Fővárosi Lapok 1873. május (100-125. szám)

1873-05-04 / 103. szám

103-dik ez. Vasárnap, május 4. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere,Athenaeum-építlet. Tizedig évfolyam 1873 Előfizetési díj: Félévre . 7 ft — ki. Negyedévre . 3 ft é. ki Megetetik az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1. ev. Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­sor.....................10kr. Bélyegdíj minden ik­tatáskor .... 30 kr Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ ápril-júniusi évnegyedére ajánlják az olvasók figyel­mébe- Napi­lapunk ára: évnegyedre 3 frt 50 kr, félévre 7 Irt, Tavaszi dalok. VI. Hogy a hajnal mit hoz nekünk : Ne tudja senki azt! Szivünk titkával bizzuk meg A viruló tavaszt. Nézd, az ébredő ifjú lomb Felénk csillogva int. , S a csókolódzó ibolyák Már sejtik álmaink. Lelkünk édes ábrándjait Madarak zengik el, S a sziklák mohos ajkiról A viszhang ráfelel. Szivünknek lángját hirdeti A büszke nap-király . Múltúnkról a pacsirta zeng, — Jövőnkrül a sirály. VII. Miben ma fényt lelsz, szint és illatot: Mi lesz az holnap ? Mind, mind, mind halott. A rózsa hervad lassan, csöndesen, — Halottak leszünk mi is kedvesem. S mikor már szivünk többé nem dobog Akkor leszünk csak egyszer boldogok ! Sírunk fölött lesz virág, dal, sugár. De arról semmit sem tudunk mi már. Komócsy József: A nyomorék. (Beszély.) Írta: Nagy László (Folytatás.) Olga szivét egyenlő arányban nyomta atyja halála s a vagyonfelosztás tudata. Szerette volna el­mondani Laurának, de félt, hogy az alig helyreál­­lott békét megingatja, mit nem akart egy pillanatig sem veszélyeztetni; pedig bűnnek tartó legbensőbb s valódi barátnője előtt titkot tartani, mert atyja sza­vai nem ingaták meg hitét Laurában. Bármint erőködött is Olga, barátnőit elhanya­golta s a levelek lassan kint kimaradtak, annyira megszerette Laurát, hogy másra nem volt szüksége s boldognak érezte volna magát, ha atyja állapota nem nyugtalanítja. Nagy jótétemény volt ránézve Laura, s mint azelőtt Arthur őt, most ő nélkülöz­hette teljesen Arthurt, kinek egész lényét kielégí­tette egy uj ló vagy kocsi, és sohasem voltak ábrándjai vagy magasabb törekvései, mit csak legjobb bará­tunknak vagy testvérünknek mondhatunk el. Sze­relme is csak az érdekeltek ügyessége miatt nyert eredményt s most már csak felesége volt, ki rá gon­dot viselt, de a nagy szerelem rég elpárolgott. Laura teljesen értette Olgát, egy túlfeszített ábrándokkal teli lelkűjét, melyet ügyesen jobbra­­balra lehetett hajlítani s ki tettetni nem tudott. Tit­kos vágya, vagyont szerezni, még nem léphetett elő­térbe ; most minden igyekezete az volt: Olgát teljesen megnyerni, mi teljesen sikerült is már. Egy­ szép napon Vitély Miklós meghalt. Egye­dül Olga volt az, ki előtt borús sejtelmeit feltárta s e miatt gyakran könyekre fakasztá, de Laura iránti ellenszenvét nem tudta legyőzni s csak akkor be­szélt szive szerint, ha Olgával egyedül volt. A meg­vetett s elhagyott árva leány kedves, féltett, minden utósó gondolatát elfoglaló nyomorék lett; — a fiú ?! vadászott és lovagolt. Vitély nem nagy megnyugvással szállott a sírba. Sok keserű csalódás érte. Az anya halálával eltűnt a leány utósó táma­sza s a büszke atya szivét egyedül a fiú foglalta el, kinek meg volt engedve minden, mig a leány elfe­ledve ült az intézetekben. A leány buzgón imádko­zott atyjáért, testvéréért s az elhunyt anyáért s kül­­dözgeté levelét, mikor szerét tehette, sokszor hosszas küzdés után merve megpendíteni az eszmét, az óhajt, hogy megláthassa a szünidő alatt a kedves otthont; de az atyai válaszra hosszú időn át hiába várt, a fiú mindig kapta atyja leveleit, mely haza hívja és inti, hogy meg ne erőtesse magát a tanulással, van elég ideje s a fiú kegyeskedett egyetlen egy sorral se válaszolni. — S most ? itt az ifjú, eltemetve magát és jövőjét egy asszony oldala mellett, kinek szégye­­nitő titka nem engedi meg az atyának, hogy sze­resse, hogy bízzék benne, s itt a leány nyomorékon, ki eddig csak tüzetett s kit most szeret s kétségbe esve hagy itt, látva, tudva, hogy e két gyermeke fölött korlátlan befolyással fog bírni egy kalandor­nő. Mit tegyen, kire bizza gyermekeit? Hisz, egy pár év alatt szabadok lesznek. Ki fog befolyást gya­korolni rájuk, hisz ez asszony meg fogja sem­misíthetni első csirájában ?! Gondolt egy módot, de várjon ez asszony felbőszülve a mellőztetésen, nem fogja-e magát gyermekein megbeszélni, nem fogja-e mindenből kiforgatva, az álcát elvetve, az ősi udvar­ról gúnykacaj közt kiűzni? Mit tegyen? nincs sem­mi vigasz, s ő meghalt, nem tudva uralkodni a maga okozta helyzeten ! Halála előtt pár nappal »... öreg Csarodayt hí­vatta, kivel hosszasan s titkon beszélt. A temetés is végbement. A fiatalok lettek urak­ká Csaroday Bálint gyámfelügyelete alatt; a vég­rendelet az elhúnyt kívánsága szerint Olga férjhez­­mentese vagy Arthur nagykorúsága ese­tén volt fel­bontandó, addig közösen élvezik a jövedelmet. — Arthur sokkal könnyelműbb volt, semhogy valami nagyon megindította volna atyja halála. Megérte azt a kort, hol halála mindig szeme előtt lebegett s a fájdalom egész súlyát átengedte Olgának, kit bár atyja gyakran figyelmezteté ez eshetőségre, a csapás egészen levert. A temetésen megjelent az egész Csaroday csa­lád s kik eddig hidegséget mutattak, nemcsak Olga, de Arthur és neje iránt is, csaknem elolvadtak a köny­­özönben és részvétteljes, vigasztaló szavakban óhaj­tók Olga fájdalmat csilapitani. Különösen Géza volt az, ki még az öreg Vitély végső napjaiban, atyja különféle üzeneteivel átjött s be-betévedt Olga szobájába, hol jó ideig ott fe­lejte m­agát s e látogatások az öreg ur halálával sem szűntek meg s ha nem is kétszereződtek, de hosszabodtak. Ennek oka következő volt. Midőn Vitézy Miklós halálhíre­ eljutott Csaro­day­ék­hoz, ez behívatta fiát. — Mint már mondom, — szólt az apa — az áta­­lános örökös Olga lesz, a 3000 hold földbül Arthurt csak a szükséges 800 hold illeti, ez is inkább a vég­rendelet megtámadhatlanságáért. Az elhúnyt kife­jezte nyíltan óhaját előttem, hogy leányát néked szeretné adni, de egy kikötéssel, hogy ha leánya kí­vánni fogja s mi is látandjuk Laura igaz megtérését, kiegészítjük osztályrészét Arthurnak felére, 1500 holdra. De ez csak óhaj, ez nem kötelez. El akarod venni Olgát ? — El­ a kiegészítést addig hátzuk, mig Olgá­nak gyermeke lesz s akkor ő sem fogja sürgetni. — Helyes, én, mint végrendeleti gondnok hasz­náljam-e hatalmamat, s ki­vegyem-e Olgát Laura ke­zei közül. — Ne bántsd. Laura egészen magához ragadta, s erőszakosan elválasztani attól, csak elkeserítené; sőt, miután Laurát teljesen kezeim közt tartom, be­folyását lehetőleg nevelni kell s a költésben is meg­lehetős szabadságot adni és ha félre tesz, szemet húnyni. E beszélgetésnek az lett eredménye, hogy alig egy pár nap múlva, midőn a nyomorék bent ült, a férj pedig lovagolni volt, a megérkező Géza igy szó­lott Laurához: — Egy pár szám van önnel! Laura az elfogadó­terembe vezette, a nyomo­rék szobája helyett­— Én el akarom venni Olgát s számitok teljes és igaz támogatására. — Bizhatik bennem. — Tudósítani fog mindenről, mi Olga körül történik. — Legyen nyugodt, — felelé alázatosan Laura. Ezután bementek a nyomorékhoz. Laura gondolkozott s nem tudott más magya­rázatot adni Géza felhívásának, mint azt, hogy a végrendelet meg nem változtattatott; e véleményét megerősíté az, hogy a végrendelet felbontása is el­odáztatok, talán a jó viszony fenmaradásáért. Is­merve Gézát teljesen, tudta, hogy ha Olga neje leend, nem enged feleségének semmit tenni, zsarno­koskodik s ő kénytelen leend megelégedni férje kis részével. Ez nem a várt eredmény volt s ő most min­­denelőtt elhatározta, Olgát még erősebben magá­hoz láncolni s Gézát mentül jobban megutáltatni és­­ semmi áron sem engedni meg nejévé lenni, habár szinleg kénytelen is Géza részére dolgozni. Pedig hiába volt Laura minden öröködése. Csalódott, midőn azt hitte, hogy Olgát kénye-kedve szerint hajlíthatja. Legnagyobb befolyással volt jel­lemére akkor, midőn — céljához mérten — fokozta ábrándos hajlamait s a leány még ez időben alko­tott magának egy ábrándképet, melyhez nem lett volna hitelen senkiért, még Laura könyeiért sem, de a mely, valljuk meg, Laura szerencséjére, nem ha­sonlított semmiben sem Gézához. Laura kénytelen volt Gézának engedni szinleg, ki Olgát meg is rohanta udvarlásával, melyből ez — fájdalom — nem vett észre semmit; szívesen be­szélgetett Gézával, jóformán az egyetlen idegen férfival, kit ismert, s kinek testvéreivel jó viszony­ban volt; ártatlan s tapasztalatlan szive nem vette észre a barátság hévmérőjének gyors változásait, melyre mindig talált egy mentséget s Laura meg­­jötte óta eszébe sem jutott. Géza, minden igyekezete mellett kevésre ha­ladt ; Olga nem benne hitte feltalálni az ideált, ő pedig elmulasztotta a kedvező pillanatot. Ha a nyo­morékot, betegsége kezdetén teljes elhagyatottságá­­ban veszi ostrom alá ügyesen, a magára hagyott nyo­morék örömmel ragadta volna meg a részvevő kezet és szivet, de most már volt Laurája s öntudatlan adta a büszkét és kérlelhetetlent. S egy fő akadály volt, t. i. hogy Géza nem ismerte Olga lelkületét. (Folyt. köv.) Lapunk mai számához fé!!''- ti? Trolink»!— Carleon Dudley titka. (Angol beszély.) Irta: Brand. (Folytatás) Még mielőtt az aranyhajú tengeri kihányta koronáját, Mr. Orlow az orneyi templomban Carleon Dudleyt s Trevor Jennyt örökre összeköté. Menyeg­zőjük, mint Jenny vőlegényének megígérték, ama napra esett, melyen nagykorúságát elérte. Az élőké

Next