Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-09 / 15. szám
A várakozók (Szakáls Miklós, Nagy István, Márkányi Endre, Molnár Tibor, Latinovits Zoltán és Benkő Gyula) Honítik lichtben ARTHUR MILLER DRÁMÁJA A VÍGSZÍNHÁZBAN Arthur Micher legújabb műve a század drámairodalmának nagy alkotása. Az előzmények: 1955-öt írunk. Milder drámaírói pályája hirtelen megszakad. A megelőző nyolc évben öt drámát irt, e darabok mindegyike egy törvény életművének kőtábláján. Most úgy látja, hogy mindaz, ami körülötte végbemegy, a második világháború kezdetével megindult folyamat tetőpontja, a vétek általánossá fajulása egy olyan mozgás, melyben még a szándéktól is függetlenül terjed a bűn. Miller, a magánember és társadalmi lény — zsákutcába kerül". A kérdés: miit kezd ilyen körülmények között ars poeticájával, mellyel gyűjteményes kötetének önvallomását zárja: műveimmel szeretném bizonyítani, hogy »bár erők összegéből jöttünk létre, többek vagyunk az erők összegénél«. Úgy látszik, nem akar lemondani róla. Mi kell ehhez? Az, hogy ne takarja el a szemét Ez az első lépés, hogy a zsákutcából is legyen kiút 1963-ban végre megszületik az első válasz: a »Bűnbeesés után.» Ennek a drámának homlokterében privát világának pokla és a felelősségtudatba vetett hite áll. Ami ezután következik: váratlan. 1964 januárjában repülőgépre ül és Majna-Frankfurtba utazik, az auschwitzi háborús bűnösök perének tárgyalására. Májusra kész a »Közjáték Vichyben«. A játék színtere egy rendőrségi helyiség váróterme. Jobbra egy folyosókanyar végén láthatatlan ajtó. Az utcára vezet, ezt abból tudjuk meg, hogy amikor kinyílik, végigszalad az élet fénye a szürke falon. A fal előtt lócákon hamis papírokkal bujkáló zsidók ülnek. Az életből jöttek, és rövid igazoltatás után sorban elnyeli mindegyiket egy másik, egy barna ajtó. Az ajtó mögül a fogdába vezet az út, onnan a lepecsételt marhavagonokba, a lágerba, a gázkamrákba. De ezt a témát már megírták. Mi lesz Miller drámájában az új, a más? A rendőrségi szoba szürke fala lassan elmosódik, a világ kitárul, s olyan emberek állnak előttünk, akik személyes sorsuk körülményei között egyetlen kérdésre keresik a választ: hol van a kiút? Ez a thrilleri életmű alapkérdése. Drámájában egyszerre néz ránk vissza a háborús Vichy rendőrszobájának végzetes atmoszférája, és az értékek elembertelenedésének a Műsért napjainkban körülvevő világa. Alakjai egyszerre élnek a dráma reális színterében, s egy gondolati régióban, melynek filozófiai tartalmát az élettel és az életért folytatott nagy maleri polémia adja. A koldus-cigány úgy lépi át a barna ajtó küszöbét, ahogy az állat lép a bárd alá — teljesen öntudatlanul.. A kommunista villanyszerelő a társadalom törvényszerűségét magyarázza társainak — ez a személyes sors felolvadása egy közös ügyben. A pincért megdermeszti az iszony; a festő az abszurditás, a véletlen erejében hisz; a színész az illúzióteremtésben; a gyerek önmaga ártatlanságában; az öreg tollkereskedő az istenben; az osztrák arisztokrata a kívülállásában; s a pszichiáter tanár — belőle különös meggyőződés sugárzik. Mikor már tudják, mi vár rájuk, kilép az iroda ajtaján az igazoltatásokat végző német csapattiszt és bejelenti parancsnokának, a fajbiológus professzornak, hogy ő ehhez a munkához nem ért, és nem kér belőle. A professzor megfenyegeti. Az őrnagy leissza magáit és Leduc, a pszichiáter ekkormegpróbálja a lehetetlent: segítségét kéri a meneküléshez. A némettisztet felháborította, amiben részt kell vennie, de számára a foglyokon valló segítség a halált jelenti. Ha élni akar, életét mások elpusztításával kell megváltania. Így tárul fel az iszonyatos mechanizmus. Így zárul be a pokoli kör, amelyből nincs kiút, mert az emberi értékek rendszere kívülrekedt ezen a körön. Egyetlen ember áll a színpadon, a tévedésből lefogott árja osztrák herceg, aki a kívülálló megrendültségével figyeli a történteket, de úgy látszik, többet nem tehet, mint hogy segítséget ígér a pszichiáter családjának, vállalja, hogy üzenetet visz majd, hiszen az ő papírjai rendben vannak, bizonyára rövidesen távozhat De mikor a bűntudattól megrendült von Berg herzeg kijelenti: »Lesznek még emberek, akik tudják, hogy ami itt végbemegy, azt nem szabad megtenni». Leduc végső szavaival így tart törvényt felette: »Az önismeretünkhöz tartozik annak az ismerete, hogy nem mások vagyunk. És zsidó csak elnevezése annak az idegennek, annak a kinnak, amelyet nem érzünk át, annak a halálnak, melyet úgy tekintünk csak, mint egy hűvös absztrakciót. Minden embernek megvan a maga zsidója, a másik ember. A zsidónak is megvan a maga zsidója. És most, éppen most magának is látnia kell, hogy megvan a magáé is, az az ember, akinek a halála magának megkönnyebbülést okoz, mert nem maga halt meg, mert ezt érzi.