Film Színház Muzsika, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-03-17 / 11. szám

Egy barátság emlékei PALLÓ IMRE — KODÁLY ZOLTÁNRÓL Kodály Zoltánról beszélgetünk Palló Imrével, csaknem ötven év bensőséges barátságáról és együttműködéséről. — Életreszóló kapcsolatunkat és ba­rátságunkat — mondja — a magyar népzene szeretete alapozta meg. 1924- ben mutattam be Kodály gyönyörű fel­dolgozásában a Mónár Anna című szé­kely népballadát, s azóta Kodály-dal­­nok lettem. De ismeretségünk már 1918- ban kezdődött, amikor Bartók Kéksza­kállú herceg vára bemutatóján a Proló­gust mondtam. Kodály Bartókkal együtt bejárt az operai próbákra és én — az első éves operai tag — boldog voltam, hogy ott lehettem a közelükben, amikor a két nagy a próbák szünetében beszél­getett. Tavaly , amikor a televízióban meg­rendezték a Palló Imre művészi portré­ja című műsort, Kodály többek között a következőket mondta:­­Azért választot­ta az Opera a Prológusra Pallót, mert szépen beszél magyarul. Bartókkal mi is akkor győződtünk meg erről.. .« Palló Imre nemes dikciója szépsége­sen szárnyalt minden Kodály-bemuta­­tón, amikor a Magyar Népzene első fü­zetét, a Bordalokat, a Háry Jánost, a Székelyfonót, a Zrínyi szózatát énekelte. — Kodály minden baritonhangra írt művét ismeretségünk óta én mutattam be, és miközben tanultam és előadtam őket, egyre jobban éreztem, hogy a nép zenéjén keresztül a nép és a haza sze­retete elválaszthatatlanul összeköt min­ket. Megesett, hogy zeneileg az újszerű hangzás miatt nem volt mindig könnyű feladat a művek betanulása, de szá­momra mégsem okozott nehézséget, mert Kodály zenéjét olyannak érzem, mint a szép magyar beszédet. Tanulá­saim közben általában Kodályné, a fe­lejthetetlen Emma asszony kísért zongo­rán. Kodály ott állt mellettünk és a tempókra, a színezésre figyelmeztetett. A Háry János 1926. október 16-i pre­mierje életem egyik legszebb és legfe­­lelősségteljesebb feladata volt, mert a színpadon is be kellett bizonyítanom, ami a koncertdobogón már eldőlt, hogy a Kodály által feldolgozott népdal klas­­­­szikus zenei rangra emelkedett. Háry alakjával kapcsolatos felfogásom az volt, hogy nem afféle magyar Münch­hausen, hanem álmodozó ember. Mi ma­gyarok nagyszerű dolgok véghezvitelére vagyunk alkalmasak, de az élet nem adott erre mindig lehetőséget. Ezért a nagy cselekedeteket nemegyszer ál­mainkban éljük át, Háryt így állítottam színpadra. Egy másik emléket is felelevenít: — Kodály Zoltán nemcsak a zenekari hangzásoknak varázslatos megszólalta­­tója, hanem az énekhangokat is tökéle­tesen kezelte. Egyszer — a Zrínyi szóza­tában — mégis meglepetéssel találkoz­tam: egy mély as­­szal, amely magas bariton hangnak nemigen való. Kértem, hogy ezt az egy zenei frázist írja át. Mi­re így felelt:­­Ezt neked írtam, és ezt a részt azért ilyen mélyre, hogy csak sut­togni tudd...«* — Mi volt az utolsó bemutató? — 1961-ben jelent meg a »Magyar Népzene« tizenegyedik füzete, vagy hu­r­­szonöt évvel a tizedik után. Kodály ezt a sorozatot második feleségével, Sáriká­val együtt hozta el nekem. Sárika fi­gyelmeztetett rá, nézzem meg, mit írt a füzet első oldalára ... Olvasom a dedikációt: -Kedves Im­rém, vegyük fel az elejtett fonalat, kezd­jük elölről...« Palló a rádióban mutat­ta be aztán a dalokat. — Most, amikor sírás fojtogatja tor­komat, eszembe jut, mit mondott a het­venötödik születése napján. A Háry ün­nepi előadásán árván, egyedül ült a né­zőtéren. Utána náluk vacsora közben er­re gondoltunk és elérzékenyültünk. Ki­csordult a könny a szemünkből. Kodály ekkor így szólt hozzám és feleségemhez: -Szeretném, ha ezek lennének az utolsó könnyek, amit érettem ejtetek, halálo­mat is beleértve ...~ Ezt a kívánságát nem tudjuk most teljesíteni... (g. m.) Kodály Zoltán hetvenötödik születése napján, a Háry János előadása után, a függöny előtt... (Kodály, Palló Imre, mögöttük Palánkai Klára) 14 Ki mit ír? készülő kön­y­­veikről Rátonyi Róbert, amikor éppen nem játszik (Sándor Zs. felv.)

Next