Film Színház Muzsika, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-17 / 11. szám
Egy barátság emlékei PALLÓ IMRE — KODÁLY ZOLTÁNRÓL Kodály Zoltánról beszélgetünk Palló Imrével, csaknem ötven év bensőséges barátságáról és együttműködéséről. — Életreszóló kapcsolatunkat és barátságunkat — mondja — a magyar népzene szeretete alapozta meg. 1924- ben mutattam be Kodály gyönyörű feldolgozásában a Mónár Anna című székely népballadát, s azóta Kodály-dalnok lettem. De ismeretségünk már 1918- ban kezdődött, amikor Bartók Kékszakállú herceg vára bemutatóján a Prológust mondtam. Kodály Bartókkal együtt bejárt az operai próbákra és én — az első éves operai tag — boldog voltam, hogy ott lehettem a közelükben, amikor a két nagy a próbák szünetében beszélgetett. Tavaly , amikor a televízióban megrendezték a Palló Imre művészi portréja című műsort, Kodály többek között a következőket mondta:Azért választotta az Opera a Prológusra Pallót, mert szépen beszél magyarul. Bartókkal mi is akkor győződtünk meg erről.. .« Palló Imre nemes dikciója szépségesen szárnyalt minden Kodály-bemutatón, amikor a Magyar Népzene első füzetét, a Bordalokat, a Háry Jánost, a Székelyfonót, a Zrínyi szózatát énekelte. — Kodály minden baritonhangra írt művét ismeretségünk óta én mutattam be, és miközben tanultam és előadtam őket, egyre jobban éreztem, hogy a nép zenéjén keresztül a nép és a haza szeretete elválaszthatatlanul összeköt minket. Megesett, hogy zeneileg az újszerű hangzás miatt nem volt mindig könnyű feladat a művek betanulása, de számomra mégsem okozott nehézséget, mert Kodály zenéjét olyannak érzem, mint a szép magyar beszédet. Tanulásaim közben általában Kodályné, a felejthetetlen Emma asszony kísért zongorán. Kodály ott állt mellettünk és a tempókra, a színezésre figyelmeztetett. A Háry János 1926. október 16-i premierje életem egyik legszebb és legfelelősségteljesebb feladata volt, mert a színpadon is be kellett bizonyítanom, ami a koncertdobogón már eldőlt, hogy a Kodály által feldolgozott népdal klasszikus zenei rangra emelkedett. Háry alakjával kapcsolatos felfogásom az volt, hogy nem afféle magyar Münchhausen, hanem álmodozó ember. Mi magyarok nagyszerű dolgok véghezvitelére vagyunk alkalmasak, de az élet nem adott erre mindig lehetőséget. Ezért a nagy cselekedeteket nemegyszer álmainkban éljük át, Háryt így állítottam színpadra. Egy másik emléket is felelevenít: — Kodály Zoltán nemcsak a zenekari hangzásoknak varázslatos megszólaltatója, hanem az énekhangokat is tökéletesen kezelte. Egyszer — a Zrínyi szózatában — mégis meglepetéssel találkoztam: egy mély asszal, amely magas bariton hangnak nemigen való. Kértem, hogy ezt az egy zenei frázist írja át. Mire így felelt:Ezt neked írtam, és ezt a részt azért ilyen mélyre, hogy csak suttogni tudd...«* — Mi volt az utolsó bemutató? — 1961-ben jelent meg a »Magyar Népzene« tizenegyedik füzete, vagy hurszonöt évvel a tizedik után. Kodály ezt a sorozatot második feleségével, Sárikával együtt hozta el nekem. Sárika figyelmeztetett rá, nézzem meg, mit írt a füzet első oldalára ... Olvasom a dedikációt: -Kedves Imrém, vegyük fel az elejtett fonalat, kezdjük elölről...« Palló a rádióban mutatta be aztán a dalokat. — Most, amikor sírás fojtogatja torkomat, eszembe jut, mit mondott a hetvenötödik születése napján. A Háry ünnepi előadásán árván, egyedül ült a nézőtéren. Utána náluk vacsora közben erre gondoltunk és elérzékenyültünk. Kicsordult a könny a szemünkből. Kodály ekkor így szólt hozzám és feleségemhez: -Szeretném, ha ezek lennének az utolsó könnyek, amit érettem ejtetek, halálomat is beleértve ...~ Ezt a kívánságát nem tudjuk most teljesíteni... (g. m.) Kodály Zoltán hetvenötödik születése napján, a Háry János előadása után, a függöny előtt... (Kodály, Palló Imre, mögöttük Palánkai Klára) 14 Ki mit ír? készülő könyveikről Rátonyi Róbert, amikor éppen nem játszik (Sándor Zs. felv.)