Felvidéki Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 82-104. szám)
1890-10-11 / 82. szám
1 XII. évfolyam, Kassa, szombat, 1890. október 11. 82-ik szám. FELVIDÉKI KÖZLÖM. Szerkesztőség és kiadóhivatal malom-utcza. 14. hová e Megjelen minden szerdán és szombaton. Előfizetési Szerkesztő Dr Hohenauer Ignácz. lapot illető minden közlemény czimzendő. ... . _ , . ... . „ _ ..n . . Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel díj . egesz evre 5 frt, lel e 2 . gy LaptulajdonoS Hedry Bertalan Bernovits Gusztáv könyvnyomdájában malom-utcza 14 évre 1 frt 25 kr. Egy szám 6 kr. Laptulajdonos Henry Bertalan. gz. ftlattj Slj4t haz4bail_ Miért mennek Amerikába? Tegnap ment el vidékünkről egy uj trupp kivándorló. Falumból is van köztük. Asztalosmester, foglalkozására nézve iparkodtam lebeszélni. Kezembe adott egy csomó amerikai levelet, melyet ott levő sógora írt feleségének és neki. Íme a sok levél rövid tartalma. „Amerikában a kereset nagy, a megélés könnyű. Feleségének egy helyet biztosított, hol naponkint 1 dollárt kap, aratáskor pedig kettőt és dolgoznak reggel 7-től este 6-ig. Unszolja, hogy adjon el rögtön mindent és induljon azonnal, mert nem érdemes ott egy pillanatig maradni, ahol verejtékes, felemésztő munka után mégsem kereshet, hogy jóllakjék. Ö annyit naponkint háromszor eszik húst. Magyarországban egy hónap alatt sem látott ennyit. Két szobás lakást tart, melyért havonkint három dollárt fizet. Mesterségét nem üzi, nincs szerszáma, de ha neje kihozza, még jobb keresetre van kilátása, mert a mesterséget igen jól fizetik.“ De hát valóban igy állana vidéki népünk sora? Utána néztem. Ideirom a rideg számokat Egy pár munkás (férj és nő) keresett az idei jó termés mellett 6 mérő búzát, 3 mérő rozsot, 2 és fél mérő árpát és 7 mérő zabot. A szalmarészt nem kapják meg nálunk az aratók. A búzát eladták mérőnkint 2 frt 60 krajezárért, a rozsot 2 frt 33 krért, az árpát 2 frt 56 krért és a zabot 1 frt 45 krért. Kaptak összesen 39 frt és 14 krt és ezért kell két embernek a következő munkát végezni: 1. Learatják, behordják és kimasinázzák az urasági gabonát, ami tartott június 30-dikától augusztus 17-dikéig, összesen 49 napig. 2. Kaszálják, gyűjtik, behordják és kazalozzák az összes szénát, ami 17—19 napot vesz igénybe. 3. Lekaszálják, gyűjtik és behordják az összes lucerna, lóher, baltacím, vagy egyéb takarmányt, mely télire való, vagy magnak szolgál. Az utóbbit ki is kell csépelni. Tart 10—11 napig 4. Lekaszálják, gyűjtik, hordják és kazalozzák az összes sarját, ami ismét igénybe vesz 16—17 napot Ezek szerint dolgozik 2 ember 93 napig, vagyis végez egy pár ember 186 napszámot és azért kap 39 frt és 14 kr munkabért. Esik tehát egy napszámra 20,8 kr. Számba kell venni, hogy aratáskor a munkaidő kezdődik 3 órakor reggel és tart este 9, fél 10-ig, tehát a legtöbb esetben 18—19 óráig. És említésre méltó, hogy a feles krumpli- és kukoricza-földek kiosztásánál elsőségben részesülnek az aratók , de ezért tartoznak a lakásra magot adni, azt elrakni, 2-szer megkapálni és tölteni, kiszedni és a gazdához hordatni, ezenkívül pedig minden hold feles föld után 8 napszámot szolgálni az uraságnak. Két holdnál többet nem vállalhat senki, mert nem győzi, így megterem neki a krumplija és kukoriczája , a kenyere pedig nagy nehezen kikerül az aratórészből. Hát az adó, hát a ruha, hát a lakás ? Ez boldog Magyarországban, a búzatermő európai Kánaánban, a szegény ember keresete! És még ezt is elkapkodják egymástól az emberek, mert hiába, sokan vagyunk és élni csak kell Mondtam már: mai viszonyaink szerint túl van népesedve szegény hazánk és ha nem teszünk már egyszer valamit, kénytelen a osztály vándorbotot a kezébe szegény venni. A mai állapot tarthatatlan. Állami jószágok mellett a szegény ember keresete valamivel jobb, íme itt vannak a rávonatkozó számok. Az állam (legalább nálunk) nem ad részt az aratónak, hanem kifizet neki megállapított összeget az egész aratásért. Ez állott nálunk 17 írtból, mit a férfi napszámos (kaszáló, kötő) és 9 írtból, mit a nő vagy süldő legény kapott. Élelemmel az uraság látta el és pedig úgy, hogy húst 5 és fél heti munka alatt sohasem láttak, minden nap estére bableves járt, délben pe így, csakhogy nem te irántad te szzegény kis aszszony. Ha nem aludnál oly mélyen, s nem volna oly édes, mitsem sejtő mosolyt ajkadra az álmok tündére, láthatnád mily gyors**, vigyázva ölti fel ruháit, vállára fegyverét, egy-egy óvatos pillantást vetve feléd. Azután kisuhan. Mitsen törődve az összeczikkázó villámok, Ítéletre emlékeztető dörgésekre, viszi rablott szerelmét, melynek minden ölelése, csókja téged illet, abba az al-széli arilakba, hol legkedvesebb barátnőd tárt karokkal, remegő kebellel, féktelen, tomboló szerelemmel várja férjedet. Csöndes, kihaltnak tetszik az egész falu. Ilyenkor lehet belemerülni a tiltott gyönyörök kéjes hullámzással ringató tengerébe, most lehet fenékig üríteni a titkolt örömök poharát. Senki se lát! Még az ég csillagszemére is sötét fátyol borult. Nagy, fekete felhő ijesztő gyorsasággal gomolygva teríti be az eget, süni dörgések kitörő viharról szólanak, — ember, állat, magába szállva, meghunyászkodva, tétlen agoniával várja annak zúgó-bugó, borzalmasan fönséges tombolását, csak Váry Lőrincz suttogja, uj kedvesét féktelen szivéhez szorítva: Pompás időnk van én kedvesem, pokoli sötét. — A többit elfojtja az ölelés, a csók. De én látok! Miként egy figyelmeztetés, mint egy ha SÁBOM. B. Ilonának pajongó ábrándok hazája — A színpad — édes otthonod A láng, mely szivedben lobog S minden, mi éltednek drága Övételkednek szép világa! Szépért beválni, jóra törni, S az igazat — a mely a földi Tusában gyakran . . . szakadhatlan A porba rogy — védni, emelni — E vágy, mely kebledet betölti, Bár azt tudod jól, hogy e harczban A sátán kisért száz alakban. Te gyönge nő, nem félsz-e attól, Hogy a világ, a nagy tömeg, Mint annyiét, a ki érte harczol. Szent czélodat nem érti meg, S lesújt, a helyett, hogy fölemelne, S a küzdelemben nyert sebedre. A gúny maró nedvét locsolja: Kem félsz, hogy martyroknak sorsa Vár?... az apostolok keresztje?. Bár tudnám lelkedet kivonni E súlyos, kétes küzdelemből; Bár mondhatnám, hogy őrület Hinni jóban, nagyban, nemesben ; Bár mondhatnám, hogy kárhozat A lélek égi, tiszta fénye, Mely síkra szállni kényszerit. De ezt nem mondhatom neked, Mert én e szent küzdelmeket Imádom ... és ha volna éltem A végtelennel egybeforrva, Ily harczra szánnám azt örökké ! Azt mondom hát, leány, ha lelked Elvété az önérdeket, Maradj, mi vagy, maradj színésznő, A legszebb eszmék hirdetője . . . S éljen bár a martyrok keresztje Vigasztalód legyen az eszme! Lévay Gyurix, Zivataros ej. Tolvajok és szerelmesek pártfogója az éjszaka. Vári Lőrincz is a legsötétebb éjfélen vonta ki karját szendergő felesége feje alól, és indult „lesre“. Jól tudta ő, hogy ilyenkor lehet legbiztosabban a tilosban vadászgatni. Hogy Váry Lőrincz szenvedélyes vadász, mindenki tudta. S hogy különösen nemesebb vadakkal foglalkozik nagy előszeretettel, arról is, a feleségén kívül, mindenki meg volt győződve. Csak épen ő, az a gyönge, szelíd kisasszony, ki szívének rajongásszerü imádatával csügg férjén, ő nem táplálja a legkisebb gyanút sem szívében. A nap fényes és tiszta, de sokkal könnyebben felfedezhetőnek tartja s szabad szemmel annak foltjait, mint férje szerelmének. Hiszen ő, nem érezve az elröppenő évek súlyát, egy tizenhat éves leány édes zavarával fogadja hazatérő férjét. Ha Lőrincz közelében van, boldog elégedett; ha nincs nyugtalan félénk, alig várja a pillanatot, hogy a keblére röpülhessen. Bizonyos, hogy férje épen így érez