Felvidéki Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 28-38. szám)

1888-04-07 / 28. szám

X. évfolyam, Kassa 1883 szombat, április 7. 28. szám. O # jf gn ■ [UNK] •-------------------­— EENl Mpmi ■ [UNK] [UNK] [UNK]i gBpi ■ [UNK]mmh an^ ■ [UNK] [UNK]! HHiHH An9 HHIHH Jßfex ngs '*&'>■ jG&k. hm hhi ■ [UNK] [UNK]í Szerkesztőség: „r;;*, OUT T­TTIBU I Tzfirzi fiUTV —■ SZOMBATON: 0 i­I­i­i I P­Rk­i­h 1 I / 1 ilil I ELŐFIZETÉSI DU: I ÍJ Jl ff 8 IJf §J I \ 1 IS il ij II i 1 I ~°‘ Egész évr* 5 frt « TM"1 TM TM ® Hirdetések Félévre 2,, 50 kr. — , Negyedévre 1 „ 2ü kr. B­e­r­n­o­v­i­t­s Gusztáv könyvnyomdájában­­ _ __ . , malom-utcla u. sz.a. * Eg­yr szám 6 tr SZERKESZTI ES KIADJA, DR. HOHENAUER IGNÁCZ •«»* há“ Egy petit sorért 5 kr.•----------------------• •-----------------—# Elemi csapások és a bőrgyártás. (sz.) Tűzvész, vízáradás, háborus­ béke, amerikai konkurrenczia, véd­vám, filokszéra és bőrgyártás! — Kell-e még több ? — Igaz, hogy ez még csak hét csapás, de nem kell hozzá más mint egy fagy és jégverés, aztán meg lesz a kilencz ! Ugyan, mit vé­tettünk a jó Istennek, hogy ennyi látoga­tással sújt bennünket ? És hol az a kormány, mely azokat a sebeket azonképpen tudná behöggeszteni, hogy még csak meg se érezzük.­­ Még csak el sem altathat, mert arra való az ellenzék, hogy ne engedje, hát a beadott gyógyszernek minden egyes ke­serű cseppjét, a műttevő késnek minden hasítását éreznünk kell. És hozzá minden gyógykezelésnek az a természete, hogy még fizessünk is. Nem elég a csapás, nem elég a betegség, hanem annak még utóíze is van : — A költekezés. És az igen tisztelt ellenzék bámul rajta, hogy nincs pénzünk, s mert az adó áll leg­inkább keze ügyében, hát azt okolja, azt rántja elő. Pedig mennyit elvesz ! — Csak az árvíznél kezdjük. Aztán az amerikai konkurrenczia, mely terményeink árát felére szállította. A németországi és francziaor­­szági vámok. És a filokszéra, mely szőlőin­ket már­is tönkre tette, s hozzá a bőrgyár­tól, mv ly még annak a kevés bornak is árát eszi, ami még terem. Nos hát, ezek a csapások, melyekről nem lehet tenni, több jövedelmet elvettek az or­szág népétől mint a mennyit meghagy­tak, s nem az a csoda uraim, hogy pénzünk, nincs, hanem hogy élünk. Pláne haladunk, hogy e roppant csapások sem állították meg államunk haladás­nak szekerét még csak egy pillanat­­i sem. Sőt számszerinti kimu­tatás által helyeztetett kilátásba a kibonta­kozás pénzügyi bajainkból. Na már kérem szépen, még­is érdem az, mikor ily kala­­mitások közt ezenképpen vagyunk kormá­nyozva. És el merem mondani, hogy ily körülmények, csapások és elmaradottsággal ily diadalmasan küzdeni, a csodálatot ér­demli meg. Lehet ez ellen írni, beszélni akár­mit, de mellettünk a tények szólnak, s azoknak megczáfolása lehetetlen. Meg­is van az itt elősoroltak közt valami, ami szemet szúrhatott az olvasónak, s melyet szándékosan azok közé a dolgok közé soroltam, a­melyekről a magyar kor­mány nem tehet. Ám hadd ííjon ki a többi közül, s hadd csóválja meg fejét még a legjámborabb kormánypárti olvasó is , hogy nem-e hát ? Hogy csakugyan oly elemi csapás-e az a bőrgyártás is, melyről ne lehetne tenni a mi különben igen tisztelt közgazdasági miniszterünknek ! Nos hát, ez az a dolog, amit én nem akarok elhinni. Hogy amin egy tollvonással segíteni lehetne, hogy miért ne lehetne se­gíteni ? De amint egyszer valami égető kérdésben ánkettet hívnak össze, azt agyon is lőtték ! A bőrgyártásnak rendes korlátok közé való szorítása is itt bukott meg. Ha valamit „agyon akar üttetni“ a miniszter, hát csak ankettet hívjon össze. Baross Gá­bornál az okozza a legtöb süikert, hogy minél kevesebbet ankettk­oz, különösen pedig ott, ahol a visszaéléseknek a körmükre kell koppintani. Az uzsorával is éppen úgy voltunk mint a bőrgyártással vagyunk. Szörnyen nagy volt bennünk a lelkiismeretesség a pénz szabadsága iránt. Azt nem lehet korlátozni, mert igy, mert úgy ! — Dehogy nem lehet! Tessék csak megkisérleni. És megkisérlették. Ugy­e hogy lehet? És még csak nem is igazságtalanság, mert mentő eszköz. Hiszen kérem, ha igazságtalanságról vágyakozva álltam a pénztárnál, hogy a 2 lira belépti díjat lefizethessem s mielőbb a több mint 1800 év előtti állapotot megláthassam feltüntető vá­rost, melyet K. u. 79 ben augusztus 24-én temetett el a Vezúv. Borzasztó nap lehetett ez! A nappal éjjé vál­tozott, a hamu­eső viharzott, a föld rengett s mé­lyéből kéngázok szálltak fel. A lakosok legnagyobb része megmenekült, csak kevesen lelték ott sír­jukat. A három várost: Pompejit, Herculanumot s Stabiát 7—9 méternyi vastagságban borította el ek­kor a láva, mely nem folyt, hanem esett, még pedig a hamu-esőre tüzes anyag 3—á méternyire, melyre újra hamu­eső hullott. S miután a Vezúv ennyi ál­dozatot követelt, hosszú időre bezárta száját. A három város közül csupán Pompeji bizonyult a kiásásra alkalmasnak. Ezt a múlt századtól kezdve ássák, s eddig egy harmadát ásták ki legfontosabb épületeivel, így­­ a fórumot, a legjelentékenyebb nyil­vános épületeket, templomokat, fürdőket, színháza­kat, az amphiteatert, főutczáit, iparos műhelyeit, számos lakóházat, sőt sírokat is — persze mind csak­­ ónjaiban, melyeknek berendezési tárgyai, a falak érdekesebb festményei nápolyi muzemban vannak felhalm­ozva. %A német kalauz vezeté­se mellett mentem egy kapun keresztül a városba. kapu alatt van a kis musem­ba vezető bejál ynek 3 szobájában az antik tárgyak gipsz-ön fényei vannak kitéve. Legér­dekesebb tárgyai azo­­tan az üvegszekrényekben lát­hat­ó Pompejiben talált bullák képezik. Némelyik hu­’ía arczán még ott ül a halálküzdelem ijesztő ki­fejezése. Érdekes a kutya hullája is­ van szó, akkor a monopóliumok a legna­gyobb igazságtalanságok. Azért még­sem méltóztatnak abban hagyni, a bor­hamisítás meggátlása iránt pedig oly szent borzalmat méltóztatnak tanúsítani, mintha a borthamisí­­tók prédája volna az emberiség. Mert hát szabad ipar! Ugyan! Ha akadna valaki, aki bizonyos növénynél dohán­nyá való manipulálása által a dohányt akarná pótolni, mit szólnának hozzá ? Én azt hiszem, egy pillanatig sem törnék fejü­ket a lelkiismereten, hanem rá küldenék finánczot, és elkoboztatnák egyszerűen. Egy­­­szerre vége lenne a skrupulozitásnak. De most megteszik, hogy tartanak borászati kormánybiztost, óvintézkednek a filakszéra ellen, hirdetik és javasolják a homoki szőlőt, de azzal, hogy a borgyártás mindenféle kormánybiztost, s mindenféle homoki szőlőt feleslegessé és tönkre­tesz, akár a filakszéra azzal nem törődnek. Az a mi bajunk, hogy rettentő kez­detleges és félszeg vagyunk. Amit nem látunk a külföldön, azt a magunk fejétől nem merjük megcsinálni. Legfeljebb egy án­kettet hívunk össze, mely azon törje , hogy mit nevezünk szabad iparnak? — Hát azt nevezzük szabad iparn­ak egyszerűen, ami a társadalomnak haszná: i s nem kárára van, de hogy a bőrgyártás hasz­nára volna, azt még földi tudós józan fejjel nem igen bizonyította be, de senki előtt.. A nemzetközi jubiläumi mííMállitás Bécsben Egy kiásott város. Az idegent, ki Olaszország földjére lép, a mű­vészeti remekek, a nagyszerű muzeumok, képtárak s a déli vidék minden kellem­e annyi;­a meglepik, hogy a földi gondokat mintegy elvetve magától, —átszel­lemül s egész más világba képzeli magát. E tekin­tetben semmi más nem bír nagyobb behatást elő­idézni, mint Pompeji, a kiásott város, mely hatás leginkább abban leli magyarázatát, hogy a modern világ közepette az antik világnak egy elzárt pontja még egész könnyen felis­merhető összefügg­ésében tű­nik fel a szemlélő előtt. A régi századoknak egy igazi hazajáró szelleme, mely méltán képezi az olasz föld legnagyobbszerű meg­leni valóját. Nápoly közelében fekszik a kiásott város, hová vasúton rövid idő alatt lehet eljutni.. Mindössze 3 állomás van odáig. A vidék,­­melye vonat halad, igen szép. Ha visszatekintünk Né nagyszerű kép tárul elénk. A város egész­e kiemelke­dik a mint a tenger partján s a . elnyú­lik, s ezt a szép képet még festőibb, melyre a vonatról elragadó kilátás nyilik. Az első állomás: Portréi, hol nag­­­­ rü villák vannak. Innen a vonat láva bevágásban halad Torre del Greco állomásig, melynek házai mind a fekete lávára épitvek. A harmadik állomás : Torre del Annunziata iparos város, mely nagyszerű maccaroni­ gyárairól nevezetes. Ezután Pompeji kö­vetkezik. Ő Felsége I. Ferencz J­ósef 40 éves uralkodá­sának örömünnepe alkalmából sok féi vés ünnepély fog rendeztetni Bécsben, melyek közt a nemzetközi jubiläumi műkiállitás kiváló helyet foglal állítható, hogy e kiállítás belértéke oly­a­n. Méltán rende­zése oly sikerült, tartalma oly gazdag hogy e tekin­­tetben messze túlszárnyal minden eddugi­­ ki­állítást. A kapun túl, a­mit a városból látni sel az Nero és Titus idejéből való, miután K. u. 63-ban a várost egy nagy földrengés egészen elpusztította, így egészen újra épült. Megálltam az épületek romhalmaza között, me­lyek úgy tüntetik fel a várost, mintha házainak felső felét levágták volna s elgondolkoztam azon, hogy a természet ama szépsége, mely a működő Vezúv-vul­­kánban oly fönségesen nyilvánul s szerez gyönyört az emberek millióinak, e városnak 30,000 lakóját földönfutóvá tette, a legundokabb gondolatot keltve bennök maga iránt. A fény és árny egy alakban s mégis minő különböző hatással! Még borzasztóságá­­ban nagyobbszerünek bizonyul a természeti erő, mint rendes működésében, s a mint ezt mintegy megszok­juk, amazt kiegyenlíti az idő, s igy ami egykor bor­zalmat keltett, ma csudálatot ébreszt az emberben. S ez így van jól. Bejártam az egész kiásott Pompejit, végig mind a három főutczáján, melyek olyan szélesek, mint a mi Kovács-utczánk s lávadarabokkal vannak kikö­vezve, melyen 18 száz évvel ezelőtt a kocsik kerekei mély bevágásokat okoztak, melyek ma is láthatók, miután a kocsi­ ut sokkal mélyebben fekszik, mint az oldalain futó gyalogjárók. Láttam az egykori bolto­kat, malmot, vendéglőket (mindenféle ételt s üvege­ket találtak itt), a nyilvános kutakat, az iparosok czimereit s itt-ott az utcza falán egy kígyót, mely annyit jelentett, mint nálunk az a bizonyos figyel­meztetés : „E falnak bepiszkitása tilos!“ Megnéztem a Fórumot, melyen a legrégibb épület a Basilika, egykor berse és törvényszék. Osz­lopai régi nagyságáról mesélnek. Ezzel szemben van az Apollo-templom, mely Pompejinek legszebb romja,

Next