Fotóművészet, 1994 (37. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 1. szám
SZÁMUNK SZERZŐI Bachman Gábor 1977-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán. Építész, látvány- és díszlettervező, emellett fest és filmezik is. Balázs Béla-díjas. Endrei Walter 1947-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Címzetes egyetemi tanár, a történettudományok kandidátusa, Gaál István Filmrendező. Előbb a budapesti, majd a római filmfőiskolán tanult. 1978 és 1981 között a Centro Sperimentale di Cinematografia docense volt. Balázs Béla- és Kossuthdíjas, érdemes művész. Markovics Ferenc 1936-ban született Cegléden. Gimnáziumi éveitől kezdve fotografál. 1958-tól fotóriporter, közel húsz évig filmgyári standfotós. 1990-ig a Film Színház Muzsika képszerkesztője. A lap megszűnése után szabadúszó, jelenleg a Reform képszerkesztője. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökségi tagja (a Művészeti Bizottság vezetője), a Magyar Fotóriporterek Kamarája alelnöke. Sára Sándor operatőr és rendező. Az egyik legismertebb filmművész. Szemadám György Festőművész, művészeti író. Eddig közel harminc egyéni kiállítása volt. Művészetelméleti tanulmányai, ill. képzőművészeti, fotó- és filmkritikái 1978 óta jelennek meg. Szilágyi Gábor Fotó- és filmtörténész, a Magyar Filmintézet tudományos főmunkatársa. Számos film- és fotótörténeti könyv szerzője. Dr. Karl Steinarth a kölni egyetemen és a Cornell Jogi Iskolán tanult. 1961 és 1962 között a berkeleyi University of California jogi fakultásának tudományos munkatársa volt. 1963 óta a németországi Eastman Kodak Company jogtanácsosa. Több mint harminc éve foglalkozik fotótörténettel. Száznál több kiállítás létrejötténél „bábáskodott", és publikációk sora kötődik a nevéhez. A kölni Német Fotográfiai Szövetség alelnöke, ezen kívül részt vesz az Európai Fotótörténeti Egyesület ülésein és levelező tanácsadó a Német Hivatásos Fotósok Társaságában. Flosszú évek óta tagja a Német Fotógyártás Társasága propaganda bizottságának, és számos európai fotótársaság tiszteletbeli tagja. Ez év januárjától a George Eastman House igazgatótanácsa tagja. GUMBO cokin durst GOLSEN KAISER9 Kodak fifiai Lastolite Polaroid JUU- RODENSTOCK Mamiya Schneider Manfrotto QUANTUM Magyarországi forgalmazó: FOTOTECHNIKA BEMUTATÓTEREM: 1143 Budapest, Gizella út 30. Telefon: 252-1245 Fax:252-2270 Állandó nyitva tartás: 9-17 óráig, illetve megállapodás szerint FORTE ÚJDONSÁG: POZITÍV FOTOEMULZIÓ FLAKONBA TÖLTVE Az emulzió célszerűen előkezelt, különböző anyagú felületekre vihető fel: üvegre, fémre kerámiára, textíliára stb. A most forgalomba kerülő emulzió érzékenysége hozzávetőlegesen megegyezik a normál fotópapírok érzékenységével. Forgalmazás előjegyzés alapján történik. Forgalmazó: Vázsonyi Béla, a Forte fejlesztőmérnöke 2601 Vác, Pf. 299. Tel.: (27) 314-133/282 vagy 321 munkaidőben, hétfő kivételével 6-14 óráig hívható. Fogyasztói ár: 1.400,- Ft/250 gramm Megvásárolható: A Forte portáján (Vác, Vám u. 3.) minden kedden, szerdán és csütörtökön 6-14 óráig, vagy a Budapesti Fotóklubban hétfőnként este az előre megbeszélt időpontban.