Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-13 / 20. szám
Filmforgatáson Kötelékrepülés Miközben szélsebesen robogunk az országúton, a kétfelől zölden elterülő májusi földek között, olyan érzésem támad, hogy belülkerültem az oly sokat látott bűnügyi és kalandfilmek egyik legszokványosabb üldözési jelenetén. De még csak hagyján a robogás meg az üldözés. Az igazán szívdobogtató az a titokzatosság, amelyen bátran áthatolva útunk célja felé törünk. A stáb ugyanis rejtőzködik. Nem éppen előlünk, de mindenesetre úgy, hogy nekünk sem árulhatják el a forgatás közelebbi helyszínét. Amikor Pelig félórája, a filmgyárban a Retuser produkciós irodájába azzal kopogtattunk be, hol dolgozik ma a forgatócsoport, a következő útbaigazítást kaptuk. — Hajtsanak sietve a Nemzeti Színházhoz. Ott látni fognak egy várakozó Volán-taxit. Néhány perc múlva, próbája végeztével kilép a kiskapun Iglódi István. A taxi fölveszi. Kövessék őket. Ha nem vesztik szem elől ezt a kocsit, hamarosan kiérnek Ráckevére egy parasztházhoz. De addig ne kérdezősködjenek. Senki sem tudhat a filmezésről, értik? Minden a megadott utasítás szerint történt. A taxi ugyan a Nemzetitől előbb a pesti Ilka utcába vezetett el minket, ahol iglódi öltözéket váltott, de számunkra ez is csak a krimi izgalmait erősítette. Az Ilka utcától kezdve aztán ment minden, mint a karikacsapás. Attól az egyetlen apró körülménytől eltekintve, hogy három perc múlva, másfél kilométerrel odébb, a Népliget egy hajlatában nyomát vesztettük a taxinak. Többet elő sem tűnt. Ráckevén suttogóra fogtuk a hangunkat, amikor az emberektől a filmesek után tudakozódtunk. Senki sem tudott, hallott ilyesmiről. Hacsak nem most már tőlünk ... Amiért ezúton is a stáb szíves elnézését kérem. Ezt az aprócska odüszszeiát csak azért mondtam el, hogy az olvasó is némi fogalmat alkothasson, milyen szokatlan filmvállalkozásba kezdett Zolnay Pál rendező közvetlen munkatársi gárdájával, akik közül Iglódi István, Zala Márk, Ragályi Elemér, Köllő Miklós nevét emelném ki. Velük együtt már szép filmeket készített el Zolnay. De ez a mostani, a Retusőr más, mint egyszerűen kollektív munka, ami nélkül film nem készülhet el. A mostani összefogásról és együttműködésről ez a szó jutott eszembe: kötelékrepülés. Pontos, nem pontos — nem tudom, saját használatomra azonban nagyon kifejezi a lényeget. Iglódi István a Hogyan szaladnak, a fák msypron-fője volt, Zala Márk pedig az Arc-é. Mindketten negyedéves főiskolások voltak, amikor Zolnay rájuk bízta a nagy színészi feladatot. Hamar megtanultak együtt gondolkodni Zolnay Pállal, s a rendező is már színészlényük formálódásának kezdeti szakaszában kiismerhette a bennük lappangó gondolatvilágot és alkotói invenciókat. Most Iglódi és Zala nem egyszerűen színészi feladatkört tölt be, hanem úgyszólván — de mit úgyszólván, kifejezetten — alakítói és megvalósítói is a film szellemi anyagának. A rendezővel együtt keresik meg a film színtereit, alanyait, eseteit s ahogyan ezek rájuk hatnak, amilyen impressziókat, érzéseket, véleményt, filozófiát ébreszt bennük, úgy reagálnak, viselkednek, beszélnek a felvevőgép előtt. Ennek megfelelően vitatkoznak egymással is a filmben. Különös két főszerep. Párosával járják a vidékeket. Zala vándorfényképész, Iglódi pedig a retusőr, ugyanakkor önmaguk üzletszerzője, ügynöke is. Beállít a házakhoz és „megdumálja”, leggyakrabban a ház asszonyát, hogy készíttessenek magukról fényképet, ha annak idején elmulasztották volna, akár esküvői képet is, ők ketten készek mindenfajta applikációkra, retusálásra, ha kell, ráfestik a fotóra a mennyegzői ruhát, fátylat, csokrot is, régi képből, új képből, iskolai tablóról, katonafényképről, ahogy tetszik, a megrendelő legegyénibb kívánalma szerint megfiatalított arcvonásokkal, modernizált hajvisplottpi mnsnlveósahhra ál- - A retusőr, egy arckép és a fényképész (Iglódi István, Zala Márk) Az elmerengő vándorfotós meg a gitáros (Zala Márk és Sebő Ferenc) (B. Müller Magda felv.)