Felvidéki Ujság, 1940. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1940-09-06 / 203. szám
Ü3XXJ 3 PQRT Megállapodtak a pályakérdésben a Rákóczi és a KAC Megírtuk, hogy a Rákóczi bérletébe jutott egykori CsSK sporttelep a társklubok részéről történő használata ügyében tárgyalások indultak meg. Ezeket a tárgyalásokat szeptember 1-ig kellett volna befejezni, ami azonban nem következett be, úgyhogy a KAC-ot az a veszély fenyegette, hogy vasárnapra kitűzött bajnoki mérkőzését nem fogja tudni megrendezni. Szerdára azonban a két egyesület között olyan közeledés történt a feltételek tekintetében, hogy szinte a tizenkettedik órában mégis sikerült a bérleti szerződést megkötni. Ezek után a KAC bajnoki mérkőzése a budapesti MÁVAG ellen a Rákóczi-pályán kerül eldöntésre, mert sikerült a mérkőzés elé gördült utolsó akadályt is eltakarítani az útból. A pályabérlet ügyében a Törekvéssel hasonló tárgyalásokat indított a pályatulajdonos Rákóczi. Itt sem tudtak megegyezni a tárgyaló felek, a tárgyalások megszakadtak, úgy, hogy a Törekvés Gidófalvy dr. miniszteri biztost kérte fel a közvetítésre. A futball miniszteri biztosának és a Rákóczi konciliáns vezetőségének köszönhető, hogy a Rákóczi és Törekvés közötti tárgyalások is egyhamar békés megegyezésre fognak vezetni. A megegyezések következtében megindulhat a békés munka a kassai egyesületek között és a pályán. Egyetemes kassai sportérdek, hogy az egyesületek között még esetleg fennálló súrlódási felületet végleg megtisztítsák az együttműködést akadályozó anyagtól, mert csak közös megértő, váll vetett munkával emelhetik fel újból Kassa sportját az őt megillető helyre. Bajnoki rajt Losoncon (Losonci tudósítónktól). Vasárnap az NB IIL osztályban is megindul a bajnoki szezon. A jobbára felvidéki egyesületekből álló északi csoport csapatai két alcsoportra osztva küzdenek a bajnoki címért. A „Mátra“ alcsoportba került többek között a LAFC csapata is, mely vasárnap Egerben, az ottani MOVE Eger ellen vívja majd meg első idei pontküzdelmét. A LAFC vezetősége lázas munkával készült az új szezonra. Terveit azonban a mai rendkívüli helyzet sokszor keresztül húzta, így a csapat a vasárnapi rajtra még nem tud teljesen felkészülten kiállni. Legjobb játékosai katonai szolgálatot teljesítenek, akiknek szabadságolása a mérkőzésre kétséges. Ez aztán arra készteti a vezetőséget, hogy a vasárnapi egri első bajnoki mérkőzésre fiatal s eddig még az első csapatban nem szerepelt játékosokat állítson be. A vezetőség reméli, hogy a fiatal játékosok lelkesedésükkel pótolni tudják az öregeket. A játékosok vasárnap kiadós edzést tartottak s a rossz vasúti összeköttetés miatt a csapat vasárnap reggel autókon utazik Egerbe, ahol ünnepélyesen fogadják a LAFC-ot. Az Egri MOVE csapata a mérkőzés előtt zászlót nyújt át a losonci csapat vezetőjének. A LAFC várható felállítása: Simon II., Tolmácsi, Zsoma, Kostyál, Radó, Hegedűs III., Lukács, Kolonkás, Tóth II., Kovács, Szegecs. Amennyiben a katonajátékosoknak sikerülne szabadságot kieszközölni, úgy azok kapnának helyet a csapatban. A Füleki TC játékosai belépnek a LAFC-ba . Mint ismeretes, a nagymultú és sok dicsőséget szerzett Füleki TC az MLSz részéről ért sorozatos mellőzések és sérelmek miatt visszalépett a bajnokságtól. Játékosai azonban a füleki gyár alkalmazottai, akik nem hagyták el Füleket s továbbra is a gyár kötelékében maradtak. Ez késztette a LAFC vezetőségét arra, hogy a FTC játékosokat megszerezze és foglalkoztassa. Megindultak a tárgyalások s ennek alapján a két klub vezetősége a legbarátságosabb formában megegyezett a füleki játékosoknak a LAFC részére történő átadásáról. Hulita Vilmos gyárigazgató, az FTC elnöke sem emelt ez ellen kifogást és ifj. Koltai Ernő dr. polgármester a losonci klub elnökével megállapodtak a játékosok átengedésében. A LAFC vezetősége máris hozzálátott" a játékosok átigazolásához, Egri, Mihók, Paál, Hankó, Juracsek, Csukás, Gordos, stb. ismert nevű játékosok kerülnek így a LAFC-hoz. A füleki játékosok hétközben Füleken tartanak edzéseket s csak két hetenként jönnek majd át Losoncra együttes edzésekre. A füleki játékosok bemutatkozására a szeptember 15-iki losonci LAFC—Hálókocsi FC (Budapest) mérkőzésen kerül sor. Losoncon és Füleken ezek után biztosra veszik, hogy a füleki játékosokkal felerősített LAFC csapata derekasan állja meg a helyét a bajnokságban. A BSE megtörte az újpestiek bajnoki szériáját Kassa, szeptember 6. Az idei vizipolóbajnokság hatalmas meglepetéssel végződött: az egymás után tízszer bajnokságot nyert UTE-t az MTK-játékosokkal megerősödött BSE elütötte a bajnoki címtől. A még hátralevő UTE—MTK mérkőzés már nem változtatja meg a kialakult sorrendet. Az utolsó mérkőzés előtt ez a helyzet: BSE (50:17) 18, UTE (57:5) 14, MAC (52:10) 14, FTC (29:23) 12, MTK (19:26) 7, BEAC (20:38) 7, MESE (12:21) 6, III. ker. TVE (15:43) 6, TSC (11:39) 4, NSC (10:53) —. 8 Magyarország—Németország ökölvívó mérkőzés. A magyar—német ökölvívómérkőzésre Forray szövetségi kapitány ezt a magyar csapatot jelölte ki: Podány, Bogács, Kubinyi, Torma II., Csontos, Jakus, Szigeti, Homolya. A mérkőzés alkalmából a nemztközi szövetség Söderlund, a végrehajtó bizottság svéd elnökének vezetésével ülést tartott, melyen Magyarország képviseletében Rankovszky Artur bejelentette igényét az 1941. évi Európa-bajnokság rendezési jogára. FELVIDÉKI ÚJSÁG Felelős kiadó: Puskás Jenő Kiadótulajdonos: Kassai Magyar Élet Lapkiadóvállalat Kft Nyomatott az Athenaeum Kassai Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. körforgógépén Kassán. Fő utca 96. sz. • Telefon 24-27 1940. szeptember 6 — 203. számFelvidéki Újság Másfél hónapot kapott Bihari Kassa, szeptember 6. Megírtuk, hogy Szlavkovszky miskolci játékvezető a Rákóczi—Debreceni VSC mérkőzés utolsó részében egész váratlanul kiállította Biharit, a debreceniek balösszekötőjét. A kiállításig Bihari teljesen sportszerűen viselkedett, de úgy látszik, a játékvezető tömeges baklövése kihozhatta sodrából és valami megjegyzést tehetett a kétségtelen téves ítéletre. A kiállított játékost, aki tíz éves múltja alatt még nem volt kiállítva és megbüntetve, most a bírói jelentés alapján másfél hónapi pihenésre ítélte az egyesbír . Szerintünk jó lett volna Szlavkovszky játékvezetésére nézve is kihallgatásokat eszközölni az egyesbírónak, aki ezek után egész más megvilágításban láthatta volna az esetet. A játékjog felfüggesztése helyett Szlavkovszky bíráskodása a játékvezetői jog megvonása után kiált. Az ilyen ítéletek csak arra jók, hogy a fiatal sportolókban az igazságtalanság érzetét felkeltsék és a lelkes sportszeretetet kiöljék belőlük. Új súlydobó-csillagot fedeztek fel egy toborzó tehetségkutató versenyen. A kiskunhalasi Move toborzó atlétikai versenyén nagy feltűnést keltett Kalló szereplése. Részletek: 100 m.: Goór 11.8. — 400 m.: Richter 58,6. — 800 m.: Richter 2:17. — Magasugrás: Goór 160. Távolugrás: Goór 617. — Súlylökés: Kalló 13.06, 2. Babó 11.8. Kalló verseny után 13.48-at dobott. — Diszkoszvetés: Kalló 38.55. — Gerelyhajítás: Meszes 47.14, Mind a három csapatunk pályára lép vasárnap A legerősebb csapatával áll ki a KAC a budapesti Mávag ellen Kassa, szeptember 6. A Rákóczi a bajnokság harmadik fordulójában Ungvárott a Rusj ellen veszi fel a küzdelmet. Tekintettel, hogy a piros-kékek még ezen a mérkőzésen sem fogják tudni Vitézt, Balázsházyt és Bednarikot szerepeltetni, mindkét pont elvesztésére számíthatnak. Ennek ellenkezője óriási szenzációt jelentene. A Törekvés is elkezdi vasárnap... az NB III. első fordulóján Munkácsra utazik és ott az MSE játékerős csapatával találkozik. A piros-feketék nem minden remény nélkül rajtolhatnak. A budapesti MÁVAG csapatát látja vendégül a KAC együttese vasárnap d. u. 4 órakor a Verbőczy utcai Rákóczi-pályán. Élvezetes és erős küzdelemnek ígérkezik a mérkőzés, mert a budapesti csapat kiváló játékerőt képvisel, amit igazol az is, hogy a közelmúltban az NB I.-be való jutásáért lejátszott osztályozón csak egész minimális veszteséggel esett ki. Azóta is a klub vezetőségének minden igyekezete arra irányult, hogy a sikertelen osztályzó mérkőzés után a csapat játékerejét arra a nívóra fokozza, mellyel az NB II.-ben méltán az elsők között foglalhat helyet. A KAC-gárda ugyancsak felkészült erre a mérkőzésre, annál is inkább, mert ezen a mérkőzésen akarják kiköszörülni az utóbbi gyengébb szereplést. A csapat itthon lévő tagjai szorgalmasan vettek részt az edzéseken, ahol szakszerű vezetés mellett készültek a második NB II. fordulóra. Minden remény megvan arra is, hogy a csapat katonajátékosai vasárnapra leszerelnek és ismét magukra vehetik a kéksárga mezt, ami jelentősen felfokozza a csapat teljesítőképességét és erős és egyenrangú ellenfele lesz a kiváló budapesti MÁVAG csapatának. A pályapénztárnál kedvezményes klubjegyek válthatók. Kassa sporttársadalma érdeklődéssel néz a mérkőzés elé. Minden bizonnyal szép és élvezetes sportban lesz része. A KAC végleges csapatát a ma délutáni edzés után állítja össze a vezetőség. A kassai mozgószínházak műsora Capitol Pénteken utoljára — a francia filmgyártás kimagasló eseménye! Az a film, amely mindenkinek tetszett: Eleven ördög. Főszereplők Danielle Darrieux, Albert Prejean és Ducien Beroux. 16 éven aluliaknak is alkalmas! Szombattól — különleges film! Művészi élmény! A Warner Bros filmgyár specialitása: A táncosnő. Teljesen újszerű, klasszikus szépségű nagy táncosfilm. Vera Zorina nevét, megjelenését és különleges tánccsodáit, amelyeket itt bemutat, sohasem lehet elfelejteni, groteszk táncai pedig egyenesen utolérhetetlenek. Zeneileg és kiállításban külön érték ez a film Vera Zorina partnerei Eddie Albert, Alan Hale, Frank Me. Hugh, James Gleason. 16 éven aluliaknak is alkalmas! Előadások: ViS, 3Á7, *A9 órakor, vasár- és ünnepnapokon délután 33 órakor is. Tivoli Pénteken utoljára — az amerikai filmgyártás legsikerültebb burleszk komédiája: A modern Alibaba. Főszereplő: Eddie Cantor. 16 éven aluliaknak is alkalmas! Mérsékelt helyárak! — Szombattól a magyar filmgyártás emlékezetes sikere: Vitéz Miklós hallatlanul érdekes, lenyűgöző nagyfilmje: Évforduló. Egy boldog házassági évforduló és egy lelketlenül feldúlt házasság megrendítően szép filmregénye. Főszereplők: Páger Antal, Gordon Zita, Ráday Imre, Komár Júlia, Rajnay Gábor. 16 éven aluliaknak is alkalmas! Mérsékelt helyárak! Előadások: 145, 147, A 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon délután 2 órakor is. Central Péntek,szombat, vasárnap, hétfő —• világszenzáció volt a megjelenése! Világsikert aratott mindenütt a Warner Bros filmgyár első bűnügyi filmje: Üldözött. Teljesen újszerű, sablonmentes és hihetetlenül izgalmas detektívfilm, amely nem kitaposott utakon jár, amelyben az izgalom fokról-fokra nő. Az izgalmakat fokozaz egy pompás boxmérkőzés. Főszereplők: John Carafield, Claude Rains. 16 éven aluliaknak is alkalmas! Előadások: 11*5, A7, %9 órakor, vasár- és ünnepnapokon délután 13 órakor is. Tátra Péntek,szombat, vasárnap, hétfő magyar témájú külföldi sláger. Budapesten is frenetikus sikert aratott, magyar vonatkozású nagyfilm: Dunai hajósok. Főhőse a Duna, Délkeleteurópának ez a nagy víziországútja- Ez a film a dunai hajósemberek életét mutatja be a maga egysezrűségében és szépségében. A dunai út során látjuk gyönyörű fővárosunkat éjszakai pompájában és úgy érezzük, mintha magyar filmet láttunk volna. A nagyszerű kiállítású és témájú filmet egy bűbájos szerelmi történet is tarkítja. Főszereplők: Jávor Pál, Attila Hörbiger, Halmay Tibor, Oscar Sima, Hilde Krahl. 16 éven aluliaknak is alkalmas! Előadások: A5, A7, ‘M órakor, vasár- és ünnepnapokon délután 13 órakor is. APRÓHIRDETÉSEK 3—4 SZOBÁS, ÖSSZKOMFORTOS LAKÁST — lehetően központi fűtéssel ■— azonnalra keresek. Válaszokat a kiadóhivatalba „Városban“ jeligére kérek._____________1501 ELADÓ 1 HÁLÓ, EBÉDLŐ és konyhaberendezés. Érdeklődni: Horthy Miklós tér 25. sz. alatt a házmesternél d. e. 10—12-ig és d. u. 3—5-ig.________________ 1490 HATVANAS, állami-üzemi, érettségizett, — szenvedélymentes tisztviselő feleségül venne 40—45 éves, katolikus, vallásos, egészséges, rendszerető, természetkedvelő intelligens, feddhetetlen előéletű szerény leányt. Választ „Dunántúli“ jeligére kérek a kiadóba.___________________________ KERESZTÉNY ÜZLETSZERZŐKET (nőket és férfiakat) alkalmazok. Szorgalmas működés mellett állandóan nagy kereset biztosítva. Jelentkezés okmányokkal naponta 9—10-ig és 3—4-ig. Andor Ernő hirdetőirodában Kassa, Szathmáry György utca 3., földszint.______________________1498 OTTHONT NYÚJTOK 35—40 éves, r. k. vallású, jó külsejű nőnek, aki szerény háztartásvezetésben jártas és 2 gyermekemnek becsületes anyahelyettese lenne. Későbbi házasság nincs kizárva. Fényképpel felszerelt levelek „Magánhivatalnok“ jeligére a kiadóhivatalba kéretnek.____________1481 HARISNYA száz féle. Árak: 1.35, 1.65, 1.78, 1.98, 2.26, 2.80, 2.98, 3.30, 3.40, 3.60, 3.98, 4.50, 4.90, 5.26, 7.20 hernyóselyem. Férfi- és gyermekharisnyák, zoknik, sport- és térdharisnyák minden minőségben. Muszlin, gyapjúsálak és zsebkendők. Női nadrágkülönlegességek árai: 1.10, 1.68, 1.98, 2.10, 2.48, 2.68-tól a legfinomabbig. Habselyem kombinék, garnitúrák. Melltartók, harisnyatartók, gumifűzők vételkötelezettség nélkül megtekinthetők. RÉVAI harisnyaház Kassa, Kossuth Lajos u. 10. 1446 INGYEN nem adnak semmit. Gyorsírást és gépírást csak a Neményi szakiskolában tanulhat meg eredményesen. Fő u. 79. 1497 BUDAPESTET megismerni vágyó urilányokat szívesen lát otthonában gardirozással előkelő uriasszony. Olcsó ellátás, állandó kiséret. Érdeklődni Tanácsosné Budapest, VI., Székely Bertalan utca 2/b. szám, II em., 11. ajtó. L503 GÁZ, VÍZVEZETÉKI és bádogosmunkákat, bádogtetőfestést szakszerűen és jutányosan végez Szloboda Lajos vívezetékszerelő és bádogosmester Sas utca 15._______1507 A GYORSÍRÓ- ÉS GÉPÍRÓISKOLÁBAN az uj tanévre a beiratkozások folynak — Fő utca 79. szám.____________________ 18 PERFEKT NŐI FODRÁSZNŐT keres azonnali alkalmazásra: özv. Masztiss Gyuláné Kassa, Honvédek útja 47. sz.________1511 SZÜLŐK FIGYELMÉBE! Járassa gyermekét német óvodába, a német nyelv játszi könnyedséggel való elsajátítása végett. A „Rózsakert“ német óvodát megnyitottam, egyúttal középiskolást a német nyelvre sikerrel tanítok. Dömök Olga óvónő Kassa, Arany utca 5. sz.__________________1503 GYERMEKLEÁNY többévi gyakorlattal állást keres egy vagy két gyermek mellé. Háztartási munkákban is segédkezik. Cím a kiadóban:______________________1494 IDŐSEBB HÁZMESTERNŐ, aki perfekt főzőnő, szépen mos, vasal, fizetés ellenében azonnalra fölvétetik. Szemere utca 8. sz., földszint, háztulajdonos. 1493 GYÜMÖLCSÖSNEK alkalmas, jó fekvésű föld, a várostól 5 km-re Fj ölenként 70 filléres árban, elköltözés miatt, sürgősen eladó. Értekezni lehet: Dr. Gábos Sándor, Nyár utca 20., földsz. 1. sz. alatt 1491