Fővárosi Közlöny, 1947 (58. évfolyam, 1-27. szám)

1947-03-08 / 9. szám

A helyszíni felülvizsgálatok több esetben megállapí­tották, hogy a romépületek egy részét engedély nélkül helyreállították. A Budapesti Építőmesterek Ipartestületének kérel­mére intézkedtem, hogy­ az életveszély elhárítására szükséges épületbontásoknál s egyéb ilyen munkálatoknál a munka­állványok felállítására és az anyag lerakására igénybevett közterületekért, továbbá helyszíni eljárásokért a kerületi mérnöki hivatalok ne szedjenek díjakat. Az Építőipartestületek Központi Bizottságának meg­keresésére az építőipar jogosulatlan ülésének megakadályo­zása végett intézkedtem, hogy a székesfőváros, mint építtető, az ipari munkákat kizárólag az arra jogosult iparosnak adja ki és az illetékes szervek minden egyes esetben vizs­gálják meg, hogy az ipari munkákat jogosított iparosok végzik-e. A tetőhelyreállításokat szabályozó 23.320/1946. M. E. számú és ennek végrehajtását tartalmazó 29.300/1946. E. K. M. sz. rendeletekkel kapcsolatban felhívtam a kerületi mérnöki hivatalokat, hogy a tetőhelyreállítások ügyében beérkezett panaszokat azonnal intézzék el és tegyenek meg mindent, hogy a sérült tetőzeteket, valamint az utcai közlekedést zavaró, csurgó ereszcsatornákat leggyorsabb ütemben helyreállítsák. A nagyobb épületek és épületcsoportok központi fűtésének olajtüzelésre való átalakítása szükségessé teszi, az ásványolajoknak nagyobb mennyiségben való olcsó tárolását. Ezért az ügyosztály a tűzoltófőparancsnokságnak és az Építőanyagvizsgáló és Kísérleti Intézet illetékes szak­értőinek meghangatása után megállapította a különféle minőségű és származású olajok tárolására szolgáló beton­tartályok engedélyezésének feltételeit. A telekrendezési ügyek száma kismértékben emelke­dett. Elkészült 62 darab térrajz és az újonnan kialakult telkek száma: 119. A földreformmal kapcsolatban szakközegeim a Buda­pesti Földigénylő Bizottság munkáját állandóan figyelem­mel kísérték és a bizottságot részben szaktanácsokkal, részben gyakorlati munkákkal támogatták. A teleknyilvántartásban a megsemmisült adatok újrakészítése gyors ütemben folytatódott. Az elmúlt félév folyamán a pesti telekkönyvi hivatalban elkészült 26.830 betétlap, a pesti betétek teljes számmal. A pótlapok fel­fektetése is megkezdődött. A budai részen a félév folyamán 6800 betétlap készült el, eddig összesen 12.800 darab. A térrajzgyűjtemény pótlására a telekkönyvi irattárban elfekvő térrajzok közül további 241 darabot kutattak fel, a térképtár részére 726 darab, a tiszti ügyészség részére pedig 196 darab térrajz készült. Magánfelek részére az ügyosztály 1566 darab hivatalos helyszínrajzot adott ki. Telekhatárkitűzés 64 volt. A nyilván­tartás elpusztult adatainak pótlása során a telekkitűzési adatok feldolgozását is megkezdték és ezekből igen sok pesti és budai telektömb adatai és a hiányzó sarokpontok koor­dinátái kerültek elő. A kitűzési csoport iratanyagából mintegy 7000 darab kitűzési karton és 48 darab kitűzési igazolvány­könyv adatait az ügyosztály feldolgozta és munkálatok céljára újból hozzáférhetővé tette. Az utca- és a házszámozási nyilvántartásban az új utcanevek és házszámok átvezetését elvégezték. A félév alatt 16 új utcaelnevezés helyszíni és nyilvántartási keresztül­vitele történt. A teleknyilvántartásban megkezdődött az elkészült kartonlapokra az utcanevek és szelvényszámok feljegyzése. Az állami nyomdában készülő 1 :720 és 1 : 1440 léptékű térképszelvényeknek a jelenlegi állapotra­­való kiigazítása befejeződött és a szelvények újranyomása néhány héten belül befejeződik. A félév során­­149 darab oleátát javítottak át és a nyomda, az ügyosztály kiküldöttei­nek közreműködésével 149 szelvényről 5470 darab térkép­nyomatot készített el. Telekpolitikai és telekbérleti ügykörben nagyobb jelentőségű volt a telekbéreknek forintértékben való meg­állapítása. 1500 tételben 1,780.000 négyszögöl nagyságú székesfővárosi terület bérét állapítottuk meg 1,700.000 forint értékben. Az előregyártott elemekből építhető »Rosacometta« rendszerű mintaépületek létesítésére 10 évi időtartamra használatba adtam a VI. ker., Tüzér­ utca mentén fekvő 28.195 hrsz. székesfővárosi telek egy részét azzal a kötelezett­séggel, hogy a cég tartozik a székesfőváros részére minden költségtérítés nélkül 2 darab egy-egy lakásból álló egy­emeletes mintaházat építeni, a főváros által elfogadott építési tervek és előírt minőségű kivitel szerint. Az épületeket a cég 10 évig maga adhatja bérbe. Előterjesztésemre a közgyűlés a székesfőváros erdő­területeinek a főváros tulaj­donában való meghagyása céljából felterjesztéssel fordult a miniszterelnök, a föld­művelésügyi, valamint az építés- és közmunkaügyi miniszter urakhoz. Az újjáépítés előmozdítása érdekében az elmúlt félév folyamán 65.000 ma homokanyag kitermelésére adtam engedélyt. Városmérés. A városmérési munkálatok ütemét az alacsony költségelőirányzat miatt csökkenteni kellett. December 1-től azonban sikerült póthitelt biztosítani s ezzel a nyári hónapokban végzett mérések irodai feldolgo­zását azonnal el lehetett kezdeni. A vízszintes részletméréssel kapcsolatban 3 új három­szögelési és 42 új sokszögelési pontot helyeztek el és hatá­roztak meg. A kirendeltség véglegesen átvett és ellenőrzött 1925 darab sokszögpontot, ezzel a sokszögelési munkálatok ellenőrzése és a sokszögpontok végleges átvétele teljes befejezést nyert. Elkészült 251.598 fm egyszerűsített részletmérési munka, az előrehaladás tehát ig,2% volt. Ezzel az egész munkafeladat 62,6%-a készült el. Magassági részletmérést a III. kerületben és Tabánban végeztek. Térképezésből elkészült az egyszerűsített részlet­mérés anyagából 149 ha és a részletesen felmért anyagból 44 ha területen a ceruzás felrakás, 275 ha területen a tus­kihúzás és 2416 ha területen a részletszámozás és felírás, 1880 ha területen az egyeztetés és 3678 ha területen a vég­összehasonlítás. IV. Közjogi és illetőségi ügyosztály. Beiktatást nyert 17.039 ügy darab. Az ügydaraboknak ügykörök szerinti megoszlása : A háborús cselekmények folytán megsemmisült anya­könyvi másodpéldányok mikénti pótlása tekintetében a fel­ügyeleti hatóság még nem rendelkezett. A székesfőváros ostroma alatt és közvetlen az ostrom után elhaltak utóanyakönyvezése továbbra is folyik. A sajtórendészet kiépítése és a nyomdák nyilván­tartásba vétele folyamatban van. Az időszaki lapok kiadói­nak a sajtótörvény alapján tett bejelentései és a kormány­hatóságilag engedélyezett nyomdák tekintetében az ügy­osztály ellátta a sajtótörvényben előírt rendészeti feladatát. Az év második felében a belügyminiszter által fel­oszlatott egyesületek közül 164 egyesület felszámolását intéztük el. A hatósági vagyoni (szegénységi) bizonyítványok kiadásánál irányadó közönséges napszámbért november hónapban ismét megállapítottam. A stabilizációval kapcsolatban a hatósági díjakat és illetékeket kellő időben megállapítottam. A belügyminiszter rendeletére az 1945 október 7-én megválasztott összes törvényhatósági bizottsági póttagok részére megbízólevelet kell kiadni. Ezeket a megbízóleve­leket a pártok megbízottainak — számszerűen 1108 db-ot — átadtam. Anyakönyvi kiigazítás 1.504 db Állampolgársági ügy 1.551 « Honosítási ügy 199 « Visszahonosítási ügy 662 « Illetőségi ügy 637 « Névváltoztatási ügy 1.065 « Törvényesítési ügy 230 « Ismeretlen helyen való tartózkodást tanúsító helyhatósági bizonyítvány 558 « Nyomdaüzemi ügy 942 « Egyesületi ügy 1.775 « Politikai jogok felfüggesztése 1.795 « Egyéb ügyek 451 « Házasság kihirdetése alóli felmentés . 4.831 « Vallásegyesség 839 « Összesen 17.039 db

Next