Figyelő, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-31 / 5. szám

'­­ (p)201­0 Reprezentáció­­ vagy pazarlás? Hogy a reprezentációs költségek jóval túllépték az ésszerű takarékosság hatá­rait, arra úgy látszik, maguk a repre­zentálok is kezdenek rájönni, mert a re­vizori jelentések szerint szaporodnak a szabálytalan elszámolások. A Fertőd és Vidéke ÁFÉSZ például az 1970. évi rep­rezentációs kiadásainak 80 százalékát (84 ezer forintot) az „általános költségek” közé bújtatva számolta el. Másutt rep­rezentálnak „oktatási és továbbképzési költség”, „rezsi költség” és egyéb válto­zatos címeken is, mondván: „ha már a kiadásokat nem csökkentjük, legalább az elszámolások legyenek tetszetősebbek”, sem csinálnak nagy gondot a vállalatok­nál, szövetkezeteknél. Néhány példa, kommentár nélkül: A, Május 1. Ruhagyár 1971. évi külföldi ki­állításai 780 ezer forintba kerültek, és ebből ételre, italra, ajándékokra több mint negyedmilliót költöttek. A NIKEX Külkereskedelmi Vállalat vásári és ki­állítási költségei között 109 ezer forint italköltség szerepelt. A KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat 203 ezer forin­tot költött olyan naptárak rézkarcaira, amelyek végül is nem készültek el. A Magyar Hajó- és Daru­gyár külföldre láto­gató vezetői és delegációi 1971-ben 224 ezer forint értékű ajándéktárgyat vittek magukkal. A Villamos Automatikai In­tézet 1971 .évi ajándék- és naptárköltsége közel 1 millió forint. Nemcsak az összegről van szó . Nyilvánvaló, hogy a vállalatok széle­sedő hazai és nemzetközi üzleti kapcso­latai ily módon is pénzbe kerülnek. A rangos kereskedelmi partnereket való­ban nem lehet savanyú cukorral vagy pohár szódával kínálni, és illik alkal­manként némi ajándékkal is kedves­kedni. Ám, hadd emlékeztessünk ezút­tal is egy alapelvre: a vállalatok nyere­ségük teljes összegében érdekeltek, az általuk elért nyereség minden forintjá­ból részesednek. A költségek — így a reprezentáció jellegű kiadások is — csökkentik a nyereséget, ezen keresztül a fejlesztési, illetve a részesedési alapot. Nem ártana néha erre is gondolni,­­ami­kor aláírják az italszámlákat, vagy ami­kor afelől döntenek, hogy kinek milyen ajándékot küldjenek. A sok közül egy konkrét példát említ­ve, a Ganz Villamossági Műveknél be­vett gyakorlat, hogy időről időre a váll­­alattal nem üzleti kapcsolatban álló személyek is kedves meglepetést kap­nak az üzemtől, így ajándékoztak az el­múlt években 100 darab fekete bőr aktatáskát, 165 darab japán ön­gyújtót, 100 darab német ébresztőórát, 100 darab órával kombinált kulcstartót és 90 darab Ronson gyártmányú asztali öngyújtót. A Soproni Lővér Ruházati Ktsz kedvezményes áron juttat — vagy, ajándékoz — férfiöltönyöket. Az Agro­(Folytatás a 2. oldalon) LREPREZENTÁCIÓS KÖLTSÉGÉN £ AZ^SZÜv/ricZ£T^NuLL (mi‘n FT) A MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZETEKNÉL Hol a határ ? Az állami vállalatok és a szövetkeze­tek 1968-ban 51,1 millió, 1969-ben 88 mil­lió, 1970-ben 120,7 millió forintot költöt­tek reprezentációra. 1971-ben, az 1968-as költségek háromszorosa sem volt már elegendő, és ugyanilyen növekedés ta­pasztalható a mezőgazdasági termelőszö­vetkezeteknél is (1968: 37,2 millió, 1969: 45,7 millió, 1970: 77,8 millió forint). Nem kell bonyolult számításokba me­rülni annak megállapításához, hogy a reprezentációs költségek növekedése és végösszege jóval meghaladta a ma is ér­vényben levő hivatalos normát, am­ely szerint: „a vállalatok éves reprezentációs keretük kialakításánál az átlagos állomá­nyi létszám után személyenként és éven­ként 1,50 Ft-ot vehetnek figyelembe.” Mielőtt a költségek növekedésének okait elemeznénk, jó lenne legalább megközelítő pontossággal tudni, mit is értünk reprezentáción? S mert a fogalom közgazdaságilag is szabatos meghatározá­sára még senki sem vállalkozott — s mert a gyakorlati példákból végképp nem lehet a reprezentáció tulajdonkép­peni lényegére következtetni — hívjuk segítségül az Értelmező Szótárt, amely­nek V. kötetében a címszó mellett ez ol­vasható: „Valamely (magasabb) hivatali állással, hivatással, ranggal együttjáró, hagyományos, hivatalos és udvariassági formákhoz kötött életmód, közéleti sze­replés stb. Ám reprezentáció az előkelős­ködés, feltűnési vágyból, hiúságból ere­dő, költséges, olykor fényűző társasági élet, vagyont, rangot fitogtató életmód is.” Most már csak az a kérdés, hol a határ a „magasabb hivatali állással együttjáró életmód”, tehát reprezentálás szüksé­ges formái és a feltűnési vágy, a rangot fitogtató életmód között? Példák százai bizonyítják: nehéz megtalálni a „szüksé­ges” és a „túlzott” közötti határvonalat, különösen akk­or, ha ebből egyébként G­A­ZD­A­SÁGP­OLI­T­IK­AI H­E­T­I­L­A­P . ^ XVII ÉVFOLYAM 5.SZÁM 1973. JANUÁR 31__ ÁRA: 2 FORINT Egyszerű társulás - bonyolult érdekeltség (4. oldal)­­ Béremelés előtt (5. oldal) A „tiszta elméletek” (5. oldal) 1 vásár, 2 helyen (7. oldal) Rosszból jó földet (11. oldal) A bélyegpiac változásai A bélyegkereskedelemmel kapcsolat­ban 1972-ben számos fontos esemény tör­tént. Módosult az export összetétele és iránya, és nagyméretű hazai árverés is lezajlott. A magyar bélyegek keresettek külföl­dön. Az Egyesült Államokban megjelenő Scott katalógus 1973. évi kiadása például az I—III. Lánchíd-blokkokat 130 dollár­ra értékeli, ugyanakkor az itthoni ár csak 2400 forint. A tévedésből számjegy­nyomtatás nélkül maradt vasút jubileumi bélyeg 200-ról 300 frankra emelkedett az új svájci katalógusban. Vágott sorok Az 1972. évi export összetétele és irá­nya részben eltér az előző időszakétól. A Filatélia Vállalat még megalakulásakor felmérte a külkereskedelmi lehetősége­ket. Már akkor látszott ,hogy megfelelő kivitelű és témájú kiadásokkal tovább növelhető a magyar sorozatok iránti ke­reslet.” Kisebb mértékben nő azon gyűj­tők száma, akik a Magyar Posta minden kiadványára igényt tartanak, ugyanak­kor gyorsabban terjed a bélyegek ábrája szerinti ún. motívumgyűjtés. Ezért nagyobb bevétel volt várható az általánosan ismert, a közvélemény érdek­lődésének előterében álló témákat (pl. űrhajózást, olimpiát) érintő bélyegekből. Még többet lehet eladni olyan árukból, amelyet kívülállók is vásárolnak, tehát a csomagokból, összeállításokból. A hatva­nas évek elején összehasonlítottuk az egyes bélyegcsoportok forgalmának nö­vekedési ütemét és trendszámításuk elő­revetítette, hogy körülbelül 1970—72-re az össszeálllítások, az egész világ bélyegei­ből készített gyűjtemények többet hoz­nak, mint a magyar bélyegek. A gazdasági előrejelzés a tőkés piacok ingadozása és áraink „luxus-jellege” el­lenére megalapozottnak bizonyult. Rövid ideje azonban megszűnt az összeállítások előretörése, mert minden várakozáson fe­lül emelkedett a magyar vágott kiadások forgalma. Postánk már 70 éve készített minden új magyar bélyegből kis meny­­nyiséget (1000—12 000 példányt perforá­lás nélkül. Kezdetben a fogazatlanok ajándékozási célra szolgáltak, de 1950 óta kereskedelmi forgalomba is kerülnek, s 15 éve mint postabélyegekk, bérmentesíté­si célra is használhatók. Ritkaságokra vadásznak a gyűjtők — ez magyarázza a vágott sorok, blokkok reneszánszát. Az utóbbi 10 év vágott bélyegei közül né­hány „karriert esi­mitt”, a megjelenése­kor m­ár tízszereséért — százszorosáért cserél gazdát. A vágottak forgalmának növekedése jelentős tényezője az export-árbevétel növekedésének. Az egyes kiadások érték­­emelkedése növeli bélyegeink nemzetközi rangját, bár bizonyos vitákra is okot ad. A gyűjtők nemzetközi szervezete (FIP) küzd azért, hogy kevesebb bélyeg jelen­jen meg, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen évente több mint ötezerféle bé­lyeg kerül forgalomba. A jelenlegi kiadá­si ütem mellett 2000-ben mintegy 600 ezer féle bélyegről adnak majd leírást az akkorra esetleg tíz kötetre dagadó kata­lógusok. A mérséklet ez esetben nemcsak tiszteletre méltó, hanem indokolt lenne.­­A posták azonban nem fogadnak el uta­sításokat. A Postaügyi Világunió (UPU) ajánlásaiban már többször és mindig eredménytelenül kérte fel 126 tagállamát bélyegkiadási tevékenységének csökken­tésére. Mindegyik arra hivatkozik, hogy a bélyegkiadás alapvető állami jog, amit csak kölcsönös és általános nemzetközi egyezmény befolyásolhat. 70 ezer dolláros export­ dinamikájában figyelemre méltó fejlő­dést mutat a hazai pilatelisták gyűjtemé­nyének felvásárlása és változatlan for­mában történő külföldi értékesítése. Vo­lumenben ez még kicsi, de bizonyos ru­galmassággal növelhető, és a vételárként kifizetett összegek nagysága segíti a­ bel­földi piac megélénkülését. A kedvező ten­denciát zavarja, hogy a pénzügyi hatósá­gok érdeklődése következtében sokan at­tól félnek, hogy a Filatélia részére törté­nő eladásokat adóval kívánják sújtani. A bélyeggyűjtemények jelentős része a fila­­telisták között közvetlenül, vagy a ma­gánkereskedelem közvetítésével cserélő­dik, ahol adóbevételre nincs sok kilátás. Kár lenne a teljesen bizonytalan összegű, de évente legfeljebb félmillió forintot elérhető államháztartási bevétel érdeké­ben veszélyeztetni az évi 70 ezer dolláros (és tovább is növelhető) exportot. A belföldi forgalmat is zavarja a kellé­keket terhelő 39 százalékos forgalmi adó bevezetése. Jelenleg 25 év magyar bé­lyegeinek tárolására szolgáló egyszerű, beragasztás album mintegy 200 forintba kerül. Módosult a bélyegvásárlás területi (Folytatás a 7. oldalon) /( Dr.­*

Next