Film Színház Muzsika, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-18 / 16. szám
EZT LÁTTUK MÉG A MOZIBAN Arról az emberi gyengeségről szól A PÉNTEK NEM ÜNNEP című csehszlovák film, amely nem ismeretlen jelenség nálunk sem: az újgazdagi kérdésről és ama javak hajszolásáról, amelyek birtokában ez a kétkedés megvalósítható. Novákék, a főszereplők nyaralót építenek, természetesen szebbet, nagyobbat, mint amilyen a telekszomszédaiké, és mivel anyagi lehetőségeik korlátozottak (csak a feleség szakmája borravalós), az építőanyag beszerzése pedig igencsak nehéz feladat, a munkaidejükben a magánügyeikkel foglalkozva látnak, futnak, szerveznek egész héten át azért, hogy aztán a víkendjükön majd még kíméletlenebbül hajthassák egymást és önmagukat. Óta Fuka rendező (aki Jiri Just közreműködésével a forgatókönyv írója is) oly módon ítéli el ezeket az embereket, hogy ugyanakkor nem tagadja meg tőlük a sajnálatát sem, hisz ahogyan a boldogulás útját keresik, az nemcsak a társadalomnak (a munkahelyüknek) okoz károkat, hanem saját maguknak is: az erkölcsi tartásukat kikezdő szerzési ámokfutás közben kényszerűen elvesztik mind a szakmai előrelépés, mind a harmonikus családi élet lehetőségeit. Ezt a tanulságot, persze, levonhatnánk Novákék hétköznapi (pénteki) tevékenykedéseiből akkor is, ha a rendező a szájbarágós meggyőzés helyett inkább a jellemek határozottabb megrajzolásával és a helyzetek, konfliktusok érdekesebb megteremtésével szórakoztatna. Cselekményről nemigen lehet beszélni itt, amit látunk, az leginkább egy erkölcsnemesítő családi életképsorozat valahányadik folytatásaként hat, szelíden csordogáló epizódokkal arról, hogy miként lepleződik le a hivatali lógás, hogyan szerezhető jó kapcsolatok révén deszka és megfelelő jattpénzzel feketefuvar, miképpen hiúsul meg egy tinédzserpár pásztorórája, milyen egy kényszeredett vendéglátás és így tovább. Találkozunk közben jó megfigyelésre valló megoldásokkal is, de ezek éppen csak hogy felvillannak, elnyelik őket a sablonfigurákkal megvalósított közhelyek. A színészeken nem múlna a nagyobb hatás, megteszik, amit megtehetnek, természetes játékkal, friss mozgással és nem utolsósorban rokonszenves külső adottságokkal szolgálják a szatirikus célzatú humort. Ami valamivel több is lehetne ebben a filmben. Ha már vígjáték. Tudományos színezettel indul, aztán a katasztrófafilmek külsőségeibe csap át, végül minősíthetetlen zagyvasággá válik a HAMBURGI BETEGSÉG című NSZK-produkció, amelyet Peter Fleischmann rendezett. A se füle, se farka történetben, ahol is a véres naturalizmus kabarésémákkal váltakozik, a hatóság brutális mentőosztagai elől próbálnak egérutat találni a film hősei, miközben egy titokzatos halálnem szanaszét heverő áldozatait kerülgetik. A nagy költséggel előállított, tankot, helikoptert is felvonultató zűrzavarban egyre nyomasztóbban jelentkezik a néző hiányérzete. Nem változtat ezen az sem, hogy olykor meg kell hökkennie egy-egy brutális vagy obszcén jeleneten, indokolatlan fordulaton. Az élők alig mondanak többet itt, mint az úton-útfélen látható kellékhullák. A főszereplő tudóst, akire feltehetően a betegség okának felderítése várt még a forgatókönyv első változataiban, egyszerűen ejtették, pusztulni hagyták az első félóra után, következtetései és aktivizálódása kellős közepén, partnernője pedig, akiben az érzelmi közeledés jegyeit kellett követnünk, arcrezdülés nélkül hagyja magára ezt a halottat is, és később sincsenek érzelmi vagy értelmi megnyilvánulásai, mindössze a szép testtartására kell ügyelnie, amikor pucéran menekül tovább. Van aztán a színészek között egy tolókocsis törpe, aki fülsértően vihog és folyamatosan zavarja környezetét, egy bamba képű óriás, aki hol az üldözők, hol az üldözöttek soraiban található (a helyezkedő kispolgár?) és egy jómódú hentes, aki a rettenetes pusztulás közepette is az új lakókocsijának örül. Lehet, hogy ez utóbbi magatartásnak, a közügyek iránti önző közömbösségnek a leplezése volt az alkotói cél? Nos, az összeredményben ez a mondandó is csaknem észrevehetetlenné zsugorodik. * Mi hát végül is a címben jelzett betegség? A filmben szó esik a vírusokról, környezetszennyezésről, az államgépezet erőszakosságairól, sőt, még a gyerekkori emlékekbe menekülés okozta károsodásról is. De a konkrét válasz elmarad. Érjük be hát a saját diagnózisunkkal: olyan kór ez a Hamburgi betegség, amely a nézés következtében okoz rossz közérzetet, és amely azáltal követel áldozatokat nálunk is, hogy sikerült megszerezni hozzá — költséget és fáradságot nem kímélve — a vetítés jogát. S hogy a Stúdióhálózatba utalták, az feltehetően abból a téves megítélésből következik, hogy ez netán valamiféle ínyenceknek való mozicsemege. K.L. A PÉNTEK NEM ÜNNEP. A hétvégére készülő Novákék HAMBURGI BETEGSÉG. Embervadászat a ragály konyhai csendélete (Jorga Kotrbová és Petr Kostka) elhárításának ürügyén .