Fővárosi Lapok 1873. május (100-125. szám)

1873-05-16 / 113. szám

113-dik Bz. Péntek, május 16. kiadó-h­ivatal: Pest, barát k-tere. Athenaeum-épü­let. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1- em. Hirdetési dij: Hatodhasábos petit­sor .....................10 kr. Bélyegdij minden ik­tatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ ápril-júniusi évnegyedére ajánljuk az olvasók figyelé­sébe. Napi­lapunk ára: évnegyedre 3 frt 50 kr, félévre 7 Irt, Egy kigúnyolt honfihoz. Hevülni a hazáért A szív legmélyibül: Nem érdem, — hisz e nemzet Addig él, míg hevül. Dolgozni a hazáért Sok hosszú éven át: Nem érdem, — hisz a munka Megáldja önmagát. Meghalni a hazáért Elszántan, hősileg, Nem érdem, — kötelesség, Magunkért halva meg. De tűrni a hazáért Megvetést, gúnykacajt, Mely lelkünket mardossa, Mely örülésre hajt: Ezt tűrni a hazáért És nem jajdulni fel, Ez érdem, hősi érdem, Babért ez érdemel. Gr. Zichy Géza: A nyomorék. (Beszély.) Írta: Nagy László (Folytatás.) — Oh Laurám, bocsáss meg nekem, de szerel­mem tegnap lett előttem világos és öntudatos; el akartam titkolni, nem bizalmatlanságból, de mert oly szégyenletesnek tűnt fel azt még előtted is bevallani, hogy inkább bűnt követtem el ellened. Oh, hidd el, ké­­sőbb feltártam volna szívemet, de az első pillanatokban nem tehettem. Oh ha tudnád, éreznéd, mi volt nekem e gondolat: kimondani nyiltan, bizonyára megbocsá­tanál nekem, szegény nyomoréknak ! Szerencsétlen vagyok s boldogtalan, mert azt, ki magát érttem fel­áldozta, ki nélkül szerencsétlen s elhagyatott nyo­morék lennék, ki boldogságom okozója, azt én há­látlanság által vérig sértem s legboldogabb perceimet önzöleg eltitkolom. Oh bocsáss meg, ne vess meg engem, szegény nyomorékot. — Bocsáss meg te is, érzem igazságtalanságo­mat ; meglehet, sőt hiszem, hogy helyzetedben én is ugyanezt tettem volna.Oly boldogság ez, melynek csak­­nem minden méze a titokszerűségben rejlik, titok­ban kell ennek érlelődni egy bizonyos pontig, melyen túl a titok, mely eddig éltetője volt, nyűggé válik. Még nem vagytok itt, tartsd meg titkodat, bocsásd meg pillanatnyi kitörésemet, de lásd szerencsétlensé­gem érzete néha elragad, féltékenyen őrzöm bizal­madat s minden legkisebb jele változásodnak, elke­serít és kétségbe ejt; más esetben, ha fel akartad volna tárni érzelmeidet, magam hallgattattalak volna el, de igy értesz engem s megbocsátsz hevességemért. Laura számítása sikert aratott. Olga sok keserű szemrehányást tett magának, hogy így megbántotta a jószivtű, szerencsétlen asszonyt. Ráksay megmondta a kellemetlen újságot Gyu­lának, hogy Laura mindent tud. Midőn Lauráékhoz mentek délután, mintha nem az a hely lett volna, a szó szoros értelmében félt Laurától, anélkül hogy okát tudná adni miért; feszélyezte magát, anélkül hogy a legkisebb ok lett volna arra; az ügyes Laura éppen úgy fogadta, mint azelőtt, nem mutatta legke­­vésbbé sem, hogy ő is részese a titoknak. Olga sem tudta magát hogy viselni, folyton zavarban volt és pirult s mi­ egy világért sem nézett volna Gyulára. A társaság a szokott volt. Laura Ráksayt másnap reggelre magához kérte, fontos beszéd végett. Ráksay jól számított, Laura teljesen bízott ben­ne és szüksége is volt egy emberre, mert a terv vég­rehajtására eljött az idő s itt Ráksaynak, mint a sze­­relmes benső barátjának s mint eszes embernek, nagy hasznát veheti. Laura egyedül fogadta Ráksayt s leültetve, halk hangon igy szólott: — Tudod minden titkomat, egyiket vagy mási­kat titkolni akartam előtted, de nem sikerült, így van ez azzal is, mit most neked elmondok. Általad el­­hagyatva vagyis jobban mondva kijátszatva, anyám-­­­mal együtt egy más vámosban telepedtünk meg, hol szintén azt a tervet próbáltuk, mit veled s helyedet: itt Csaroday Géza foglalta el. Azt hittem, hogy célt érek, mert ügyesebb vagy ravaszabb volt nálad. Egy­­ évig bolonditott s midőn anya lettem, kinevetett. Sir-­­ tam, könyörögtem előtte s én a könnyelmű leány annyira átéreztem szégyenemet, hogy megjavultam volna, ha megment. De nem tette, fenyegettem, kine­vetett, gyalázatommal nem mertem a világ elé lépni s csak tehetetlen könyeket ontottam dühömben. Rosz voltam, még roszabb lettem, Vitézy Arthur volt a harmadik, kit sikerült megfognom. Itt utamba állott Csaroday, fenyegetve, hogy felfed mindent, ha övé nem leend Olga, ki az átalános örökös, ki nekem engedné át vagyona egy részét, ha nem a Csaroday neje lenne.Nem bántam volna gyalázatomat, csakhogy vagyont keritsek, de még színlelnem, engednem kel­­­­lett, a tiszta és ártatlan ON megvetett, megutált­­ volna engem, múltamat megismerve, s igy kellett s szinleg Csarodayt szolgálnom. Lihegve kerestem bo­­j­szúra eszközt s elhatározom Olga ábrándos lelkületét , felcsigázva, Csarodayt megutáltatni vele s hozzám kapcsolni elvárhatatlanúl s kicsalva tőle egy átadási okmányt, osztozni az engem megvetett Vitély család birtokán s kacagva táncolni az elhúnyt, engem meg­tagadott apa sirkantját. Szeme közé nevetni Csaro­­daynak s látni tehetetlen dühét, megmondani, hogy Arthurt én halásztam el a Csaroday leány orra elől s én nem engedtem, hogy ő a gazdag Olgát elvehes­­se. S dühében beszélje el gyalázatomat, nem bánom, ott hagyom a Vitély családot eldugott falujában s függetlent, szabad életet élek. Ráksay megdöbbent ily romlottság hallattára. — Tervemben éreztem —folytatá Laura— sok hiány van, s legelső teendőmnek tartottam, Olgát men­tül jobban lekötni magamnak ; ezért játszottam egy jó, véghetetlen gyöngéd és részvevő szivü nő gyű­lölt szerepét, ki akartam gyógyítani, hogy örök hálát érezzen irántam. Midőn ezen munkálkodom, nagysze­rű, páratlan eszméd nem jutott eszembe. Úgy akartam vinni a szerepet, hogy Csaroday lássa önzetlen szol­gálatomat, mert féltem, hogy minden hála mellett is, eldob magától Olga, ha megtudja előéletem. De most, eszméd más irányt adott; beváltom szavamat Csarodaynál, táviratilag figyelmeztetem őt a veszély­re; szükségem van rá; ha feljön, feltárom terveit Olga előtt, te pedig Gyulánál; e két szerelmest sar­kalni kell, mert gyávák, légyottot adatok Olga által, tudom az első kettő sőt több sem leend elég célom kivitelére, de addig nem nyugszom, mig ezt el nem értem! A távirat kész. De egyért hivtalak különö­sen : találj valami módot, hogy Csaroday ne vegye rögtön észre, hogy ki tetszik Olgának; én csak any­­nyit távírok, hogy nagyon körül van zsibongva, jó lesz ha feljön és saját szemeivel kiséri a dolgok menetét. Ráksay érezte, hogy nem szabad elárulni magát s percnyi gondolkozás után a következő tervet mond­ta el Laurának. — Nem tudok hamarjában jobbat, mint a tár­saság tudtára adni Olga vagyoni állását; ez sokkal nagyobb konc, mintsem ne marakodnának rajta. A két szerelmest pedig figyelmeztetjük a veszélyre, mely bekövetkezik, ha elárulják magukat; de szerin­tem ez sem szükséges, míg féltékenyen őrzik titkukat. — A terv jó, rád bízom magamat teljesen. Az egész ügy bonyolulttá vált. Csaroday meg­jelenése megzavarta Ráksayt is, ki egyelőre minden lépéstől óvakodott s várta Csaroday megjelenését , az ez által megváltozott helyzetet akarta kikémlelni. Csaroday bízik Laurában, ez ő benne, ő és vele társa Olgában. Az győz, kinek bizalma nem csalatik meg , de nem fog-e Laura a döntő pillanatban befo­lyást gyakorolni a nyomorékra, vagy észrevéve ter­veiket, egymaga, vagy Csarodyval egyesülve valami pokoli tervet kigondolni s magát örökre eltemetve, Olga szivét összetörni. Mindenelőtt Laurát kellett mentül jobban megerősíteni bizalmában s erre minden legkisebb al­kalmat felhasznált; igy pl. másnap délután átadta a távirati fogalmazványt, mely figyelem Laurát egé­szen meglepte, mert izgatottságában eszébe sem ju­tottak az ebből eredhető veszélyek. * Alig telt el egy pár nap, Csaroday megérkezett. Megjötte rögtön egy kis változást szült, így Laura megkérte Ráksayt, hogy ne mutasson semmi meghit­tebb viszonyt s legyen olyan, mint a társaság többi tagja, de kérte egyszersmind, hogy ne haragudjék e szükség parancsolta változásért s támogatását ne von­ja meg terve kivételében. Mindezt Ráksay a legna­gyobb készséggal megígérte. Géza és különösen Gyula meglepetve tapasztalta, hogy Olgához még annyira sem közeledhetik, mint előbb, s a társaság legnagyobb része Laurát is figyel­men kívül hagyva, mintha összebeszéltek volna, Olga körül csoportosult. Ez nem kis féltékenységet okozott. Ennek oka Ráksay volt, ki kitalálta kottyan­­tani, hogy a nyomoréknak van vagy 2000 hold földje a javából és e mellett árva. Olgát nem nagyon örvendeztető meg Géza meg­jelenése, de nem is szomorkodott rajta, nem tett sem­mi hatást, már első nap kibeszélte magát ama kevés ismerősről, kiket otthon hagyott s már másnap nem volt miről beszélni s Géza sem tudott tárgyat találni s bármint erőködött, nem tudott a felszínen maradni, hanem elvegyült a többiek között s csupán az vi­gasztalta, hogy senkit sem látott első helyen. Olga és Laura között nem volt szó soha Gyulá­ról. A nyomorék nem hozta volna fel semmiért, bár ezért sokszor szemrehányást tett magának, de azért nem tudott e tárgyba belekezdeni . Laura is oko­­sabbnak hitte e tárgyat nem erőszakolni, nehogy ez­által elidegenítse magától. Laura talpa alatt égett a föld. A dolgok mene­tével sehogy sem volt megelégedve, itt van nyakán ez a Csaroday s a két szerelmes ügyetlenkedik és gyáva, itt erőszakolni kell a dolgot, mert különben ezek csakugyan abban az állapotban maradnak a jövő nyárig is. Csak azt a napot várta, midőn Olga eldobja az egyik mankót. Valahára megjött ez is. Géza nem volt megelégedve sehogysem s ő nem haladhatván semmire, folyton Laurát sürgette, hogy tegyen valamit, ez félig-meddig ígérte is, de másrészt kimutatta, hogy Olgánál csak ront az erőszakolás. Ráksay hallgatott, nem jött el még a tett ideje. Olga bár egyik mankót eldobta, de nem mert még maga megindulni, támaszra volt szükség s meg­volt az az ártatlan kacérság, hogy rendesen akkor jött kedve sétálni, midőn Gyula közel volt s ha vala­miből lehetett Gyula előnyét gyanítani a többi fö­lött, úgy ez volt az. (Folyt. köv.)

Next