Figyelő, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-31 / 5. szám
' (p)2010 Reprezentáció vagy pazarlás? Hogy a reprezentációs költségek jóval túllépték az ésszerű takarékosság határait, arra úgy látszik, maguk a reprezentálok is kezdenek rájönni, mert a revizori jelentések szerint szaporodnak a szabálytalan elszámolások. A Fertőd és Vidéke ÁFÉSZ például az 1970. évi reprezentációs kiadásainak 80 százalékát (84 ezer forintot) az „általános költségek” közé bújtatva számolta el. Másutt reprezentálnak „oktatási és továbbképzési költség”, „rezsi költség” és egyéb változatos címeken is, mondván: „ha már a kiadásokat nem csökkentjük, legalább az elszámolások legyenek tetszetősebbek”, sem csinálnak nagy gondot a vállalatoknál, szövetkezeteknél. Néhány példa, kommentár nélkül: A, Május 1. Ruhagyár 1971. évi külföldi kiállításai 780 ezer forintba kerültek, és ebből ételre, italra, ajándékokra több mint negyedmilliót költöttek. A NIKEX Külkereskedelmi Vállalat vásári és kiállítási költségei között 109 ezer forint italköltség szerepelt. A KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat 203 ezer forintot költött olyan naptárak rézkarcaira, amelyek végül is nem készültek el. A Magyar Hajó- és Darugyár külföldre látogató vezetői és delegációi 1971-ben 224 ezer forint értékű ajándéktárgyat vittek magukkal. A Villamos Automatikai Intézet 1971 .évi ajándék- és naptárköltsége közel 1 millió forint. Nemcsak az összegről van szó . Nyilvánvaló, hogy a vállalatok szélesedő hazai és nemzetközi üzleti kapcsolatai ily módon is pénzbe kerülnek. A rangos kereskedelmi partnereket valóban nem lehet savanyú cukorral vagy pohár szódával kínálni, és illik alkalmanként némi ajándékkal is kedveskedni. Ám, hadd emlékeztessünk ezúttal is egy alapelvre: a vállalatok nyereségük teljes összegében érdekeltek, az általuk elért nyereség minden forintjából részesednek. A költségek — így a reprezentáció jellegű kiadások is — csökkentik a nyereséget, ezen keresztül a fejlesztési, illetve a részesedési alapot. Nem ártana néha erre is gondolni,amikor aláírják az italszámlákat, vagy amikor afelől döntenek, hogy kinek milyen ajándékot küldjenek. A sok közül egy konkrét példát említve, a Ganz Villamossági Műveknél bevett gyakorlat, hogy időről időre a vállalattal nem üzleti kapcsolatban álló személyek is kedves meglepetést kapnak az üzemtől, így ajándékoztak az elmúlt években 100 darab fekete bőr aktatáskát, 165 darab japán öngyújtót, 100 darab német ébresztőórát, 100 darab órával kombinált kulcstartót és 90 darab Ronson gyártmányú asztali öngyújtót. A Soproni Lővér Ruházati Ktsz kedvezményes áron juttat — vagy, ajándékoz — férfiöltönyöket. Az Agro(Folytatás a 2. oldalon) LREPREZENTÁCIÓS KÖLTSÉGÉN £ AZ^SZÜv/ricZ£T^NuLL (mi‘n FT) A MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZETEKNÉL Hol a határ ? Az állami vállalatok és a szövetkezetek 1968-ban 51,1 millió, 1969-ben 88 millió, 1970-ben 120,7 millió forintot költöttek reprezentációra. 1971-ben, az 1968-as költségek háromszorosa sem volt már elegendő, és ugyanilyen növekedés tapasztalható a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél is (1968: 37,2 millió, 1969: 45,7 millió, 1970: 77,8 millió forint). Nem kell bonyolult számításokba merülni annak megállapításához, hogy a reprezentációs költségek növekedése és végösszege jóval meghaladta a ma is érvényben levő hivatalos normát, amely szerint: „a vállalatok éves reprezentációs keretük kialakításánál az átlagos állományi létszám után személyenként és évenként 1,50 Ft-ot vehetnek figyelembe.” Mielőtt a költségek növekedésének okait elemeznénk, jó lenne legalább megközelítő pontossággal tudni, mit is értünk reprezentáción? S mert a fogalom közgazdaságilag is szabatos meghatározására még senki sem vállalkozott — s mert a gyakorlati példákból végképp nem lehet a reprezentáció tulajdonképpeni lényegére következtetni — hívjuk segítségül az Értelmező Szótárt, amelynek V. kötetében a címszó mellett ez olvasható: „Valamely (magasabb) hivatali állással, hivatással, ranggal együttjáró, hagyományos, hivatalos és udvariassági formákhoz kötött életmód, közéleti szereplés stb. Ám reprezentáció az előkelősködés, feltűnési vágyból, hiúságból eredő, költséges, olykor fényűző társasági élet, vagyont, rangot fitogtató életmód is.” Most már csak az a kérdés, hol a határ a „magasabb hivatali állással együttjáró életmód”, tehát reprezentálás szükséges formái és a feltűnési vágy, a rangot fitogtató életmód között? Példák százai bizonyítják: nehéz megtalálni a „szükséges” és a „túlzott” közötti határvonalat, különösen akkor, ha ebből egyébként GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP . ^ XVII ÉVFOLYAM 5.SZÁM 1973. JANUÁR 31__ ÁRA: 2 FORINT Egyszerű társulás - bonyolult érdekeltség (4. oldal) Béremelés előtt (5. oldal) A „tiszta elméletek” (5. oldal) 1 vásár, 2 helyen (7. oldal) Rosszból jó földet (11. oldal) A bélyegpiac változásai A bélyegkereskedelemmel kapcsolatban 1972-ben számos fontos esemény történt. Módosult az export összetétele és iránya, és nagyméretű hazai árverés is lezajlott. A magyar bélyegek keresettek külföldön. Az Egyesült Államokban megjelenő Scott katalógus 1973. évi kiadása például az I—III. Lánchíd-blokkokat 130 dollárra értékeli, ugyanakkor az itthoni ár csak 2400 forint. A tévedésből számjegynyomtatás nélkül maradt vasút jubileumi bélyeg 200-ról 300 frankra emelkedett az új svájci katalógusban. Vágott sorok Az 1972. évi export összetétele és iránya részben eltér az előző időszakétól. A Filatélia Vállalat még megalakulásakor felmérte a külkereskedelmi lehetőségeket. Már akkor látszott ,hogy megfelelő kivitelű és témájú kiadásokkal tovább növelhető a magyar sorozatok iránti kereslet.” Kisebb mértékben nő azon gyűjtők száma, akik a Magyar Posta minden kiadványára igényt tartanak, ugyanakkor gyorsabban terjed a bélyegek ábrája szerinti ún. motívumgyűjtés. Ezért nagyobb bevétel volt várható az általánosan ismert, a közvélemény érdeklődésének előterében álló témákat (pl. űrhajózást, olimpiát) érintő bélyegekből. Még többet lehet eladni olyan árukból, amelyet kívülállók is vásárolnak, tehát a csomagokból, összeállításokból. A hatvanas évek elején összehasonlítottuk az egyes bélyegcsoportok forgalmának növekedési ütemét és trendszámításuk előrevetítette, hogy körülbelül 1970—72-re az össszeálllítások, az egész világ bélyegeiből készített gyűjtemények többet hoznak, mint a magyar bélyegek. A gazdasági előrejelzés a tőkés piacok ingadozása és áraink „luxus-jellege” ellenére megalapozottnak bizonyult. Rövid ideje azonban megszűnt az összeállítások előretörése, mert minden várakozáson felül emelkedett a magyar vágott kiadások forgalma. Postánk már 70 éve készített minden új magyar bélyegből kis menynyiséget (1000—12 000 példányt perforálás nélkül. Kezdetben a fogazatlanok ajándékozási célra szolgáltak, de 1950 óta kereskedelmi forgalomba is kerülnek, s 15 éve mint postabélyegekk, bérmentesítési célra is használhatók. Ritkaságokra vadásznak a gyűjtők — ez magyarázza a vágott sorok, blokkok reneszánszát. Az utóbbi 10 év vágott bélyegei közül néhány „karriert esimitt”, a megjelenésekor már tízszereséért — százszorosáért cserél gazdát. A vágottak forgalmának növekedése jelentős tényezője az export-árbevétel növekedésének. Az egyes kiadások értékemelkedése növeli bélyegeink nemzetközi rangját, bár bizonyos vitákra is okot ad. A gyűjtők nemzetközi szervezete (FIP) küzd azért, hogy kevesebb bélyeg jelenjen meg, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen évente több mint ötezerféle bélyeg kerül forgalomba. A jelenlegi kiadási ütem mellett 2000-ben mintegy 600 ezer féle bélyegről adnak majd leírást az akkorra esetleg tíz kötetre dagadó katalógusok. A mérséklet ez esetben nemcsak tiszteletre méltó, hanem indokolt lenne.A posták azonban nem fogadnak el utasításokat. A Postaügyi Világunió (UPU) ajánlásaiban már többször és mindig eredménytelenül kérte fel 126 tagállamát bélyegkiadási tevékenységének csökkentésére. Mindegyik arra hivatkozik, hogy a bélyegkiadás alapvető állami jog, amit csak kölcsönös és általános nemzetközi egyezmény befolyásolhat. 70 ezer dolláros export dinamikájában figyelemre méltó fejlődést mutat a hazai pilatelisták gyűjteményének felvásárlása és változatlan formában történő külföldi értékesítése. Volumenben ez még kicsi, de bizonyos rugalmassággal növelhető, és a vételárként kifizetett összegek nagysága segíti a belföldi piac megélénkülését. A kedvező tendenciát zavarja, hogy a pénzügyi hatóságok érdeklődése következtében sokan attól félnek, hogy a Filatélia részére történő eladásokat adóval kívánják sújtani. A bélyeggyűjtemények jelentős része a filatelisták között közvetlenül, vagy a magánkereskedelem közvetítésével cserélődik, ahol adóbevételre nincs sok kilátás. Kár lenne a teljesen bizonytalan összegű, de évente legfeljebb félmillió forintot elérhető államháztartási bevétel érdekében veszélyeztetni az évi 70 ezer dolláros (és tovább is növelhető) exportot. A belföldi forgalmat is zavarja a kellékeket terhelő 39 százalékos forgalmi adó bevezetése. Jelenleg 25 év magyar bélyegeinek tárolására szolgáló egyszerű, beragasztás album mintegy 200 forintba kerül. Módosult a bélyegvásárlás területi (Folytatás a 7. oldalon) /( Dr.*