Fővárosi Lapok 1871. június (124-147. szám)
1871-06-10 / 131. szám
131-dik sz. Szombat, junius 10. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. mil Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Egy féltett nő, a kinek soha sem udvaroltak. (Vig beszély). Lauka Gusztávtól. (Vége). Egyedül maradt Annával, ki ágya mellett foglalt helyet. — Ha meghalok, megtiltom, hogy gyászolj ; te fogsz megölni szeretlenséged és hűtlenségeddel. — Bernát! Isten látja lelkemet, ezt nem érdemeltem ! — ezt mondva Anna, sírni kezdett. Amint Bernát észrevette, hogy Anna sír, neki is megeredtek könyei. — Bocsáss meg, szerelmem! Gondolj a feketére, ki örült szerelmében ártatlanul gyilkolta meg a fehéret. Negyednap a szerencsétlen osztálytanácsos már oly lázban szenvedett, hogy a falra akart mászni, és az ablakon kiugrani. Ötödnap orvost hivattak. VI. Az orvos komoly arccal megszemlélte a beteget, aterét megtapintotta, azután ünnepélyes hangon szólt: — Hagymát! Anna elsikolta magát. — Nyugalom, asszonyom! Magasabb állású hivatalnokok nem igen halnak meg ebben a betegségben, mert sokat ülnek, s igy nincsenek kimerülve ; azután meg a félrebeszélésbe is beleszoknak. Talán a baj okát is meg tudnámfejteni. Rész levegő és lelki bánat. A legjobb levegőben, a zugligetben mutatkozott az első láz. — Akkor lelki bánat, ugorka-salátával! Anna csodálkozva és bizalmasan tekintett az orvosra. Az orvos kétféle receptet irt. — A fehérből óránkint egy kanállal. A vörösből, mikor félrebeszél. Ha nagyon nyugtalankodik, az ágyba kell pályázni, mint a kisgyermeket szokták. ■— Oh! orvos úr, biztatom-e, hogy életben marad ? — Azt a jelen stádiumban még Nelaton sem tudná megmondani. Majd a válság napján. Kár, hogy fiatalabbkori életét nem ismerem. — Nagyon szolid ember volt; négy egész rendszert, nyolc speciális organizációt, két provisoriumot, két fél és egy egész alkotmányt szorgalmasan és hűségesen szolgált keresztül. — Ha ez áll, akkor reményem van. Ilyen egyéniségnek csak kivételesen árthat a typhus is. — Nagy ég, tehát typhus ? ! — Nyugodjék meg, asszonyom! Görögül typhus, magyarul hagymáz. Az orvos ezer aggálom közt hagyta a szerető nőt. Bernát a lehető leglázasabb állapotban volt, mikor az első kanál orvosságot szájába töltötték. Csakhamar azután váltakozva félrebeszélt, fütyölt és énekelt. A jó Anna ott könyezett fejénél. — Bernátom, szegény Bernátom! — Annám, nyújts nekem egy illatos bokrétát kartifiolákból! — Oh ! istenem, mennyire félrebeszél! — Minő szép, minő csábító vagy te ugorka, és minő kacér és hütelen! — Igaza volt az orvosnak, mikor az ugorkára hivatkozott. — Gazember, ne flótázz az ablakom alatt, hadd nyugodhassam! — Szegény, szerencsétlen Bernátom, az első szerelemféltési jelenetre is megemlékszik deliriumában. Az orvos többször megjelent egymásután. A beteg állapotában semmi rendkívülibb esetek sem mutatkoztak. A krízis napján valamivel korábban köszöntött be, s anélkül, hogy az aggódó nőtől hosszasabban kérdezősködött volna, egyenesen Bernát szobájába nyitott. Anna csöndesen utána lopózott. Bernát nyitott ajkakkal, nehezen lélekzve s hideg csöppeket izzadva, mélyen aludt; arcán itt-ott vörös foltok mutatkoztak, félig nyitott szemeit bemélyedt, kék karikák övezték. Az orvos hosszasan és figyelmesen vizsgálta. Azután hirtelen fölállt, s egy nyitott ajtón keresztül lassan lépdelt a szomszéd szobák mentében. Anna reszketve követte. — Ugye, drága orvos úr, Bernátom veszélyben van ? — zokogott kezeit tördelve. — Számtalanszor csodák is történnek ; a természet összetöri a tudomány érveit és következtetéseit. De azért legyünk mindenre készen, asszonyom! A beteg diagnosisával nem vagyok megelégedve. Anna elsikolta magát, az orvos karjaiba kapaszkodott, és esdve mellét és karját csókolta. E pillanatban nyita föl Bernát bágyadt szemeit. Mindent látott. Lassan fölemelkedett ágyából, a fehér takarót nyakára kökte, és fehér hálóköntösben s hálósapkában tántorogva lépdelt nejt és az orvos felé. Anna még mindig görcsösen tárta az orvost karjaival. Csakhamar előttük termett, anélkül, hogy észrevették volna. Nem csak Anna, de az orvos is majd elestek ijedtükben. — Hab! árulok, ti szeretitek egymást! Hitelen asszony, te férjed halálára alkudtál! Szörnyeteg orvos, te megmérgeztél! — Ezeket mondva, a beteg szédülni és tántorogni kezdett, s a már-már elesőt az orvos tarta föl karjaiban. A nő és ő eszméletlen állapotban fektették a beteget vissza ágyába. — Nem jól jövendöltem, hogy lelki baj, ugorkasalátával ? — Oh! orvos úr, pedig mily ártatlan vagyok ? Az orvos végigszaladt tekintetével a féltett nő külsején, azután ihletett hangon szólt: — Már arra magam is meg mernék esküdni! Különben legyen nyugodt, asszonyom, e jelenet után biztosítom, hogy szeretett férje kiépül. E kitöréssel egyúttal legyőzte a typhus hatalmát is. Hársági Bernát a hagymázból csakugyan kiépült, de többé soha sem lett tökéletesen egésséges. Még egy pár évig szolgált, azután minisztertanácsosi címmel nyugalmazták. Nem messze Szolnoktól, a szőlősdombok aljában egy kerti lakást bérelt magának. Nem fogadott senkit, és nem ment senkihez. Szorgalmasan olvasgatta Althing Krisztiánt, sebeivel, aprómarháival és kanáli madaraival mulatott. Öt év leforgása alatt nem csak ő, de egyetlen Annája is megőszült, de azért folyvást féltette. — Anyuskám! miért dédelgeted jobban „Mihudli“-t (a pincser neve) atyuskádnál ? Oh! te kis bolondos szerelemféltő! — Ne csókolódzál annyit a kis mándikával. — Hát már a kis kanálimtól is féltesz, bohó Misi ? — Ugye, Annedli, megcsípett a kakas, minek hízelegtél neki ? — Oh! oh! te tarka Othello! Egy éjszaka azután a szegény szerető nő, akit Anna meghalálozott. Bernát ezután már csak sírni tudott. Három napon át folyvást azzal gyötörte magát: nem temették-e véletlenül valami szerelmes férfi mellé ? Negyedik napra ő is kiszenvedett. A sírban talán nem félti és nem gyötri a jó és ha nőt, kinek soha sem udvaroltak. Steinné asszony és Göthe. (A „Revue des deux trondes“-ból). Blaze de Bury Henrikétől (Folytatás). II. Olaszországban egyszer Göthe, ki már nem érezte magát a hetedik égben, hanem visszaesvén a földre, igen kedélyesen élte világát, Castelgandolfóban egy szeretetreméltó majlandi nővel ismerkedett meg, egyik barátjánál tett látogatása alkalmával. E lányt megszeretni egy pillanat műve volt. De csakhamar megtudta, hogy a leány már el van jegyezve. S ekkor talán érzett magában némi lelkiismereti furdalást, hogy a leányt tévútra vezeté, és kerülte a vele való találkozást, a nélkül azonban, hogy fölhagyott volna szerelmével. A vőlegény büszkén lemondott arájáról, mire a szegény leány a lelki szenvedésektől súlyos beteg lett. Nem sokára fölüdülése alkalmával kikocsizott Kauffmann asszonynyal, és ez első útjában találkozott előbbeni jegyesével, ki megállítván a fogatot, a kölcsönös üdvözlések után helyet foglalt a kocsiban. Göthe is meglátogatván a leányt, tudomására jutott, hogy jegyesével ismét kibékültek. Göthének több ily kis kalandjáról beszélgettek Weimarban, amit ő nem is gyanított. A nagyherceg Göthe szabadságidejét hosszú, határozatlan időre szabta, kérve egyszersmind őt, hogy azt a legkiterjedtebb ismeretszerzésre és tapasztalásra használja föl. Göthének kedve jött az egész országot beutazni, mit 1787 februárjában meg is kezdett Nápolylyal. Levelei, melyeket gyorsan irt, mulatságosak, tartalomdúsak és mindennapi tapasztalatairól hiven tanúskodók voltak. Politikával valamint máskor, Nápolyban sem foglalkozott. Kiabálni, zenélni, mindennemű testi gyakorlatokat mutogatni, arcokat torzítani, ez az ottani élet, valóságos némajáték. Fényűzés gazdagság nélkül, valamint szegénység nyomor nélkül, arany és rongy egymás mellett, s arra nézve, ki e zűrzavarra a mi erkölcsi elveinket akarná alkalmazni, valódi bábeli zavar! Hazudni vagy igazat mondani, szemtelenkedni vagy nemeslelküsködni, az adott szót megtartani vagy megszegni: ez átalában ugyanegy dolog; nincs semmi különbség az emberek illedelmi szokásaiban ; s mégis az élet oly fényes ott; a természet és az emberek, a száraz és a tenger oly teljes látványt nyújtanak, hogy az erkölcstan eszméi nem ébrednek föl bennünk, csak később, mikor már nyugalomban elmélkedünk és rendezzük emlékeinket. Ne feledjük el a Vezuvot, melyről mint égről tekinthetünk le az elhamvadott városra, Pompejire, Titus és Vespasián székhelyére, hol elénk képzeljük a római életet, melytől majd kétezer év választ el bennünket. Poestumot görög templomaival elszigeteltségükben büszkélkedve, mindez egy pillanatban szemünk előtt van, a kép összhangjába olvadva. Hanem a görög romokat nem lehet látni és teljesen élvezni, csak Szicíliában. Aprilban tehát oda hajózott Göthe, s csak májusban tért vissza Nápolyba, miután már átkutatta a sziget minden zege-zugát és megismerkedett e ránézve teljesen új világgal. Oly idegenszerűek, oly csodálatosak voltak ránézve e helyeken szerzett tapasztalatai, hogy kirándulása végeztével visszatérvén Rómába, azt gondolta, hogy valódi hazájába tér vissza. S átalában ez minden utazónak közös érzése, ki elhagyván Rómát, többé vagy