Felvidéki Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 28-38. szám)
1888-04-07 / 28. szám
X. évfolyam, Kassa 1883 szombat, április 7. 28. szám. O # jf gn ■ [UNK] •-------------------— EENl Mpmi ■ [UNK] [UNK] [UNK]i gBpi ■ [UNK]mmh an^ ■ [UNK] [UNK]! HHiHH An9 HHIHH Jßfex ngs '*&'>■ jG&k. hm hhi ■ [UNK] [UNK]í Szerkesztőség: „r;;*, OUT TTTIBU I Tzfirzi fiUTV —■ SZOMBATON: 0 iIii I PRkih 1 I / 1 ilil I ELŐFIZETÉSI DU: I ÍJ Jl ff 8 IJf §J I \ 1 IS il ij II i 1 I ~°‘ Egész évr* 5 frt « TM"1 TM TM ® Hirdetések Félévre 2,, 50 kr. — , Negyedévre 1 „ 2ü kr. Bernovits Gusztáv könyvnyomdájában _ __ . , malom-utcla u. sz.a. * Egyr szám 6 tr SZERKESZTI ES KIADJA, DR. HOHENAUER IGNÁCZ •«»* há“ Egy petit sorért 5 kr.•----------------------• •-----------------—# Elemi csapások és a bőrgyártás. (sz.) Tűzvész, vízáradás, háborus béke, amerikai konkurrenczia, védvám, filokszéra és bőrgyártás! — Kell-e még több ? — Igaz, hogy ez még csak hét csapás, de nem kell hozzá más mint egy fagy és jégverés, aztán meg lesz a kilencz ! Ugyan, mit vétettünk a jó Istennek, hogy ennyi látogatással sújt bennünket ? És hol az a kormány, mely azokat a sebeket azonképpen tudná behöggeszteni, hogy még csak meg se érezzük. Még csak el sem altathat, mert arra való az ellenzék, hogy ne engedje, hát a beadott gyógyszernek minden egyes keserű cseppjét, a műttevő késnek minden hasítását éreznünk kell. És hozzá minden gyógykezelésnek az a természete, hogy még fizessünk is. Nem elég a csapás, nem elég a betegség, hanem annak még utóíze is van : — A költekezés. És az igen tisztelt ellenzék bámul rajta, hogy nincs pénzünk, s mert az adó áll leginkább keze ügyében, hát azt okolja, azt rántja elő. Pedig mennyit elvesz ! — Csak az árvíznél kezdjük. Aztán az amerikai konkurrenczia, mely terményeink árát felére szállította. A németországi és francziaországi vámok. És a filokszéra, mely szőlőinket máris tönkre tette, s hozzá a bőrgyártól, mv ly még annak a kevés bornak is árát eszi, ami még terem. Nos hát, ezek a csapások, melyekről nem lehet tenni, több jövedelmet elvettek az ország népétől mint a mennyit meghagytak, s nem az a csoda uraim, hogy pénzünk, nincs, hanem hogy élünk. Pláne haladunk, hogy e roppant csapások sem állították meg államunk haladásnak szekerét még csak egy pillanati sem. Sőt számszerinti kimutatás által helyeztetett kilátásba a kibontakozás pénzügyi bajainkból. Na már kérem szépen, mégis érdem az, mikor ily kalamitások közt ezenképpen vagyunk kormányozva. És el merem mondani, hogy ily körülmények, csapások és elmaradottsággal ily diadalmasan küzdeni, a csodálatot érdemli meg. Lehet ez ellen írni, beszélni akármit, de mellettünk a tények szólnak, s azoknak megczáfolása lehetetlen. Megis van az itt elősoroltak közt valami, ami szemet szúrhatott az olvasónak, s melyet szándékosan azok közé a dolgok közé soroltam, amelyekről a magyar kormány nem tehet. Ám hadd ííjon ki a többi közül, s hadd csóválja meg fejét még a legjámborabb kormánypárti olvasó is , hogy nem-e hát ? Hogy csakugyan oly elemi csapás-e az a bőrgyártás is, melyről ne lehetne tenni a mi különben igen tisztelt közgazdasági miniszterünknek ! Nos hát, ez az a dolog, amit én nem akarok elhinni. Hogy amin egy tollvonással segíteni lehetne, hogy miért ne lehetne segíteni ? De amint egyszer valami égető kérdésben ánkettet hívnak össze, azt agyon is lőtték ! A bőrgyártásnak rendes korlátok közé való szorítása is itt bukott meg. Ha valamit „agyon akar üttetni“ a miniszter, hát csak ankettet hívjon össze. Baross Gábornál az okozza a legtöb süikert, hogy minél kevesebbet ankettkoz, különösen pedig ott, ahol a visszaéléseknek a körmükre kell koppintani. Az uzsorával is éppen úgy voltunk mint a bőrgyártással vagyunk. Szörnyen nagy volt bennünk a lelkiismeretesség a pénz szabadsága iránt. Azt nem lehet korlátozni, mert igy, mert úgy ! — Dehogy nem lehet! Tessék csak megkisérleni. És megkisérlették. Ugye hogy lehet? És még csak nem is igazságtalanság, mert mentő eszköz. Hiszen kérem, ha igazságtalanságról vágyakozva álltam a pénztárnál, hogy a 2 lira belépti díjat lefizethessem s mielőbb a több mint 1800 év előtti állapotot megláthassam feltüntető várost, melyet K. u. 79 ben augusztus 24-én temetett el a Vezúv. Borzasztó nap lehetett ez! A nappal éjjé változott, a hamueső viharzott, a föld rengett s mélyéből kéngázok szálltak fel. A lakosok legnagyobb része megmenekült, csak kevesen lelték ott sírjukat. A három várost: Pompejit, Herculanumot s Stabiát 7—9 méternyi vastagságban borította el ekkor a láva, mely nem folyt, hanem esett, még pedig a hamu-esőre tüzes anyag 3—á méternyire, melyre újra hamueső hullott. S miután a Vezúv ennyi áldozatot követelt, hosszú időre bezárta száját. A három város közül csupán Pompeji bizonyult a kiásásra alkalmasnak. Ezt a múlt századtól kezdve ássák, s eddig egy harmadát ásták ki legfontosabb épületeivel, így a fórumot, a legjelentékenyebb nyilvános épületeket, templomokat, fürdőket, színházakat, az amphiteatert, főutczáit, iparos műhelyeit, számos lakóházat, sőt sírokat is — persze mind csak ónjaiban, melyeknek berendezési tárgyai, a falak érdekesebb festményei nápolyi muzemban vannak felhalmozva. %A német kalauz vezetése mellett mentem egy kapun keresztül a városba. kapu alatt van a kis musemba vezető bejál ynek 3 szobájában az antik tárgyak gipsz-ön fényei vannak kitéve. Legérdekesebb tárgyai azotan az üvegszekrényekben látható Pompejiben talált bullák képezik. Némelyik hu’ía arczán még ott ül a halálküzdelem ijesztő kifejezése. Érdekes a kutya hullája is van szó, akkor a monopóliumok a legnagyobb igazságtalanságok. Azért mégsem méltóztatnak abban hagyni, a borhamisítás meggátlása iránt pedig oly szent borzalmat méltóztatnak tanúsítani, mintha a borthamisítók prédája volna az emberiség. Mert hát szabad ipar! Ugyan! Ha akadna valaki, aki bizonyos növénynél dohánnyá való manipulálása által a dohányt akarná pótolni, mit szólnának hozzá ? Én azt hiszem, egy pillanatig sem törnék fejüket a lelkiismereten, hanem rá küldenék finánczot, és elkoboztatnák egyszerűen. Egyszerre vége lenne a skrupulozitásnak. De most megteszik, hogy tartanak borászati kormánybiztost, óvintézkednek a filakszéra ellen, hirdetik és javasolják a homoki szőlőt, de azzal, hogy a borgyártás mindenféle kormánybiztost, s mindenféle homoki szőlőt feleslegessé és tönkretesz, akár a filakszéra azzal nem törődnek. Az a mi bajunk, hogy rettentő kezdetleges és félszeg vagyunk. Amit nem látunk a külföldön, azt a magunk fejétől nem merjük megcsinálni. Legfeljebb egy ánkettet hívunk össze, mely azon törje , hogy mit nevezünk szabad iparnak? — Hát azt nevezzük szabad iparnak egyszerűen, ami a társadalomnak haszná: i s nem kárára van, de hogy a bőrgyártás hasznára volna, azt még földi tudós józan fejjel nem igen bizonyította be, de senki előtt.. A nemzetközi jubiläumi mííMállitás Bécsben Egy kiásott város. Az idegent, ki Olaszország földjére lép, a művészeti remekek, a nagyszerű muzeumok, képtárak s a déli vidék minden kelleme annyi;a meglepik, hogy a földi gondokat mintegy elvetve magától, —átszellemül s egész más világba képzeli magát. E tekintetben semmi más nem bír nagyobb behatást előidézni, mint Pompeji, a kiásott város, mely hatás leginkább abban leli magyarázatát, hogy a modern világ közepette az antik világnak egy elzárt pontja még egész könnyen felismerhető összefüggésében tűnik fel a szemlélő előtt. A régi századoknak egy igazi hazajáró szelleme, mely méltán képezi az olasz föld legnagyobbszerű megleni valóját. Nápoly közelében fekszik a kiásott város, hová vasúton rövid idő alatt lehet eljutni.. Mindössze 3 állomás van odáig. A vidék,melye vonat halad, igen szép. Ha visszatekintünk Né nagyszerű kép tárul elénk. A város egésze kiemelkedik a mint a tenger partján s a . elnyúlik, s ezt a szép képet még festőibb, melyre a vonatról elragadó kilátás nyilik. Az első állomás: Portréi, hol nag rü villák vannak. Innen a vonat láva bevágásban halad Torre del Greco állomásig, melynek házai mind a fekete lávára épitvek. A harmadik állomás : Torre del Annunziata iparos város, mely nagyszerű maccaroni gyárairól nevezetes. Ezután Pompeji következik. Ő Felsége I. Ferencz Jósef 40 éves uralkodásának örömünnepe alkalmából sok féi vés ünnepély fog rendeztetni Bécsben, melyek közt a nemzetközi jubiläumi műkiállitás kiváló helyet foglal állítható, hogy e kiállítás belértéke olyan. Méltán rendezése oly sikerült, tartalma oly gazdag hogy e tekintetben messze túlszárnyal minden eddugi kiállítást. A kapun túl, amit a városból látni sel az Nero és Titus idejéből való, miután K. u. 63-ban a várost egy nagy földrengés egészen elpusztította, így egészen újra épült. Megálltam az épületek romhalmaza között, melyek úgy tüntetik fel a várost, mintha házainak felső felét levágták volna s elgondolkoztam azon, hogy a természet ama szépsége, mely a működő Vezúv-vulkánban oly fönségesen nyilvánul s szerez gyönyört az emberek millióinak, e városnak 30,000 lakóját földönfutóvá tette, a legundokabb gondolatot keltve bennök maga iránt. A fény és árny egy alakban s mégis minő különböző hatással! Még borzasztóságában nagyobbszerünek bizonyul a természeti erő, mint rendes működésében, s a mint ezt mintegy megszokjuk, amazt kiegyenlíti az idő, s igy ami egykor borzalmat keltett, ma csudálatot ébreszt az emberben. S ez így van jól. Bejártam az egész kiásott Pompejit, végig mind a három főutczáján, melyek olyan szélesek, mint a mi Kovács-utczánk s lávadarabokkal vannak kikövezve, melyen 18 száz évvel ezelőtt a kocsik kerekei mély bevágásokat okoztak, melyek ma is láthatók, miután a kocsi ut sokkal mélyebben fekszik, mint az oldalain futó gyalogjárók. Láttam az egykori boltokat, malmot, vendéglőket (mindenféle ételt s üvegeket találtak itt), a nyilvános kutakat, az iparosok czimereit s itt-ott az utcza falán egy kígyót, mely annyit jelentett, mint nálunk az a bizonyos figyelmeztetés : „E falnak bepiszkitása tilos!“ Megnéztem a Fórumot, melyen a legrégibb épület a Basilika, egykor berse és törvényszék. Oszlopai régi nagyságáról mesélnek. Ezzel szemben van az Apollo-templom, mely Pompejinek legszebb romja,