Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)
1837-05-16 / 19. szám
a’ félig meddig* tanult embereknek számok, fölötte kívánatos, egyházi férfiakban, az alapos tudomány által művelt elműség*, hogy szentséges religionkat ne csak tanítani, de a’ hol kívántatik, védelmezni is ügyesen tudják. Kimondhatatlanul sokat árt a’ szent ügynek, ha üg*része annak megtámadására vagy hallgat ’s kitér, vagy üig*vetlenül száll védelmére. A’ tanítás pedig* nem csak szóval, de írással is, és írással még* jótékonyabban , mert többekre hatólag* nyujtatik ’s kimerítve. Mit használ tanulnunk, ha nem írunk is? a’ tanulás csak magunknak, a’ szóbeli tanítás csak keveseknek használ, az írásbeli áthat a’ nag*y eg*észre. De az írói tehetség*, hogy jelesen írjunk, nag*y előkészületet, több segédszereket, szorgalmat, műgondot ’s minteg*y természetté vált készséget kíván. Kiben ez hiányzik , az ne írjon. Az egyházi írónak pedig* a’ hispali püspök, sz. Izidor, theologus és grammaticus, ezt hagyá szabályul: „Legyen az ő beszéde ollyan, miilyent szent hivatala tőle kíván: tiszta, egyszerű, világ*os, teljes komolysággal és tisztelettel, teljes keg*gg*gel és nyájasság*g*al, milylyent a’ törvény’ szentsége, az erény’ tisztaság*a, az igazság’ méltósága, a’ szeretet’ gyengédsége kíván.“ A’ pesti magyar iskola, fölállítása óta, munkálatainak harmadik kötetét adta már. Többnyire fordításokban gyakorolják a’ tagok magokat, a’ mi valóban igen czélszerű: részint, mert eredeti dolgozásokra sem olvasottságok, sem irói ügyességek, sem üres idejük elegendő nem lehet a’ még* tanulóknak; részint, mert kezdőnek legtanácsosb a’fordítás, hogy az irói nyelvben nagyobb tökélyre emelkedjék. Az eredeti dolgozó koránsem ismeri úgy nyelve és saját maga erejét vagy erőtlenségét , mint a’ fordító képes sőt kénytelen azt kiismerni, kinek majd minden uj fordulatban uj meg* uj nehezségek gördülnek elébe, melylyeken át kell neki törnie, ha jó, hű ’s derék fordítást akar adni. A’ nehezség*eket könnyítő, önkényes csapongások, körülírások csak szaknyelvűségét és szorultságét árulják el a’ fordítónak, ’s az illy fordítás, bámilly ragyogó, ’s ragyogásával az eredetit bár menynyire túlhaladó legyen az, classical koszorút nem fog* embere’ fejének szerezni. E’ fölött a’ fordítás legtágabb, legnívebb kútfeje különféle ismereteknek: a’ fordító magénak tömérdek gondolatokat, eszméket és képeket, tárgyakat és ítéleteket gyűjt, ’s előképével folyvást gondolkodik, ítél, köt ’s különöz ; egyszersmind , a’ megbecsülhetetlen gyűjtemény mellett, magának képzetet, ügyességet ’s pontosságot szerez, ’s azt az eléggé nem ajánlható praecisiót teszi magának salátává, melylyet csupa olvasás által meg-szerezhetni, nagy föladat. — Veszt ugyan e’ nyereség* mellett eredetiségéből az iró, de annál többet nyer műveltségére. ’S ugyan ki marad eredetiségében meg ? Senki más, hiszem én, mint a’ tudatlan és műveletlen , tudomány ’s műveltség nem egyéb, mint természeti eredetiségünkből, vadságunkból fokonkénti kivetkezés , fölemelkedés. így művelődik ember, ember után, nemzet, nemzet után, sajátává tevén azt, mivel az bír. Különösen pedig aranyszájunak igen jól, igen érdemszerüleg nevezett sz. János’ homiliáit, egyházi beszédeit tűzé ki e’ fiatal társaság fordítása’ tárgyául. Ez, a’ kereszténység’ IV. századának ékes, valóban ékes szónoka ma is példánya, ’s azóta annyi ’s olly jeles példányai között ma is főpéldánya az egyházi szónokságnak, méltó mindenek előtt a’ tanulásra és követésre, kinek szónoki ügyessége hasonlíthatlan sajátsága, miként előképének, Pál apostolnak, a’ maga korában, ama’ záporként ragadó beszédüsége, mellynek ellentállni, kitérni lehetetlen. — Ez a’ sz. atya, ez a’ rettenthetetlen lelkű apostoli férfiú , kinek szabad ’s szilárd lelküsége többször vont fejére komor föllegeket, maga érzé szónoki tehetségének erejét, ’s épen nem titkoló azt a’ csalfa szerénység’ leple alatt, sőt nyilván kidörgi, midőn imigyen szól azok ellen , kik elhagyván az egyházat a’ circenszi játékokra szöktek, ugyan a’ magyar iskola’ fordítása szerint: „Noha vasam nincs, de van vasnál élesebb szavam ; noha tüzet nem hordozok, de van tanításom , melly a’ tűznél forróbb és erősebben éget.“ Ezen szent atya’ beszédeinek fordítása tehát kétszeres nyereség: a’ fordítóra ugyan , hogy az egyházi szónokság’remekeit vevén műgondja alá, magát könnyen jeles egyházi szónokká képezheti,eltanulva,sőt tanulás nélkül,észrevehet- tenül sajátává téve a’szónoki ügyességet,mellytől mindig legtöbb függ; egyszersmind magát a’ hellen és honi nyelvben együtt gyakorolva .