Fényszóró, 1946 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1946-01-02 / 1. szám
mérlegen, de a Művész Színház jogát és jövőjét mégis azzal nyerte meg, hogy átlagon felüli előadásokat produkált. Belvárosi Színház Négy darabból kettő felújítás- Az egyik Molnár, a másik Seribe... Két premier. Balázs Boszorkánytánca, amely — bármi a hibátlan dráma — de lelkes és költői megnyilatkozás. A másik Török Különös éjszakája viszont merengő álfilozófia és álirodalom az «élet és a halál titokzatos rejtelmeiről. Bárdos Artúr csókért kereste és — meg is találta. Magyar Színház Both Béla viszont nem a sikert kereste, — de nem is találta meg Sztárok nélkül, fiatal erőkkel és határozottan nem polgári szellemű darabokkal próbált színházat játszani a Városligetben, majd őszitől a Magyar Színházban is. Sikertelenségének okát csak részben kereshetjük a közönségben- A fiatal művészegyüttes csak a Blanco Poénét elárultatásában tudott teljesértékű előadást teremteni. A Néma levente felújítás sikere kevésbbé elvhű, de járhatóbb utat mutat a színházinak. Fővárosi Operett Színház Szögezzük le, hogy a jó operett ellen senkinek sincs kifogása. A Csárdáskirálynőt, a Sybillt, a tervbevett 8aép Helénát igényes ember is szívesen megnézi. Napsugárkisasszonyokról ezt már nem lehet elmomdani . Néhány friss erő a társulatban és továbbra is szívesen tölti meg a közönség a színházat. Medgyaszay Színház ízetlen kabaré és még egy,két balul sikerült próbálkozás után ez a kis színház egyéni hangját a kissé malac, zenés vígjátékban találta meg. Sajnos, a nívó infkább csökken, mint emelkedik. Pódium A mi kis Pódiumunkra csak azt mondhatom, hogy aránylag ügyesen, szerényen és ízlésesen várja haza azt, aki távolból is lelke maradt . Bélkerti Lászlót- ő majd úgyis elmond mindenről, mindenkiről — mindent. Jó lesz vigyázni! A Kamara, Vidám, Royal és Arizona Varieték néha jók is voltak. Az Új Színház kevésbbé. Az általános képen nem sokat változtatnak. Ennyit színházainkról. De mielőtt végleg elbúcsúznánk 1945-től, vessünk egy pillantást a magyar színészekre, drámaírókra és a közönségre is. Színészek Visszakapta a színpad évekig némaságra ítélt nagy tehetségeit, a fiatal tehetségek szóhoz jutnak — mi hát az akadálya annak, hogy végre valóban kultúrált és öszszehangolt együttesek alakuljanak ki a budapesti színházakban? 1. A sztárrendszer. Amíg a nagy »sztár«, aki saját szavai szerint »kívül áll a magyar színészeten és piedesztálra helyezi magát«, akiről — ismét saját állítása szerint, így nyilatkozott egy külföldi úr: »Csak annak örülök, hogy ön és a Szent Jobb ismét Magyarországon van«. Szóval, amíg a nagy sztár és többi búgó és nem búgó társai alá nem rendelik magukat az összességnek , addig nehezen sikerül bármit is változtatni-2- A színigazgató urak neveljenek is-3. A művelellenség és a világnézet hiánya még ma is általános a művészvilágban. Akinek nincs kedve — ne politizáljon, de világnézet nélkül senki sem lehet igazán művész. Ami pedig a műveltséget illeti__ Anélkül talán lehet, de sammmiesetre sem illik művésznek lenni. A színésztársadalom anyagi helyzetéről is számot kell adni- A helyzet nem sokat változott. Néhányan milliókat keresnek (le bélyegzett milliókat), a nagy többség pedig havi 105 ezer pengőt... Drámai rák 1945-ben kétségkívül nem írtak az írók. Ezért állandóan felelősségre vonták őket, holott véleményem szerint ez kizárólag rájuk tartozik- De az okát is könnyű megtalálni. A régi darabok 1945 januárjára hirtelen megöregedtek. Csak kivételes remekmű bírta ki a rendkívül gyors légköri változást. A mai eseményeknek pedig még nincsen távlata. Az ostrom, vagy a nyilas. világ élményeit nem tudták ma még úgy megírni, hogy ne legyen durva, nyers és fonák. Közönség Ez a kérdés még sokkal bonyolultabb, mert modern dráma nélkül még csak megvan valahogy a színház. Legfeljebb előveszi Shakespearet. De modern közönség helyett, sajnos, nem veheti elő sem a XVII. századbeli polgárt, sem pedig a középosztálynak azt a színházba járó igényes rétegét, amely, sajnos, nagyon megritkult a háború alatt-Meglehetősen fáradt, éhes és közömbös és pénztelen tömegből kell ma közönséget formálnia a színháznak. A feltétlen sikerhajhászás kétségtelenül nem az a módszer, amellyel igényes közönséget lehet nevelni. De a makacs ellenállás se i lehet célra, vezető. Mit tegyenek hát a színházak? Merjenek. Ma már nyilvánvaló, hogy olcsón lehet menni. Biztos siker ugyanis csak egy van: az operett vagy a jó zenés vígjáték. Ami próza, az már kétséges. Az egyik MOLnár felújító siker volt, a másik bukás. Gorkij több mint 50-szer ment, Shaw pedig talán ötször. Még azt sem mondhatjuk, hogy a jó darabok mind megbuknak, mert egész évben alig egy-két jó darabot mutattak be és azoknak legnagyobb része siker volt. Hol van hát az az alsó és felső határ, amelyet nem szabad a színháznak túllépnie, ha magához akarja vonzani a mai Budapest unott, fáradt és nagyon vegyesízlésű és műveltségű közönségét? Tulajdonképpen ezt a titkot kutatja minden színigazgató. Naivitás lenne erre a kérdésre felelni, nagyképű és gyakorlatban megnem valósítható tanácsokat adni. Ezzel csak fokoznánk a zűrzavart és tanácstalanságot, amely a jószándék és a gyakorlati nehézségek, a kassza és az irodalom között vergődő színházakat ma, sajnos, mindennél jobban jellemzi. 1945-től most elbúcsúzunk. Felejtsük, el tévedéseit és hibáit, mint ahogy el fogjuk felejteni azt, hogy éhezzünk benne és fáztunk- Bízzunk a jövőben, amelyben: ..Nem a való hát: annak égig mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa: E hűtlen hivség, mely szebbit, nagyit — Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít. Ez alkonysugár, mely az árnyakat, E köd, mely nőtté le a tárgyakat; E fénytörődés átlátszó habon, E zöld, esős lég egy május napon; Ez önmagánál szebb, dicsébb természet: Egyszóval... a költészet.« Sulyok Jália a »Eetteneten sziHók« főszerepében. IMIvíss Színház.) fFotó: Várkonyi) Tolnay Klári és Somló István. Vígszínház: Hattik