz a jövő? Az új kormány '98 novemberében megszüntette az Egyenlő Esélyek Titkárságát, majd Nőképviseleti Titkárságként a minisztériumi hierarchia legalsóbb pontján újjáélesztette. A szerző így ír: „Magyarországon feltalálják az egykori szocialista képződményt. Milyen kár, hogy az nem működött soha. ”.