Fővárosi Lapok 1871. június (124-147. szám)

1871-06-10 / 131. szám

131-dik sz. Szombat, junius 10. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. szám. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft­­ kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1. mil Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­sor ....................9 kr. Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kr. Egy féltett nő, a kinek soha sem udvaroltak. (Vig beszély). Lauka Gusztávtól. (Vége). Egyedül maradt Annával, ki ágya mellett fog­lalt helyet. — Ha meghalok, megtiltom, hogy gyászolj ; te fogsz megölni szeretlenséged­ és hűtlenségeddel. — Bernát! Isten látja lelkemet, ezt nem érde­meltem ! — ezt mondva Anna, sírni kezdett. A­mint Bernát észrevette, hogy Anna sír, neki is megeredtek könyei. — Bocsáss meg, szerelmem! Gondolj a feketére, ki örült szerelmében ártatlanul gyilkolta meg a fe­héret. Negyednap a szerencsétlen osztálytanácsos már oly lázban szenvedett, hogy a falra akart mászni, és az ablakon ki­ugrani. Ötödnap orvost hivattak. VI. Az orvos komoly arccal megszemlélte a bete­get, aterét megtapintotta, azután ünnepélyes hangon szólt: — Hagymát! Anna elsikolta magát. — Nyugalom, asszonyom! Magasabb állású hi­vatalnokok nem igen halnak meg ebben a betegség­ben, mert sokat ülnek, s igy nincsenek kimerülve ; azután meg a félrebeszélésbe is beleszoknak. Talán a baj okát is meg­ tudnám­­fejteni. Rész levegő és lelki bánat. A legjobb levegőben, a zugligetben mutat­kozott az első láz. — Akkor lelki bánat, ugorka-salátával! Anna csodálkozva és bizalmasan tekintett az orvosra. Az orvos kétféle receptet irt. — A fehérből óránkint egy kanállal. A vörös­ből, mikor félrebeszél. Ha nagyon nyugtalankodik, az ágyba kell pályázni, mint a kis­gyermeket szokták. ■— Oh! orvos úr, biztatom-e, hogy életben marad ? — Azt a jelen stádiumban még Nelaton sem tudná megmondani. Majd a válság napján. Kár, hogy fiatalabbkori életét nem ismerem. — Nagyon szolid ember volt; négy egész rend­szert, nyolc speciális organizációt, két provisoriumot, két fél és egy egész alkotmányt szorgalmasan és hű­ségesen szolgált keresztül. — Ha ez áll, akkor reményem van. Ilyen egyé­­niségnek csak kivételesen árthat a typhus is. — Nagy ég, tehát typhus ? ! — Nyugodjék meg, asszonyom! Görögül ty­phus, magyarul hagymáz. Az orvos ezer aggálom közt hagyta a szere­tő nőt. Bernát a lehető leglázasabb állapotban volt, mi­kor az első kanál orvosságot szájába töltötték. Csak­hamar azután váltakozva félrebeszélt, fütyölt és énekelt. A jó Anna ott könyezett fejénél. — Bernátom, szegény Bernátom! —­ Annám, nyújts nekem egy illatos bokrétát kartifiolákból! — Oh ! istenem, mennyire félrebeszél! — Minő szép, minő csábító vagy te ugorka, és minő kacér és hütelen! — Igaza volt az orvosnak, mikor az ugorkára hivatkozott. — Gazember, ne flótázz az ablakom alatt, hadd nyugodhassam! — Szegény, szerencsétlen Bernátom, az első szerelemféltési jelenetre is megemlékszik deliriu­­mában. Az orvos többször megjelent egymásután. A beteg állapotában semmi rendkívülibb esetek sem mutatkoztak. A krízis napján valamivel korábban köszöntött be, s a­nélkül, hogy az aggódó nőtől hosszasabban kérdezősködött volna, egyenesen Bernát szobájába nyitott. Anna csöndesen utána lopózott. Bernát nyitott ajkakkal, nehezen lélekzve s hi­deg csöppeket izzadva, mélyen aludt; arcán itt-ott vörös foltok mutatkoztak, félig nyitott szemeit bemé­­lyedt, kék karikák övezték. Az orvos hosszasan és figyelmesen vizsgálta. Azután hirtelen fölállt, s egy nyitott ajtón keresztül lassan lépdelt a szomszéd­ szobák mentében. Anna reszketve követte. — Ugy­e, drága orvos úr, Bernátom veszélyben van ? — zokogott kezeit tördelve. — Számtalanszor csodák is történnek ; a termé­szet összetöri a tudomány érveit és következtetéseit. De azért legyünk mindenre készen, asszonyom! A beteg diagnosisával nem vagyok megelégedve. Anna elsikolta magát, az orvos karjaiba kapasz­kodott, és esdve mellét és karját csókolta. E pilla­natban nyita föl Bernát bágyadt szemeit. Mindent látott. Lassan fölemelkedett ágyából, a fehér takarót nyakára kök­te, és fehér hálóköntösben s hálósapká­ban tántorogva lépdelt nejt és az orvos felé. Anna még mindig görcsösen tárta az orvost karjaival. Csakhamar előttük termett, a­nélkül, hogy észrevet­ték volna. Nem csak Anna, de az orvos is majd eles­tek ijedtükben. — Hab! árulok, ti szeretitek egymást! Hitelen asszony, te férjed halálára alkudtál! Szörnyeteg or­vos, te megmérgeztél! — Ezeket mondva, a beteg szédülni és tántorogni kezdett, s a már-már elesőt az orvos tarta föl karjaiban. A nő és ő eszméletlen álla­potban fektették a beteget vissza ágyába. — Nem jól jövendöltem, hogy lelki baj, ugorka­­salátával ? — Oh! orvos úr, pedig mily ártatlan vagyok ? Az orvos végigszaladt tekintetével a féltett nő külsején, azután ihletett hangon szólt: — Már arra magam is meg mernék esküdni! Különben legyen nyugodt, asszonyom, e jelenet után biztosítom, hogy szeretett férje kiépül. E kitöréssel egyúttal legyőzte a typhus hatalmát is. Hársági Bernát a hagymázból csakugyan ki­épült, de többé soha sem lett tökéletesen egésséges. Még egy pár évig szolgált, azután minisztertanácsosi címmel nyugalmazták. Nem messze Szolnoktól, a szőlősdombok aljá­ban egy kerti lakást bérelt magának. Nem fogadott senkit, és nem ment senkihez. Szorgalmasan olvas­gatta Althing Krisztiánt, s­ebeivel, aprómarháival és kanáli­ madaraival mulatott. Öt év leforgása alatt nem csak ő, de egyetlen Annája is megőszült, de azért folyvást féltette. — Anyuskám! miért dédelgeted jobban „Mi­­hudli“-t (a pincser neve) atyuskádnál ? Oh! te kis bolondos szerelemféltő! — Ne csókolódzál annyit a kis mándikával. — Hát már a kis kanálimtól is féltesz, bohó Misi ? — Ugy­e, Annedli, megcsípett a kakas, minek hízelegtél neki ? — Oh! oh! te tarka Othello! Egy éjszaka azután a szegény szerető nő, a­kit Anna meghalálozott. Bernát ezután már csak sírni tudott. Három na­pon át folyvást azzal gyötörte magát: nem temet­ték-e véletlenül valami szerelmes férfi mellé ? Negye­dik napra ő is kiszenvedett. A sírban talán nem félti és nem gyötri a jó és ha nőt, kinek soha sem udvaroltak. Steinné asszony és Göthe. (A „Revue des deux tr­ondes“-ból). Blaze de Bury Hen­rikétől (Folytatás). II. Olaszországban egyszer Göthe, ki már nem érezte magát a hetedik égben, hanem visszaesvén a földre, igen kedélyesen élte világát, Castelgandolfó­­ban egy szeretetreméltó majlandi nővel ismerkedett meg, egyik barátjánál tett látogatása alkalmával. E lányt megszeretni egy pillanat műve volt. De csak­hamar megtudta, hogy a leány már el van jegyezve. S ekkor talán érzett magában némi lelkiismereti fur­­dalást, hogy a leányt tévútra vezeté, és kerülte a vele való találkozást, a nélkül azonban, hogy fölhagyott volna szerelmével. A vőlegény büszkén lemondott arájáról, mire a szegény leány a lelki szenvedések­től súlyos beteg lett. Nem sokára fölüdülése alkalmá­val kikocsizott Kauffmann asszonynyal, és ez első útjában találkozott előbbeni jegyesével, ki megál­lítván a fogatot, a kölcsönös üdvözlések után helyet foglalt a kocsiban. Göthe is meglátogatván a leányt, tudomására jutott, hogy jegyesével ismét kibékül­tek. Göthének több ily kis kalandjáról beszélgettek Weimarban, a­mit ő nem is gyanított. A nagyher­ceg Göthe szabadságidejét hosszú, határozatlan időre szabta, kérve egyszersmind őt, hogy azt a legkiter­jedtebb ismeretszerzésre és tapasztalásra használja föl. Göthének kedve jött az egész országot beutazni, mit 1787 februárjában meg is kezdett Nápolylyal. Levelei, melyeket gyorsan irt, mulatságosak, tartalomdúsak és mindennapi tapasztalatairól hiven tanúskodók voltak. Politikával valamint máskor, Nápolyban sem foglalkozott. Kiabálni, zenélni, mindennemű testi gyakorlatokat mutogatni, arcokat torzítani, ez az ottani élet, valóságos némajáték. Fényűzés gazdagság nélkül, valamint szegénység nyomor nélkül, arany és rongy egymás mellett, s arra nézve, ki e zűrzavarra a mi erkölcsi elveinket akarná alkalmazni, valódi bábeli zavar! Hazudni vagy iga­zat mondani, szemtelenkedni vagy nemeslelküsködni, az adott szót megtartani vagy megszegni: ez átalá­­ban ugyanegy dolog; nincs semmi különbség az emberek illedelmi szokásaiban ; s mégis az élet oly fényes ott; a természet és az emberek, a száraz és a tenger oly teljes látványt nyújtanak, ho­gy az er­kölcstan eszméi nem ébrednek föl bennünk, csak ké­sőbb, mikor már nyugalomban elmélkedünk és ren­dezzük emlékeinket. Ne feledjük el a Vezuvot, mely­ről mint égről tekinthetünk le az elhamvadott városra, Pompejire, Titus és Vespasián székhelyére, hol elénk képzeljük a római életet, melytől majd kétezer év választ el bennünket. Poestumot görög templomaival elszigeteltségükben büszkélkedve, mindez egy pil­lanatban szemünk előtt van, a kép összhangjába olvadva. Hanem a görög romokat nem lehet látni és tel­jesen élvezni, csak Szicíliában. Aprilban tehát oda ha­józott Göthe, s csak májusban tért vissza Nápolyba, miután már átkutatta a sziget minden zege-zugát és megismerkedett e ránézve teljesen új világgal. Oly idegenszerűek, oly csodálatosak voltak ránézve e helyeken szerzett tapasztalatai, hogy kirándulása végeztével visszatérvén Rómába, azt gondolta, hogy valódi hazájába tér vissza. S átalában ez minden uta­­zónak közös érzése, ki elhagyván Rómát, többé vagy

Next